39.fejezet

Tudom, ez is később jött, mint 3 óra, de későn keltem, és későn tudtam az íráshoz kezdeni. De attól még ma itt van, és majd este is jönni fog egy, olyan 7-11 óra között majd valamikor. A részhez különösebb hozzáfűzni valóm nincs, szeretlek titeket, jó olvasást.:)
U.i.: Köszönöm a jobbulás kommenteket, de igazából nem vagyok beteg, csak kivizsgálásokra járok. De azért jól estek, köszönöm szépen.<3

                                                                              ~


-Jézusom, Berta. Te fizetsz ezért neki? -ebben a pillanatban fagyos lett köztünk a levegő, mintha megállt volna még az óra is, de ez persze nem így volt. Néha megkérdőjelezem azt is, hogy Lou kijárta a 8 általánost. Honnan ez a logika? Vicces.
-Öhm, ezt miből gondolod? -kérdeztem meg végül, amikor feleszméltem a döbbenetből.
-Hát... a kijelentés.. a jó színészkedés... most tényleg ez van?
-Ez csak egy baráti szívesség tőle. Soha sem fizetnék senkinek ezért.
-Bocsánat, de annyira megleptél... istenem, de hülye vagyok. -röhögött fel kínjában.
-Nem baj, így szeretünk. -megöleltem, aztán kiment. Kicsit még néztük a tévét, aztán kikapcsoltam, követte ezt a lámpám is, és síri csendben, sötétben ültünk. Épp jó éjt akartam kívánni, amikor is ő megelőzött.
-Tényleg az övé volt az ötlet? -kérdezte nevetve, aztán lebújt a takaró alá úgy, hogy csak a feje maradt kint. Követtem a példáját, és közben magyaráztam.
-Igen. De nem tudom, hogyan. Ha rólam van szó, vagy akárki másról, olyan fantázia van, mint senki másnak. -nevettem fel én is.
-Hát azt most láttam.
-Néha tényleg elgondolkodom azon, hogy hány éves is lehet valójában. Na, jó éjt.
-Jó éjt. -belepuszilt a nyakamba, átkarolta a derekam és aludhattunk is. Nem ment egy könnyen, de csak sikerült álomba ringatnom magam.
Felkeltem, és egy üres, sötét szobában voltam. De nem voltam egyedül. Itt volt még Jeremy, Harry és Louis is. Először Louishoz mentem oda.
-Mi történt itt? -nem értettem, mi folyik itt, miért vagyunk így, egy ilyen helyen és hogyan kerültem én egyáltalán ide?
-Rosszat cselekedtünk. Most ezért fizetünk meg. -hangjában semmi érzelem nem volt.- Nem szabadott volna ezt az egészet kitalálnom. Itt a jót tanítják meg. Azt, hogy hogyan kerüljük el az ezekhez hasonló gondolatokat. Csak kövesd a többieket, és minden rendben lesz. -csak mondta, és mondta. Mint egy gép. Amiből valami kiölte az összes érzelmet, csak a bűntudatot nem. Sosem láttam ennyire komolynak, megbánónak és kifejezés nélkülinek.
-És akkor ott mi lesz? Kiölik belőlem is az érzéseket? -kérdeztem kétségbe esve.
-Hidd el, az a legjobb. Mindegyikünk számára. Nem szabad többet érzelmet kimutatnunk. Azzal csak megbántjuk egymást. Ami nem helyes.
-És akkor mi lesz a szerelemmel Lou? Hol marad Eleanor?
-A szerelem a legrosszabb dolog, amit egy ember érezhet. Tönkretesz, ha úgy adódik. Eleanor sem érdemelte meg, amit tettem.
-De hát nem tettél semmit!
-Ne légy ilyen heves. Ez túl nagy érzelem kimutatás.
-Az egészet úgy mondod, mint egy betanult szöveget egy robot! Nem lehet kiölni az emberekből az érzelmeket! Azok tesznek miket emberré!
-És azok tesznek minket tönkre is. Az emberség ártalmas.
-Ezt te sem gondolhatod így...
-Csak kövesd a többieket. -és eltűnt. Elpárolgott. Elszivárgott. Mint egy robot szellem! Nem hiszem el, hogy elhoztak egy olyan helyre, ahol elveszik az utolsó dolgot, amiben biztos vagyok. Hogy ember vagyok! Hogy létezem és érzek! Egy könnycsepp legördült az arcomon. Gyorsan letöröltem, és mentem Jeremyhez.
-Mi történt, Jer?
-Nem szabadott volna ezt tennünk. Én sokszor csinálok ilyet, de tudom, hogy nem helyes. Most itt az alkalom, hogy helyre hozzak mindent. Mindent amit elrontottam.
-Nem. Te is tudod, hogy mindent csak jó célból csinálsz. Hogy a többiek boldogok legyenek. Hogy megtalálják a rendes párjukat. Azért csinálod, mert szeretsz színészkedni és mert szeretnéd, ha másoknak jó lenne. A cél szentesíti az eszközt, Jer!
-De az eszköz nem helyes. Sosem volt az. Így nem lehet szentesíteni. Csak a helyes dolgok lehetnek szentek. És azért jöttem, hogy visszatérjek a jó útra. Ahol minden helyes. -a hangja gépies volt, és a szöveg is mint egy betanult szöveg. Egy az egyben, mint Louis. Mi történt velük? Nem lehet, hogy ez történjen velük.. mi lesz velem? Nélkülük nem tudok semmit sem tenni. Jeremy is eltűnt. Utolsó reményemben Harryhez fordultam.
-Csak azt ne mondd, hogy te is olyan lettél, mint ők. -néztem rá könyörgő, könnyes szemekkel. Nem érkezett válasz. Csak állt, mint egy szobor. Mint egy kikapcsolt gép!- Kérlek mondd, hogy nem lettél te is olyan! -mondtam ezúttal kicsit hangosabban. Még mindig nem válaszolt.- Könyörgöm szólalj már meg! Nem lehetsz te is egy érzelem mentes gép! -üvöltöttem fájdalmamban, és annyira, de annyira fájt mindez, hogy elkezdtem sírni. Sőt, szinte már bömböltem. Összerogytam Harry előtt, kezembe temettem az arcom és fájdalmasan sírtam. Ekkor lehajolt hozzám, megfogta az állam, és maga felé fordította.
-Nem, ne sírj. Kérlek ne. -hangja lágy volt, szerető és aggódó. Csodálkozó szemekkel meredtem rá, és mikor megláttam egy könnycseppet a szemében, olyan szorosan öleltem meg, mint még soha. Nem lett robot! Nem ölték ki belőle az érzelmeit! Ahogy a vállába fúrtam a fejem és megéreztem az illatát, még jobban rám tört a sírás. Azt hittem, mindegyikőjüket elvesztettem. Azt hittem, hogy itt a vége mindennek. De Ő itt volt. Itt volt, és engem ölelt.
-Ez hogy lehet? Mi történt? -nyogudtam meg egy kicsit.
-Hiba volt, amit cselekedtem, belátom. De nem hagytam, hogy kitöröljék az érzelmeim. Azt nem tudtam volna elviselni, hogy elfeledem az irántad érzett szerelmemet. Egyszerűen nem hagytam. És ezért ideküldtek. Örökre.
-Istenem, Harry. Én annyira.. annyira sajnálom. -tört ki ismét belőlem a sírás.
-Jaj, ne. Kérlek csak ezt ne. Ne sírj. Sosem haragudtam. Sosem. -suttogta a fülembe. Letörölte a könnyeim, aztán lágyan megcsókolt.
-Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek, Harry.
-Én is, Berta. Én is. -belebújtam az ölelésébe, kezdett hideg lenni.
-Miért van ilyen hideg? -kérdeztem meg egy öt perc múlva. Szinte már majdnem megfagytam.
-Minden érzelem hullám után jön valami, ami megpróbálja elfeledtetni, hogy mit is jelent érezni. És amikor már majdnem feladod, eljönnek érted, hogy elvigyenek valahova, ahol kiölik belőled az utolsó érzelmeket is.
-De.. de akkor te hogy lehetsz itt? Nem jöttek még érted?
-De. Már nagyon sokszor. Mindig azt hitték, majd most feladom. De sosem adtam fel. Sosem voltam képes elfelejteni, mennyire szeretlek. És így mindig itt kellett hagyniuk. De most már itt vagy, így soha, de soha nem vihetnek el. -megpusziltam és megpróbáltam aludni. Nem ment. Arra nyitottam ki a szemem, hogy egy ajtó kinyílt és valami iszonyatosan erős, fehér fény jön onnan, egészen hozzánk, a sötét szoba legvégébe. 5 nehéz fegyverzetű őr lépett elénk.
-Berta Lenorz? -kérdezte az egyik, gépies, ismerős hangon.
-Igen.
-Velünk kell jönnie.
-Mi? Nem! Nem! Nem megyek magukkal! Nem adtam fel! Sose fogom!
-Most nem számít, hogy feladtad-e vagy sem. Velünk kell jönnöd. -szólalt meg, ez is ismerős, gépies hangon.
-Nem megyek!
-Berta muszáj lesz. Te indítottad ki ezt az egészet. Velünk kell jönnöd. -egy harmadik, még ismerősebb hang szólított fel, hogy menjek. Megráztam a fejem és karba tettem a kezem. Ekkor levette az első a sisakját.
-Gyere velem, Berta. -nem hiszem el! Végig ő volt! Végig ő akarta, hogy senkinek se ártsunk!
-Liam?! -hangom halk volt, döbbent és erőtlen. Kihasználták az alkalmat, karon ragadtak a többiek és elkezdtek a fehér fényes szoba felé vinni. Mikor feleszméltem, már majdnem ott voltam.
-Harry! Harry! Kérleeeeeeek! Szeretlek, Harry! -de ekkor bezárták a szoba ajtaját, és Harry a másikban maradt. A túloldalon. Kétségbeesetten tapadtam az ajtóra, és próbáltam erős maradni. Nem sikerült, újra sírni kezdtem. Ütöttem az ajtót, át akartam menni. Oda akartam bújni hozzá, hogy soha többet ne engedhessem el. De valaki felkapott és a szoba közepére vitt. Egy olyan szobába kerültem, ami egy kísérleti labor, kórházi szoba, műtő és egyben egy luxus lakosztály is. Az összes fal és bútor fehér, az emberek fehér ruhákban vannak, fehér sisakkal. Senkinek sem látszik az arca. Egyedül csak Liamé, és csak az ő 5-ös csapata van sötétkék kommandós ruhában. Egy asztalra ültettek és megvizsgáltak. Amikor látták, hogy semmi bajom, átvittek a szoba műtő részébe. Nyugtatót adtak, de amint a késért nyúlt valaki, én felpattantam, és a Harry szobájához vezető ajtóhoz siettem. Nem tudtam kinyitni. Zárva volt. Ütöttem, és üvöltöztem, hogy engedjenek ki. Odajött ismét az a csapat, aki behozott és nyugtatni kezdtek.
-Ezek az érzések károsak. Rossz hatással vannak rád és Harryre is. Vele nem tudunk semmit csinálni, amíg nem látja, hogy te is beadtad magad. -szólalt meg valaki és levette a sisakját. Niall volt az.
-Niall?! Hogy tehetted ezt? Te is tudod, hogy én sokkal többet szenvedtem miatta, mint ő miattam! Te vigasztaltál! Most meg kiölnéd belőlem az érzelmeket?
-Én sem érzek már semmit, csak megbánást és bűntudatot. Elég ezek. Hidd el, mindenkinek sokkal könnyebb így. Ugye, srácok? -ekkor levették a maszkokat, és ott állt előttem Liam, Niall, Louis, Zayn és Jeremy. Ők akarnak belőlem gépet csinálni.
-Nem! Akkor sem fogtok belőlem érzéketlen gépet csinálni! Nem hagyom. Sosem! Sose adom fel az érzéseim! -ennyit tudtam csak mondani. Valaki befogta a számat és szép lassan csak egy nagy fehér foltot láttam, semmi mást. Mikor ismét jó volt a látásom, egy cellában voltam. Láncokkal nekikötözve a kerítésnek. Láncok?! Nem vagyok vadállat!
-Harry! Jeremy! Louis! Valaki... -de senki sem válaszolt. Elém lépett egy katona, és kinyitotta a ketrecem.
-Örülök, hogy felébredt, Miss Lenorz. Most kezdjük az átalakítást. -leszedte rólam a láncokat, és egy barna szobába kísért. Minden modern volt. Olyan, amit még soha nem láttam. Terep színű bútorok, barna falak és számomra teljesen értéktelen kütyük, amiknek a jelentőségét sem tudom. Egy női átalakító csapat lépett be rajta, amikor a katona kiment. Csak egy köntös volt rajtam.
-Azt kérlek vedd le. -szólt oda rögtön az egyik. Megráztam a fejem.- Mondom vedd le.
-Nem! -állítottam akaratosan.
-Nekem így is jó. Lányok, vegyétek le róla. -elindultak és hozzám léptek. Nem tudtam ellenszegülni, ugyanis nagyon erősek voltak. Ketten lefogtak, a harmadik pedig leszedte rólam. Ott álltam előttük, anyaszült meztelen. Kellemetlen volt. Levették a méreteim, aztán felfektettek egy asztalra. Kiszépítették a testem minden egyes pontját. Amikor végeztek, egy varró nő jött be az új ruhámmal. Fekete szűk szárú gatya, valami fura anyagból, amilyet még sose láttam, barna testhez simuló póló, és barna csizma. Felvettem, és miden pont jó volt. Hisz ezért vették le a méreteim. Nem értettem mi van. De nem szerettem volna ellenkezni. Átkísértek egy szobába, ahol három kúp alakú üvegcse volt, ember méretű. Mind a plafonon túlra ért. Ott volt az előbbi katona.
-Mi folyik itt? Miért nézek ki így és miért hoztak engem ide? -kérdeztem ingerülten.
-Ez a megtörésed első napja. Mostantól kezdve az én szabályaim szerint játszunk és addig leszel mindezzel kínozva, míg fel nem adod az érzéseid.

News.

Sziasztok. Elnézést, hogy nem a jól megérdemelt résszel jöttem, de orvoshoz kell mennem, dogákra tanulok és edzésem is van, így nem jut elég időm arra, hogy írjak nektek. Pedig terveztem, de nem jött össze. Viszont a jó hír, hogy pénteken kettőt kaptok, egyet valamikor délelőtt 11 és délután 3 között, a másikat pedig majd valamikor este. Tudom, tudom, ezek nem kárpótolnak a sok kimaradás miatt, de higgyjétek el, nem könnyű mindent úgy összeegyeztetni, hogy az mindenben és mindenkinek jó legyen. Tényleg nagyon sajnálom, higgyetek nekem.
Köszönöm a türelmeteket és a hozzászólásaitokat, nagyon kedvesek vagytok és jó olvasni azt, amit írtok nekem. Tényleg sajnálom, nem tudok hogy elnézést kérni azért, mert csak pénteken tudok nektek résszel jönni, pedig már régen kellett volna. Sajnálom, remélem kitartotok még mellettem.
Szeret és puszil titeket: Szilvii.x ♥

38.fejezet

Na itt van az új rész. Bocsánat, hogy kihagytam egy napot, de úgy éreztem, hogy nem tudnék rendesen írni. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy csak két naponta lesz rész, kivéve a hétvégéket, mert így nektek is jó és én se rontom el annyira. Köszönöm türelmeteket és csakhogy a résszel kapcsolatban is írjak: A mostani Harry-t érintő "bántásotok" megértem. De lesz ennél még durvább is, és majd a végén kiderül, hogy hogyan is éreztek vele kapcsolatban. Ja és Dóri, betettem egy képet Jeremyről a szövegbe, látni fogjátok, hogyan is képzelem én őt.:) Jó olvasást.
U.i.: ez kicsit gyengébb rész lett.:/
                                                                             ~


-Hinned kéne nekem. Régóta ismerem már, és figyeltem ahogy edzetted a tanítványait. Ahogyan ő is. De ő teljesen máshogy. Szerintem vigyázz vele.
-Hogy mi? -nem tudtam felfogni, hogy mit is mondott.- Ez most, tényleg?
-Igen. De tudod mit? Ne is törődjünk ezzel, inkább akkor meséld el, hogyan is szeretnéd, hogy a barátodat alakítsam. -terelte a témát, mert látta, zavar az ügy.
-Hát... legyél olyan, amilyen amúgy is vagy. Nem akarom, hogy megjátszd magad, csak azt, hogy járunk. És ott pedig annyi a lényeg, hogy legyél romantikus és kedves. A többi majd ahogy magadtól jön.
-Rendben. Tudod, megtisztelő, hogy én játszhatom ezt el.
-Miért?
-Mert mindenki rólad és.... á, semmi.
-Nem, most már mondjad.
-Jó. Mert mindenki arról beszél, hogy vajon mi lehet közted és Adam között. Tehát mindenki rólad és róla pletykál. -bólintottam, beleittam a kávémba, aztán egy cetlire ráírtam, hogy bármikor megcsókolhat és játssza ezt úgy, mintha az élete múlna rajta. Ő is bólintott, aztán afféle kihívás-elfogadva stílusban elmosolyodott. Megittuk a maradék kávét, majd hazavitt. Az ajtóban addig álltunk és beszélgettünk minden hülyeségről, amíg meg nem hallottuk, hogy valaki a kilinccsel babrál és húzódik a függöny. Rákacsintottam, ezzel jelezve, hogy kezdheti.
-Akkor, majd hívlak, ha hazaértem. Szia cunci. -odahajolt hozzám és lágyan megcsókolt. Belebokszoltam egyet a vállába.
-Mondtam, hogy ne hívj cuncinak. -megöleltem aztán bementem. A fél ház ott volt, még Harry is.
-Ez mi volt? -az Ő szemébe bámultam, mikor megtörte a ránk telepedett csendet Niall.
-Mármint mi? -néztem végül rá.
-Most új pasid van? De hát.. én azt hittem, hogy... mi?! -akadt ki teljesen és kétségbe esésében körbefordult. Aranyos volt, ahogy nem értette, mi van.
-Miért ne lehetne? Harry tovább lépett, nekem is tovább kellett. -Louis kapcsolt, hogy mi volt ez, egy kis idő után. Odalépett elém.
-Hát, Berta. Gratulálok. Sokáiiig! -szorosan magához ölelt, és a nyakamba fúrta a fejét, így eltakarta a száját és suttogva folytatta- Szép alakítás. Csak így tovább. -megveregette a hátam majd mindenki egy emberként borult rám gratulálni, csak Harry nem. De miért is tette volna? Hisz még csak barátok sem vagyunk.. Szó nélkül felsétált, és bevágta az ajtaját. Meglepődést színleltem.
-Ez meg mi volt? -néztem körbe kérdőn.
-Szerintem ő még nem lépett tovább. -jegyezte meg finoman Liam. És igaza volt. Teljesen rá volt írva az arcára, hogy zavarja az, amit látott. Persze ezt csak azok veszik észre, akik jól megfigyelik és ismerik az arcvonásait. Hát én ezeket pontosan ismertem. Nem lépett tovább, ami nekem csak jót jelenthet. Megvontam a vállam, majd megköszöntem mindenkinek mindent és felmentem. Elkészültem lefekvéshez és mentem is aludni.Csak elfelejtettem, hogy tényleg hívni fog Jeremy. Hívott is.
-Na, bevették?
-Teljes mértékben. Csak Louis tudott róla, de vele beszéltem meg ezt az egészet, szóval így minden jó volt.
-Akkor örülök. Éééés, van egy ötletem.
-Na mondjaad. -vigyorodtam el rögtön.
-Holnap átmegyek érted és ne te nyiss majd ajtót és elviszlek majd valahova.
-Juj, de jóó. Oké. Köszönöm.
-Nincs mit. De tényleg ne te nyisd ki, mert ez a lényeg.
-Oké. Szeretlek, sziaa.
-Én is, szia. -köszönt el, majd végre tényleg aludhattam. Az igazak álmát. Persze Harryvel.
Másnap reggel 10-kor keltem, szép lassan felöltöztem, elkészültem, aztán visszazárkóztam a szobámba. Olyan 1 körül valaki csengetett. Tudtam, hogy ki az. Szép lassan kezdtem el átöltözni, valami csinibb ruhába. Egy korall színű ruhánál maradtam aztán szép lassan befújtam magam és belebújtam egy magassarkúba.
-Berta! -szólt fel Harry.
-Igen, Harry? -direkt mondtam a nevét, hogy Jeremy tudja, hogy Ő az.
-Itt van a.. barátod. -gúnyosan mondta, és tudtam, hogy tetőtől talpig felmérte őt. Lementem, de Jeremy hűlt helyét találtam.
-Hova ment? -kérdeztem tőle.
-Kint megvár. -teljesen lenéző volt a hangsúlya és mikor elmentem előtte sértődötten, jól végignézett rajtam.
-Tuti csak nem engedted be. -kirontottam az ajtón, és be sem csuktam, csak Jeremy nyakába borulva megcsókoltam.
-Menjetek szobára. És Berta, az ajtó használata jó lenne... -vetettem felé egy gúnyos mosolyt, majd belekaroltam a "barátomba" és elmentünk.
-Tuti, hogy féltékeny rám. -jelentette ki Jer, mikor már rég nem voltunk a közelében.
-Igen? -néztem rá reménykedve.
-Szerinted miért ilyen bunkó? Mert féltékeny. Miért ilyen közömbös feléd? Mert féltékeny. Miért utál engem? Mert féltékeny. -felnevettem. Valóban utálja őt. Pedig nem is ismeri.
-Tényleg utál téged. -beszélgettünk, nevetgéltünk, aztán szó szerint beestünk egy kávézóba. Annyira nevettem, hogy elbotlottam, és rántottam magammal őt is, így a bejárt kellős közepén feküdtünk, röhögve a padlón. Felsegített, aztán mintha mi se történt volna, beálltunk a sorba. Amint végeztünk, mentünk tovább, sétálni.
-Vááárj! -kaptam elő a táskámból a mobilom. Ő kérdőn hátrapillantott én meg már csináltam is a képet.

-Juuj, mehet twitterre? -kérdeztem és felé nyújtottam a telefonom. Először kifejezéstelen arccal bámult a képernyőre, aztán elégedetten elmosolyodott. Azt hiszem, gazdagodom egy képpel.-Mehet. -bólintott és átkarolt. Tudtuk, hogy nem vagyunk Harryék előtt, de úgy éreztem, simán követhet, így még itt is megjátszottuk.
Egy két órás séta és beszélgetés után hazafelé mentünk.
-Egyedül élsz itt?
-Igen. De ez csak jó, mert nincs annyi korlátozás és igazából így önálló vagyok. Ami kúl. -mosolygott.
-Értem. Akkor nem maradnál éjszakára nálunk?
-Maradhatok.
-Köszönöm. -megpusziltam, aztán bekanyarodtunk a bejárathoz vezető kis járdára. A házban letettem a cuccom a pultra, aztán "véletlenül" melléjük raktam egy szíves karkötőt is, amit most vettünk. Feljöttünk a szobába és amíg én átöltöztem a pizsimbe, ő a szobámat nézte.
-Hű. Neked aztán jó sok képed van.
-Minden fontos pillanatot megörökítő képet kiteszek. Ezek emlékeztetnek engem mindig arra, hogy miért is vagyok itt.
-Én sem itt születtem. Holland vagyok, de még 5 éves koromban idehoztak a szüleim. Ja, amúgy nem mondtad, hogy az egész One Directionnel laksz egy házban.
-Azt hittem, ha Harryt látod, akkor a többiek is magától értetődőek egy ekkora házban. Na mindegy.
-De azt sem, hogy az a bizonyos Harry, az Harry Styles.
-Baj? Mert ha igen, akkor nem kell ezt csinálnod.
-Nem dehogy! Ettől csak izgisebb. Most gondolj bele. Lányok ezrei vannak érte oda, én meg a volt barátnőjével vagyok az ő házában. Ez jóó. -mosolyogtam egyet, majd rögtön eszembe jutott a terv.
-Figyelj. Van egy "tervem" -ezt persze suttogtam.- Be kéne kenned a hátam test ápolóval. Ugye nem zavar majd, ha nem lesz rajtam semmi? -nyújtottam felé a tubust.
-Nem. Profi vagyok, ez nem baj.
-Oké, köszi. -leültem az ágy szélére, az ajtóval szembe. Jeremy beült mögém és test ápolót nyomott a kezére.- Még egy picit várj. -előkaptam a mobilom, írtam egy sms-t Louisnak.
"Louis! Küldesd fel Harryvel a cuccaim, kérlek. A konyha pulton vannak. Köszii.;)"
Gyorsan levettem a pólóm, visszaültem a helyemre, és egy pár percet vártunk. Végül hallottuk, ahogy Harry megteszi első lépteit a lépcsőn, így szóltam Jernek, hogy mehet. Ő éppen a hátam kente és a nyakam puszilta, amikor Harry belépett. Kopogás nélkül. Khm, illetlen, khm. Gyorsan eltakartam magam, mint aki nem számított arra, hogy feljön és kinyitottam a számat.
-Mit akarsz? -szóltam rá dühösen.- Kopoghattál volna.
-Bocsáss meg, hogy a házamban nem kopogok, ha valamit elviszek valahová.
-Mégis mit hoznál nekem ide? -kérdeztem bunkón.
-A cuccaid és a... szíves karkötőd.
-Kösz. Tedd le valahová. -bólintott, majd megindult felém. Az éjjeli szekrényemre pakolt mindent.
-Nem is tudtam, hogy van ilyen karkötőd. -dobta oda nekem.
-Eddig nem is volt. Ma vettük. -éreztem, hogy Jeremy puha ajkai a nyakam vonalán siklanak végig. Harry engem nézett.
-Hallod, haver. Szerintem jobban jársz, ha leveszed a szemed a barátnőm testéről. -mondta nyersen, majd a pólómért nyúlt.- Hallod? Nézd a saját barátnőd! -rám húzta a pólót, lassan, kínozva Harryt. Annyi szenvedélyt csempészett egy póló felvevésbe, mint még soha senki. Hihetetlen, mennyire jó színész. Harry sarkon fordult és kiment. Jeremy felé fordultam és egy öklöst csináltunk, majd megöleltem. Bebújtam az ágyamba, mert már késő volt és bekapcsoltam a tévém. Jer mellém feküdt, egy külön takaróba, de úgy látszott kintről, mintha egy lenne. Egyszer csak kopogást hallottunk.
-Bejöhetek? -kérdezte halkan Lou.
-Igen. -válaszoltuk egyszerre.
-Köszönöm, hogy felküldted Harryt. Pont jókor jött. Jeremy véletlenül pont akkor kente a hátam test ápolóval és puszilt bele a nyakamba. Hozzá teszem, véletlenül. -ő mellettem csak bólogatott hevesen, nem tudott mit hozzáfűzni.
-Eddig nagyon jól haladtok. Teljesen ki van borulva és gyűlöl téged, Jeremy.
-Ha láttad volna az arc kifejezését meg ahogyan Bertát nézte! Minden pénzt megért. -nevettünk fel, majd hirtelen Louis elkomorult.
-Jézusom, Berta. Te fizetsz ezért neki?

37.fejezet

Bocsássatok meg, nem így készültem, de így jött ki. Előző héten nem tudtam írni, mert kb 1 órákat voltam otthon, hétvégén el kellett utaznom és így sok dolgom meg tanulnivalóm maradt tegnap-tegnapelőttre. De mostantól ismét visszatérek, és ezentúl jelezni fogom ha késik majd a rész. Azért köszönöm a véleményeket, jól estek és mosolyogtam rajtuk. Jó olvasást!:)

                                                                                    ~


-Azt hiszem, van egy ötletem. - Louis felém fordítja fejét és várja, hogy folytassam a mondatot.- Ugye tudod, hogy miből indult az egész vita?
-Persze. A féltékenységből. Azaz, inkább Adamből.
-Úgyhogy mi a gyenge pontja? -nem akartam én kimondani, szívesebben vezettem rá.
-A féltékenység.... A féltékenység! -kiáltja végül fel. Nem is értem, hogyan gondolta. A féltékenység a gyenge pontja? Most komolyan? Ez.. ez mi? Csak a kezembe temettem az arcom és nevetve megráztam.- Akkor... akkor ha nem az, akkor mi?
-Vagy inkább, ki? -segítettem be neki egy picit. Eltartott pár másodpercig, míg leesett neki, mit is mondtam. Kicsit néha megkérdőjelezem a korát, de mindegy.
-Te! Te vagy a gyenge pontja. -bólintok, kicsit határozatlanul, mert nem vagyok benne teljesen biztos.- És akkor most mit akarsz ezzel csinálni?
-Nem tudom. Abban sem vagyok biztos, hogy ez egyáltalán így van-e. Csak.. csak abból indultam ki, hogy mennyire felhúzta magát azon, hogy esetleg valaki más is érdeklődik irántam. Ami persze nem igaz, de az most nem fontos.
-Szerintem igazad van. Ha nem lennél számára ilyen fontos, akkor nem ment volna el érted Budapestre, és nem akart volna féltékennyé tenni Ginával, valamint nem akadt volna ki Adamen. És senki más miatt nem viselkedett még így. Egyértelműen te vagy az.
-És akkor mit kezdjek ezzel?
-Hát figyelj. -annyira figyelek rá, mint még soha senkire, de csak azért, mert azt hittem, hogy olyan halkan beszél, hogy nem fogom hallani. Ugyanis semmit sem hallottam.
-Figyelek, mondjad. -szólalok meg végül egy 5 perc csönd után.
-Szerintem tedd féltékennyé. Úgy tesz, mintha közömbös lenne irántad, de engem nem verhet át. Szerezz magadnak valami srácot és utána meg majd ha eljön az ideje, mondom tovább. -bólintottam, majd jó szorosan megöleltem.
-Köszönöm. -súgtam szorosan a fülébe, olyan halkan, hogy még ő is alig értette. Megveregette a fejem, mint egy kisgyerekét, aztán kisétált. Egyedül hagyott a gondolataimmal. Szörnyű. Szerdáig találnom kell valakit, aki a zugból van. Zugnak hívjuk a helyet, ahol táncolunk. Azt a raktár épületet. De azzal csak annyi baj van, hogy akkor ott új vagyok és rögtön balhét okoznék. Na nem számít. Valamit valamiért.
Pár óra gondolkodás után rájöttem, hogy semmiképp sem a csapatból kell választanom, így szerdán kell találnom valakit. Csak egy kopogtatás zavart meg engem. Nem tudtam ki lehet.
-Beszélhetünk? -kérdezi és a hangból rögtön felismerem. Harry. Harry volt az.
-Persze, gyere csak. -összerendeztem a gondolataim és felültem az ágyon. Megállt az ágyam előtt, le sem ült. Azaz gyors lesz. Remek.
-Szerintem ennek, bármi is van most köztünk, vége. -hangja rideg volt, semmi érzés nem hallatszott belőle, tekintete fagyos volt és megjelenése szigorú. Mint aki nem tűr ellenvetést. Még jobb.
-De Harry, én...
-Nincs de. -fojtotta belém a szót. Csak annyit akartam pedig, hogy szeretem.
-Én szeretlek. -csúszott ki végül, amikor szigorú tekintetével már percek óta próbálta megtörni az enyémet. De nem engedtem. Nem is fogom.
-Nem érdekel. Ha nem voltam elég érthető a szerintem kifejezés miatt, akkor most kimondom kerek perec. Szakítok veled. Kész, vége. Nem csinálom többet. Nem futok többet utánad. Ennyi volt.
-Te miről beszélsz? Egyetlen egyszer futottál utánam, akkor is csak a saját hibád miatt! Mert hagytál engem elmenni! -háborodtam fel rögtön. Az arcvonásaim megfeszültek.- Egészen addig én futottam utánad, amit persze te le se szartál, inkább csőröztél a kis Ginával! Ha valakinek lehetne ezt a mondatod mondani, akkor az én lennék és nem te! Ha most viszont ennyitől úgy gondolod, hogy ennek, ami köztünk van, vége, akkor sosem szerettél igazán! Én megbocsájtottam neked, hogy tönkretetted a nyaram, hogy a többieket ellenem fordítottad és hogy miattad kellett majdnem egy hónappal előbb hazamennem! És tudod miért? Mert szeretlek és mindig is szerettelek! Te viszont egy kurva féltékenységi roham miatt rögtön dobsz! -az arcvonásaim és én is megenyhültem és folytattam- Szerinted ez így helyes? Itt marjuk egymás érzéseit, pedig nem kéne.
-Csak te marod a saját érzéseid. Ennek vége. -szem rebbenés nélkül végighallgatott majd kisétált ennyivel. Hát, ott sokkolódtam le. Nem tudom mennyi ideig állhattam ott mozdulatlanul, de nagyon sokáig, ugyanis Eleanor jött fel szólni, hogy vacsora van. Azta. Körülbelül 4 körül beszéltem Harryvel. 6 óra van. A sokk teljes volt.
-Nem vagyok éhes. -ültem le végül zavarodottan.
-Mi a baj? -odaült mellém és simogatni kezdte a hátamat a gerincem mentén.
-H-harry... szakított, és.... a sokk.... én ezt nem bírom. -kibuggyant egy könnycsepp, gyorsan letöröltem és kitöröltem inkább a gondolataimból Harryt.- Én most nem eszek veletek, ha nem baj. Nem vagyok éhes. -Eleanor bólintott aztán kisétált. Pár perc múlva Danielle jött fel.
-Na ez az, amit nem fogsz csinálni! Lejössz enni. Most! -igen, ő mindig is erőszakosabb volt. Talpra állított a padlóról, még ha kilátástalannak is tűnt. Eleanor pedig az egyetértő módszert választotta, aki csak vigasztal.
-Danielle, én köszönöm, hogy így törődsz velem, de nem vagyok éhes..
-Nem-nem. Enned kell.
-Nem, én tényleg nem vagyok éhes. -megrázta a fejét, majd a kezét nyújtotta.
-Csak úgy érzed. Na, gyere.
-Figyelj, Dan. Most akkora a gyomrom, mint egy dió. Egy falat sem menne le a torkomon.
-Jó, de egy óra múlva visszajövök, és akkor muszáj lesz enned. -bólintottam, aztán visszadőltem az ágyra. Kicsit elszundítottam, Dani keltett fel.
-Letelt az egy óra, nyomás enni. -felpattantam és lesiettem. Minél hamarabb túl akartam rajta lenni. Összedobáltam különféle müzlit egy tálba, öntöttem rá tejet.
-Így jó lesz? -nyújtottam Danielle felé.
-Tökéletes. -bekanalaztam egy falatot, miközben felfele indultam. A lépcső tetején Harryvel futottam össze. Úgy látszik ő sem vacsizott a többiekkel. Kicsit félre akartam állni, de ő már neki is ütötte a vállát a vállamnak, mintha ott sem lennék. Elindult lefelé, én meg elvesztettem a lökéstől az egyensúlyom, így az egész kajám tartalma a ruhámra borult én meg nekiestem a falnak.
-Kösz, bunkó. -halkan mondtam, de megfordult.
-Szívesen, béna. -gúnyos vigyort erőltetett, tovább sétált. Letöröltem a felsőm, aztán visszamentem újratölteni. Szerencsére nem volt ott, így gyors voltam és felrohantam. Azt hiszem, ennél rosszabb nem is lehet köztünk a viszony.
*Szerda*
Az utóbbi három napban egyre csak távolodtunk Harryvel. Igaz, az érzéseim nem változtak, sőt, szinte minden percben egyre jobban akartam megcsókolni, megérinteni, de nem lehetett. Szinte még csak egy légtérben sem tudtunk lenni, mert akkor vita alakult ki, azt meg a többiek szívták meg. Így kerültük egymást és felosztottuk, hogy ki mikor kajál a többiekkel. Remek volt. Ma végre mehetek edzésre, amit alig várok. A cuccomat pakoltam és öltöztem, amikor Louis jött be.
-Tudod már, hogy mit fogsz tenni ma, ugye?
-Igen. De kezdek belefáradni ebbe a sok veszekedésbe.
-Hát még mi. Az egész ház tiszta feszkó, és ezt mi sem bírjuk már sokáig. Gyorsan kell tenned valamit, hogy úgy érezze, tényleg végleg elvesztett téged.
-Tudom. Na mennem kell. -megöleltem, aztán rohantam a raktár felé. Utolsóként érkeztem, már szinte minden csapat próbált. Gyorsan átvettem az edző ruhám és beálltam a többiekhez.
-Oké, mindenki itt van, kezdjük! -csapta össze a tenyerét Adam és beindult a zene. Bemelegítettünk, majd elkezdtünk egy mindenkinek új koreográfiát tanulni. Amikor egy olyan részhez értünk, hogy trükköket kel csinálni, kicsit látszott a csapaton, hogy nem olyan hajlékonyak, mint mondjuk én. Ezért mindenkinek segítettem kicsit nyújtani. Amikor az utolsó lányhoz értem, kicsit beszédbe elegyedtem vele. Ő volt az utolsó reményem. Terpeszben ült, kezét a kezem tartotta és húztam, hogy nyúljon a háta, lába és dereka.
-Figyelj, Farah.
-Igen? -nézett fel.
-Nem tudod, kinek nincsen barátnője innen? Mármint nem a csapatunkból, hanem a többiből.
-Nem úgy volt, hogy van barátod? -nézett rám kicsit érdekes fejjel. Az erőlködés és a csodálkozás keverékével.
-De, de csak volt. Még aznap szakítottunk, amikor ide bekerültem. -bólintott majd gondolkozni kezdett.
-Azt hiszem, tudom, kiknek nincs. -szép lassan visszaengedtem, majd felsegítettem. Ekkor kértem, hogy menjen le állásból hídba, lassan. Megfogtam a derekát, és mielőtt még leért volna a keze, megtartottam. Így lógott, mint egy félig kész híd.
-Na mutasd nekem, névvel együtt.
-Jeremy, a 26-os csapatból. -egy sötétbarna, borzos hajú fiú volt, körülbelül velem egyidős.
-Várj. Ő jó fej?
-Ja, mindenki jó arcnak tartja.
-Lehet tőle szívességet kérni? Most ne válaszolj, mert akkor nagyon rossz lesz a levegő vételed. Már így is sokat beszéltél így. -ahogy mondtam, csendben maradt, majd amikor felhúztam, kifújta magát és folytatta.
-Általában mindent megcsinál, amit kérnek tőle. Biztosan. Miért?
-Mert megkérném, hogy játssza el, hogy a fiúm.
-Azt biztos megcsinálja. -röhögött fel.
-Miért? -egész végig az ő mozgását figyeltem, pedig Farahval beszéltem.
-Mert imád színészkedni, és tud is. Főleg, ha csajok kérik.
-Aha. Köszi. -biccentett, majd folytattuk a próbát. Kicsit én is lenyújtottam magam és beálltam. Az óra után gyorsan öltöztem, és odaszaladtam hozzá, mikor kész voltam.
-Hé, várj! Jeremy! -megfordult, de kicsit döbbent volt a tekintete.
-Honnan tudod a nevem?
-Farah mondta. Beszélhetünk?
-Persze. Mi kéne?
-Honnan tudod, hogy szeretnék valamit? -ezúttal én néztem rá kérdőn.
-Ha Farah ajánl, akkor biztos kell valami. -óvatos mosolyra húzta a száját, ami meg kell hagyni, csodaszép.
-Jó, igen. Tényleg kéne. Ez egy nagyon nagy szívesség lenne, és nem tudom, hogy meddig tartana...
-Nem baj. Lökjed, majd meglátjuk, vállalom-e.
-Hát.. izé.. el kéne játszanod, hogy a fiúm vagy. -most szélesebb mosolyra húzta a száját.
-Ez nem is olyan nagy szívesség. Benne vagyok. Most ráérsz? Megbeszélhetnénk mindent.
-Persze. Menjünk. -átkarolta a vállam és a közeli kávézó felé vettük az irányt. Mindketten rendeltünk egy jó nagy kávét, és beszélni kezdtünk.
-Tehát Berta. Miért is kéne ezt eljátszanom?
-Hát ez úgy volt, hogy a barátom totál féltékeny volt, és mikor egy kibékülésnél felhívott Adam, és felvettem és beszéltem vele, totál kiakadt, azután nem beszéltünk, kértem, hogy találkozzunk valahol, ott vártam, de nem jött, utána még jobban összevesztünk ezen és végül dobott. És ez abból indult, hogy Adamre volt féltékeny. És a legjobb barátja szerint még mindig szeret, csak túl makacs és túl nagy az egója ahhoz, hogy kibéküljön velem. Ja, és azt kihagytam, hogy egy házban lakunk és majdnem lelökött a lépcsőről.
-Hű. Már bocsi, de kicsit elmebeteg, nem?
-Nem, csak elborult az agya Adam miatt.
-Szerintem is kicsit aggódnod kéne miatta. Láttam, hogyan néz rád. Még senkire nem nézett ilyen sejtelmesen és megigézve, mint rád.
-Mi? Adam biztos nem..
-Hinned kéne nekem. Régóta ismerem már, és figyeltem ahogy edzedted a tanítványait. Ahogyan ő is. De ő teljesen máshogy. Szerintem vigyázz vele.
-Hogy mi?