10.fejezet

Ha feliratkoztok a rendszeres olvasók közé, akkor tudom, hogy kinek is írok, és akkor nem biztos, hogy lenne komi határ. Igazából nekem teljesen mind1 mit csináltok, amíg van komment. Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat, tényleg nagyon jól esik. Szeretném a legjobbat adni nektek, viszonzásul.
Puszii: Szilvi.!:)xX


                                                                                          ~



Szóval az esténk ugyanúgy telt: én középen, Ron a derekamat fogja. De reggel valami meglepetés ébresztett minket. Mostmár éreztem, hogy nem csak átmeneti a befogadás köztünk, hanem végleges. Nagyon kedvesek voltak velem, azt leszámítva, hogy egy vödör vizet locsoltak ránk ébresztéként. Hát mit ne mondjak, rögtön felkeltünk és jócskán meg is lepődtünk rajtuk. Vizipisztoly a kezükbe, fürdőruhában, és vagy 3 pót 'tartály' ami tele van vízzel. Úgyhogy nem csak mi lettünk vizesek. Gyorsan mindanyiunk felvette a fürdőruciját, majd mentünk ki hozzájuk. Nagyon nagy volt a csata. Ugye a táborhelyen nem csak mi voltunk, hanem 3 másik csoport is, és ők is beszálltak. Mi hoztuk a fegyvert mindenkinek, a 2. csapat pedig a lufikat, a 3. csapat meg a vizes 'tartályokat'. A 4. csapat nem mást hozott mint 'akadálypálya' elemeket ahol el lehet bújni is és hátráltathatnak is. Nagyon nagy buli volt, mindenki lőtte egymást, nem számított, hogy kit ismersz, kit nem, csak lődd le.  Egyszer csak futottam, majd hátulról valaki belémlőtt, de nagyon nagyon fájt, mert valószínüleg közel állt és ezáltal nagyot csattant, így felkiáltottam:
-Áúúú!  Ne közelről, légyszi! Nagyon fáj.
-Bocsi, elnézést! Nem hittem, hogy ekkorát fog csattanni.-fordultam meg, majd elkapott a gyönyör. Soha életemben nem láttam még ennyire tökéletes fiút élőben. A szép göndör fürtjei, a megbánást mutató széles mosolya, és azok a nagy boci barna szemei. Azt hittem elájulok. Ismét. De nem tettem, hála az égnek, majd egy 5 perces hallgatás után megszólaltam:
-Semmi baj, csak azért máskor erre figyelj kicsit jobban. Ez szinte majdnem olyan mint a paint-ball, csak itt lufival dobsz. Ezért NAGYOT csattan.
-Rendben. Alex vagyok. Te?
-Berta, de vigyázz mert támadnak hátulróóól !-majd eléálltam és 'szíven' lőttem a gyereket.
-Húú..köszönöm! Na megyek, örülök a találkozásnak! Még egyszer bocsi, és remélem látlak még! -az utolsó szavakat már alig értettem, mert messze volt, de nagyjából kiszedtem, hogy mit szeretett volna mondani, és utána kiáltottam:
-Hé, Alex! Vigyázz balról! És szia! Nem arról, a másik balról! -majd fordultam meg, és védtem ki egy majdnem 'halálos' lövést. Futottam tovább, lőttem jobbra - balra, előre - hátra. Senki nem talált el. Már csak alig maradtunk a pályán olyanok, akik 'élnek'. A mi osztályunkból szinte alig maradt egy-két ember, inkább Alex csapattársai maradtak fenn. De ők egy fiú osztály, nálunk pedig csak 10 fiú volt az elnyomó többségű 21 lány mellett. Ismét futok. Sőt már rohanok, mikor egy faágban elbotlok. Iszonyú nag faág volt. Azt hittem, hogy kiitört a bokám és, hogy mindjárt a nyakam is kitöröm. De egy mentő kéz elkapott. Alex volt, ismét. De most ő mentett meg, és nem én őt. Részben örültem, hogy ő volt és nem Ron, mert az nagyon ciki pillanat lett volna, de ez így meg filmbe illő romantikus pillanat lett.
-Hát ismét Te! Csak most Én mentettelek meg téged. És ez most szószerint értetődik.-nevettünk fel.
-Hát ismét én! És ezt sehogy sem tudom neked meghálálni. Vigyázz bomba jobbról!
-De megtudod! És köszi, ismét.
-Szívesen, ismét. De hagyjuk ezt az ismét szócskát, mert kezd egy kicsit idegesíteni.
-Rendben, engem is. Melyik a Ti házatok? Beviszlek.
-A..uu..öö..nem tudom..várj..az.-ezzel rámutattam a nagy kék házra, ami szerintem CSAK fiú háznak kéne, hogy legyen, de én megtörtem az uralmat felette.
-A 18-as? Az nem fiú ház?!
-De, de engem nem vettek be máshova, így a legjobb barátaimhoz mentem. -majd megérkeztek Ronék:
-Minden rendben Berta?-Ron.
-Jól érzed magad?-Gergő.
-Nem ütötted meg semmidet?-Tíci, és még folytatni akarták a többiek, de felkiáltottam:
-Igen emberek, jól vagyok! Csak adjatok egy kis levegőt.-majd arrébb toltam azokat, akik nem olyan fontosak nekem. Kicsit beszélgettünk még 5-ösben [ Gergő, Tíci, Ron, Alex, Én], majd mikor már jobban éreztem magam, visszamentünk az új játékot kezdő csapatokhoz. Megint csatlakoztunk, majd kicsit jobban figyeltem a lábam elé, mikor futottam. Mindenki nagyon jól szórakozott, mikor jöttek a tanárok és mindent elrontottak:
-Gyerekek, ki engedte ezt meg?
-Miért nem alszotok még?-ezt a kérdést nem igazán értettük, mivel körübelül már 11 óra volt, és 9-kor volt reggeli, amit nagyon szépen kihagyott mindenki, aki ebben a táborban volt, és játszott velünk.
-És honnan  vannak ezek a fegyverek, lufik és akadályok?-halmoztak meg minket a kérdéseik. Senki nem felelt, hát én szóltam:
-Tanárnő, az egész a mi ötletünk volt. Mi szereztünk fegyvereket, lufikat meg akadályt. Ne őket tessék bűntetni. Semmi rosszat nem tettek, mi rángattuk bele őket, hogy ne csak mi játszunk.- Alig ismertem a többieket, de tudtam, hogy ha Én ezt mondom a tanárnőnek, akkor valamilyen szinten elnézi nekünk. A többiek tanárját nem ismerem, de elég szigorúnak tüntek, hát ezért is vállaltam fel az egészet-Sőt, leginkább csak az Én ötletem volt.-nem is voltam itt az elején. Ezt mégis, hogy képzeltem?! Idióta vagyok!
-Rendben, akkor most a többi 3 osztály elmegy reggelizni, amit szépen kihagytatok, az enyémekkel meg beszédem van.- elindult a nép az ebédlő fele, miközben nem egy ember mondta: -Köszi! ; -Köszi! ; -Nagyon rendes tőled! ; -Köszi, hogy felvállaltad! -majd egy ismerős hang szólt hozzám: -Nem is ismersz minket, még is felvállaltad. Miért? Így Te leszel bajban, aki itt sem volt az elején. Nagyon rendes tőled , de ha hallgatunk, akkor úgy sem tudták volna meg, hogy közös szervezés volt. Azért köszi. -majd elsétált Alex is.
-Szóval gyerekek. Tényleg úgy történt ahogy Berta elmesélte nekünk ott kint, vagy csak titeket akart védeni? -kezdte meg tanárnő a beszédét.
-Tanárnő!-háborodtam fel.
-Nincs! Én most a többiek meglátására vagyok kiváncsi.-senki nem szólt egy szót sem.-Hát ha senki nem akar megszólalni, akkor majd választok én. Mondjuk ..Legyen az a híres neves ....Gergő! Nos, mesélj csak nekünk Gergőkém!
-Hát az úgy volt ... vagyis hát nem! Nem úgy volt ahogy Berta elmondta! Tudom, hogy csak védeni akarod őket, de nem is ismerjük őket! Nem hagyom, hogy a legjobb barátom bajba kerüljön a semmiért! Mi aludtunk, mikor bejöttek vizesvödörrel, hogy felkeltsenek, és akkor már rég ment a csata....


                                                                                             ~


Gergő elmesélt mindnet úgy, ahogy iagzából volt, de megígértette a tanárnővel, hogy nem mondja el a többi tanárnak, hogy hogy is történt. Csak az én kedvemért. Nagyon jól esett. Ez után mi már nem reggelizni mentünk, hanem ebédelni, és a reggelinket megcsináltattuk az útra. Ez után még kimentünk egy kicsit a strandra, ahol ismét találkoztunk Alexékkel. Beszélgettünk, nevetgéltünk, majd nekünk menni kellett, mert fél óra múlva érkezik a vonat, úgyhogy elbúcsúztunk tőlük, de megadta a facebook és twitter nevét, hogy tartani tudjuk a kapcsolatot. Egy fél óra múlva már a vonaton csücsültünk, úton hazafelé Velencéről, és reméltük, hogy minden nap mostantól ilyen 'jól' fog telni az osztállyal.