Szóóóval, itt vagyok. Sajnálom, hogy előbb nem jöttem, de azt elfelejtettem írni, hogy egy másfél hónapig nem leszek itthon. Utána meg nem tudtam mit írjak. Tudom, nincs mentség. Rossz író vagyok. Sajnálom. De, mivel már nem tudom hova húzni ezt a történetet, mivel a szokásos "drámai fordulatokat" nem szeretném beletenni... így ez után lesz még egy rész, és utána az utolsó rész lesz. És szerintem ez is rémes, szóval.. Azért remélem tetszeni fog.
~
*Niall szemszöge*
Miután megtudtuk, hogy Bertának bent kell maradnia és Hazza szeretne vele maradni, kicsit ledöbbentünk. Nem tudunk mindent megcsinálni Harry nélkül, de az ő kedvükért meg fogjuk próbálni.
Viszont nekem meg szükségem lenne már egy barátnőre. Egy olyanra, mint Berta, Eleanor vagy Perrie. Olyan jó a srácoknak, hogy van kivel megosztaniuk az életüket. Van akit tényleg szerethetnek, és nem csak barátilag. Tudom, én vagyok a magányos farkas, de attól még szeretnék magam mellé egy hozzájuk hasonló lányt.
Épp a Nando's-ból jöttem haza, amikor az utcánkban egy lányt láttam térképet fogva ülni a padkán. Habár lehet nem kellett volna, de megesett rajta a szívem. Megálltam az utca másik felén, majd kiszálltam és odasétáltam hozzá.
-Szia. Niall vagyok. Zavarok? - óvatos mosolyra húzta a száját aztán felnézett rám. Gyönyörű, zöld szeme volt.
-Szia. Én Kinga, és nem, nem zavarsz. Sőt... - rám mosolygott, nekem pedig óriásit dobbant a szívem.
-Ö.. Láttam, hogy nem igazán igazodsz ki a térképen, szóval gondoltam segítek. Hova szeretnél menni?
-A Belvárosi Magánkórházba. De egyenlőre azt sem tudom, hogyan kéne ezt az izét fogni - forgatni kezdte majd mérgesen rátette a térdére. Leültem mellé és elvettem tőle.
-Nézd, így kell tartani. A lényeg, hogy mindig ez a felírat legyen baloldalt. Tehát, most itt vagy. És ide szeretnél eljutni - kezdtem el neki mutogatni, hogy mi micsoda. Megmutattam a legrövidebb utat tömeg közlekedéssel és autóval is. Aztán csak beszélgetni kezdtünk. Már nem is a közlekedésről, hanem csak úgy. Megpróbáltunk ismerkedni. Tudom, hogy felismert. Már akkor, amikor megszólítottam. De ő mégis úgy kezelt, mintha még sosem látott volna. Mintha csak egy srác lennék, aki erre jár. Ez az, amit mindig is kerestem. Lehet, hogy túlságosan bizakodom, hogy nem játssza meg magát, de valahol érzem. Érzem, hogy vele lehet valami.
-...és a legviccesebb, hogy a srác sosem találkozott még vele - miután mindketten befejeztük a nevetést, már kénytelen voltam menni.
-Figyelj, nekem most mennem kell. De... majd később összefuthatnánk még.
-Rendben, add a mobilod - nem értettem mire kell, de odaadtam neki. - Tessék itt a számom. És, most már nekem is mennem kéne. Szóval, köszönöm... - hátra tűrte a füle mögé a haját - hogy segítettél.
-Nincs mit. Én köszönöm a számod. Szia - bólintott egyet, majd mindketten a dolgunkra mentünk. Azt hiszem, nem akartam, hogy egyedül menjen. Vagy, inkább nem akartam nélküle lenni. De muszáj volt. A srácok már így is vártak rám. Egy másfél órája. Amint beléptem az ajtón, le is támadtak.
-Merre voltál? Másfél órája kellett volna ideérned.
-Nyugi, Liam. Csak egy... Egy lánnyal voltam.
-Hű. Erre nem számítottam.
-És mi sem - mutatott magukon körbe Louis.
-Hé, hé! Azért nem buzi vagyok, hogy így kelljen reagálnotok erre.
-Tudjuk. Csak nem szoktál másfél órát késni "csak egy lány" miatt. Na, de mindegy, akkor pótoljuk amit kihagytunk.
Pár nap telt el az óta, hogy találkoztam Kingával, és azóta sem tudtam őt hívni. Akartam, de itthon sem voltam. Ma viszont, miután meglátogattuk Harryt és Bertát, rögtön hívom. Nem bírok ki még egy napot anélkül, hogy ne látnám.
Beértünk Bertáékhoz, de csak Harryt találtuk a szobában.
-Hé, Hazza. Mizu? - mentünk be. Az ágyán ült. Kicsit szomorú volt.
-Sziasztok. Kicsit aggódom. Már bent vagyunk egy hete, de egyenlőre semmi nagy dolog nem történt. Félnem kéne? Ez rosszat jelent? - szeme tele volt aggodalommal. És kicsi bűntudattal is.
-Nyugi, haver. Ezek a folyamatok elvileg lassan hatnak. Semmi sem történik olyan gyorsan, mint várná az ember, de a végeredmény a lényeg, nem? - Liam mindig tudja mit kell mondani. Engem is kicsit feldobott most, pedig nem is az én barátnőmről volt szó. El sem tudom képzelni, hogy Harrynek milyen lehet most. Bár Berta az egyik legjobb barátom, mégsem úgy érzem át ezt az egészet, mint Harry. Neki sokkal durvább lehet.
-És most is kezelésen van? Mit csinálnak vele?
-Kezelésen van, igen. De nem tudom, hogy mit csinálnak. Nem mehetek soha vele. Csak az eredményeket mondják el, aminek a felét nem is értem...
-És mikor jön most vissza?
-Még egy óra. Olyan jó, hogy jöttetek. Azt hittem, hogy egyedül leszek. Hiányoztatok.
-Na, nagy ölelés! - kiáltottam és hetek óta végre a jól megszokott ölelést újra megtettük. Jó érzés volt. Ilyenkor érezzük mindannyian azt, hogy a banda tényleg együtt van.
Háromnegyed órája voltunk már bent, beszélgettünk, hülyültünk, de azért még sem olyan volt, mint szokott. A feszültség mindegyikünkben ott volt. Aztán nyílt az ajtó. Mindannyian meglepődtünk. De azt hiszem, én a legjobban.
-Kinga? - kérdeztem suttogva. Szinte hang sem jött ki a számon. Nem hallotta senki, csak ő. Mosolyogva bólintott.
-Ó, tényleg. Bocsánat - szaladt oda hozzá Harry. - Srácok ő itt Kinga, Berta unoka tesója. Kinga, ők itt a srácok. Nem hiszem, hogy be kéne mutatni őket.
-Nem kell. Sziasztok - intett kedvesen, majd lepakolta amit hozott. Oda léptem mellé, míg a srácok folytatták a beszélgetést.
-Te ezt végig tudtad - jegyeztem meg mosolyogva - Na és mit hoztál?
-Persze, hogy tudtam. Csak nem akartam elmondani. Berta kedvenc otthoni sütiét. Meg...
-Miért? Ugyan úgy beszélgettem volna veled, ha elmondod is.
-Oké, ezt ne most beszéljük meg, mert van valami fontosabb. De azt itt bent nem mondhatom. Szóval... - az ajtó felé biccentett. Bólintottam, hogy mehetünk.
-Srácok, mi kimegyünk kávéért. Kér még valaki?
-Én is megyek veletek, nekem is kéne egy - állt fel Harry, de a szememmel szúrósan néztem rá, amiből egyből levágta, hogy ketten akartunk lenni. A szokásos fél mosolyával folytatta - Vagy, inkább csak hozzatok nekem egyet. Nincs kedvem mászkálni - bólintottam és végre mehettünk is ki. Leültünk a szoba előtti szék sorra.
-Mi ilyen fontos? Bent úgy sem hallották volna.
-Igen, tudom. De ezt - húzott elő egy borítékot - ott bent nem akartam elővenni.
-Mi ez? Miért van rajta Berta neve?
-Harry pontosan tudná, hogy ez kitől van. Ezért is nem akartam, hogy lássa.
-Ne idegesíts már, mondd mi van benne és kitől van?!
-Nem tudom, hogy neked mesélt-e valamelyikőjük róla, de... Andris. Andristól van.
-A neve ismerős, Bertával beszéltünk már róla, de nem tudom ki ő.
-Berta volt barátja. Akivel pont azelőtt volt együtt, hogy idejött volna legelőször. Azóta többször is megpróbálta visszaszerezni az unoka tesómat, de egyszer sem sikerült. És most, hogy megtudta, hogy Harry miatt ide került... Úgy gondolja, hogy haragszik emiatt Harryre. És megint, hát, hogy is mondjam... Ellene akarja fordítani Bertát és haza akarja hívni, hogy együtt legyenek.
-Hű. Nem semmi a srác. Becsülöm, hogy ennyire szereti őt, de ez már zaklatás. Szóval, mi is van a levélben pontosan? Elolvashatom?
-Elolvashatod, de úgy sem érted. Anya nyelvén írta. De lefordíthatom - bólintottam, mire kinyitotta és gondolkozni kezdett - "Kedves, csodálatos Bertám. Szeretném, ha tudnád, hogy legszívesebben én is mentem volna Kingával, de nem tehettem. Már csak azért is megérte volna, mert akkor újra láthatnálak. És persze szétrúghatnám annak a fasz fejnek a seggét. Kérlek, ne élj tagadásban. Kérlek, ne bocsáss meg neki. Nem éri meg, mert Ő az, aki téged ide juttatott. Ha nem ragaszkodnál hozzá annyira, akkor sosem kellett volna odamenned. Velem lehettél volna, egészségesen, boldogan,szeretve egymást, de nem, neked az kellett, hogy az a mihaszna sztárocska kihasználjon, és utána ilyen helyzetbe hozzon. Szerinted te vagy neki az egyetlen barátnője? Szerinted téged tényleg, úgy igazán szeret, ahogyan én? Le merném fogadni, hogy amíg te bűntudattal feküdtél le aludni este, amikor nem voltatok együtt, ő közben a többi csajával foglalkozott, nem is gondolt rád, sőt. Igazából nem is érdekelte, hogy hogy vagy. Mert Ő ilyen. Én nem. De ő csak egy elkéneztetett, gazdag, hűtlen, nőcsábász, ostoba kölyök, akinek kijutott az a megtiszteltetés, hogy sztárocskának hívhatjuk. Egy percig sem törődik veled. Csak kellett neki is valaki, akit félrevezethet. Mindenért őt okolhatod. Igen, én is hülye voltam, hogy úgy engedtelek ki oda, hogy szakítottam veled, de az összes többi az ő, illetve a te hibád. Szóval nagyon szépen kérlek, ne bocsáss meg neki, ne élj tagadásban, és amiket leírtam, ismerd be, hogy igazak. Ő csak a saját, kis szánalmas életével törődik, semmi mással. Veled meg főképp nem. Hogy is gondoltad? Egy ilyen sztárocska majd pont egy olyan lányt fog szeretni, aki olyan, mint te. Ha még hozzám is túl jó vagy, akkor hozzá? Mérföldekre vagytok egymástól, csak nem vallod be. Szóval, dobd őt ki a picsába, és gyere hozzám. Én jobban megérdemellek, mint ő valaha fog. Szeretlek, csókollak: Andris." Ezt nem szabad megmutatnunk se Bertának, se Harrynek. És nem is szólhatsz egyikőjüknek sem. Maradjon kettőnk között.
-Túl késő - ekkor láttuk meg, hogy Berta ott áll, könnyes szemekkel.
-B..Berta, te mióta vagy itt?
-Elég rég óta, hogy tudjam, miért nem akartad, hogy én ezt lássam vagy halljam bármikor is - sírva sarkon fordult és elrohant. Kinga utána indult volna, de megfogtam a kezét.
-Ne, hagyd. Most ezen te nem tudsz segíteni. Csak egy valaki tud, de neki nem szabadna megmutatni ezt a mocsadékot. Komolyan mit gondol magáról? Csupa hazugság az egész. Nem is ismer minket, hogy ítélkezhet így Harry felett...?
-Nem tudom, de Bertát nem szabadna egyedül hagynunk. Segíteni kell rajta.
-Mutasd meg Harrynek a levelet.
-Nem. Arról szó sem lehet.
-Rendben, akkor hagyjuk ott egyedül Bertát, majd visszajön.
-Nem. Akkor inkább utánamegyek.
-Előbb menjünk be, és mondjuk el mi a helyzet - benyitottunk, és Harry ideges arcát láttuk.
-Már itt kéne lennie, legalább 5 perce. Hol van már? - járkált fel alá a szobában.
-Harry az a helyzet, hogy... Berta elszaladt a szoba elől, sírva - Kinga oldalba bökött, de tudtam, hogy így helyes.
-Mi?! Utána kell mennem - indult volna ki, de neki is megfogtam a kezét.
-Előbb tudnod kell valamit. Hogy miért rohant el. Szóval ülj le. Kinga, mutasd meg nekik a levelet.
-Mi? Nem. Ezt már megbeszéltük kint.
-Jó, tőlem ennyiben hagyhatod, nem kell megmutatnod nekik, de akkor garantálom, hogy hogyha te mész oda őt vigasztalni, egyre jobban elhiteted vele, hogy amit az a köcsög leírt, az igaz! Pedig nem! És ezt te is nagyon jól láthattad! És miután teljesen elhitetted vele, akaratodon kívül, el fog téged is onnan küldeni és magába fog roskadni és soha az életben nem fog meggyógyulni! És minél tovább hagyod egyedül, annál jobban fogja elhinni szintén. Szóval, nagyon szépen kérlek, hogy fordítsd le nekik azt a kibaszott levelet, vagy én mondom el emlékezetből - Kinga csak megszeppenve bólintott és leült egy székre. Ahogy láttam, a többiek is eléggé meglepődtek, így odamentem Kingához és megöleltem - Sajnálom, hogy kiabáltam. Nem akartam, de ideges lettem...
-Nem, semmi baj. Igazad van. Így kell lennie. Szóval: "Kedves, csodálatos Bertám... -kezdte el fordítani, de már ezekre a szavakra is Harry elég ideges lett, tehát odaültem mellé és átkaroltam. Csak, hogy visszafogjam, amolyan tesó feelingben, a biztonság kedvéért. Aztán a szöveg közepe felé, már nem csak ideges volt, de könnyes is lett a szeme. Sosem láttam még, hogy így reagáljon valamire - ...Szeretlek, csókollak: Andris."
-Nem ismer, nem is fog, de Bertát hagyja ki a kettőnk gyűlöletéből - ezt az egyetlen egy mondatot mondta, majd Berta után rohant.
*Berta szemszöge*
Nagyon fájt amit Andris írt. Részben igaza volt. Talán lehet nem is szeret Harry... Ki tudja?! Most sincs itt. Pedig nekem nincs sok elvárásom. Csak, hogy ilyen helyzetekben tartson a karjai közt és azt mondja "ebből semmi nem igaz. Szeretlek.". Talán olyan rossz barátnő lennék? Hisz most is egy kórházba juttattam őt is. Neki nem kéne itt lennie... Biztos van valaki más, akivel szívesebben lenne mondjuk egy parkban, mint itt, velem. Haza kéne mennem. Az álmok majd elmúlnak. Hisz már most is jobbak. Nem akarom, hogy Harrynek rossz legyen. És velem neki az. Szóval el kell engednem őt...
-Berta! Berta, itt vagyok! - egy hang jött, nem is olyan távolról, majd dobogásokat hallottam, cipő lépteket. Végül egy kar ölelt körül és húzott az ölébe - Berta én vagyok az, Harry. Nyisd ki a szemed. Nincs baj, látod? Itt vagyok, veled, neked. Mint mindig.
-El kell engedjelek... - még mindig csukva tartottam a szemem. Nem voltam képes ezt abba a gyönyörű szemekbe mondani.
-Miről beszélsz? Dehogyis. Nyisd már ki a szemed! - kinyitottam, de rögtön könnyek gyűltek bele.
-Andrisnak igaza volt. El kell téged engednem - ahogy kimondtam, a könnyeim záporozni kezdtek, nem láttam már csak homályosan tőlük. Harry rögtön vigasztalni kezdett.
-Hé, shhh. Nincs semmi baj. Nem volt igaza. Egy szó sincs benne, ami igaz lenne. Nincs másik lány, egy se. Csak te vagy. Csak te kellesz. Ha ez azzal jár, hogy egy kórházban kell laknunk pár hétig, hát legyen. A lényeg, hogy veled vagyok. Hé, nézz rám. Ne sírj kérlek - letörölt pár könnycseppet az arcomról ujjával - Szeretlek, oké?! És ha valamelyik pöcs arc azt feltételezi, hogy ez nem igaz, akkor jól pofán csapom. Mert nekem te vagy a legfontosabb. Jó? Elhiszed?
-Igen. Sajnálom - hozzábújtam mellkasához és csak öleltem. Hagytuk, hogy a másik ölelése éltessen minket.
-Mit sajnálsz? - kérdezte, miközben állát a fejem tetejére rakta. A földön ülve sírtam és öleltük egymást. Jól nézhettünk ki.
-Hogy én vagyok a lehető legrosszabb barátnő.
-Te most hülyéskedsz? Még így is túl jó vagy hozzám. Szóval, töröljük le azokat a könnyeket és menjünk vissza a többiekhez. Biztos aggódnak már.
-Jó - bevezetett Harry a legközelebb lévő mosdóba (nőibe!), hátrafogta a hajam és megvárta, míg megmosom az arcom. Miután végeztem, felnéztem a tükörbe. Szörnyen néztem ki. Kisírt, felpuffadt szemek, piros orr, nyúzott arc. Elfintorodtam magamon, de ekkor Harry lassan visszarakta hajamat, eligazgatta, majd egy csókot adott a nyakamra és átölelte a derekam.
-Látod milyen gyönyörű vagy? - grimaszoltam egyet.
-Én nem így nevezném, amit látok.
-Hanem? Csodaszép? Meseszép?
-Inkább egy undormány vagy kisírt szemű lány - állát a vállamra tette.
-De te vagy a legszebb kisírt szemű lány. Mutathat nekem bárki, bármilyen fotó modellt, én akkor is A kisírt szemű lányt választanám. Mert ő az enyém, és nekem ő a legszebb - akaratlanul is elmosolyodtam, fejemet meg lehajtottam. Ő megfordított, hogy szemben legyek vele, majd felemelte a fejem az államnál fogva - Na ez az a mosoly, amibe beleszerettem - mondta ő is mosolyogva.
-Szeretlek - még mindig mosolyogtunk, mikor végül megcsókolt. Közben derekamnál fogva felemelt és felültetett a pultra. Egy ajtó nyílt ki, és az egyik vécéből egy lány jött ki. Mindketten felé fordultunk.
-Annyira szerencsések vagytok. A ti párosotok a kedvencem. Barry. Sokan utálnak, Berta. De szerintem elképesztő, hogy miken ment keresztül a kapcsolatotok és mégis együtt vagytok.
-Köszönjük. Hogy hívnak? - kérdeztem tőle, mire elmosolyodott.
-Christina.
-Harry, csinálsz rólunk egy képet? Ha nem baj, Christina.
-Dehogy, sőt örömmel. - beállt mellém, én leszálltam a pultról és meg is volt a kép.
-Köszönöm. Na és te miért vagy itt? - Harry lazán visszacsúsztatta a telefonját a zsebébe, beállt mellém és fogta a derekam.
-Annyira édesek vagytok! Jaj, bocsi - nevetett fel kínosan - Amúgy azért, mert balesetem volt. Eltört 3 bordám és agy rázkódásom volt, de már csak megfigyelnek.
-Ó, sajnálom. Jobbulást.
-Köszönöm. Viszont azt nem tudni, hogy te miért vagy itt. Esetleg elmondod, ha nem érzékeny a téma? - Harry automatikusan megszorította a derekam. Neki kicsit érzékenyebb a téma, mint nekem. Már épp válaszoltam volna, amikor belém fojtotta a szót.
-Erről most nem szeretnénk beszélni. Vagyis, inkább én nem.
-Én viszont elmondom. Rém álmaim vannak. De ennél többet én sem szeretnék mondani - belepuszilt a hajamba Harry.
-Rendben. Neked is jobbulást.
-Köszönöm. De most mennünk kell. Örülök, hogy találkoztunk. Szia - Harry is intett egyet, majd rákulcsolta ujjait az enyémre és mentünk vissza a többiekhez.
-Ja, és képzeld. Niall ismeri az unoka tesód.
-Tudom. Mondta Kinga. Az utcán találkoztak. Segített neki idetalálni, aztán beszélgetni kezdtek. Ja, amúgy vegyünk már valamit enni, mert éhen halok - megálltunk a büfénél, aztán végre bementünk a szobába és leülhettem.
*3 héttel később*
Pakolunk. Ma végre, egy hónap után, hazamehetünk. Sokkal kipihentebbek vagyunk. Harry is meg én is. Az a lány, az első hét végén, nagyon kedves volt. Sose hallottam még, hogy úgy hívnak minket "Barry". Mindig mosolyognom kell, ha eszembe jut, amit mondott.
-Min mosolyogsz ennyire? - ölelt át Harry.
-Csak azon, amit Christina mondott. Olyan aranyos volt. Imádom a rajongóid.
-Az 3 hete volt. Istenem mekkora szíved van! - megcsókolt, aztán visszaállt pakolni.
-Arra gondoltam, hogy elintézhetnéd te Andrist - a neve hallatára egyből lefagyott a mosoly az arcáról.
-Hát persze. Még ő is van...
-Naaa! Ne utáld ennyire. Csak szerelmes.
-De ne az én barátnőmbe legyen! Na jó, elintézem. Add a mobilod.
-Tessék - odadobtam, ő meg egyből kutatni kezdett, majd hívta is.
-Szia, Andris. Itt Harry. Igen, Berta telefonjáról. Csak annyit akartam mondani, hogy nem jött össze a levelesdi meg a szétválasztás. És tudod miért? Mert nem ismersz, és nem tudod, hogy mi tényleg szeretjük egymást. Nem. Te, barátom, tévedsz. Bármit megtennénk egymásért. Úgyhogy most már tényleg kopj le. Szia - visszaadta a telefonom és folytattuk a pakolást.
*Niall szemszöge*
Minden második nap találkoztunk azóta Kingával. Rengeteget beszélgettünk és azt hiszem, megismertük egymást. Látszik, hogy unoka testvérek Bertával, mert nagyon hasonlítanak. Vannak különbségek, nem is csak egy, de attól függetlenül hasonlítanak. Lehet, hogy nem szabadna, lehet, hogy rossz ötlet, de elhívtam már randizni is. Holnapra. És valamit be kell valljak magamnak. Azt hiszem... beleszerettem.
