Szóóóval, itt vagyok. Sajnálom, hogy előbb nem jöttem, de azt elfelejtettem írni, hogy egy másfél hónapig nem leszek itthon. Utána meg nem tudtam mit írjak. Tudom, nincs mentség. Rossz író vagyok. Sajnálom. De, mivel már nem tudom hova húzni ezt a történetet, mivel a szokásos "drámai fordulatokat" nem szeretném beletenni... így ez után lesz még egy rész, és utána az utolsó rész lesz. És szerintem ez is rémes, szóval.. Azért remélem tetszeni fog.
~
*Niall szemszöge*
Miután megtudtuk, hogy Bertának bent kell maradnia és Hazza szeretne vele maradni, kicsit ledöbbentünk. Nem tudunk mindent megcsinálni Harry nélkül, de az ő kedvükért meg fogjuk próbálni.
Viszont nekem meg szükségem lenne már egy barátnőre. Egy olyanra, mint Berta, Eleanor vagy Perrie. Olyan jó a srácoknak, hogy van kivel megosztaniuk az életüket. Van akit tényleg szerethetnek, és nem csak barátilag. Tudom, én vagyok a magányos farkas, de attól még szeretnék magam mellé egy hozzájuk hasonló lányt.
Épp a Nando's-ból jöttem haza, amikor az utcánkban egy lányt láttam térképet fogva ülni a padkán. Habár lehet nem kellett volna, de megesett rajta a szívem. Megálltam az utca másik felén, majd kiszálltam és odasétáltam hozzá.
-Szia. Niall vagyok. Zavarok? - óvatos mosolyra húzta a száját aztán felnézett rám. Gyönyörű, zöld szeme volt.
-Szia. Én Kinga, és nem, nem zavarsz. Sőt... - rám mosolygott, nekem pedig óriásit dobbant a szívem.
-Ö.. Láttam, hogy nem igazán igazodsz ki a térképen, szóval gondoltam segítek. Hova szeretnél menni?
-A Belvárosi Magánkórházba. De egyenlőre azt sem tudom, hogyan kéne ezt az izét fogni - forgatni kezdte majd mérgesen rátette a térdére. Leültem mellé és elvettem tőle.
-Nézd, így kell tartani. A lényeg, hogy mindig ez a felírat legyen baloldalt. Tehát, most itt vagy. És ide szeretnél eljutni - kezdtem el neki mutogatni, hogy mi micsoda. Megmutattam a legrövidebb utat tömeg közlekedéssel és autóval is. Aztán csak beszélgetni kezdtünk. Már nem is a közlekedésről, hanem csak úgy. Megpróbáltunk ismerkedni. Tudom, hogy felismert. Már akkor, amikor megszólítottam. De ő mégis úgy kezelt, mintha még sosem látott volna. Mintha csak egy srác lennék, aki erre jár. Ez az, amit mindig is kerestem. Lehet, hogy túlságosan bizakodom, hogy nem játssza meg magát, de valahol érzem. Érzem, hogy vele lehet valami.
-...és a legviccesebb, hogy a srác sosem találkozott még vele - miután mindketten befejeztük a nevetést, már kénytelen voltam menni.
-Figyelj, nekem most mennem kell. De... majd később összefuthatnánk még.
-Rendben, add a mobilod - nem értettem mire kell, de odaadtam neki. - Tessék itt a számom. És, most már nekem is mennem kéne. Szóval, köszönöm... - hátra tűrte a füle mögé a haját - hogy segítettél.
-Nincs mit. Én köszönöm a számod. Szia - bólintott egyet, majd mindketten a dolgunkra mentünk. Azt hiszem, nem akartam, hogy egyedül menjen. Vagy, inkább nem akartam nélküle lenni. De muszáj volt. A srácok már így is vártak rám. Egy másfél órája. Amint beléptem az ajtón, le is támadtak.
-Merre voltál? Másfél órája kellett volna ideérned.
-Nyugi, Liam. Csak egy... Egy lánnyal voltam.
-Hű. Erre nem számítottam.
-És mi sem - mutatott magukon körbe Louis.
-Hé, hé! Azért nem buzi vagyok, hogy így kelljen reagálnotok erre.
-Tudjuk. Csak nem szoktál másfél órát késni "csak egy lány" miatt. Na, de mindegy, akkor pótoljuk amit kihagytunk.
Pár nap telt el az óta, hogy találkoztam Kingával, és azóta sem tudtam őt hívni. Akartam, de itthon sem voltam. Ma viszont, miután meglátogattuk Harryt és Bertát, rögtön hívom. Nem bírok ki még egy napot anélkül, hogy ne látnám.
Beértünk Bertáékhoz, de csak Harryt találtuk a szobában.
-Hé, Hazza. Mizu? - mentünk be. Az ágyán ült. Kicsit szomorú volt.
-Sziasztok. Kicsit aggódom. Már bent vagyunk egy hete, de egyenlőre semmi nagy dolog nem történt. Félnem kéne? Ez rosszat jelent? - szeme tele volt aggodalommal. És kicsi bűntudattal is.
-Nyugi, haver. Ezek a folyamatok elvileg lassan hatnak. Semmi sem történik olyan gyorsan, mint várná az ember, de a végeredmény a lényeg, nem? - Liam mindig tudja mit kell mondani. Engem is kicsit feldobott most, pedig nem is az én barátnőmről volt szó. El sem tudom képzelni, hogy Harrynek milyen lehet most. Bár Berta az egyik legjobb barátom, mégsem úgy érzem át ezt az egészet, mint Harry. Neki sokkal durvább lehet.
-És most is kezelésen van? Mit csinálnak vele?
-Kezelésen van, igen. De nem tudom, hogy mit csinálnak. Nem mehetek soha vele. Csak az eredményeket mondják el, aminek a felét nem is értem...
-És mikor jön most vissza?
-Még egy óra. Olyan jó, hogy jöttetek. Azt hittem, hogy egyedül leszek. Hiányoztatok.
-Na, nagy ölelés! - kiáltottam és hetek óta végre a jól megszokott ölelést újra megtettük. Jó érzés volt. Ilyenkor érezzük mindannyian azt, hogy a banda tényleg együtt van.
Háromnegyed órája voltunk már bent, beszélgettünk, hülyültünk, de azért még sem olyan volt, mint szokott. A feszültség mindegyikünkben ott volt. Aztán nyílt az ajtó. Mindannyian meglepődtünk. De azt hiszem, én a legjobban.
-Kinga? - kérdeztem suttogva. Szinte hang sem jött ki a számon. Nem hallotta senki, csak ő. Mosolyogva bólintott.
-Ó, tényleg. Bocsánat - szaladt oda hozzá Harry. - Srácok ő itt Kinga, Berta unoka tesója. Kinga, ők itt a srácok. Nem hiszem, hogy be kéne mutatni őket.
-Nem kell. Sziasztok - intett kedvesen, majd lepakolta amit hozott. Oda léptem mellé, míg a srácok folytatták a beszélgetést.
-Te ezt végig tudtad - jegyeztem meg mosolyogva - Na és mit hoztál?
-Persze, hogy tudtam. Csak nem akartam elmondani. Berta kedvenc otthoni sütiét. Meg...
-Miért? Ugyan úgy beszélgettem volna veled, ha elmondod is.
-Oké, ezt ne most beszéljük meg, mert van valami fontosabb. De azt itt bent nem mondhatom. Szóval... - az ajtó felé biccentett. Bólintottam, hogy mehetünk.
-Srácok, mi kimegyünk kávéért. Kér még valaki?
-Én is megyek veletek, nekem is kéne egy - állt fel Harry, de a szememmel szúrósan néztem rá, amiből egyből levágta, hogy ketten akartunk lenni. A szokásos fél mosolyával folytatta - Vagy, inkább csak hozzatok nekem egyet. Nincs kedvem mászkálni - bólintottam és végre mehettünk is ki. Leültünk a szoba előtti szék sorra.
-Mi ilyen fontos? Bent úgy sem hallották volna.
-Igen, tudom. De ezt - húzott elő egy borítékot - ott bent nem akartam elővenni.
-Mi ez? Miért van rajta Berta neve?
-Harry pontosan tudná, hogy ez kitől van. Ezért is nem akartam, hogy lássa.
-Ne idegesíts már, mondd mi van benne és kitől van?!
-Nem tudom, hogy neked mesélt-e valamelyikőjük róla, de... Andris. Andristól van.
-A neve ismerős, Bertával beszéltünk már róla, de nem tudom ki ő.
-Berta volt barátja. Akivel pont azelőtt volt együtt, hogy idejött volna legelőször. Azóta többször is megpróbálta visszaszerezni az unoka tesómat, de egyszer sem sikerült. És most, hogy megtudta, hogy Harry miatt ide került... Úgy gondolja, hogy haragszik emiatt Harryre. És megint, hát, hogy is mondjam... Ellene akarja fordítani Bertát és haza akarja hívni, hogy együtt legyenek.
-Hű. Nem semmi a srác. Becsülöm, hogy ennyire szereti őt, de ez már zaklatás. Szóval, mi is van a levélben pontosan? Elolvashatom?
-Elolvashatod, de úgy sem érted. Anya nyelvén írta. De lefordíthatom - bólintottam, mire kinyitotta és gondolkozni kezdett - "Kedves, csodálatos Bertám. Szeretném, ha tudnád, hogy legszívesebben én is mentem volna Kingával, de nem tehettem. Már csak azért is megérte volna, mert akkor újra láthatnálak. És persze szétrúghatnám annak a fasz fejnek a seggét. Kérlek, ne élj tagadásban. Kérlek, ne bocsáss meg neki. Nem éri meg, mert Ő az, aki téged ide juttatott. Ha nem ragaszkodnál hozzá annyira, akkor sosem kellett volna odamenned. Velem lehettél volna, egészségesen, boldogan,szeretve egymást, de nem, neked az kellett, hogy az a mihaszna sztárocska kihasználjon, és utána ilyen helyzetbe hozzon. Szerinted te vagy neki az egyetlen barátnője? Szerinted téged tényleg, úgy igazán szeret, ahogyan én? Le merném fogadni, hogy amíg te bűntudattal feküdtél le aludni este, amikor nem voltatok együtt, ő közben a többi csajával foglalkozott, nem is gondolt rád, sőt. Igazából nem is érdekelte, hogy hogy vagy. Mert Ő ilyen. Én nem. De ő csak egy elkéneztetett, gazdag, hűtlen, nőcsábász, ostoba kölyök, akinek kijutott az a megtiszteltetés, hogy sztárocskának hívhatjuk. Egy percig sem törődik veled. Csak kellett neki is valaki, akit félrevezethet. Mindenért őt okolhatod. Igen, én is hülye voltam, hogy úgy engedtelek ki oda, hogy szakítottam veled, de az összes többi az ő, illetve a te hibád. Szóval nagyon szépen kérlek, ne bocsáss meg neki, ne élj tagadásban, és amiket leírtam, ismerd be, hogy igazak. Ő csak a saját, kis szánalmas életével törődik, semmi mással. Veled meg főképp nem. Hogy is gondoltad? Egy ilyen sztárocska majd pont egy olyan lányt fog szeretni, aki olyan, mint te. Ha még hozzám is túl jó vagy, akkor hozzá? Mérföldekre vagytok egymástól, csak nem vallod be. Szóval, dobd őt ki a picsába, és gyere hozzám. Én jobban megérdemellek, mint ő valaha fog. Szeretlek, csókollak: Andris." Ezt nem szabad megmutatnunk se Bertának, se Harrynek. És nem is szólhatsz egyikőjüknek sem. Maradjon kettőnk között.
-Túl késő - ekkor láttuk meg, hogy Berta ott áll, könnyes szemekkel.
-B..Berta, te mióta vagy itt?
-Elég rég óta, hogy tudjam, miért nem akartad, hogy én ezt lássam vagy halljam bármikor is - sírva sarkon fordult és elrohant. Kinga utána indult volna, de megfogtam a kezét.
-Ne, hagyd. Most ezen te nem tudsz segíteni. Csak egy valaki tud, de neki nem szabadna megmutatni ezt a mocsadékot. Komolyan mit gondol magáról? Csupa hazugság az egész. Nem is ismer minket, hogy ítélkezhet így Harry felett...?
-Nem tudom, de Bertát nem szabadna egyedül hagynunk. Segíteni kell rajta.
-Mutasd meg Harrynek a levelet.
-Nem. Arról szó sem lehet.
-Rendben, akkor hagyjuk ott egyedül Bertát, majd visszajön.
-Nem. Akkor inkább utánamegyek.
-Előbb menjünk be, és mondjuk el mi a helyzet - benyitottunk, és Harry ideges arcát láttuk.
-Már itt kéne lennie, legalább 5 perce. Hol van már? - járkált fel alá a szobában.
-Harry az a helyzet, hogy... Berta elszaladt a szoba elől, sírva - Kinga oldalba bökött, de tudtam, hogy így helyes.
-Mi?! Utána kell mennem - indult volna ki, de neki is megfogtam a kezét.
-Előbb tudnod kell valamit. Hogy miért rohant el. Szóval ülj le. Kinga, mutasd meg nekik a levelet.
-Mi? Nem. Ezt már megbeszéltük kint.
-Jó, tőlem ennyiben hagyhatod, nem kell megmutatnod nekik, de akkor garantálom, hogy hogyha te mész oda őt vigasztalni, egyre jobban elhiteted vele, hogy amit az a köcsög leírt, az igaz! Pedig nem! És ezt te is nagyon jól láthattad! És miután teljesen elhitetted vele, akaratodon kívül, el fog téged is onnan küldeni és magába fog roskadni és soha az életben nem fog meggyógyulni! És minél tovább hagyod egyedül, annál jobban fogja elhinni szintén. Szóval, nagyon szépen kérlek, hogy fordítsd le nekik azt a kibaszott levelet, vagy én mondom el emlékezetből - Kinga csak megszeppenve bólintott és leült egy székre. Ahogy láttam, a többiek is eléggé meglepődtek, így odamentem Kingához és megöleltem - Sajnálom, hogy kiabáltam. Nem akartam, de ideges lettem...
-Nem, semmi baj. Igazad van. Így kell lennie. Szóval: "Kedves, csodálatos Bertám... -kezdte el fordítani, de már ezekre a szavakra is Harry elég ideges lett, tehát odaültem mellé és átkaroltam. Csak, hogy visszafogjam, amolyan tesó feelingben, a biztonság kedvéért. Aztán a szöveg közepe felé, már nem csak ideges volt, de könnyes is lett a szeme. Sosem láttam még, hogy így reagáljon valamire - ...Szeretlek, csókollak: Andris."
-Nem ismer, nem is fog, de Bertát hagyja ki a kettőnk gyűlöletéből - ezt az egyetlen egy mondatot mondta, majd Berta után rohant.
*Berta szemszöge*
Nagyon fájt amit Andris írt. Részben igaza volt. Talán lehet nem is szeret Harry... Ki tudja?! Most sincs itt. Pedig nekem nincs sok elvárásom. Csak, hogy ilyen helyzetekben tartson a karjai közt és azt mondja "ebből semmi nem igaz. Szeretlek.". Talán olyan rossz barátnő lennék? Hisz most is egy kórházba juttattam őt is. Neki nem kéne itt lennie... Biztos van valaki más, akivel szívesebben lenne mondjuk egy parkban, mint itt, velem. Haza kéne mennem. Az álmok majd elmúlnak. Hisz már most is jobbak. Nem akarom, hogy Harrynek rossz legyen. És velem neki az. Szóval el kell engednem őt...
-Berta! Berta, itt vagyok! - egy hang jött, nem is olyan távolról, majd dobogásokat hallottam, cipő lépteket. Végül egy kar ölelt körül és húzott az ölébe - Berta én vagyok az, Harry. Nyisd ki a szemed. Nincs baj, látod? Itt vagyok, veled, neked. Mint mindig.
-El kell engedjelek... - még mindig csukva tartottam a szemem. Nem voltam képes ezt abba a gyönyörű szemekbe mondani.
-Miről beszélsz? Dehogyis. Nyisd már ki a szemed! - kinyitottam, de rögtön könnyek gyűltek bele.
-Andrisnak igaza volt. El kell téged engednem - ahogy kimondtam, a könnyeim záporozni kezdtek, nem láttam már csak homályosan tőlük. Harry rögtön vigasztalni kezdett.
-Hé, shhh. Nincs semmi baj. Nem volt igaza. Egy szó sincs benne, ami igaz lenne. Nincs másik lány, egy se. Csak te vagy. Csak te kellesz. Ha ez azzal jár, hogy egy kórházban kell laknunk pár hétig, hát legyen. A lényeg, hogy veled vagyok. Hé, nézz rám. Ne sírj kérlek - letörölt pár könnycseppet az arcomról ujjával - Szeretlek, oké?! És ha valamelyik pöcs arc azt feltételezi, hogy ez nem igaz, akkor jól pofán csapom. Mert nekem te vagy a legfontosabb. Jó? Elhiszed?
-Igen. Sajnálom - hozzábújtam mellkasához és csak öleltem. Hagytuk, hogy a másik ölelése éltessen minket.
-Mit sajnálsz? - kérdezte, miközben állát a fejem tetejére rakta. A földön ülve sírtam és öleltük egymást. Jól nézhettünk ki.
-Hogy én vagyok a lehető legrosszabb barátnő.
-Te most hülyéskedsz? Még így is túl jó vagy hozzám. Szóval, töröljük le azokat a könnyeket és menjünk vissza a többiekhez. Biztos aggódnak már.
-Jó - bevezetett Harry a legközelebb lévő mosdóba (nőibe!), hátrafogta a hajam és megvárta, míg megmosom az arcom. Miután végeztem, felnéztem a tükörbe. Szörnyen néztem ki. Kisírt, felpuffadt szemek, piros orr, nyúzott arc. Elfintorodtam magamon, de ekkor Harry lassan visszarakta hajamat, eligazgatta, majd egy csókot adott a nyakamra és átölelte a derekam.
-Látod milyen gyönyörű vagy? - grimaszoltam egyet.
-Én nem így nevezném, amit látok.
-Hanem? Csodaszép? Meseszép?
-Inkább egy undormány vagy kisírt szemű lány - állát a vállamra tette.
-De te vagy a legszebb kisírt szemű lány. Mutathat nekem bárki, bármilyen fotó modellt, én akkor is A kisírt szemű lányt választanám. Mert ő az enyém, és nekem ő a legszebb - akaratlanul is elmosolyodtam, fejemet meg lehajtottam. Ő megfordított, hogy szemben legyek vele, majd felemelte a fejem az államnál fogva - Na ez az a mosoly, amibe beleszerettem - mondta ő is mosolyogva.
-Szeretlek - még mindig mosolyogtunk, mikor végül megcsókolt. Közben derekamnál fogva felemelt és felültetett a pultra. Egy ajtó nyílt ki, és az egyik vécéből egy lány jött ki. Mindketten felé fordultunk.
-Annyira szerencsések vagytok. A ti párosotok a kedvencem. Barry. Sokan utálnak, Berta. De szerintem elképesztő, hogy miken ment keresztül a kapcsolatotok és mégis együtt vagytok.
-Köszönjük. Hogy hívnak? - kérdeztem tőle, mire elmosolyodott.
-Christina.
-Harry, csinálsz rólunk egy képet? Ha nem baj, Christina.
-Dehogy, sőt örömmel. - beállt mellém, én leszálltam a pultról és meg is volt a kép.
-Köszönöm. Na és te miért vagy itt? - Harry lazán visszacsúsztatta a telefonját a zsebébe, beállt mellém és fogta a derekam.
-Annyira édesek vagytok! Jaj, bocsi - nevetett fel kínosan - Amúgy azért, mert balesetem volt. Eltört 3 bordám és agy rázkódásom volt, de már csak megfigyelnek.
-Ó, sajnálom. Jobbulást.
-Köszönöm. Viszont azt nem tudni, hogy te miért vagy itt. Esetleg elmondod, ha nem érzékeny a téma? - Harry automatikusan megszorította a derekam. Neki kicsit érzékenyebb a téma, mint nekem. Már épp válaszoltam volna, amikor belém fojtotta a szót.
-Erről most nem szeretnénk beszélni. Vagyis, inkább én nem.
-Én viszont elmondom. Rém álmaim vannak. De ennél többet én sem szeretnék mondani - belepuszilt a hajamba Harry.
-Rendben. Neked is jobbulást.
-Köszönöm. De most mennünk kell. Örülök, hogy találkoztunk. Szia - Harry is intett egyet, majd rákulcsolta ujjait az enyémre és mentünk vissza a többiekhez.
-Ja, és képzeld. Niall ismeri az unoka tesód.
-Tudom. Mondta Kinga. Az utcán találkoztak. Segített neki idetalálni, aztán beszélgetni kezdtek. Ja, amúgy vegyünk már valamit enni, mert éhen halok - megálltunk a büfénél, aztán végre bementünk a szobába és leülhettem.
*3 héttel később*
Pakolunk. Ma végre, egy hónap után, hazamehetünk. Sokkal kipihentebbek vagyunk. Harry is meg én is. Az a lány, az első hét végén, nagyon kedves volt. Sose hallottam még, hogy úgy hívnak minket "Barry". Mindig mosolyognom kell, ha eszembe jut, amit mondott.
-Min mosolyogsz ennyire? - ölelt át Harry.
-Csak azon, amit Christina mondott. Olyan aranyos volt. Imádom a rajongóid.
-Az 3 hete volt. Istenem mekkora szíved van! - megcsókolt, aztán visszaállt pakolni.
-Arra gondoltam, hogy elintézhetnéd te Andrist - a neve hallatára egyből lefagyott a mosoly az arcáról.
-Hát persze. Még ő is van...
-Naaa! Ne utáld ennyire. Csak szerelmes.
-De ne az én barátnőmbe legyen! Na jó, elintézem. Add a mobilod.
-Tessék - odadobtam, ő meg egyből kutatni kezdett, majd hívta is.
-Szia, Andris. Itt Harry. Igen, Berta telefonjáról. Csak annyit akartam mondani, hogy nem jött össze a levelesdi meg a szétválasztás. És tudod miért? Mert nem ismersz, és nem tudod, hogy mi tényleg szeretjük egymást. Nem. Te, barátom, tévedsz. Bármit megtennénk egymásért. Úgyhogy most már tényleg kopj le. Szia - visszaadta a telefonom és folytattuk a pakolást.
*Niall szemszöge*
Minden második nap találkoztunk azóta Kingával. Rengeteget beszélgettünk és azt hiszem, megismertük egymást. Látszik, hogy unoka testvérek Bertával, mert nagyon hasonlítanak. Vannak különbségek, nem is csak egy, de attól függetlenül hasonlítanak. Lehet, hogy nem szabadna, lehet, hogy rossz ötlet, de elhívtam már randizni is. Holnapra. És valamit be kell valljak magamnak. Azt hiszem... beleszerettem.
2013. augusztus 26., hétfő
2013. július 7., vasárnap
43.fejezet
Itt vaaaan! Nem akarok semmit mondani a résszel kapcsolatban, csak még annyit, hogy nem naponta, hanem két naponta lesz új. De azt hiszem, ezt már észre vettétek, de azért leírom, hogy biztosan tudjátok:) A másik, hogy most sorozat függő lettem, sooo ha van valami, amit láttatok valami sorozatban és itt is előfordul, akkor az valószínű véletlen, vagy csak nagyon megtetszett:D Na, jó olvasást!xoxo
~
-Harry... - hangja lágy volt, de mégis féltő. Visszafordultam és nagyon megijedtem. Berta épp kimászott az ágyából, csukott szemmel, és a kukából kiszedte a még ott maradt lámpa egy nagyobb szilánkját. Elindultam felé, hogy felébresszem, de beszélni kezdett. - Ne közelíts. Engedd el őt, és minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Hagyd békén Harryt - keze remegett, sírni kezdett. - Hallod?! Engedd el Harryt, vagy... vagy leszúrom magam!
-Berta! Berta ne! Ébredj fel! - elkezdtem menni felé, de nem úgy tűnt, hogy hallja, amit mondok neki. A szúrós tárgyat maga felé fordította, és pontosan a szíve elé helyezte.
-Ha nem engeded el, megölöm magam. Legalább vége lenne a játékotoknak - nem, nem, nem és nem! Ezt nem hagyhatom. Közelebb mentem felé és előtte megálltam. Szép lassan, óvatosan kihúztam a lámpa maradékát a kezéből és visszadobtam a kukába. Simogatni kezdtem és ébresztgetni.
-Berta, hé. Ébresztő, csak álmodsz. Itt vagyok veled, melletted. Nincs bajom, érted? Hahó, ébresztő - lassan kinyitotta a szemét, körülnézett. Fejét felém fordította és amint a szemembe nézett, elájult. Visszafektettem az ágyba, betakargattam. Hoztam egy pohár vizet és ébreszteni kezdtem.
-Mi történt, Harry?
-Kérsz egy pohár vizet? - bólintott - Itt van, tessék. Csak álmodtál.
-Tudom, de én... én meghaltam.
-Mi? Mi az, hogy meghaltál? - úgy tudtam, hogy őt nem lehet megölni a játékban...
-Én leszúrtam magam. Egy késsel. És utána itt ébredtem fel.
-Figyelj... én nem szeretném, ha megint elaludnál, oké?
-Miért?
-Mert elvileg most először, de akkor is majdnem ártottál magadnak. Nem akarom, hogy hogyha esetleg én is elaludnék, történjen valami...
-De akkor még is mit csináljak?
-Fent maradok veled, rendben? És holnap elviszlek dokihoz. Nem akarom, hogy ez még egyszer előforduljon.
-Rendben.
*Louis szemszöge*
Ma volt az első nap 2 hete, hogy Bertát nevetni hallottam. Azt hiszem, ez mindegyikünket kicsit megkönnyebbüléssel töltött el. Mindenki mosolygott és senki sem tudott ellene tenni. De hagytuk, hogy most csak Harryvel legyen. Majd újra vissza fog szokni a közösségbe, és szép lassan minden olyan lesz, mint régen. Egyet kivéve. Az újságok és újságírók. Az utóbbiak alig várják, hogy végre hallhassanak valamit Bertáról, hisz Harry Styles "ex-barátnője" lassan három hete ki sem mozdult Harry Styles és a One Direction házából. Az előbbi pedig tele van Harry kalandjaival és találgatásokkal, hogy megcsalta-e Bertát vagy tényleg szakítottak. Ezekről viszont nem hiszem, hogy egyhamar tudnia kellene szegény lánynak, így is eléggé rosszul van.
Este nyugodtabban aludtam el, de rögtön felkeltem Harry kiáltására. Nem akartam beleavatkozni, de odamentem hallgatózni. Hál' Istennek Harry fel tudja ébreszteni őt, így nagyobb gond nem lehet. Nem tudom miért, de visszaszaladtam a szobámba és rögtön a telefonomért nyúltam. Kicsöngött.
-Lou, édesem, tudod, hogy hajnali 2 óra van?!
-Igen, tudom Eleanor. De úgy éreztem, hogy fel kell hívjalak.
-Történt valami?
-Neeem, dehogy. Épp ellenkezőleg. Tudod, mondtam, hogy Harryék kibékültek.
-Igen, de ugye nem azt akarod elmondani, hogy ők már is...?! Szóval érted, mire gondolok..
-Nem, nem azt, nyugi. Csak hallottam, hogy Harry kiabál neki és hogy felébreszti, utána meg elmondja neki, hogy nem akarja, hogy aludjon, és úgy éreztem, hogy most nekem is beszélnem kell azzal, akit szeretek. Szóval, ennyi. Szeretlek.
-Komolyan felébresztettél azért, hogy elmondd, szeretsz. Nagyon édes vagy, én is szeretlek, meg minden.... de ez ráért volna reggel is - éreztem, hogy elmosolyodott. Tudja, hogy sosem csinálok ilyet.
-Jó, bocsi, tudom. De ez most akkor is muszáj volt! - felnevetett, így nekem is muszáj volt.
-Jó éjt, Louis.
-Neked is - letettem a telefont és végre egyszer teljesen nyugodtan és jól, aludni mentem. Alig várom, hogy minden a régi legyen.
*Berta szemszöge*
Az egész estét végigbeszélgettük. Nagyon aranyos volt tőle, hogy fent maradt velem. Nem igazán akartam orvoshoz menni, de tudom, hogy igaza van és muszáj. Ezen segíteni kell, és csak mi ketten nem tudunk. Szóval reggel Harry felhívott egy magán kórházat, megkérdezte, hogy ezzel melyik osztályra kell menni, és kért időpontot is a legjobb dokihoz. Édes volt szervezkedés közben. Reggel 7 körül elkezdtünk mindketten készülődni.
-Enyém a fürdő! - szaladtam be elsőnek. Lezuhanyoztam, hajat mostam kb. 15 perc alatt, de a többi készülődés 45 percet vett igénybe, mire nagyjából elfogadhatóan néztem ki. Kirohantam a szekrényig egy törülközőben, és gyorsan próbáltam valami ruhát találni. Kicsit lengén öltöztem, így fáztam is. Míg kotorásztam, egy kar fonódott a derekam köré.
-Hmm, többször járkálhatnál így - súgta a fülembe, megpuszilta a nyakam és bement ő is a fürdőbe. Elmosolyodtam rajta, sőt még a számat is beharaptam, de sietni kellett, így gyorsan visszatértem a ruha kereséshez. Végül egy sötétkék csőnadrágot és egy türkiz pánt nélküli toppot vettem fel egy fekete blézerrel. Összepakoltam a táskámba kellő dolgokat és készen álltam.
-Csini vagy - lépett ki Harry a fürdőből és felöltözött. Megfogta a kezem és indulhattunk is - Ugye nem baj, ha bemegyünk a Starbucksaba egy kávéért?
-Nem dehogy, nekem is kéne - miután azt megszereztük, indultunk a kocsihoz, de letámadtak a fotósok.
-Igaz a hír, hogy szakítottatok? - Harry amolyan "Are you fuckin' kiddin' me?!" fejjel nézett rá és felemelte a kezünket - Ezek szerint, az elmúlt 3 hétben is együtt voltatok és Harry, te akkor megcsaltad őt? - kicsit lefagytam. Mi az, hogy megcsalt? Az egy dolog, hogy nem voltunk együtt, de ez kicsit váratlanul ért. Lehet, hogy nem kellett volna, de egy kicsit még is megcsalva éreztem magam.
-Nem csalt meg, szünetet tartottunk - tovább kérdezősködtek, de már nem is nagyon figyeltem rájuk, Harry meg automatikusan is csak rámondta, hogy "nem válaszolok" és húzott ki a tömegből. Amikor végre beszálltunk a kocsiba, rögtön elhajtott Harry.
-Berta... nem kellett volna védened.
-De tudniuk kellett, hogy nem csaltál meg. Nem akartam, hogy csalódjanak a rajongóid - néztem le a kezemben szorongatott kávéra. Kortyolgatni kezdtem.
-Vagy inkább te nem akartál csalódni... - bólintottam, de csak épphogy - Nézd, én sajnálom. De muszáj volt valamit csinálnom...
-Nem, nem kell sajnálnod. Mit sajnálnál? Hogy amikor dobtál, jól akartad magad érezni? Ez hülyeség, Harry.
-Nem dobtalak, ilyet ne mondj. Tudod, hogy sosem dobnálak. De mindegy, a lényeg, hogy sajnálom.
-Nem kell - tudtam, hogy így a helyes. Nem lehetek rá azért mérges, amit akkor csinált, amikor nem voltunk együtt. Végül is én is "együtt voltam" Jeremyvel. Szóval kicsit félénken, de rátettem a kezem a kezére és megszorítottam - Szeretlek.
-Én is.
Az út további része csendben telt, néha rátette a kezét a combomra, de inkább csak utaztunk. Ő koncentrált a vezetésre én meg gondolkodtam azon, hogy mit fognak velem csinálni. Őszintén elmondva, félek. De csak kicsit, mert tudom, hogy Harry mellettem lesz. Akármi is történik, ezen együtt megyünk keresztül.
Megérkeztünk. Harry tudta az utat, nyilván a telefonban ezt is elmondták neki. Biccentett a portásnak, majd felmentünk a harmadik emeletre és leültünk várni. Egy pár perc múlva egy idősebb hölgy jött ki.
-Mr. Styles?
-Igen, én vagyok. Üdvözlöm - lépett felé, hogy kezet fogjanak.
-Szervusz. Jöjjenek beljebb, a doktor úr már várja önöket - egy kisebb előtérbe mentünk be, ahol le lehetett rakni a cuccainkat. Három ajtó nyílt ebből a helységből, mi az elsőbe mentünk.
-Mr. Styles, örvendek.
-Üdvözlöm.
-Jó reggelt, doktor úr - köszöntem illően.
-Á, és magácska biztosan Harold barátnője, igaz?
-Igen. Berta Lenorz, örvendek.
-Dr. Marshall Fritz, szintúgy. Üljenek csak le. Nos, úgy hallottam, hogy a kis hölgynek hetek óta tartó rém álmai vannak. Pontosan mennyi ideje is?
-Két hete és 4 napja.
-Remek - jegyzetelte fel a lapjára - És, kisasszony, ez zavarja magát a hétköznapi életében? Mármint, hogy befolyásol bármit is akkor, amikor éppen nem alszik? Ha igen, elmondaná, hogy miben?
-Igen. Hát, igazából mindenben. Most két napja, amióta Harry már velem van, nem nagyon jut eszembe az álom, de előtte minden, amit csináltam vagy láttam, az előhozott részleteket belőle. Nem tudtam eldönteni, hogy mikor alszom, és mikor nem.
-Ühüm, értem. És alvás közben látszott rajta valami? - kérdezte ezúttal Harryt.
-Eleinte csak sírt és beszélt, de tegnap este már járkálni kezdett és majdnem magába szúrt egy szilánkot - további kérdéseket tett fel, el kellett mondanom, hogy miért olyan megrázó az álom meg egyéb kérdések, amiknél szorítottam Harry kezét, mert egyszerűen máshogy nem tudtam elmondani. Végül a doki arra jutott, hogy egy hétre bent tart, vizsgálatokat csinál és kezel.
-Ez lesz az ön szobája, pont az enyém mellett. Ha akarja, hozathatok egy másik ágyat is Styles úrnak - Harryvel egyszerre szólaltunk meg. Én nemet, ő igent mondott. Végül beadtam a derekam és hozathattunk egy ágyat neki.
-Miért mondtál nemet? - ült le velem szembe.
-Nézd, Harry. Nem várom el, hogy hanyagold a többieket, a rajongókat és legfőképp a munkád csak azért, mert én egy hülye kórházban fekszem őrülten. Nem, ezt nem tehetem meg. Nem lehetek veled ilyen önző.
-Most felejtsd el ezt az egészet, amit mondtál! Először is, nem vagy őrült, erről biztosíthatlak. Másodszor, nem fogom őket hanyagolni, de itt maradok végig, oké? És harmadszor pedig, ha hanyagolnám is őket, az az én döntésem lenne, nem pedig a te önzőséged. Tehát, maradok, nem hagylak magadra, és most pedig szólok a többieknek, hogy itt leszel és hozzanak nekünk cuccot. Mindjárt jövök - megcsókolt, majd adott egy puszit a homlokomra és kiment telefonálni. Imádom, hogy milyen gondoskodó, de akkor is bánt ez a dolog. Na mindegy, nem szabad ezen gondolkodnom, hisz ahogy megmondta, ez az ő döntése...
~
-Harry... - hangja lágy volt, de mégis féltő. Visszafordultam és nagyon megijedtem. Berta épp kimászott az ágyából, csukott szemmel, és a kukából kiszedte a még ott maradt lámpa egy nagyobb szilánkját. Elindultam felé, hogy felébresszem, de beszélni kezdett. - Ne közelíts. Engedd el őt, és minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Hagyd békén Harryt - keze remegett, sírni kezdett. - Hallod?! Engedd el Harryt, vagy... vagy leszúrom magam!
-Berta! Berta ne! Ébredj fel! - elkezdtem menni felé, de nem úgy tűnt, hogy hallja, amit mondok neki. A szúrós tárgyat maga felé fordította, és pontosan a szíve elé helyezte.
-Ha nem engeded el, megölöm magam. Legalább vége lenne a játékotoknak - nem, nem, nem és nem! Ezt nem hagyhatom. Közelebb mentem felé és előtte megálltam. Szép lassan, óvatosan kihúztam a lámpa maradékát a kezéből és visszadobtam a kukába. Simogatni kezdtem és ébresztgetni.
-Berta, hé. Ébresztő, csak álmodsz. Itt vagyok veled, melletted. Nincs bajom, érted? Hahó, ébresztő - lassan kinyitotta a szemét, körülnézett. Fejét felém fordította és amint a szemembe nézett, elájult. Visszafektettem az ágyba, betakargattam. Hoztam egy pohár vizet és ébreszteni kezdtem.
-Mi történt, Harry?
-Kérsz egy pohár vizet? - bólintott - Itt van, tessék. Csak álmodtál.
-Tudom, de én... én meghaltam.
-Mi? Mi az, hogy meghaltál? - úgy tudtam, hogy őt nem lehet megölni a játékban...
-Én leszúrtam magam. Egy késsel. És utána itt ébredtem fel.
-Figyelj... én nem szeretném, ha megint elaludnál, oké?
-Miért?
-Mert elvileg most először, de akkor is majdnem ártottál magadnak. Nem akarom, hogy hogyha esetleg én is elaludnék, történjen valami...
-De akkor még is mit csináljak?
-Fent maradok veled, rendben? És holnap elviszlek dokihoz. Nem akarom, hogy ez még egyszer előforduljon.
-Rendben.
*Louis szemszöge*
Ma volt az első nap 2 hete, hogy Bertát nevetni hallottam. Azt hiszem, ez mindegyikünket kicsit megkönnyebbüléssel töltött el. Mindenki mosolygott és senki sem tudott ellene tenni. De hagytuk, hogy most csak Harryvel legyen. Majd újra vissza fog szokni a közösségbe, és szép lassan minden olyan lesz, mint régen. Egyet kivéve. Az újságok és újságírók. Az utóbbiak alig várják, hogy végre hallhassanak valamit Bertáról, hisz Harry Styles "ex-barátnője" lassan három hete ki sem mozdult Harry Styles és a One Direction házából. Az előbbi pedig tele van Harry kalandjaival és találgatásokkal, hogy megcsalta-e Bertát vagy tényleg szakítottak. Ezekről viszont nem hiszem, hogy egyhamar tudnia kellene szegény lánynak, így is eléggé rosszul van.
Este nyugodtabban aludtam el, de rögtön felkeltem Harry kiáltására. Nem akartam beleavatkozni, de odamentem hallgatózni. Hál' Istennek Harry fel tudja ébreszteni őt, így nagyobb gond nem lehet. Nem tudom miért, de visszaszaladtam a szobámba és rögtön a telefonomért nyúltam. Kicsöngött.
-Lou, édesem, tudod, hogy hajnali 2 óra van?!
-Igen, tudom Eleanor. De úgy éreztem, hogy fel kell hívjalak.
-Történt valami?
-Neeem, dehogy. Épp ellenkezőleg. Tudod, mondtam, hogy Harryék kibékültek.
-Igen, de ugye nem azt akarod elmondani, hogy ők már is...?! Szóval érted, mire gondolok..
-Nem, nem azt, nyugi. Csak hallottam, hogy Harry kiabál neki és hogy felébreszti, utána meg elmondja neki, hogy nem akarja, hogy aludjon, és úgy éreztem, hogy most nekem is beszélnem kell azzal, akit szeretek. Szóval, ennyi. Szeretlek.
-Komolyan felébresztettél azért, hogy elmondd, szeretsz. Nagyon édes vagy, én is szeretlek, meg minden.... de ez ráért volna reggel is - éreztem, hogy elmosolyodott. Tudja, hogy sosem csinálok ilyet.
-Jó, bocsi, tudom. De ez most akkor is muszáj volt! - felnevetett, így nekem is muszáj volt.
-Jó éjt, Louis.
-Neked is - letettem a telefont és végre egyszer teljesen nyugodtan és jól, aludni mentem. Alig várom, hogy minden a régi legyen.
*Berta szemszöge*
Az egész estét végigbeszélgettük. Nagyon aranyos volt tőle, hogy fent maradt velem. Nem igazán akartam orvoshoz menni, de tudom, hogy igaza van és muszáj. Ezen segíteni kell, és csak mi ketten nem tudunk. Szóval reggel Harry felhívott egy magán kórházat, megkérdezte, hogy ezzel melyik osztályra kell menni, és kért időpontot is a legjobb dokihoz. Édes volt szervezkedés közben. Reggel 7 körül elkezdtünk mindketten készülődni.
-Enyém a fürdő! - szaladtam be elsőnek. Lezuhanyoztam, hajat mostam kb. 15 perc alatt, de a többi készülődés 45 percet vett igénybe, mire nagyjából elfogadhatóan néztem ki. Kirohantam a szekrényig egy törülközőben, és gyorsan próbáltam valami ruhát találni. Kicsit lengén öltöztem, így fáztam is. Míg kotorásztam, egy kar fonódott a derekam köré.
-Hmm, többször járkálhatnál így - súgta a fülembe, megpuszilta a nyakam és bement ő is a fürdőbe. Elmosolyodtam rajta, sőt még a számat is beharaptam, de sietni kellett, így gyorsan visszatértem a ruha kereséshez. Végül egy sötétkék csőnadrágot és egy türkiz pánt nélküli toppot vettem fel egy fekete blézerrel. Összepakoltam a táskámba kellő dolgokat és készen álltam.
-Csini vagy - lépett ki Harry a fürdőből és felöltözött. Megfogta a kezem és indulhattunk is - Ugye nem baj, ha bemegyünk a Starbucksaba egy kávéért?
-Nem dehogy, nekem is kéne - miután azt megszereztük, indultunk a kocsihoz, de letámadtak a fotósok.
-Igaz a hír, hogy szakítottatok? - Harry amolyan "Are you fuckin' kiddin' me?!" fejjel nézett rá és felemelte a kezünket - Ezek szerint, az elmúlt 3 hétben is együtt voltatok és Harry, te akkor megcsaltad őt? - kicsit lefagytam. Mi az, hogy megcsalt? Az egy dolog, hogy nem voltunk együtt, de ez kicsit váratlanul ért. Lehet, hogy nem kellett volna, de egy kicsit még is megcsalva éreztem magam.
-Nem csalt meg, szünetet tartottunk - tovább kérdezősködtek, de már nem is nagyon figyeltem rájuk, Harry meg automatikusan is csak rámondta, hogy "nem válaszolok" és húzott ki a tömegből. Amikor végre beszálltunk a kocsiba, rögtön elhajtott Harry.
-Berta... nem kellett volna védened.
-De tudniuk kellett, hogy nem csaltál meg. Nem akartam, hogy csalódjanak a rajongóid - néztem le a kezemben szorongatott kávéra. Kortyolgatni kezdtem.
-Vagy inkább te nem akartál csalódni... - bólintottam, de csak épphogy - Nézd, én sajnálom. De muszáj volt valamit csinálnom...
-Nem, nem kell sajnálnod. Mit sajnálnál? Hogy amikor dobtál, jól akartad magad érezni? Ez hülyeség, Harry.
-Nem dobtalak, ilyet ne mondj. Tudod, hogy sosem dobnálak. De mindegy, a lényeg, hogy sajnálom.
-Nem kell - tudtam, hogy így a helyes. Nem lehetek rá azért mérges, amit akkor csinált, amikor nem voltunk együtt. Végül is én is "együtt voltam" Jeremyvel. Szóval kicsit félénken, de rátettem a kezem a kezére és megszorítottam - Szeretlek.
-Én is.
Az út további része csendben telt, néha rátette a kezét a combomra, de inkább csak utaztunk. Ő koncentrált a vezetésre én meg gondolkodtam azon, hogy mit fognak velem csinálni. Őszintén elmondva, félek. De csak kicsit, mert tudom, hogy Harry mellettem lesz. Akármi is történik, ezen együtt megyünk keresztül.
Megérkeztünk. Harry tudta az utat, nyilván a telefonban ezt is elmondták neki. Biccentett a portásnak, majd felmentünk a harmadik emeletre és leültünk várni. Egy pár perc múlva egy idősebb hölgy jött ki.
-Mr. Styles?
-Igen, én vagyok. Üdvözlöm - lépett felé, hogy kezet fogjanak.
-Szervusz. Jöjjenek beljebb, a doktor úr már várja önöket - egy kisebb előtérbe mentünk be, ahol le lehetett rakni a cuccainkat. Három ajtó nyílt ebből a helységből, mi az elsőbe mentünk.
-Mr. Styles, örvendek.
-Üdvözlöm.
-Jó reggelt, doktor úr - köszöntem illően.
-Á, és magácska biztosan Harold barátnője, igaz?
-Igen. Berta Lenorz, örvendek.
-Dr. Marshall Fritz, szintúgy. Üljenek csak le. Nos, úgy hallottam, hogy a kis hölgynek hetek óta tartó rém álmai vannak. Pontosan mennyi ideje is?
-Két hete és 4 napja.
-Remek - jegyzetelte fel a lapjára - És, kisasszony, ez zavarja magát a hétköznapi életében? Mármint, hogy befolyásol bármit is akkor, amikor éppen nem alszik? Ha igen, elmondaná, hogy miben?
-Igen. Hát, igazából mindenben. Most két napja, amióta Harry már velem van, nem nagyon jut eszembe az álom, de előtte minden, amit csináltam vagy láttam, az előhozott részleteket belőle. Nem tudtam eldönteni, hogy mikor alszom, és mikor nem.
-Ühüm, értem. És alvás közben látszott rajta valami? - kérdezte ezúttal Harryt.
-Eleinte csak sírt és beszélt, de tegnap este már járkálni kezdett és majdnem magába szúrt egy szilánkot - további kérdéseket tett fel, el kellett mondanom, hogy miért olyan megrázó az álom meg egyéb kérdések, amiknél szorítottam Harry kezét, mert egyszerűen máshogy nem tudtam elmondani. Végül a doki arra jutott, hogy egy hétre bent tart, vizsgálatokat csinál és kezel.
-Ez lesz az ön szobája, pont az enyém mellett. Ha akarja, hozathatok egy másik ágyat is Styles úrnak - Harryvel egyszerre szólaltunk meg. Én nemet, ő igent mondott. Végül beadtam a derekam és hozathattunk egy ágyat neki.
-Miért mondtál nemet? - ült le velem szembe.
-Nézd, Harry. Nem várom el, hogy hanyagold a többieket, a rajongókat és legfőképp a munkád csak azért, mert én egy hülye kórházban fekszem őrülten. Nem, ezt nem tehetem meg. Nem lehetek veled ilyen önző.
-Most felejtsd el ezt az egészet, amit mondtál! Először is, nem vagy őrült, erről biztosíthatlak. Másodszor, nem fogom őket hanyagolni, de itt maradok végig, oké? És harmadszor pedig, ha hanyagolnám is őket, az az én döntésem lenne, nem pedig a te önzőséged. Tehát, maradok, nem hagylak magadra, és most pedig szólok a többieknek, hogy itt leszel és hozzanak nekünk cuccot. Mindjárt jövök - megcsókolt, majd adott egy puszit a homlokomra és kiment telefonálni. Imádom, hogy milyen gondoskodó, de akkor is bánt ez a dolog. Na mindegy, nem szabad ezen gondolkodnom, hisz ahogy megmondta, ez az ő döntése...
2013. július 5., péntek
42.fejezet
Elnézést, hogy tegnap nem volt rész, de kicsit rosszul voltam, így inkább pihentem. De ma itt vagyok, és hoztam is nektek a részt. Nincs hozzáfűzni valóm, jó olvasást!:) xoxo
~
*Harry szemszöge*
Lou leültetett a pulthoz és megkerülte azt. Mélyen a szemembe nézett, mintha abból akarná kiolvasni, hogy pontosan mit is kéne mondania. Végül belekezdett.
-Emlékszel, hogy találkoztál Bertával? Sikítást hallottunk Eleanorék szomszédjából. Csak te ragaszkodtál ahhoz, hogy nézzük meg, minden rendben van-e. Minket nem foglalkoztatott annyira, de te akkor is odamentél. Mintha csak tudtad volna, hogy muszáj, mert ott lesz az a lány, akit szeretni fogsz. Közben meg fogalmad sem volt róla. Aztán jött a hazugságos balhé. Tudod nagyon jól, hogy Berta mindenben sokkal többet szenvedett, mint te. Akkor nagyon megbüntetted. És őszintén, senki nem fújta volna ennyire fel, mint te. Akkor azt mondtad, "Hazudott nekem. Az őszinteség a legfontosabb számomra". Akkor te most miért hazudsz mindenkinek? Még saját magadnak sem mered bevallani, hogy elszúrtad az egészet. Igen, elcseszted. Arra emlékszel, mikor Berta végül hazament, mert már nem bírta? Na, akkor nem cseszted el teljesen, mert utána mentél. És vissza is hoztad. Onnantól kezdve olyanok voltatok, mint azok az igazi álom párok. Sosem volt semmi bajotok, mindig boldogok voltatok és lehetett látni, hogy mindketten ezt vártátok, és végre sikerült. Aztán ismét miért szakítottál vele? Mert féltékeny voltál és nem érdekelt, ki mit mondott, te csak a saját "igazad" védted. De én tudom, hogy szereted. Ahogy mindig is szeretted. És most ezzel a saját kis akcióddal tönkre teszed azt a lányt, akit mindennél jobban szeretsz és akiért (ha épp jóban vagytok..) tűzön-vízen átmennél. Mert igen, lehet, hogy bele fog őrülni az álmaiba. Bár nem mondja el, hogy miket álmodik, mert nem képes rá, van némi elképzelésünk. De ha tényleg beleőrül, az a te és a makacsságod hibája lesz. És tudom, hogy ezt sosem bocsátanád meg magadnak. Mert te, Harry, ahhoz túl jó ember vagy a felszín alatt és túlságosan szereted őt - igaza volt. Mindenben. Ha nagyon bele akarnék kötni, csak annyiba tudnék, hogy én saját magamnak már beláttam, hogy elcsesztem. De másba nem tudok, mert nem lehet, belekötni.
-Na és hol marad Jeremy? A hős, új megmentő?
-Harry... ezt nem mondhatnám el, de ők nem járnak.
-Dehogynem.
-Nem, csak barátok. Azon a helyen találkozott vele, ahova táncolni járt - hogy mi? Megjátszotta, hogy van egy barátja? Csak, hogy féltékeny legyek? Nem valami jó módszer..
-Jó. Ennyi? Vagy van még valami más is?
-Csak azt ne mondd, hogy valójában ezt gondolod. Hogy valójában csak ennyit tudnál rá mondani. Mert ezt nem hiszem el.
-Jó - felálltam és kimentem. Nem akartam, hogy bárki is tudja, mekkora hatással van rám Lou. Mindig ő terelt vissza a helyes útra, de most nem szabad tudnia ezt senkinek. Hogy miért? Mert egy hülye fasz vagyok, aki mindent elcsesz.
*Berta szemszöge*
El kell mondanom Harrynek. Csak neki mondhatom el. Ha nem mondom el, beleőrülök ezekbe... De még sem tehetem, hisz ő már nem szeret. Őt nem érdeklem. Nyílt az ajtó. Felpattantam az ágyról és az első dolgot ami a kezembe akadt, felvettem. Az egy lámpa volt. Nem akartam újra A játékba kerülni...
-Hé, héé! Nyugi, csak Jeremy vagyok.
-Ne közelíts! Tudom, hogy el akarsz vinni! Oda akarsz vinni!
-Hova vinnélek? Berta mi baj van? Kezdek aggódni... - könnyek jelentek meg a szememben.
-Ó, te azt nem tudsz - könnyezve nevettem - Ne játszd el nekem azt, aki nem vagy. Tudom, hogy megint Oda akarsz vinni - nem bírtam tovább, leejtettem a lámpát, összeestem és zokogni kezdtem. Nem álltam arra készen, hogy megint lássam meghalni Őt... Jeremy közelebb jött, átölelt és vigasztalni kezdett. Ezek szerint tényleg nem az a Jer volt, aki elvinni szokott.
-Csak mondd el, miben tudok segíteni és én megteszem. Ki kell lépned az álmaidból - olyan igaza volt. Bárcsak tudnám, hogy azt hogy kell! Megöleltem és sírni kezdtem a vállán. Megjelentek a többiek is.
-Mi történt? Jól vagytok? -kérdezte Liam.
-Igen, semmi baj. Csak Berta azt hitte álmodik.
-De hogyan tört el a lámpa?
-Azzal próbált védekezni, majd összeesett és vele együtt a lámpa is a földön landolt - ekkor vettem csak észre, hogy az egyik tenyeremből folyik a vér. Nem fájt. Nem éreztem semmit.
-És a kezed? Úr isten, ömlik belőle a vér! - kiáltott fel Niall.
-Nem, ez... nem fáj - mindannyian úgy néztek rám, mint egy őrültre. És őszintén szólva, igazuk volt. Őrült vagyok - Én nem vagyok őrült! - mondtam sírva, majd beszaladtam a fürdőbe és bezártam az ajtót. Lemostam a kezem és bekötöztem, míg a többiek az ajtót ütötték, hogy engedjem be őket. Nem tettem. Sírva leültem a kád elé és a fejemet vertem abba.
*Harry szemszöge*
Igaz elmentem Louis beszéde után, de csak annyira, hogy vegyek csokit meg egy epres frappucsínót. De mire hazaértem, már a pokol fogadott.
-Louis, gyere! - kiáltottam, amint beléptem a házba.
-Most nem tudok, Harry, inkább gyere fel - már itt sejtettem, hogy baj van, rögtön rohantam fel. Nem mondták, de tudtam, hogy kit és hol kell keresnem. Amint beléptem a volt szobámba, lefagytam. Mindenki a fürdő ajtó előtt volt, ütötték és beszéltek hozzá. Nem akartam elhinni.
-Mi... mi történt? - ledobtam a cuccokat az ágyra, láttam a törött lámpát és a vért. Louis pont mellém ért - Ez.. ez az övé, igaz? - csak bólintott - Mit csinált? Mondd, hogy jól van -suttogtam a szavakat, ahogy Louis is.
-Nem tud kilépni az álmaiból. Azt hitte, hogy Jeremy el akarja vinni valahova. Azt nem tudjuk hova, de az álmaiban valami rossz hely az. Harry... Berta nem sokára meg fog őrülni - tudtam, hogy az én hibám. Odasiettem a többiekhez.
-Engedjetek. Menjetek már innen a picsába! - kicsit erőteljesebben mondtam, mint kellett volna - Bocs, nem így akartam...
-Semmi baj. Mi most akkor itt hagyunk vele.
-Köszönöm - bólintottak, Jeremy még egy mosolyt is küldött felém, majd kimentek - Berta? Berta kérlek nyisd ki. Én vagyok az, Harry.
-Ha csak azt akarod elmondani, hogy egy őrült vagyok, kösz nem kell. Így is elég bajom van, nem kell még az is, hogy pont Tőled kapjam ezt meg... - hangja zaklatott volt és tudtam, hogy sír. Mint mostanában mindig. Az én hibámból.
-Nem, erről szó sincs. Nem vagy őrült. Csak segíteni szeretnék. Kérlek, engedj be!
-A kulcs... tudod - persze, hogy tudtam. Közösen rejtettük el. Elmentem a szekrényhez, kinyitottam és a titkos kis helyünkből kiszedtem a kulcsot. Ilyen esetekre tettük oda. Visszasétáltam és bementem hozzá. A kád szélénél ült és rettentően sírt. Visszazártam az ajtót és leültem mellé. Átkaroltam, behúztam az ölembe és nyugtatni kezdtem. Néha belepusziltam a hajába, de hagytam, hagy sírja ki magát.
-Sajnálom... - mondta ki halkan - Az én hibám - hallgattam pár percig. Fel kellett fognom, hogy magát okolja.
-De hát mit sajnálsz?
-Mindent. Az egész az én hibám. Én juttattam magunkat ide. Én lassan kezdek beleőrülni az álmaimba, te pedig úgy viselkedsz, mintha nem érdekelne senki sem.
-Hidd el, hogy nem a te hibád. Ha visszaforgathatnám az időt, nem fújnám fel ennyire a dolgokat és akkor most nem feküdnél itt véres kézzel, kisírt szemmel és 2 hete gyötrő, őrült álommal, amit nem tudsz feldolgozni.
-Saját magam miatt lettem ilyen, Harry... Nem a te hibád.
-Na jó, mindketten hibásak vagyunk egy kicsit. Így jó? - felnevetett. Istenem, hogy mennyire rég hallottam már ezt a gyönyörű nevetést. (Kezdek megszállott lenni:D).
-Jó - pár percig csöndben ültünk, de engem nagyon foglalkoztatott valami. Tudtam, hogy nem kéne megkérdezni, de muszáj voltam. Kényszert éreztem rá...
-És... elmondod, hogy mit álmodtál? - az eddigi szép mosolyt felváltotta a könnyes szem. Úgy tudtam, hogy nem szabadott volna! Szép lassan felült, befordult félig velem szembe és lehajtotta a fejét.
-Aznap este kezdődött, mikor először láttad Jeremyt. Pontosan 2 hete és 3 napja. Egy sötét szobában voltam, veled, Louisval és Jerrel. Ők ketten azt mondták, hogy nekik már nincsenek érzéseik, és belőlem is ki akarják ölni. Félelmetes volt. Ők eltűntek, én pedig odamentem hozzád. Beszélni kezdtem neked, de te csak álltál és semmit sem csináltál - letörölte könnyeit és folytatta - Aztán mikor sírva estem előtted össze, bebizonyítottad, hogy te még érzel és szeretsz. Elmagyaráztad hogyan működnek a dolgok, de ez csak veled volt így, mert értem jöttek és elvittek valami furcsa szobába. Vissza akartam hozzád menni, de nem engedték. És kiderült, hogy az őrök, akik mindenhova cipeltek.. - megint könnyeit törölte - azok a többiek voltak. Végül mondták, hogy ez egy játék, ami addig tart, amíg fel nem adom az érzéseim. Ezt pedig a legkönnyebben akarták megoldani. Betettek téged egy házba, és mikor megtaláltalak, csupa rossz történt. Végül a szemem láttára kínoztak téged és öltek meg - megállt, sírt egy kicsit, majd nagy levegőt vett és rám nézett - És ezután minden egyes alváskor megálmodtam, egyre szörnyűbben, hogy hogyan ölnek meg téged. Már annyira nem bírtam elviselni, hogy akit a legjobban szeretek, miattam ölik meg, hogy ébren sem tudtam, hogy álmodom-e... - magamhoz húztam, szorosan megöleltem, és megcsókoltam. Én eddig sem bírtam volna, már az első hét végére őrült lettem volna, ha én az Ő halálát álmodtam volna meg.
-Sajnálom. Sajnálom, hogy nem voltam melletted. Kérlek bocsáss meg - könyörögve, könnyes szemmel kértem őt. Nem tudtam elviselni, hogy miattam lett ilyen.
-Nem... én sosem haragudtam rád. Viszont te bocsáss meg nekem, hogy így elcsesztem.
-Már aznap tudtam, hogy én is elcsesztem. Nem haragudtam eddig sem. Csak makacs voltam... - ismét felnevetett.
-Újrakezdés? - kérdezte mosolyogva.
-Újrakezdés - megcsókoltam és közben rákulcsoltam az ujjaim az övéire - Szóval... kamu pasi? - kérdeztem vigyorogva. Borzalmas ötlet volt.
-Borzalmas ötlet. Még jó, hogy Louisé volt...
-Komoly? - bólintott és nevetni kezdett. Felálltam, segítettem neki is, majd a karomba kaptam és kivittem az ágyra - Nézd, mit hoztam. Csoki és epres frappucsínó. A kedvenced - egy pillanatig az epres italt nézte mereven. Láttam rajta, hogy nagyon koncentrál, nehogy elsírja magát, de végül mosolyogva elvette - Figyelj. Tudom, nehéz megszabadulni ezektől az álmoktól, de segíteni akarok, hogy ne köss hozzájuk semmit. Azok csak álmok, amiknek már vége. Újra veled vagyok, nem is hagylak el soha, tehát azokat el lehet felejteni. És nehogy fel merd adni az érzéseid, mert megöllek - mondtam már elviccelve a végét, mire boldogan bólintott és beleivott az italba. Nagyon hosszan és nagyon jót beszélgettünk, sokat nevettünk és örültem, hogy végre visszakaptam azt a Bertát, akit megismertem és akibe beleszerettem. Akárhányszor rátenyerelt a fájós kezére én megpusziltam azt. Szeretném, ha most már vége lenne annak a résznek az életünkben, amikor állandóan baj van. Szeretném, ha végre minden jó lenne. Minden olyan lenne, mint ma délután volt.
-Hozok pop-cornt, és nézünk egy filmet, jó?
-Okéé, választhatok? - bólintottam, mire ő rögtön nekiesett a filmes polcon lévő filmeknek. Lementem és a mikróba raktam a kukoricát és vártam. Jeremy jött be hozzám.
-Szia. Még nem is volt alkalmam rendesen bemutatkozni. Jeremy vagyok.
-Harry.
-Hogy van Berta? Együtt vagytok?
-Most egész jól van. Igen.
-Figyelj.. ö.. sajnálom. Esküszöm semmi nem volt, csak barátok vagyunk - kicsit felnevettem, majd mosolyogva válaszoltam.
-Tudom. De azt meg kell köszönnöm, hogy te akkor is vigyáztál rá, amikor én hülye fasz voltam. Nem lett volna szabad hagynom őt elmenni. Sőt... még csak kidobni sem. Szóval, köszönöm. Itt mindig szívesen látunk.
-Ez természetes volt. És, köszi - bólintottam, ő meg kiment. Louis jött be utána.
-Jól döntöttél, Harry.
-Nem, igazából szörnyen döntöttem. Már akkor, amikor szakítottam vele.
-Na ebben egyet értünk.
-Hallom a kamu pasi akció a te ötleted volt. Csalódtam benned... Ennél te sokkal ütősebbet is tudtál volna - vállba bokszoltam.
-Hé, nem vár rád épp valaki?
-Á, most úgy is azon filózik, hogy a Step Up 4-et vagy a Fogadom-ot nézzük. Végül nem tudja majd eldönteni és így rám marad a választás.
-Igen? És melyiket választja Sir? - felnevettem.
-A Step Up a soros - megfogtam a tál kukoricát és felmentem.
-Harry?
-Igen? - kérdeztem leülve mellé.
-Step Up 4 vagy Fogadom? - mosolyt húztam az arcomra, majd rámutattam a Step Up-ra. Hiányzott a vele töltött idő.
Befészkeltük magunkat az ágy közepére és indítottam is a filmet. Már csak a felírat ment a végén, amikor odasétáltam és kikapcsoltam. Amikor visszamentem észrevettem, hogy elaludt. Olyan édes és nyugodt volt most, nem úgy, mint az elmúlt napokban. Átöltöztem, de hallottam valamit.
-Harry... - hangja lágy volt, de mégis féltő. Visszafordultam és nagyon megijedtem.
~
*Harry szemszöge*
Lou leültetett a pulthoz és megkerülte azt. Mélyen a szemembe nézett, mintha abból akarná kiolvasni, hogy pontosan mit is kéne mondania. Végül belekezdett.
-Emlékszel, hogy találkoztál Bertával? Sikítást hallottunk Eleanorék szomszédjából. Csak te ragaszkodtál ahhoz, hogy nézzük meg, minden rendben van-e. Minket nem foglalkoztatott annyira, de te akkor is odamentél. Mintha csak tudtad volna, hogy muszáj, mert ott lesz az a lány, akit szeretni fogsz. Közben meg fogalmad sem volt róla. Aztán jött a hazugságos balhé. Tudod nagyon jól, hogy Berta mindenben sokkal többet szenvedett, mint te. Akkor nagyon megbüntetted. És őszintén, senki nem fújta volna ennyire fel, mint te. Akkor azt mondtad, "Hazudott nekem. Az őszinteség a legfontosabb számomra". Akkor te most miért hazudsz mindenkinek? Még saját magadnak sem mered bevallani, hogy elszúrtad az egészet. Igen, elcseszted. Arra emlékszel, mikor Berta végül hazament, mert már nem bírta? Na, akkor nem cseszted el teljesen, mert utána mentél. És vissza is hoztad. Onnantól kezdve olyanok voltatok, mint azok az igazi álom párok. Sosem volt semmi bajotok, mindig boldogok voltatok és lehetett látni, hogy mindketten ezt vártátok, és végre sikerült. Aztán ismét miért szakítottál vele? Mert féltékeny voltál és nem érdekelt, ki mit mondott, te csak a saját "igazad" védted. De én tudom, hogy szereted. Ahogy mindig is szeretted. És most ezzel a saját kis akcióddal tönkre teszed azt a lányt, akit mindennél jobban szeretsz és akiért (ha épp jóban vagytok..) tűzön-vízen átmennél. Mert igen, lehet, hogy bele fog őrülni az álmaiba. Bár nem mondja el, hogy miket álmodik, mert nem képes rá, van némi elképzelésünk. De ha tényleg beleőrül, az a te és a makacsságod hibája lesz. És tudom, hogy ezt sosem bocsátanád meg magadnak. Mert te, Harry, ahhoz túl jó ember vagy a felszín alatt és túlságosan szereted őt - igaza volt. Mindenben. Ha nagyon bele akarnék kötni, csak annyiba tudnék, hogy én saját magamnak már beláttam, hogy elcsesztem. De másba nem tudok, mert nem lehet, belekötni.
-Na és hol marad Jeremy? A hős, új megmentő?
-Harry... ezt nem mondhatnám el, de ők nem járnak.
-Dehogynem.
-Nem, csak barátok. Azon a helyen találkozott vele, ahova táncolni járt - hogy mi? Megjátszotta, hogy van egy barátja? Csak, hogy féltékeny legyek? Nem valami jó módszer..
-Jó. Ennyi? Vagy van még valami más is?
-Csak azt ne mondd, hogy valójában ezt gondolod. Hogy valójában csak ennyit tudnál rá mondani. Mert ezt nem hiszem el.
-Jó - felálltam és kimentem. Nem akartam, hogy bárki is tudja, mekkora hatással van rám Lou. Mindig ő terelt vissza a helyes útra, de most nem szabad tudnia ezt senkinek. Hogy miért? Mert egy hülye fasz vagyok, aki mindent elcsesz.
*Berta szemszöge*
El kell mondanom Harrynek. Csak neki mondhatom el. Ha nem mondom el, beleőrülök ezekbe... De még sem tehetem, hisz ő már nem szeret. Őt nem érdeklem. Nyílt az ajtó. Felpattantam az ágyról és az első dolgot ami a kezembe akadt, felvettem. Az egy lámpa volt. Nem akartam újra A játékba kerülni...
-Hé, héé! Nyugi, csak Jeremy vagyok.
-Ne közelíts! Tudom, hogy el akarsz vinni! Oda akarsz vinni!
-Hova vinnélek? Berta mi baj van? Kezdek aggódni... - könnyek jelentek meg a szememben.
-Ó, te azt nem tudsz - könnyezve nevettem - Ne játszd el nekem azt, aki nem vagy. Tudom, hogy megint Oda akarsz vinni - nem bírtam tovább, leejtettem a lámpát, összeestem és zokogni kezdtem. Nem álltam arra készen, hogy megint lássam meghalni Őt... Jeremy közelebb jött, átölelt és vigasztalni kezdett. Ezek szerint tényleg nem az a Jer volt, aki elvinni szokott.
-Csak mondd el, miben tudok segíteni és én megteszem. Ki kell lépned az álmaidból - olyan igaza volt. Bárcsak tudnám, hogy azt hogy kell! Megöleltem és sírni kezdtem a vállán. Megjelentek a többiek is.
-Mi történt? Jól vagytok? -kérdezte Liam.
-Igen, semmi baj. Csak Berta azt hitte álmodik.
-De hogyan tört el a lámpa?
-Azzal próbált védekezni, majd összeesett és vele együtt a lámpa is a földön landolt - ekkor vettem csak észre, hogy az egyik tenyeremből folyik a vér. Nem fájt. Nem éreztem semmit.
-És a kezed? Úr isten, ömlik belőle a vér! - kiáltott fel Niall.
-Nem, ez... nem fáj - mindannyian úgy néztek rám, mint egy őrültre. És őszintén szólva, igazuk volt. Őrült vagyok - Én nem vagyok őrült! - mondtam sírva, majd beszaladtam a fürdőbe és bezártam az ajtót. Lemostam a kezem és bekötöztem, míg a többiek az ajtót ütötték, hogy engedjem be őket. Nem tettem. Sírva leültem a kád elé és a fejemet vertem abba.
*Harry szemszöge*
Igaz elmentem Louis beszéde után, de csak annyira, hogy vegyek csokit meg egy epres frappucsínót. De mire hazaértem, már a pokol fogadott.
-Louis, gyere! - kiáltottam, amint beléptem a házba.
-Most nem tudok, Harry, inkább gyere fel - már itt sejtettem, hogy baj van, rögtön rohantam fel. Nem mondták, de tudtam, hogy kit és hol kell keresnem. Amint beléptem a volt szobámba, lefagytam. Mindenki a fürdő ajtó előtt volt, ütötték és beszéltek hozzá. Nem akartam elhinni.
-Mi... mi történt? - ledobtam a cuccokat az ágyra, láttam a törött lámpát és a vért. Louis pont mellém ért - Ez.. ez az övé, igaz? - csak bólintott - Mit csinált? Mondd, hogy jól van -suttogtam a szavakat, ahogy Louis is.
-Nem tud kilépni az álmaiból. Azt hitte, hogy Jeremy el akarja vinni valahova. Azt nem tudjuk hova, de az álmaiban valami rossz hely az. Harry... Berta nem sokára meg fog őrülni - tudtam, hogy az én hibám. Odasiettem a többiekhez.
-Engedjetek. Menjetek már innen a picsába! - kicsit erőteljesebben mondtam, mint kellett volna - Bocs, nem így akartam...
-Semmi baj. Mi most akkor itt hagyunk vele.
-Köszönöm - bólintottak, Jeremy még egy mosolyt is küldött felém, majd kimentek - Berta? Berta kérlek nyisd ki. Én vagyok az, Harry.
-Ha csak azt akarod elmondani, hogy egy őrült vagyok, kösz nem kell. Így is elég bajom van, nem kell még az is, hogy pont Tőled kapjam ezt meg... - hangja zaklatott volt és tudtam, hogy sír. Mint mostanában mindig. Az én hibámból.
-Nem, erről szó sincs. Nem vagy őrült. Csak segíteni szeretnék. Kérlek, engedj be!
-A kulcs... tudod - persze, hogy tudtam. Közösen rejtettük el. Elmentem a szekrényhez, kinyitottam és a titkos kis helyünkből kiszedtem a kulcsot. Ilyen esetekre tettük oda. Visszasétáltam és bementem hozzá. A kád szélénél ült és rettentően sírt. Visszazártam az ajtót és leültem mellé. Átkaroltam, behúztam az ölembe és nyugtatni kezdtem. Néha belepusziltam a hajába, de hagytam, hagy sírja ki magát.
-Sajnálom... - mondta ki halkan - Az én hibám - hallgattam pár percig. Fel kellett fognom, hogy magát okolja.
-De hát mit sajnálsz?
-Mindent. Az egész az én hibám. Én juttattam magunkat ide. Én lassan kezdek beleőrülni az álmaimba, te pedig úgy viselkedsz, mintha nem érdekelne senki sem.
-Hidd el, hogy nem a te hibád. Ha visszaforgathatnám az időt, nem fújnám fel ennyire a dolgokat és akkor most nem feküdnél itt véres kézzel, kisírt szemmel és 2 hete gyötrő, őrült álommal, amit nem tudsz feldolgozni.
-Saját magam miatt lettem ilyen, Harry... Nem a te hibád.
-Na jó, mindketten hibásak vagyunk egy kicsit. Így jó? - felnevetett. Istenem, hogy mennyire rég hallottam már ezt a gyönyörű nevetést. (Kezdek megszállott lenni:D).
-Jó - pár percig csöndben ültünk, de engem nagyon foglalkoztatott valami. Tudtam, hogy nem kéne megkérdezni, de muszáj voltam. Kényszert éreztem rá...
-És... elmondod, hogy mit álmodtál? - az eddigi szép mosolyt felváltotta a könnyes szem. Úgy tudtam, hogy nem szabadott volna! Szép lassan felült, befordult félig velem szembe és lehajtotta a fejét.
-Aznap este kezdődött, mikor először láttad Jeremyt. Pontosan 2 hete és 3 napja. Egy sötét szobában voltam, veled, Louisval és Jerrel. Ők ketten azt mondták, hogy nekik már nincsenek érzéseik, és belőlem is ki akarják ölni. Félelmetes volt. Ők eltűntek, én pedig odamentem hozzád. Beszélni kezdtem neked, de te csak álltál és semmit sem csináltál - letörölte könnyeit és folytatta - Aztán mikor sírva estem előtted össze, bebizonyítottad, hogy te még érzel és szeretsz. Elmagyaráztad hogyan működnek a dolgok, de ez csak veled volt így, mert értem jöttek és elvittek valami furcsa szobába. Vissza akartam hozzád menni, de nem engedték. És kiderült, hogy az őrök, akik mindenhova cipeltek.. - megint könnyeit törölte - azok a többiek voltak. Végül mondták, hogy ez egy játék, ami addig tart, amíg fel nem adom az érzéseim. Ezt pedig a legkönnyebben akarták megoldani. Betettek téged egy házba, és mikor megtaláltalak, csupa rossz történt. Végül a szemem láttára kínoztak téged és öltek meg - megállt, sírt egy kicsit, majd nagy levegőt vett és rám nézett - És ezután minden egyes alváskor megálmodtam, egyre szörnyűbben, hogy hogyan ölnek meg téged. Már annyira nem bírtam elviselni, hogy akit a legjobban szeretek, miattam ölik meg, hogy ébren sem tudtam, hogy álmodom-e... - magamhoz húztam, szorosan megöleltem, és megcsókoltam. Én eddig sem bírtam volna, már az első hét végére őrült lettem volna, ha én az Ő halálát álmodtam volna meg.
-Sajnálom. Sajnálom, hogy nem voltam melletted. Kérlek bocsáss meg - könyörögve, könnyes szemmel kértem őt. Nem tudtam elviselni, hogy miattam lett ilyen.
-Nem... én sosem haragudtam rád. Viszont te bocsáss meg nekem, hogy így elcsesztem.
-Már aznap tudtam, hogy én is elcsesztem. Nem haragudtam eddig sem. Csak makacs voltam... - ismét felnevetett.
-Újrakezdés? - kérdezte mosolyogva.
-Újrakezdés - megcsókoltam és közben rákulcsoltam az ujjaim az övéire - Szóval... kamu pasi? - kérdeztem vigyorogva. Borzalmas ötlet volt.
-Borzalmas ötlet. Még jó, hogy Louisé volt...
-Komoly? - bólintott és nevetni kezdett. Felálltam, segítettem neki is, majd a karomba kaptam és kivittem az ágyra - Nézd, mit hoztam. Csoki és epres frappucsínó. A kedvenced - egy pillanatig az epres italt nézte mereven. Láttam rajta, hogy nagyon koncentrál, nehogy elsírja magát, de végül mosolyogva elvette - Figyelj. Tudom, nehéz megszabadulni ezektől az álmoktól, de segíteni akarok, hogy ne köss hozzájuk semmit. Azok csak álmok, amiknek már vége. Újra veled vagyok, nem is hagylak el soha, tehát azokat el lehet felejteni. És nehogy fel merd adni az érzéseid, mert megöllek - mondtam már elviccelve a végét, mire boldogan bólintott és beleivott az italba. Nagyon hosszan és nagyon jót beszélgettünk, sokat nevettünk és örültem, hogy végre visszakaptam azt a Bertát, akit megismertem és akibe beleszerettem. Akárhányszor rátenyerelt a fájós kezére én megpusziltam azt. Szeretném, ha most már vége lenne annak a résznek az életünkben, amikor állandóan baj van. Szeretném, ha végre minden jó lenne. Minden olyan lenne, mint ma délután volt.
-Hozok pop-cornt, és nézünk egy filmet, jó?
-Okéé, választhatok? - bólintottam, mire ő rögtön nekiesett a filmes polcon lévő filmeknek. Lementem és a mikróba raktam a kukoricát és vártam. Jeremy jött be hozzám.
-Szia. Még nem is volt alkalmam rendesen bemutatkozni. Jeremy vagyok.
-Harry.
-Hogy van Berta? Együtt vagytok?
-Most egész jól van. Igen.
-Figyelj.. ö.. sajnálom. Esküszöm semmi nem volt, csak barátok vagyunk - kicsit felnevettem, majd mosolyogva válaszoltam.
-Tudom. De azt meg kell köszönnöm, hogy te akkor is vigyáztál rá, amikor én hülye fasz voltam. Nem lett volna szabad hagynom őt elmenni. Sőt... még csak kidobni sem. Szóval, köszönöm. Itt mindig szívesen látunk.
-Ez természetes volt. És, köszi - bólintottam, ő meg kiment. Louis jött be utána.
-Jól döntöttél, Harry.
-Nem, igazából szörnyen döntöttem. Már akkor, amikor szakítottam vele.
-Na ebben egyet értünk.
-Hallom a kamu pasi akció a te ötleted volt. Csalódtam benned... Ennél te sokkal ütősebbet is tudtál volna - vállba bokszoltam.
-Hé, nem vár rád épp valaki?
-Á, most úgy is azon filózik, hogy a Step Up 4-et vagy a Fogadom-ot nézzük. Végül nem tudja majd eldönteni és így rám marad a választás.
-Igen? És melyiket választja Sir? - felnevettem.
-A Step Up a soros - megfogtam a tál kukoricát és felmentem.
-Harry?
-Igen? - kérdeztem leülve mellé.
-Step Up 4 vagy Fogadom? - mosolyt húztam az arcomra, majd rámutattam a Step Up-ra. Hiányzott a vele töltött idő.
Befészkeltük magunkat az ágy közepére és indítottam is a filmet. Már csak a felírat ment a végén, amikor odasétáltam és kikapcsoltam. Amikor visszamentem észrevettem, hogy elaludt. Olyan édes és nyugodt volt most, nem úgy, mint az elmúlt napokban. Átöltöztem, de hallottam valamit.
-Harry... - hangja lágy volt, de mégis féltő. Visszafordultam és nagyon megijedtem.
2013. július 3., szerda
41.fejezet
Nem is tudjátok mennyire örülök, hogy még mindig van, aki megnézi, hogy van-e új rész. Ez nagyon jól esik, édesek vagytok, hogy így is kitartotok mellettem. A részhez most csak annyit fűznék hozzá még, hogy lehet, hogy ez is durva lesz, mert tele lesz álom részletekkel. Jó olvasást, puszillak titeket:) xoxo
~
*Berta szemszöge*
Egy sötét helyen vagyok. Sehol semmi. Nem látni semmit, a szoba vagy esetleg tér végét nem találom, és hideg van. Kezdek félni. Nem akarom megtudni, mi vár rám, ha esetleg találok bármit is. De már késő. Nekimentem valaminek, ami belém szúródott. Iszonyatosan fáj. Lassan kihúztam a hasamból és szorítani kezdtem a vérző részt, hogy ne vérezzek el. A következő, aminek nekimentem, egy nagy doboz szerű tárgy volt. Tapogatni kezdtem, hátha találok valamit, ami hasznos lehet. Volt rajta egy kapcsoló. Felkapcsoltam. Hirtelen egy pontban minden fehér lett, és vakított az erőssége. Odasétáltam, miközben félig takartam a szemem. Ott volt Harry, a világos rész közepén, megkötözve.
-Harry.. - mondtam, de nem nagyon volt már erőm, a hasamba szúródott kés hatalmas sebet hagyott, a vérzést meg nem bírtam elállítani.
-Berta. Segítek, ígérem! Kiszabadulok, és megmentelek - de már túl késő volt. Összeestem, és csak foltokat láttam. A hang foszlányok, amiket hallottam, biztos, hogy Harry szavai voltak. Ha ezzel azt akarták elérni, hogy fájjon, hogy akit szeretek, az inkább nézte ahogy meghalok, minthogy segítsen és feladjam, hát nem sikerült. Tudom, hogy nem tudott segíteni. Lehetetlen volt. De amint lecsuktam a szemem és vártam, hogy meghaljak, csoda történt. Meggyógyult a seb és jól lettem. Megpróbáltam kiszabadítani Harryt. A zsebembe csúsztatott késsel elvágtam a köteleket, amik tartották és húzni kezdtem. Egyetlen baj volt. Minden lépésnél egy újabb és újabb kést szúrattam így belé. Sírtam, mint még soha. Én húztam őt a halálba. Megálltam és segíteni akartam. De nem tudtam, az egész testéből folyt a vér. Könyörögtem a megváltásért.
-Berta jól vagyok, mehetünk tovább.
-Dehogy vagy jól, hisz vérzel.
-De nem fáj - mondta mosolyogva, karjába kapott és futott velem. Egy ajtót láttunk, amit amikor kinyitottunk, egy nagy szakadék követett. Két kő volt, amivel át lehetett menni. De az egyiken ott volt a tigris, aki elvitte Harryt az első álomban, és a banya, aki megölte. A másikon egy késsel teli doboz, ami ide oda keringett, és dobálta ki magából a szúrós eszközöket. Én mentem a banyához. Ő lefogott engem, majd a tigris átugrott Harryhez és elkezdte harapdálni. Úgy rángatta, hogy mindig egy kés belé szúródjon. Segíteni akartam, de nem tudtam.
-Neeem! Nem lehet! Engedjen el! Harry! Harry sajnálom! Az én hibám! Az én hibám... - sírtam, és a földre borultam.
-Hiába próbálkozol kicsi szívem, a drágádnak vége. Miattad! - nevetni kezdett és eltűnt. Letöröltem könnyeim és átugrottam Harryhez. A tigris nem engedett közelebb, még mindig kínozta.
-Hagyd őt békén! Harry szeretlek, sajnálom! - de akkor a tigris belelépett a hasába, és a másik mancsával kitépte a szívét. Elém dobta azt majd a mélybe rántotta Harryt magával.
-Harry! Neee! Haaaarry! - zokogva keltem fel. Jeremy vigasztalt, de nem sokat segített. Én ezt már nem bírom. Beleőrülök az álmokba.
Pár órával később Louis hozott nekem egy Starbucksos, epres frappucsínót, de arról is csak a vér jutott az eszembe. Pedig az a kedvencem...
A nap eltelt. Ugyan úgy, a semmit tevéssel és magamba zárkózással. Este van. Félek elaludni. 2 hete ez megy. Nem akarok aludni. Nem akarom megint elveszteni. Nem akarom látni, ahogy meghal. Nem akarom azt a kínt érezni. Azt a fájdalmat és szenvedést.
Egy temetőben találtam magam. Sosem jártam még ennyire félelmetes temetőben. Minden ködös, pókhálós, sötét és büdös. Na meg hideg. Tudtam, mit és kit kell keresnem. Az összes olyan tárgyat, amit láttam és gyilkolásra használható volt, begyűjtöttem. Túl akartam járni a készítők eszén. Nem sikerült. Amint megláttam Harryt, futni kezdtem felé. De minél közelebb értem, annál erősebben mozogtak a ruhámban a tárgyak. Végül mikor ott álltam Harry előtt, az egyik kés, mintha csak mágnes lenne, Harrybe fúródott. A jobb lábába.
-Én... én.. Sajnálom! - üvöltöttem, és hátrálni kezdtem tőle. De nem segített. Az összes késnek Harry volt a mágnese. Egyszerre repültek felé, különböző helyeken megsebesítve őt. Ismét sírtam. Ismét az én hibámból fog meghalni. Mivel nálam már nem volt semmi, közel mehettem hozzá.
-Sajnálom, Harry... Én nem tudtam...
-A te hibád.
-Tudom. Sajnálom, Harry.
-Állandóan megölsz - na ez nem ő. Ő nem mondana ilyet.
-Hol van az igazi Harry? Te nem Ő vagy!
-De én vagyok az, szerelmem.
-Ő sosem mondana ilyeneket! Hol van? - sírva kérdeztem. Nem tudtam elképzelni, most éppen mit csinálnak vele...
-Nézz csak a hátad mögé, kedvesem - és ismét nevetve tűnt el a banya. Megfordultam. Egy piranyákkal teli vízben volt a lába és a keze. A fejét valami vízben áztatták, ami marta a bőrét és közben a hasát vagdosták. Megint.
-Harry! Harryt ne bántsd! Engedd el! - de a banya csak nevetett és úgy rajzolt a késsel a hasára, mintha csak ceruza lenne. Futottam, de elbotlottam valamiben, és felmarta a föld az egész hasam. Rettentően fájt, ordítottam tőle, de nem érdekelt, muszáj volt felállnom és segítenem. Hangtalanul mentem, és pofán csaptam a banyát. Meglepődött, de egy mosoly után újra "rajzolt" Harryre. "Gyilkosa: Berta Lenorz"
-Neeeem, ne! -üvöltöttem- Nem lehet! Elmebeteg! Senki nem csinál ilyet!
-Ó, drágaságom, csak az érző emberek nem csinálják - nevetve eltűnt, de előtte még beleszúrta Harry hasának a közepébe a kést.
-Nem, nem, ne! Harry! Sajnálom. Szeretlek.. - de már nem élt. Könnyeim áztatták csupasz testét.
*Jeremy szemszöge*
-Nem, nem, ne! Harry! Sajnálom. Szeretlek... - mondta sírva, majd forgolódni kezdett. - Nem, ne hagyj egyedül, kérlek. Szeretlek Harry, nem hagyhatsz el! Félek, segíts nekem, kérlek! - simogatni kezdtem. Sosem tudom, mit kéne ilyenkor tenni. Nagyon félek, már én is. Minden este zokog és ilyeneket kiabál. Soha nem találkoztam még olyan lánnyal, aki így szeretne valakit. Véget kell vetni ennek az egésznek. Láttam, hogy néznek egymásra Harryvel igazából. Beszélnem kell vele. Nem akartam Bertát egyedül hagyni, hátha esetleg felkelne vagy valami, de át kellett mennem Harryhez. Szép óvatosan kinyitottam az ajtót és átkopogtam hozzá. Harry sem aludt, ő is ébren volt.
-Mit akarsz?
-Kérlek, segítened kell rajta...
-Már nem az én gondom. Te vagy a pasija, segíts neki te. Nem szeretheti az exét és kiabálhat álmában utána, ha közben ott vagy neki te.
-De én nem tudok rajta segíteni. Kérlek. Nem csak ő szenved az álmai miatt.
-Nem érdekel. Sem ő, sem a szenvedése.
-Igazán? Akkor miért vagy fent és hallgatod?
-Mert nem tudok tőle aludni. Ilyen zajban nem lehet. Úgyhogy ha végeztél, még azért próbálkoznék.
-Csak még egy. Gyere át és nézd meg én mit élek át minden este. Akkor megértenéd, hogy miért kértem a segítséged.
-Jó, ha annyira szeretnéd... - felállt és átsétált. Mentem utána, és amikor beléptem a szobába, láttam rajta, hogy nem igaz, amit mondott. Még mindig szereti és legszívesebben ő is segítene - Remek, most már mehetek aludni? - fordult meg pár perc hallgatás után. Bólintottam. Nekem ennyi bőven elég volt. Látom rajta, hogy szereti.
*Berta szemszöge*
Egy kutató intézetben vagyok. Félhomály van, alig látok valamit. Egy valami azonban még is felkelti a figyelmem. Harry a plafonra van kötözve és fehér fény veszi körül. Mint egy angyal. Felsiettem a hatodik emeletre, hogy közelebb legyek hozzá. Csak egy kicsi hiányzott, hogy elérjem, mikor alulról valaki egy létrát kezdett el tolni felé.
-Harry! Harry rúgd őt le a lábaddal! Ne hagyd, hogy bántson, kérlek. Nem bírom végig nézni még egyszer...
-Nem tud semmit tenni ellenem, drágám.
-Mi lenne, ha nem röhögne minden mondata után? Vagy, ha végre békén hagyna minket? - még jobban nevetni kezdett.
-Ez csak rajtad áll, kedvesem - felért Harryhez, én meg lökdösni kezdtem a kikötözött testét. - Attól, hogy így leng, meg tudom ölni, életem - nevetett fel újra. És igaza volt. Előszedett pár üvegcsét, amit a laborból hozott és egyesével beadogatta neki. Harry elkezdett izzadni, köhögni, vért öklendezni és fulladozni. Nagyon megijedtem. Már most sírtam. Mik ezek? Mi történik vele?
-Hagyja békén! Adja be neki az ellenszert! Kérem, könyörgök. Szeretem őt! - de ő csak folytatta a "munkáját". Előszedett egy szikét, és élve elkezdte megműteni Harryt. Mintha rossz lenne a veséje vagy a mája. Mert mindkettőt kivette és ledobta! Ha így folytatja, nem sokára elvérzik. És én megint nem tettem semmit! Gyorsan kihajoltam a korláton és meglöktem akkora erővel a banyát, hogy leesett a létráról. De neki nem volt baj, amint földet ért, újra visszamászott Harryhez. A hasát kezdte el vagdosni. Hisz már úgy sem él sokáig...
-Könyörgök hagyja békén! Tegyen valamit, hogy túlélje! Kérem!
-Haha, kedvesem, ez lehetetlen! - nevetett, kioldozta Harryt, majd eltűnt. Harry pedig zuhant a föld felé. Elkezdtem úgy futni lefele, ahogy csak tudtam. Mikor a teste mellé értem, az ölembe húztam és simogatni kezdtem az arcát.
-Szeretlek. Sajnálom, hogy nem segítettem. Az én hibám az egész. Kérlek ne hagyj el! Tarts ki, segítek. - végső elkeseredésemben megkerestem a kiszedett részeit és megpróbáltam visszaoperálni neki. Nem tudtam elfogadni, hogy megint tényleg megöltem. - Kérlek működj, kérlek! Szeretlek Harry, menni fog! - de nem sikerült, lehunyta a szemét, megszorította a kezem, és vége volt. Vége volt mindennek, ismét.- Nem, ne. Ne hagyj el megint! Könyörgök. Én ezt már nem bírom... - kezembe temettem az arcom és sírtam, de ezúttal már ébren. Mind kívül, mind belül össze voltam törve. Semmi reményt nem láttam arra, hogy végre jól legyek.
*Jeremy szemszöge*
Előző este áthívtam Harryt, de hiába. Ma este is megpróbáltam rá hatni. Ismét áthívtam, most pont "jókor". Berta épp azt mondta sírva, hogy "Szeretlek Harry, menni fog! Nem, ne. Ne hagyj el megint! Könyörgök. Én ezt már nem bírom... ". És ha jól láttam, egy könnycsepp végigszaladt az arcán, de letörölte és ismét elment, mivel Berta épp felkelt. Ha rám nem is hallgat, de valaki másra biztosan fog. És tudom is, hogy kire. Beszélnem kell vele. Leszaladtam a konyhába.
-Lou beszélnünk kell.
-Baj van? Csinált magával valamit álmában?
-Nem, egyenlőre még az ágyból nem kelt ki soha, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem fog esetleg valamit csinálni...
-Figyelj rá, kérlek. De ha esetleg már nem bírod alvás nélkül, átmehetek én is hozzá.
-Nem, nem kell. De nem ezért jöttem le most. Harryről akarok beszélni.
-Mi van vele?
-Hát ez az, mi van vele? Tegnap meg ma este is áthívtam, hogy nézze már meg mennyire szenved Berta és segítsen, de nem tett semmit. Szinte már könyörögtem neki, hogy segítsen, de azt mondta, hogy őt nem érdekli és nem az ő dolga már, hanem az enyém. Pedig látom rajta, hogy nagyon is érdekli és legszívesebben segítene. Ma este még könnyezett is! De nem hajlandó segíteni.
-Igen, értem. De ezt minek mondod akkor most el nekem? Csak ő tudna Bertán segíteni, én nem.
-Tudom, de arra szeretnélek kérni, hogy beszélj Harryvel. Rám nem hallgat, ezt meg is értem, hisz elvileg most én vagyok Berta pasija, de rád biztosan fog. Kérlek...
-Jó, rendben. Beszéltem már vele erről, de akkor nekem is ugyan ezt mondta. De most akkor jobban megpróbálok a szívére hatni.
-Köszönöm.
-Ugyan már, ez fontos.
*Louis szemszöge*
Ahogy Jeremy elmondta, hogy Harry mennyire azt tetteti, hogy nem érdekli Berta és a "betegsége", nem hittem a fülemnek. Hova lett az az édes kis cuki srác, aki mindenkivel foglalkozott? Még azokkal sem volt ilyen, akiket utált, nem hogy még a volt barátnőjével, akit mellesleg biztos, hogy még mindig nagyon szeret... Fel kell hívnom. Most azonnal.
-Szia Lou - vette fel a telefont, tök lazán. Mintha semmi baj nem lenne, tényleg...
-Azonnal gyere haza Harry. Nem érdekel hol vagy, haza kell jönnöd - ideges voltam, így kicsit erőteljesebben mondtam neki, de nem baj, legalább tudja, hogy baj van.
-Baj van? Mi történt?
-Beszélnünk kell. Siess!
-Oké - igazából nem is azt akartam, hogy jól a képébe vágom, hogy egy baszott nagy bunkó, vagy hogy olyan lett, akit régen elítélt vagy valami ilyesmi, hanem azt akartam, hogy végre észhez térjen. Nem lehet igaz, hogy emögött a "kemény vagyok és semmi nem érdekel" álca mögött ne legyen ott a régi, aranyos Harry, aki ezelőtt volt. Tudom én, hogy ott van, csak elő kell hívni. Hatni kell a lelkére, bármennyire durván is kell csinálni, meg kell. Ez Berta utolsó reménye.
-Halihó, Louis! Itthon vagyok.
-Gyere a konyhába, Harry - egy nagy epres frappucsínó volt a kezében. Pont Berta kedvence.
-Mi ilyen fontos? Baj van?
-Igen, Harry, baj van. Már majdnem 2 és fél hete. És tudom, hogy észrevetted, ne tettesd, hogy nem tudod miről van szó.
-Oké, rendben. Tudom. De mit akarsz?
-Bertáról kell beszélnünk. Ez nem mehet így tovább.
-Már te is kezded? Hagyjatok már békén vele, semmi közöm hozzá!
-Igen, Harry. Én is kezdem, és te most szépen végig fogsz hallgatni - leültettem a konyha pult elé, én átmentem a másik oldalra, vele szembe és már kezdtem is.
~
*Berta szemszöge*
Egy sötét helyen vagyok. Sehol semmi. Nem látni semmit, a szoba vagy esetleg tér végét nem találom, és hideg van. Kezdek félni. Nem akarom megtudni, mi vár rám, ha esetleg találok bármit is. De már késő. Nekimentem valaminek, ami belém szúródott. Iszonyatosan fáj. Lassan kihúztam a hasamból és szorítani kezdtem a vérző részt, hogy ne vérezzek el. A következő, aminek nekimentem, egy nagy doboz szerű tárgy volt. Tapogatni kezdtem, hátha találok valamit, ami hasznos lehet. Volt rajta egy kapcsoló. Felkapcsoltam. Hirtelen egy pontban minden fehér lett, és vakított az erőssége. Odasétáltam, miközben félig takartam a szemem. Ott volt Harry, a világos rész közepén, megkötözve.
-Harry.. - mondtam, de nem nagyon volt már erőm, a hasamba szúródott kés hatalmas sebet hagyott, a vérzést meg nem bírtam elállítani.
-Berta. Segítek, ígérem! Kiszabadulok, és megmentelek - de már túl késő volt. Összeestem, és csak foltokat láttam. A hang foszlányok, amiket hallottam, biztos, hogy Harry szavai voltak. Ha ezzel azt akarták elérni, hogy fájjon, hogy akit szeretek, az inkább nézte ahogy meghalok, minthogy segítsen és feladjam, hát nem sikerült. Tudom, hogy nem tudott segíteni. Lehetetlen volt. De amint lecsuktam a szemem és vártam, hogy meghaljak, csoda történt. Meggyógyult a seb és jól lettem. Megpróbáltam kiszabadítani Harryt. A zsebembe csúsztatott késsel elvágtam a köteleket, amik tartották és húzni kezdtem. Egyetlen baj volt. Minden lépésnél egy újabb és újabb kést szúrattam így belé. Sírtam, mint még soha. Én húztam őt a halálba. Megálltam és segíteni akartam. De nem tudtam, az egész testéből folyt a vér. Könyörögtem a megváltásért.
-Berta jól vagyok, mehetünk tovább.
-Dehogy vagy jól, hisz vérzel.
-De nem fáj - mondta mosolyogva, karjába kapott és futott velem. Egy ajtót láttunk, amit amikor kinyitottunk, egy nagy szakadék követett. Két kő volt, amivel át lehetett menni. De az egyiken ott volt a tigris, aki elvitte Harryt az első álomban, és a banya, aki megölte. A másikon egy késsel teli doboz, ami ide oda keringett, és dobálta ki magából a szúrós eszközöket. Én mentem a banyához. Ő lefogott engem, majd a tigris átugrott Harryhez és elkezdte harapdálni. Úgy rángatta, hogy mindig egy kés belé szúródjon. Segíteni akartam, de nem tudtam.
-Neeem! Nem lehet! Engedjen el! Harry! Harry sajnálom! Az én hibám! Az én hibám... - sírtam, és a földre borultam.
-Hiába próbálkozol kicsi szívem, a drágádnak vége. Miattad! - nevetni kezdett és eltűnt. Letöröltem könnyeim és átugrottam Harryhez. A tigris nem engedett közelebb, még mindig kínozta.
-Hagyd őt békén! Harry szeretlek, sajnálom! - de akkor a tigris belelépett a hasába, és a másik mancsával kitépte a szívét. Elém dobta azt majd a mélybe rántotta Harryt magával.
-Harry! Neee! Haaaarry! - zokogva keltem fel. Jeremy vigasztalt, de nem sokat segített. Én ezt már nem bírom. Beleőrülök az álmokba.
Pár órával később Louis hozott nekem egy Starbucksos, epres frappucsínót, de arról is csak a vér jutott az eszembe. Pedig az a kedvencem...
A nap eltelt. Ugyan úgy, a semmit tevéssel és magamba zárkózással. Este van. Félek elaludni. 2 hete ez megy. Nem akarok aludni. Nem akarom megint elveszteni. Nem akarom látni, ahogy meghal. Nem akarom azt a kínt érezni. Azt a fájdalmat és szenvedést.
Egy temetőben találtam magam. Sosem jártam még ennyire félelmetes temetőben. Minden ködös, pókhálós, sötét és büdös. Na meg hideg. Tudtam, mit és kit kell keresnem. Az összes olyan tárgyat, amit láttam és gyilkolásra használható volt, begyűjtöttem. Túl akartam járni a készítők eszén. Nem sikerült. Amint megláttam Harryt, futni kezdtem felé. De minél közelebb értem, annál erősebben mozogtak a ruhámban a tárgyak. Végül mikor ott álltam Harry előtt, az egyik kés, mintha csak mágnes lenne, Harrybe fúródott. A jobb lábába.
-Én... én.. Sajnálom! - üvöltöttem, és hátrálni kezdtem tőle. De nem segített. Az összes késnek Harry volt a mágnese. Egyszerre repültek felé, különböző helyeken megsebesítve őt. Ismét sírtam. Ismét az én hibámból fog meghalni. Mivel nálam már nem volt semmi, közel mehettem hozzá.
-Sajnálom, Harry... Én nem tudtam...
-A te hibád.
-Tudom. Sajnálom, Harry.
-Állandóan megölsz - na ez nem ő. Ő nem mondana ilyet.
-Hol van az igazi Harry? Te nem Ő vagy!
-De én vagyok az, szerelmem.
-Ő sosem mondana ilyeneket! Hol van? - sírva kérdeztem. Nem tudtam elképzelni, most éppen mit csinálnak vele...
-Nézz csak a hátad mögé, kedvesem - és ismét nevetve tűnt el a banya. Megfordultam. Egy piranyákkal teli vízben volt a lába és a keze. A fejét valami vízben áztatták, ami marta a bőrét és közben a hasát vagdosták. Megint.
-Harry! Harryt ne bántsd! Engedd el! - de a banya csak nevetett és úgy rajzolt a késsel a hasára, mintha csak ceruza lenne. Futottam, de elbotlottam valamiben, és felmarta a föld az egész hasam. Rettentően fájt, ordítottam tőle, de nem érdekelt, muszáj volt felállnom és segítenem. Hangtalanul mentem, és pofán csaptam a banyát. Meglepődött, de egy mosoly után újra "rajzolt" Harryre. "Gyilkosa: Berta Lenorz"
-Neeeem, ne! -üvöltöttem- Nem lehet! Elmebeteg! Senki nem csinál ilyet!
-Ó, drágaságom, csak az érző emberek nem csinálják - nevetve eltűnt, de előtte még beleszúrta Harry hasának a közepébe a kést.
-Nem, nem, ne! Harry! Sajnálom. Szeretlek.. - de már nem élt. Könnyeim áztatták csupasz testét.
*Jeremy szemszöge*
-Nem, nem, ne! Harry! Sajnálom. Szeretlek... - mondta sírva, majd forgolódni kezdett. - Nem, ne hagyj egyedül, kérlek. Szeretlek Harry, nem hagyhatsz el! Félek, segíts nekem, kérlek! - simogatni kezdtem. Sosem tudom, mit kéne ilyenkor tenni. Nagyon félek, már én is. Minden este zokog és ilyeneket kiabál. Soha nem találkoztam még olyan lánnyal, aki így szeretne valakit. Véget kell vetni ennek az egésznek. Láttam, hogy néznek egymásra Harryvel igazából. Beszélnem kell vele. Nem akartam Bertát egyedül hagyni, hátha esetleg felkelne vagy valami, de át kellett mennem Harryhez. Szép óvatosan kinyitottam az ajtót és átkopogtam hozzá. Harry sem aludt, ő is ébren volt.
-Mit akarsz?
-Kérlek, segítened kell rajta...
-Már nem az én gondom. Te vagy a pasija, segíts neki te. Nem szeretheti az exét és kiabálhat álmában utána, ha közben ott vagy neki te.
-De én nem tudok rajta segíteni. Kérlek. Nem csak ő szenved az álmai miatt.
-Nem érdekel. Sem ő, sem a szenvedése.
-Igazán? Akkor miért vagy fent és hallgatod?
-Mert nem tudok tőle aludni. Ilyen zajban nem lehet. Úgyhogy ha végeztél, még azért próbálkoznék.
-Csak még egy. Gyere át és nézd meg én mit élek át minden este. Akkor megértenéd, hogy miért kértem a segítséged.
-Jó, ha annyira szeretnéd... - felállt és átsétált. Mentem utána, és amikor beléptem a szobába, láttam rajta, hogy nem igaz, amit mondott. Még mindig szereti és legszívesebben ő is segítene - Remek, most már mehetek aludni? - fordult meg pár perc hallgatás után. Bólintottam. Nekem ennyi bőven elég volt. Látom rajta, hogy szereti.
*Berta szemszöge*
Egy kutató intézetben vagyok. Félhomály van, alig látok valamit. Egy valami azonban még is felkelti a figyelmem. Harry a plafonra van kötözve és fehér fény veszi körül. Mint egy angyal. Felsiettem a hatodik emeletre, hogy közelebb legyek hozzá. Csak egy kicsi hiányzott, hogy elérjem, mikor alulról valaki egy létrát kezdett el tolni felé.
-Harry! Harry rúgd őt le a lábaddal! Ne hagyd, hogy bántson, kérlek. Nem bírom végig nézni még egyszer...
-Nem tud semmit tenni ellenem, drágám.
-Mi lenne, ha nem röhögne minden mondata után? Vagy, ha végre békén hagyna minket? - még jobban nevetni kezdett.
-Ez csak rajtad áll, kedvesem - felért Harryhez, én meg lökdösni kezdtem a kikötözött testét. - Attól, hogy így leng, meg tudom ölni, életem - nevetett fel újra. És igaza volt. Előszedett pár üvegcsét, amit a laborból hozott és egyesével beadogatta neki. Harry elkezdett izzadni, köhögni, vért öklendezni és fulladozni. Nagyon megijedtem. Már most sírtam. Mik ezek? Mi történik vele?
-Hagyja békén! Adja be neki az ellenszert! Kérem, könyörgök. Szeretem őt! - de ő csak folytatta a "munkáját". Előszedett egy szikét, és élve elkezdte megműteni Harryt. Mintha rossz lenne a veséje vagy a mája. Mert mindkettőt kivette és ledobta! Ha így folytatja, nem sokára elvérzik. És én megint nem tettem semmit! Gyorsan kihajoltam a korláton és meglöktem akkora erővel a banyát, hogy leesett a létráról. De neki nem volt baj, amint földet ért, újra visszamászott Harryhez. A hasát kezdte el vagdosni. Hisz már úgy sem él sokáig...
-Könyörgök hagyja békén! Tegyen valamit, hogy túlélje! Kérem!
-Haha, kedvesem, ez lehetetlen! - nevetett, kioldozta Harryt, majd eltűnt. Harry pedig zuhant a föld felé. Elkezdtem úgy futni lefele, ahogy csak tudtam. Mikor a teste mellé értem, az ölembe húztam és simogatni kezdtem az arcát.
-Szeretlek. Sajnálom, hogy nem segítettem. Az én hibám az egész. Kérlek ne hagyj el! Tarts ki, segítek. - végső elkeseredésemben megkerestem a kiszedett részeit és megpróbáltam visszaoperálni neki. Nem tudtam elfogadni, hogy megint tényleg megöltem. - Kérlek működj, kérlek! Szeretlek Harry, menni fog! - de nem sikerült, lehunyta a szemét, megszorította a kezem, és vége volt. Vége volt mindennek, ismét.- Nem, ne. Ne hagyj el megint! Könyörgök. Én ezt már nem bírom... - kezembe temettem az arcom és sírtam, de ezúttal már ébren. Mind kívül, mind belül össze voltam törve. Semmi reményt nem láttam arra, hogy végre jól legyek.
*Jeremy szemszöge*
Előző este áthívtam Harryt, de hiába. Ma este is megpróbáltam rá hatni. Ismét áthívtam, most pont "jókor". Berta épp azt mondta sírva, hogy "Szeretlek Harry, menni fog! Nem, ne. Ne hagyj el megint! Könyörgök. Én ezt már nem bírom... ". És ha jól láttam, egy könnycsepp végigszaladt az arcán, de letörölte és ismét elment, mivel Berta épp felkelt. Ha rám nem is hallgat, de valaki másra biztosan fog. És tudom is, hogy kire. Beszélnem kell vele. Leszaladtam a konyhába.
-Lou beszélnünk kell.
-Baj van? Csinált magával valamit álmában?
-Nem, egyenlőre még az ágyból nem kelt ki soha, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem fog esetleg valamit csinálni...
-Figyelj rá, kérlek. De ha esetleg már nem bírod alvás nélkül, átmehetek én is hozzá.
-Nem, nem kell. De nem ezért jöttem le most. Harryről akarok beszélni.
-Mi van vele?
-Hát ez az, mi van vele? Tegnap meg ma este is áthívtam, hogy nézze már meg mennyire szenved Berta és segítsen, de nem tett semmit. Szinte már könyörögtem neki, hogy segítsen, de azt mondta, hogy őt nem érdekli és nem az ő dolga már, hanem az enyém. Pedig látom rajta, hogy nagyon is érdekli és legszívesebben segítene. Ma este még könnyezett is! De nem hajlandó segíteni.
-Igen, értem. De ezt minek mondod akkor most el nekem? Csak ő tudna Bertán segíteni, én nem.
-Tudom, de arra szeretnélek kérni, hogy beszélj Harryvel. Rám nem hallgat, ezt meg is értem, hisz elvileg most én vagyok Berta pasija, de rád biztosan fog. Kérlek...
-Jó, rendben. Beszéltem már vele erről, de akkor nekem is ugyan ezt mondta. De most akkor jobban megpróbálok a szívére hatni.
-Köszönöm.
-Ugyan már, ez fontos.
*Louis szemszöge*
Ahogy Jeremy elmondta, hogy Harry mennyire azt tetteti, hogy nem érdekli Berta és a "betegsége", nem hittem a fülemnek. Hova lett az az édes kis cuki srác, aki mindenkivel foglalkozott? Még azokkal sem volt ilyen, akiket utált, nem hogy még a volt barátnőjével, akit mellesleg biztos, hogy még mindig nagyon szeret... Fel kell hívnom. Most azonnal.
-Szia Lou - vette fel a telefont, tök lazán. Mintha semmi baj nem lenne, tényleg...
-Azonnal gyere haza Harry. Nem érdekel hol vagy, haza kell jönnöd - ideges voltam, így kicsit erőteljesebben mondtam neki, de nem baj, legalább tudja, hogy baj van.
-Baj van? Mi történt?
-Beszélnünk kell. Siess!
-Oké - igazából nem is azt akartam, hogy jól a képébe vágom, hogy egy baszott nagy bunkó, vagy hogy olyan lett, akit régen elítélt vagy valami ilyesmi, hanem azt akartam, hogy végre észhez térjen. Nem lehet igaz, hogy emögött a "kemény vagyok és semmi nem érdekel" álca mögött ne legyen ott a régi, aranyos Harry, aki ezelőtt volt. Tudom én, hogy ott van, csak elő kell hívni. Hatni kell a lelkére, bármennyire durván is kell csinálni, meg kell. Ez Berta utolsó reménye.
-Halihó, Louis! Itthon vagyok.
-Gyere a konyhába, Harry - egy nagy epres frappucsínó volt a kezében. Pont Berta kedvence.
-Mi ilyen fontos? Baj van?
-Igen, Harry, baj van. Már majdnem 2 és fél hete. És tudom, hogy észrevetted, ne tettesd, hogy nem tudod miről van szó.
-Oké, rendben. Tudom. De mit akarsz?
-Bertáról kell beszélnünk. Ez nem mehet így tovább.
-Már te is kezded? Hagyjatok már békén vele, semmi közöm hozzá!
-Igen, Harry. Én is kezdem, és te most szépen végig fogsz hallgatni - leültettem a konyha pult elé, én átmentem a másik oldalra, vele szembe és már kezdtem is.
2013. július 2., kedd
40.fejezet
Na nem is szaporítom a szavakat, csak annyit mondok, hogy tényleg nagyon sajnálom a kihagyást, és hogy nem tervezek már ebből a történetből sok részt, körülbelül 10 és 15 között lesz valahogy még. De ezek ígérem, hogy most napi részek lesznek:) Na jó olvasást, puszillak titeket.xoxo
~
Amint kimondta, hogy mi folyik itt, még a vér is megállt bennem. Kínozni? Engem? Adjam fel? Kínozni?! Nem lehet! Halál sápadt arccal bólintottam egyet, hisz mást úgy sem tehettem. Ha ellenkeznék, csak rosszabb lenne...
Bekísért a kúp alakú üvegcsébe, az elsőbe, aztán kisétált a szobából. Nem sokkal később egy női hang szólalt meg. "Ez a játék egy személyes, egyedül leszel. Különféle feladatok lesznek. Minél hamarabb feladod, annál hamarabb vége lesz. Ha harcolsz, ki tudja, hogy meddig leszel bent. Sok szerencsét. Az érzelmek hagyjanak el." Elindult. A talaj alattam emelkedni kezdett, majd egy ház szerű helyen kötöttem ki. Amint leléptem az emelvényről, bekapcsolódott a tévé. Egy nő volt rajta. A hangjához ezúttal kép is társult.
-Kedves játékos. Kérlek ülj ide a kanapéra - úgy tettem, ahogy kérte. Leültem. - Most arra kérlek, hogy nagyon figyelj. Több feladatot is elmondok, de ha esetleg elfelejtenéd valamelyiket is, a hűtőn találsz majd egy lapocskát, amin fel vannak írva, sorban. Tehát, első feladat: keresd meg a papírt, amin a feladataid listája van, és tartsd mindig magadnál. Második: Fedezd fel a házat. Harmadik: Hagyd el az érzelmeid - és elsötétült a kép. Ennyi? Komolyan?! Na, mivel nem tehettem mást, ezért megkerestem a hűtőt. A listán ugyan ezek voltak. Kössz, sok segítség. Aztán körülnéztem a házban. Tök normális, átlagos, családi ház volt. Egyet kivéve. Az utolsó szobában, ahova beléptem, ott volt Harry. És még sok más húsevő növény és "kínzó" tárgyak.
-Harry! - nem lehet igaz, hogy őt is beletették... Lesiettem a konyhába és az oldalamhoz raktam egy-egy serpenyőt, hogy át tudjak menni a növények és kések között, és a zsebembe csúsztattam egy kis kést, amivel majd kiszabadítom őt. Visszaszaladtam. Ahogy mellé értem, elkezdett valamit mondani, de nem értettem, mert be volt ragasztva a szája. Előszedtem a kést és gyorsan elvágtam a köteleket és leszedtem a szájáról a tapaszt.
-Berta el kell menned!
-Nem hagylak itt, ezt felejtsd el! Sosem hagynálak el, főleg nem bajban.
-Hidd el én sem tenném, de nem hagyhatom, hogy bajod essen. Kérlek, hagyj engem itt!
-Azt már nem! - és ezzel a lendülettel felhúztam a székről és futni kezdtem. Igaza volt, rossz ötletet valósítottam meg. A szék, amin ült, a mélybe zuhant, a növények felébredtek és a kések repkedni kezdtek. Egy pont felém repült, én meg a sokk miatt nem tudtam mozdulni. Ekkor valami olyan történt, amit nem értek. Megmagyarázni sem tudom, hogy hogyan történhetett, de a kés előttem 5 centivel egy láthatatlan burokról visszapattant. Ekkor teljes erőmből húzni kezdtem Harryt magamhoz, miközben újra futottam. Ki akartam érni a szobából. Csakhogy amint kinyitottam az ajtót, már nem a csendes és békés kis házban voltunk, hanem a vad, veszélyekkel teli erdőben. Nem tudtam mit tegyek. Mindenhol őrült állatok rohangáltak, arra várva, hogy a "friss hús", vagyis mi, kilépjünk a veszély zónába. Nem hagyhattam. Leültem ott, ahol nem tudtak bántani és arra vártam, hogy megunják a nézésem. De ez nem jött el, hosszú órák után is még mindig ott álltak és vicsorogtak ránk.
-Ki kell innen mennünk és meg kell őket ölnünk. Nem ülhetsz itt örökké -guggolt le mellém Harry.
-Dehogynem, ha ez azt jelenti, hogy örökké veled maradok -mosolygott egyet, majd felkapott a földről és indulni készült. - Harry tegyél le! Ha már kimegyünk, legalább úgy, hogy ne faljanak fel az első lépésünk után! Köszönöm -elindultunk tehát, a kis kés nálam volt és azzal sebesítettem meg néhányat. De ez nem volt elég. Az egyik megharapta Harry lábát, ő hátraesett és a tigris már el is kezdte elhúzni onnan. Megpróbáltam őt megfogni, de erre 3 tigris rám ugrott, és engem kezdtek el szét szedni. Nagyon fájt. Minden egyes köröm húzáskor ordítottam. Mély sebeket hagytak, és lassan húzták végig. A fájdalom miatt üvöltöttem.
-Berta! Berta ne! Bertaaaaa! - üvöltötte Harry is, majd eltűnt. Ekkor a tigrisek leszálltak rólam, én pedig vérezve, de Harry keresésére indultam. Szörnyen fájt mindenem.
-Harry! Harry! - mindenfelé a nevét kiáltottam, de semmi válasz nem jött. Elérkeztem egy kunyhóig. Tudtam, hogy nem kéne bemennem, de éreztem, hogy ott van Ő. Benyitottam, és ezzel egy kést röpítettem Harry felé. Felsikoltottam. Ő elhajolt. De nem hagytak megkönnyebbülni, egy öreg nő ugrott ki egy ajtó mögül, pár késsel a kezében. Leszedte Harry ruháit, majd vagdosni kezdte.Szép lassan végighúzta a kést a mellkasán, egy tetszetős sebet hagyva maga mögött, ami vérzett. Ezután a hasába vágott bele valamiféle védjegy szerűséget, mert ábrázolt valamit, de fogalmam sincs mit. Az is rettentően vérzett, Harry arcán meg már csak a szenvedés látszott. Nem bírtam. Elindultak a könnyeim. Az én hibám! Ez az egész. Nem lett volna szabad semmit sem tennem. Soha!
-Könyörgök, hölgyem, hagyja őt békén! Felajánlom magam, csak őt ne bántsa... -mondtam zokogva, mire a banya megfordult, egy pimasz mosoly jelent meg az arcán és egyetlen mozdulattal megölte Harryt. A szívébe szúrta a kést. Nevetve eltűnt, otthagyva engem életem szerelmének a holttestével. Mintha kitépte volna a szívem. Még jobban zokogtam. Odamentem Harryhez, megsimítottam az arcát. Még élt!
-Sze.. Sze... Szere.. Szeretlek.. -mondta ki nagy nehezen, de én nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik.
-Én is szeretlek, Harry. Mindennél jobban. Ez az én hibám! - megrázta erőtlenül a fejét, és lehunyta a szemét végleg. Pedig még annyi mindent akartam mondani. Annyi mindent akartam csinálni. Még annyi ideig vele akartam lenni. Nem hittem el - Ne, ne, ne, neee! Harry, ne! Könyörgök! Szeretlek! Sajnálok mindent! Nem adhatod fel! Szeretlek! Harry! Ez az én hibám! Haaaaaaaaaarry! - zokogva borultam a földre és a nevét ismételgettem. Amikor kinyitottam a szemem, Jeremy aggódó pillantásával találtam magam szemben, és az ágyamban feküdtem.
-Berta jól vagy? Mit álmodtál? -kérdezte lágy, szerető hangon. Egyből a nyakába borultam és szorosan öleltem.
-Semmi... jól vagyok.
-De hát sírsz! És Jézusom, te remegsz! Ez nem semmi, mondd el kérlek. Miért mondtad, hogy a te hibád? Miért kiáltottad Harry nevét? - ekkor vettem csak észre, hogy tényleg sírok és remegek. Letöröltem a könnyeim, és ránéztem Jerre.
-Sajnálom, ha megijesztettelek. De tényleg nincs semmi. Csak egy rém álom. Előfordul... - mivel rájött, hogy nem szeretném elmondani, bólintott egyet.
-Hozok neked teát meg egy kis reggelit, jó?
-Mi? De hát este van, nem?
-Már reggel 9 van. Egész este Harry nevét mondogattad és sírtál. Felkelteni sem tudtalak, csak most.
-Hozz légyszíves egy teát... - nem tudtam mást mondani. Lesokkoltam.
A tea sem segített, semmi sem. Bármit csináltam, olyan volt, mintha az álmomban élnék. A ház minden egyes pontja emlékeztetett valamire, ami ott történt, az utcára nem tudtam ilyen lelki állapotban kimenni, így csak Jeremy és a többiek aggódó pillantásai maradtak nekem. Egyét kivéve. Harryét. De talán most így jobb is, mert amint meglátnám, biztos, hogy elsírnám magam. Azon kívül persze, hogy a kezemben lévő teát bámultam egész nap, vagy csak félig, de belementem a beszélgetésekbe, semmit nem csináltam. A pokrócomat markolásztam, ami rám volt terítve és néha Jeremy csókjait viszonoztam, de egyébként tényleg semmi.
Az utóbbi egy hétben végig ez ment. Minden este megálmodtam valahogy máshogy Harry halálát, persze mindig egyre durvábban. Mert minél tovább nem török meg, annál kegyetlenebb a játék. Így egyre jobban sírok és egyre gyakrabban mondogatom Harry nevét Jeremy szerint. A napok meg úgy szint sokkolva telnek. Ez egy olyan álommá vált, amiből felkelve sem tudok kilépni. Bármi történik, beugrik valami kép, valami jelenet, valami mondat... Nem tudok tőle megszabadulni. A srácok már nagyon be vannak parázva, én meg egyre jobban kezdem elveszteni az önuralmam és a valóság tudatom. Egyre kevésbé érzékelem a körülöttem történő dolgokat és hiába akarok ellene tenni, vagy hiába üvöltözök legbelül, semmire sem vagyok képes. Ha úgy vesszük, a mindennapi életben már tényleg nincsenek érzéseim. Vagyis csak kimutatva nincsenek, belül meg mindegyik egy helyen üvöltözik. Az összes álom olyan valósághű... Mindegyiket a valóságnak érzem, és elveszteni minden nap azt az egy embert, akit tényleg, úgy igazán szeretsz, megtette a hatását. Saját magam árnyékává váltam, és semmit nem tudok csinálni vele mindaddig, míg az álmoktól nem szabadulok meg. És a legrosszabb... nem tudom, hogyan kéne.
*Louis szemszöge*
Félek. Berta nekem már szinte olyan, mint egy testvér, most meg teljesen kifordult önmagából. És senki se tudja mit kéne tenni. Az álmai egyre felzaklatóbbak számára és nem tud belőle kilépni. Azokban él. És nem veszi észre, de néha elkezd csak úgy pityeregni, miközben mi éppen nevetünk. Nem érzékel szinte semmit. Harry tud a rém álmairól, de amióta szakított vele, sosincs itthon, amikor Berta is itt van. Az az mostanában nap közben sosem, este viszont néha csajokkal jön, néha egyedül, de itthon van. Ráadásul a szobája Bertáé mellett van, úgyhogy biztosan hallja ő is, ahogy sikoltozik, vagy sír, vagy éppen az ő nevét üvölti. De nem tesz semmit. Már lassan 2 hete ez megy. Nem bírom. Lehet, hogy én is bele fogok ebbe őrülni. Muszáj beszélnem Harryvel. Valamit tenni kell ezzel. Nincs ez így rendjén, Berta bele fog halni az elme zavarodásába....
*Harry szemszöge*
Amióta szakítottam vele, nem bírok a házban lenni, amikor ő is ott van. Tudom, hogy szarul csináltam, tudom, hogy nem szabadott volna Jeremy kezébe adnom, de ez van, most már az övé. Hallom este, amik történnek és tudom, hogy miért. De nem foglalkozok vele. Vagyis próbálok, de néha még nekem is sírni támad kedvem a szenvedő hangja vagy sírása hallatán. De akkor sem tehetek semmit, ez már Jeremy dolga. Próbálom nem észrevenni azért este, de ha lányt is hozok, akivel eljátszogatok, akkor is hallom, és néha jobban figyelek arra, hogy mennyire segítenék, minthogy a csajjal foglalkozni kéne. Viszont ezt meg lehet szokni, már könnyebben tudok aludni, de még mindig rossz ez így. Nappal mindig találok valami elfoglaltságot, ma például a Starbucksban voltam épp, mikor csörgött a telefonom. Jó rég volt ilyen, Louis hívott.
-Szia Lou.
-Azonnal gyere haza Harry. Nem érdekel hol vagy, haza kell jönnöd - hangja aggódó és ideges volt.
-Baj van? Mi történt?
-Beszélnünk kell. Siess!
-Oké - majd leraktuk, én pedig egyből rohantam haza.
U.i.: Bocsánat, hogyha néhol kicsit durva lett, vagy nem olyan, mint amilyenre számítottatok. Még én is meglepődtem magamon:D
~
Amint kimondta, hogy mi folyik itt, még a vér is megállt bennem. Kínozni? Engem? Adjam fel? Kínozni?! Nem lehet! Halál sápadt arccal bólintottam egyet, hisz mást úgy sem tehettem. Ha ellenkeznék, csak rosszabb lenne...
Bekísért a kúp alakú üvegcsébe, az elsőbe, aztán kisétált a szobából. Nem sokkal később egy női hang szólalt meg. "Ez a játék egy személyes, egyedül leszel. Különféle feladatok lesznek. Minél hamarabb feladod, annál hamarabb vége lesz. Ha harcolsz, ki tudja, hogy meddig leszel bent. Sok szerencsét. Az érzelmek hagyjanak el." Elindult. A talaj alattam emelkedni kezdett, majd egy ház szerű helyen kötöttem ki. Amint leléptem az emelvényről, bekapcsolódott a tévé. Egy nő volt rajta. A hangjához ezúttal kép is társult.
-Kedves játékos. Kérlek ülj ide a kanapéra - úgy tettem, ahogy kérte. Leültem. - Most arra kérlek, hogy nagyon figyelj. Több feladatot is elmondok, de ha esetleg elfelejtenéd valamelyiket is, a hűtőn találsz majd egy lapocskát, amin fel vannak írva, sorban. Tehát, első feladat: keresd meg a papírt, amin a feladataid listája van, és tartsd mindig magadnál. Második: Fedezd fel a házat. Harmadik: Hagyd el az érzelmeid - és elsötétült a kép. Ennyi? Komolyan?! Na, mivel nem tehettem mást, ezért megkerestem a hűtőt. A listán ugyan ezek voltak. Kössz, sok segítség. Aztán körülnéztem a házban. Tök normális, átlagos, családi ház volt. Egyet kivéve. Az utolsó szobában, ahova beléptem, ott volt Harry. És még sok más húsevő növény és "kínzó" tárgyak.
-Harry! - nem lehet igaz, hogy őt is beletették... Lesiettem a konyhába és az oldalamhoz raktam egy-egy serpenyőt, hogy át tudjak menni a növények és kések között, és a zsebembe csúsztattam egy kis kést, amivel majd kiszabadítom őt. Visszaszaladtam. Ahogy mellé értem, elkezdett valamit mondani, de nem értettem, mert be volt ragasztva a szája. Előszedtem a kést és gyorsan elvágtam a köteleket és leszedtem a szájáról a tapaszt.
-Berta el kell menned!
-Nem hagylak itt, ezt felejtsd el! Sosem hagynálak el, főleg nem bajban.
-Hidd el én sem tenném, de nem hagyhatom, hogy bajod essen. Kérlek, hagyj engem itt!
-Azt már nem! - és ezzel a lendülettel felhúztam a székről és futni kezdtem. Igaza volt, rossz ötletet valósítottam meg. A szék, amin ült, a mélybe zuhant, a növények felébredtek és a kések repkedni kezdtek. Egy pont felém repült, én meg a sokk miatt nem tudtam mozdulni. Ekkor valami olyan történt, amit nem értek. Megmagyarázni sem tudom, hogy hogyan történhetett, de a kés előttem 5 centivel egy láthatatlan burokról visszapattant. Ekkor teljes erőmből húzni kezdtem Harryt magamhoz, miközben újra futottam. Ki akartam érni a szobából. Csakhogy amint kinyitottam az ajtót, már nem a csendes és békés kis házban voltunk, hanem a vad, veszélyekkel teli erdőben. Nem tudtam mit tegyek. Mindenhol őrült állatok rohangáltak, arra várva, hogy a "friss hús", vagyis mi, kilépjünk a veszély zónába. Nem hagyhattam. Leültem ott, ahol nem tudtak bántani és arra vártam, hogy megunják a nézésem. De ez nem jött el, hosszú órák után is még mindig ott álltak és vicsorogtak ránk.
-Ki kell innen mennünk és meg kell őket ölnünk. Nem ülhetsz itt örökké -guggolt le mellém Harry.
-Dehogynem, ha ez azt jelenti, hogy örökké veled maradok -mosolygott egyet, majd felkapott a földről és indulni készült. - Harry tegyél le! Ha már kimegyünk, legalább úgy, hogy ne faljanak fel az első lépésünk után! Köszönöm -elindultunk tehát, a kis kés nálam volt és azzal sebesítettem meg néhányat. De ez nem volt elég. Az egyik megharapta Harry lábát, ő hátraesett és a tigris már el is kezdte elhúzni onnan. Megpróbáltam őt megfogni, de erre 3 tigris rám ugrott, és engem kezdtek el szét szedni. Nagyon fájt. Minden egyes köröm húzáskor ordítottam. Mély sebeket hagytak, és lassan húzták végig. A fájdalom miatt üvöltöttem.
-Berta! Berta ne! Bertaaaaa! - üvöltötte Harry is, majd eltűnt. Ekkor a tigrisek leszálltak rólam, én pedig vérezve, de Harry keresésére indultam. Szörnyen fájt mindenem.
-Harry! Harry! - mindenfelé a nevét kiáltottam, de semmi válasz nem jött. Elérkeztem egy kunyhóig. Tudtam, hogy nem kéne bemennem, de éreztem, hogy ott van Ő. Benyitottam, és ezzel egy kést röpítettem Harry felé. Felsikoltottam. Ő elhajolt. De nem hagytak megkönnyebbülni, egy öreg nő ugrott ki egy ajtó mögül, pár késsel a kezében. Leszedte Harry ruháit, majd vagdosni kezdte.Szép lassan végighúzta a kést a mellkasán, egy tetszetős sebet hagyva maga mögött, ami vérzett. Ezután a hasába vágott bele valamiféle védjegy szerűséget, mert ábrázolt valamit, de fogalmam sincs mit. Az is rettentően vérzett, Harry arcán meg már csak a szenvedés látszott. Nem bírtam. Elindultak a könnyeim. Az én hibám! Ez az egész. Nem lett volna szabad semmit sem tennem. Soha!
-Könyörgök, hölgyem, hagyja őt békén! Felajánlom magam, csak őt ne bántsa... -mondtam zokogva, mire a banya megfordult, egy pimasz mosoly jelent meg az arcán és egyetlen mozdulattal megölte Harryt. A szívébe szúrta a kést. Nevetve eltűnt, otthagyva engem életem szerelmének a holttestével. Mintha kitépte volna a szívem. Még jobban zokogtam. Odamentem Harryhez, megsimítottam az arcát. Még élt!
-Sze.. Sze... Szere.. Szeretlek.. -mondta ki nagy nehezen, de én nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik.
-Én is szeretlek, Harry. Mindennél jobban. Ez az én hibám! - megrázta erőtlenül a fejét, és lehunyta a szemét végleg. Pedig még annyi mindent akartam mondani. Annyi mindent akartam csinálni. Még annyi ideig vele akartam lenni. Nem hittem el - Ne, ne, ne, neee! Harry, ne! Könyörgök! Szeretlek! Sajnálok mindent! Nem adhatod fel! Szeretlek! Harry! Ez az én hibám! Haaaaaaaaaarry! - zokogva borultam a földre és a nevét ismételgettem. Amikor kinyitottam a szemem, Jeremy aggódó pillantásával találtam magam szemben, és az ágyamban feküdtem.
-Berta jól vagy? Mit álmodtál? -kérdezte lágy, szerető hangon. Egyből a nyakába borultam és szorosan öleltem.
-Semmi... jól vagyok.
-De hát sírsz! És Jézusom, te remegsz! Ez nem semmi, mondd el kérlek. Miért mondtad, hogy a te hibád? Miért kiáltottad Harry nevét? - ekkor vettem csak észre, hogy tényleg sírok és remegek. Letöröltem a könnyeim, és ránéztem Jerre.
-Sajnálom, ha megijesztettelek. De tényleg nincs semmi. Csak egy rém álom. Előfordul... - mivel rájött, hogy nem szeretném elmondani, bólintott egyet.
-Hozok neked teát meg egy kis reggelit, jó?
-Mi? De hát este van, nem?
-Már reggel 9 van. Egész este Harry nevét mondogattad és sírtál. Felkelteni sem tudtalak, csak most.
-Hozz légyszíves egy teát... - nem tudtam mást mondani. Lesokkoltam.
A tea sem segített, semmi sem. Bármit csináltam, olyan volt, mintha az álmomban élnék. A ház minden egyes pontja emlékeztetett valamire, ami ott történt, az utcára nem tudtam ilyen lelki állapotban kimenni, így csak Jeremy és a többiek aggódó pillantásai maradtak nekem. Egyét kivéve. Harryét. De talán most így jobb is, mert amint meglátnám, biztos, hogy elsírnám magam. Azon kívül persze, hogy a kezemben lévő teát bámultam egész nap, vagy csak félig, de belementem a beszélgetésekbe, semmit nem csináltam. A pokrócomat markolásztam, ami rám volt terítve és néha Jeremy csókjait viszonoztam, de egyébként tényleg semmi.
Az utóbbi egy hétben végig ez ment. Minden este megálmodtam valahogy máshogy Harry halálát, persze mindig egyre durvábban. Mert minél tovább nem török meg, annál kegyetlenebb a játék. Így egyre jobban sírok és egyre gyakrabban mondogatom Harry nevét Jeremy szerint. A napok meg úgy szint sokkolva telnek. Ez egy olyan álommá vált, amiből felkelve sem tudok kilépni. Bármi történik, beugrik valami kép, valami jelenet, valami mondat... Nem tudok tőle megszabadulni. A srácok már nagyon be vannak parázva, én meg egyre jobban kezdem elveszteni az önuralmam és a valóság tudatom. Egyre kevésbé érzékelem a körülöttem történő dolgokat és hiába akarok ellene tenni, vagy hiába üvöltözök legbelül, semmire sem vagyok képes. Ha úgy vesszük, a mindennapi életben már tényleg nincsenek érzéseim. Vagyis csak kimutatva nincsenek, belül meg mindegyik egy helyen üvöltözik. Az összes álom olyan valósághű... Mindegyiket a valóságnak érzem, és elveszteni minden nap azt az egy embert, akit tényleg, úgy igazán szeretsz, megtette a hatását. Saját magam árnyékává váltam, és semmit nem tudok csinálni vele mindaddig, míg az álmoktól nem szabadulok meg. És a legrosszabb... nem tudom, hogyan kéne.
*Louis szemszöge*
Félek. Berta nekem már szinte olyan, mint egy testvér, most meg teljesen kifordult önmagából. És senki se tudja mit kéne tenni. Az álmai egyre felzaklatóbbak számára és nem tud belőle kilépni. Azokban él. És nem veszi észre, de néha elkezd csak úgy pityeregni, miközben mi éppen nevetünk. Nem érzékel szinte semmit. Harry tud a rém álmairól, de amióta szakított vele, sosincs itthon, amikor Berta is itt van. Az az mostanában nap közben sosem, este viszont néha csajokkal jön, néha egyedül, de itthon van. Ráadásul a szobája Bertáé mellett van, úgyhogy biztosan hallja ő is, ahogy sikoltozik, vagy sír, vagy éppen az ő nevét üvölti. De nem tesz semmit. Már lassan 2 hete ez megy. Nem bírom. Lehet, hogy én is bele fogok ebbe őrülni. Muszáj beszélnem Harryvel. Valamit tenni kell ezzel. Nincs ez így rendjén, Berta bele fog halni az elme zavarodásába....
*Harry szemszöge*
Amióta szakítottam vele, nem bírok a házban lenni, amikor ő is ott van. Tudom, hogy szarul csináltam, tudom, hogy nem szabadott volna Jeremy kezébe adnom, de ez van, most már az övé. Hallom este, amik történnek és tudom, hogy miért. De nem foglalkozok vele. Vagyis próbálok, de néha még nekem is sírni támad kedvem a szenvedő hangja vagy sírása hallatán. De akkor sem tehetek semmit, ez már Jeremy dolga. Próbálom nem észrevenni azért este, de ha lányt is hozok, akivel eljátszogatok, akkor is hallom, és néha jobban figyelek arra, hogy mennyire segítenék, minthogy a csajjal foglalkozni kéne. Viszont ezt meg lehet szokni, már könnyebben tudok aludni, de még mindig rossz ez így. Nappal mindig találok valami elfoglaltságot, ma például a Starbucksban voltam épp, mikor csörgött a telefonom. Jó rég volt ilyen, Louis hívott.
-Szia Lou.
-Azonnal gyere haza Harry. Nem érdekel hol vagy, haza kell jönnöd - hangja aggódó és ideges volt.
-Baj van? Mi történt?
-Beszélnünk kell. Siess!
-Oké - majd leraktuk, én pedig egyből rohantam haza.
U.i.: Bocsánat, hogyha néhol kicsit durva lett, vagy nem olyan, mint amilyenre számítottatok. Még én is meglepődtem magamon:D
2013. június 18., kedd
Életjeeeeeeel! :D
Na sziasztok. nem tudom, hogy mennyien vagytok még, akik esetleg olvastok majd vagy figyeltek, de ha vagytok, akkor tényleg imádlak♥. 3 hónapnyi kihagyás sok. Nagyon sok, tudom jól. De gondolom megértitek, ha arra fogom, hogy nem volt időm. De inkább nem is fognám semmire és senkire, csak saját magamra, mert csask én vagyok a kihagyásért felelős. Na mindegy, a lényeg annyi, hogy nagyon sajnálom és el szeretném mondani, hogy ennek a történetnek nem sokára vége. Most, hogy itt van a nyár, és megint van időm, energiám, tudok nektek írni, és így ezt befejezem. De ha esetleg van rá érdeklődő, akkor csinálnék ehelyett egy másik sztorit is:) Annak a prológusát a napokban fel teszem, lehet több is lesz, és akkor amelyik tetszik, abba kezdek bele. De ez még arrébb van, a lényeg annyi lenne, hogy hogyha még itt vagytok velem (amit nagyon csodálnék, de imádmálak érte), akkor jelzem, hogy visszatértem, és történet képes vagyok:DDDD
Ölel és puszil: Szilvii.xoxo
Ölel és puszil: Szilvii.xoxo
2013. március 15., péntek
39.fejezet
Tudom, ez is később jött, mint 3 óra, de későn keltem, és későn tudtam az íráshoz kezdeni. De attól még ma itt van, és majd este is jönni fog egy, olyan 7-11 óra között majd valamikor. A részhez különösebb hozzáfűzni valóm nincs, szeretlek titeket, jó olvasást.:)
U.i.: Köszönöm a jobbulás kommenteket, de igazából nem vagyok beteg, csak kivizsgálásokra járok. De azért jól estek, köszönöm szépen.<3
~
-Jézusom, Berta. Te fizetsz ezért neki? -ebben a pillanatban fagyos lett köztünk a levegő, mintha megállt volna még az óra is, de ez persze nem így volt. Néha megkérdőjelezem azt is, hogy Lou kijárta a 8 általánost. Honnan ez a logika? Vicces.
-Öhm, ezt miből gondolod? -kérdeztem meg végül, amikor feleszméltem a döbbenetből.
-Hát... a kijelentés.. a jó színészkedés... most tényleg ez van?
-Ez csak egy baráti szívesség tőle. Soha sem fizetnék senkinek ezért.
-Bocsánat, de annyira megleptél... istenem, de hülye vagyok. -röhögött fel kínjában.
-Nem baj, így szeretünk. -megöleltem, aztán kiment. Kicsit még néztük a tévét, aztán kikapcsoltam, követte ezt a lámpám is, és síri csendben, sötétben ültünk. Épp jó éjt akartam kívánni, amikor is ő megelőzött.
-Tényleg az övé volt az ötlet? -kérdezte nevetve, aztán lebújt a takaró alá úgy, hogy csak a feje maradt kint. Követtem a példáját, és közben magyaráztam.
-Igen. De nem tudom, hogyan. Ha rólam van szó, vagy akárki másról, olyan fantázia van, mint senki másnak. -nevettem fel én is.
-Hát azt most láttam.
-Néha tényleg elgondolkodom azon, hogy hány éves is lehet valójában. Na, jó éjt.
-Jó éjt. -belepuszilt a nyakamba, átkarolta a derekam és aludhattunk is. Nem ment egy könnyen, de csak sikerült álomba ringatnom magam.
Felkeltem, és egy üres, sötét szobában voltam. De nem voltam egyedül. Itt volt még Jeremy, Harry és Louis is. Először Louishoz mentem oda.
-Mi történt itt? -nem értettem, mi folyik itt, miért vagyunk így, egy ilyen helyen és hogyan kerültem én egyáltalán ide?
-Rosszat cselekedtünk. Most ezért fizetünk meg. -hangjában semmi érzelem nem volt.- Nem szabadott volna ezt az egészet kitalálnom. Itt a jót tanítják meg. Azt, hogy hogyan kerüljük el az ezekhez hasonló gondolatokat. Csak kövesd a többieket, és minden rendben lesz. -csak mondta, és mondta. Mint egy gép. Amiből valami kiölte az összes érzelmet, csak a bűntudatot nem. Sosem láttam ennyire komolynak, megbánónak és kifejezés nélkülinek.
-És akkor ott mi lesz? Kiölik belőlem is az érzéseket? -kérdeztem kétségbe esve.
-Hidd el, az a legjobb. Mindegyikünk számára. Nem szabad többet érzelmet kimutatnunk. Azzal csak megbántjuk egymást. Ami nem helyes.
-És akkor mi lesz a szerelemmel Lou? Hol marad Eleanor?
-A szerelem a legrosszabb dolog, amit egy ember érezhet. Tönkretesz, ha úgy adódik. Eleanor sem érdemelte meg, amit tettem.
-De hát nem tettél semmit!
-Ne légy ilyen heves. Ez túl nagy érzelem kimutatás.
-Az egészet úgy mondod, mint egy betanult szöveget egy robot! Nem lehet kiölni az emberekből az érzelmeket! Azok tesznek miket emberré!
-És azok tesznek minket tönkre is. Az emberség ártalmas.
-Ezt te sem gondolhatod így...
-Csak kövesd a többieket. -és eltűnt. Elpárolgott. Elszivárgott. Mint egy robot szellem! Nem hiszem el, hogy elhoztak egy olyan helyre, ahol elveszik az utolsó dolgot, amiben biztos vagyok. Hogy ember vagyok! Hogy létezem és érzek! Egy könnycsepp legördült az arcomon. Gyorsan letöröltem, és mentem Jeremyhez.
-Mi történt, Jer?
-Nem szabadott volna ezt tennünk. Én sokszor csinálok ilyet, de tudom, hogy nem helyes. Most itt az alkalom, hogy helyre hozzak mindent. Mindent amit elrontottam.
-Nem. Te is tudod, hogy mindent csak jó célból csinálsz. Hogy a többiek boldogok legyenek. Hogy megtalálják a rendes párjukat. Azért csinálod, mert szeretsz színészkedni és mert szeretnéd, ha másoknak jó lenne. A cél szentesíti az eszközt, Jer!
-De az eszköz nem helyes. Sosem volt az. Így nem lehet szentesíteni. Csak a helyes dolgok lehetnek szentek. És azért jöttem, hogy visszatérjek a jó útra. Ahol minden helyes. -a hangja gépies volt, és a szöveg is mint egy betanult szöveg. Egy az egyben, mint Louis. Mi történt velük? Nem lehet, hogy ez történjen velük.. mi lesz velem? Nélkülük nem tudok semmit sem tenni. Jeremy is eltűnt. Utolsó reményemben Harryhez fordultam.
-Csak azt ne mondd, hogy te is olyan lettél, mint ők. -néztem rá könyörgő, könnyes szemekkel. Nem érkezett válasz. Csak állt, mint egy szobor. Mint egy kikapcsolt gép!- Kérlek mondd, hogy nem lettél te is olyan! -mondtam ezúttal kicsit hangosabban. Még mindig nem válaszolt.- Könyörgöm szólalj már meg! Nem lehetsz te is egy érzelem mentes gép! -üvöltöttem fájdalmamban, és annyira, de annyira fájt mindez, hogy elkezdtem sírni. Sőt, szinte már bömböltem. Összerogytam Harry előtt, kezembe temettem az arcom és fájdalmasan sírtam. Ekkor lehajolt hozzám, megfogta az állam, és maga felé fordította.
-Nem, ne sírj. Kérlek ne. -hangja lágy volt, szerető és aggódó. Csodálkozó szemekkel meredtem rá, és mikor megláttam egy könnycseppet a szemében, olyan szorosan öleltem meg, mint még soha. Nem lett robot! Nem ölték ki belőle az érzelmeit! Ahogy a vállába fúrtam a fejem és megéreztem az illatát, még jobban rám tört a sírás. Azt hittem, mindegyikőjüket elvesztettem. Azt hittem, hogy itt a vége mindennek. De Ő itt volt. Itt volt, és engem ölelt.
-Ez hogy lehet? Mi történt? -nyogudtam meg egy kicsit.
-Hiba volt, amit cselekedtem, belátom. De nem hagytam, hogy kitöröljék az érzelmeim. Azt nem tudtam volna elviselni, hogy elfeledem az irántad érzett szerelmemet. Egyszerűen nem hagytam. És ezért ideküldtek. Örökre.
-Istenem, Harry. Én annyira.. annyira sajnálom. -tört ki ismét belőlem a sírás.
-Jaj, ne. Kérlek csak ezt ne. Ne sírj. Sosem haragudtam. Sosem. -suttogta a fülembe. Letörölte a könnyeim, aztán lágyan megcsókolt.
-Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek, Harry.
-Én is, Berta. Én is. -belebújtam az ölelésébe, kezdett hideg lenni.
-Miért van ilyen hideg? -kérdeztem meg egy öt perc múlva. Szinte már majdnem megfagytam.
-Minden érzelem hullám után jön valami, ami megpróbálja elfeledtetni, hogy mit is jelent érezni. És amikor már majdnem feladod, eljönnek érted, hogy elvigyenek valahova, ahol kiölik belőled az utolsó érzelmeket is.
-De.. de akkor te hogy lehetsz itt? Nem jöttek még érted?
-De. Már nagyon sokszor. Mindig azt hitték, majd most feladom. De sosem adtam fel. Sosem voltam képes elfelejteni, mennyire szeretlek. És így mindig itt kellett hagyniuk. De most már itt vagy, így soha, de soha nem vihetnek el. -megpusziltam és megpróbáltam aludni. Nem ment. Arra nyitottam ki a szemem, hogy egy ajtó kinyílt és valami iszonyatosan erős, fehér fény jön onnan, egészen hozzánk, a sötét szoba legvégébe. 5 nehéz fegyverzetű őr lépett elénk.
-Berta Lenorz? -kérdezte az egyik, gépies, ismerős hangon.
-Igen.
-Velünk kell jönnie.
-Mi? Nem! Nem! Nem megyek magukkal! Nem adtam fel! Sose fogom!
-Most nem számít, hogy feladtad-e vagy sem. Velünk kell jönnöd. -szólalt meg, ez is ismerős, gépies hangon.
-Nem megyek!
-Berta muszáj lesz. Te indítottad ki ezt az egészet. Velünk kell jönnöd. -egy harmadik, még ismerősebb hang szólított fel, hogy menjek. Megráztam a fejem és karba tettem a kezem. Ekkor levette az első a sisakját.
-Gyere velem, Berta. -nem hiszem el! Végig ő volt! Végig ő akarta, hogy senkinek se ártsunk!
-Liam?! -hangom halk volt, döbbent és erőtlen. Kihasználták az alkalmat, karon ragadtak a többiek és elkezdtek a fehér fényes szoba felé vinni. Mikor feleszméltem, már majdnem ott voltam.
-Harry! Harry! Kérleeeeeeek! Szeretlek, Harry! -de ekkor bezárták a szoba ajtaját, és Harry a másikban maradt. A túloldalon. Kétségbeesetten tapadtam az ajtóra, és próbáltam erős maradni. Nem sikerült, újra sírni kezdtem. Ütöttem az ajtót, át akartam menni. Oda akartam bújni hozzá, hogy soha többet ne engedhessem el. De valaki felkapott és a szoba közepére vitt. Egy olyan szobába kerültem, ami egy kísérleti labor, kórházi szoba, műtő és egyben egy luxus lakosztály is. Az összes fal és bútor fehér, az emberek fehér ruhákban vannak, fehér sisakkal. Senkinek sem látszik az arca. Egyedül csak Liamé, és csak az ő 5-ös csapata van sötétkék kommandós ruhában. Egy asztalra ültettek és megvizsgáltak. Amikor látták, hogy semmi bajom, átvittek a szoba műtő részébe. Nyugtatót adtak, de amint a késért nyúlt valaki, én felpattantam, és a Harry szobájához vezető ajtóhoz siettem. Nem tudtam kinyitni. Zárva volt. Ütöttem, és üvöltöztem, hogy engedjenek ki. Odajött ismét az a csapat, aki behozott és nyugtatni kezdtek.
-Ezek az érzések károsak. Rossz hatással vannak rád és Harryre is. Vele nem tudunk semmit csinálni, amíg nem látja, hogy te is beadtad magad. -szólalt meg valaki és levette a sisakját. Niall volt az.
-Niall?! Hogy tehetted ezt? Te is tudod, hogy én sokkal többet szenvedtem miatta, mint ő miattam! Te vigasztaltál! Most meg kiölnéd belőlem az érzelmeket?
-Én sem érzek már semmit, csak megbánást és bűntudatot. Elég ezek. Hidd el, mindenkinek sokkal könnyebb így. Ugye, srácok? -ekkor levették a maszkokat, és ott állt előttem Liam, Niall, Louis, Zayn és Jeremy. Ők akarnak belőlem gépet csinálni.
-Nem! Akkor sem fogtok belőlem érzéketlen gépet csinálni! Nem hagyom. Sosem! Sose adom fel az érzéseim! -ennyit tudtam csak mondani. Valaki befogta a számat és szép lassan csak egy nagy fehér foltot láttam, semmi mást. Mikor ismét jó volt a látásom, egy cellában voltam. Láncokkal nekikötözve a kerítésnek. Láncok?! Nem vagyok vadállat!
-Harry! Jeremy! Louis! Valaki... -de senki sem válaszolt. Elém lépett egy katona, és kinyitotta a ketrecem.
-Örülök, hogy felébredt, Miss Lenorz. Most kezdjük az átalakítást. -leszedte rólam a láncokat, és egy barna szobába kísért. Minden modern volt. Olyan, amit még soha nem láttam. Terep színű bútorok, barna falak és számomra teljesen értéktelen kütyük, amiknek a jelentőségét sem tudom. Egy női átalakító csapat lépett be rajta, amikor a katona kiment. Csak egy köntös volt rajtam.
-Azt kérlek vedd le. -szólt oda rögtön az egyik. Megráztam a fejem.- Mondom vedd le.
-Nem! -állítottam akaratosan.
-Nekem így is jó. Lányok, vegyétek le róla. -elindultak és hozzám léptek. Nem tudtam ellenszegülni, ugyanis nagyon erősek voltak. Ketten lefogtak, a harmadik pedig leszedte rólam. Ott álltam előttük, anyaszült meztelen. Kellemetlen volt. Levették a méreteim, aztán felfektettek egy asztalra. Kiszépítették a testem minden egyes pontját. Amikor végeztek, egy varró nő jött be az új ruhámmal. Fekete szűk szárú gatya, valami fura anyagból, amilyet még sose láttam, barna testhez simuló póló, és barna csizma. Felvettem, és miden pont jó volt. Hisz ezért vették le a méreteim. Nem értettem mi van. De nem szerettem volna ellenkezni. Átkísértek egy szobába, ahol három kúp alakú üvegcse volt, ember méretű. Mind a plafonon túlra ért. Ott volt az előbbi katona.
-Mi folyik itt? Miért nézek ki így és miért hoztak engem ide? -kérdeztem ingerülten.
-Ez a megtörésed első napja. Mostantól kezdve az én szabályaim szerint játszunk és addig leszel mindezzel kínozva, míg fel nem adod az érzéseid.
U.i.: Köszönöm a jobbulás kommenteket, de igazából nem vagyok beteg, csak kivizsgálásokra járok. De azért jól estek, köszönöm szépen.<3
~
-Jézusom, Berta. Te fizetsz ezért neki? -ebben a pillanatban fagyos lett köztünk a levegő, mintha megállt volna még az óra is, de ez persze nem így volt. Néha megkérdőjelezem azt is, hogy Lou kijárta a 8 általánost. Honnan ez a logika? Vicces.
-Öhm, ezt miből gondolod? -kérdeztem meg végül, amikor feleszméltem a döbbenetből.
-Hát... a kijelentés.. a jó színészkedés... most tényleg ez van?
-Ez csak egy baráti szívesség tőle. Soha sem fizetnék senkinek ezért.
-Bocsánat, de annyira megleptél... istenem, de hülye vagyok. -röhögött fel kínjában.
-Nem baj, így szeretünk. -megöleltem, aztán kiment. Kicsit még néztük a tévét, aztán kikapcsoltam, követte ezt a lámpám is, és síri csendben, sötétben ültünk. Épp jó éjt akartam kívánni, amikor is ő megelőzött.
-Tényleg az övé volt az ötlet? -kérdezte nevetve, aztán lebújt a takaró alá úgy, hogy csak a feje maradt kint. Követtem a példáját, és közben magyaráztam.
-Igen. De nem tudom, hogyan. Ha rólam van szó, vagy akárki másról, olyan fantázia van, mint senki másnak. -nevettem fel én is.
-Hát azt most láttam.
-Néha tényleg elgondolkodom azon, hogy hány éves is lehet valójában. Na, jó éjt.
-Jó éjt. -belepuszilt a nyakamba, átkarolta a derekam és aludhattunk is. Nem ment egy könnyen, de csak sikerült álomba ringatnom magam.
Felkeltem, és egy üres, sötét szobában voltam. De nem voltam egyedül. Itt volt még Jeremy, Harry és Louis is. Először Louishoz mentem oda.
-Mi történt itt? -nem értettem, mi folyik itt, miért vagyunk így, egy ilyen helyen és hogyan kerültem én egyáltalán ide?
-Rosszat cselekedtünk. Most ezért fizetünk meg. -hangjában semmi érzelem nem volt.- Nem szabadott volna ezt az egészet kitalálnom. Itt a jót tanítják meg. Azt, hogy hogyan kerüljük el az ezekhez hasonló gondolatokat. Csak kövesd a többieket, és minden rendben lesz. -csak mondta, és mondta. Mint egy gép. Amiből valami kiölte az összes érzelmet, csak a bűntudatot nem. Sosem láttam ennyire komolynak, megbánónak és kifejezés nélkülinek.
-És akkor ott mi lesz? Kiölik belőlem is az érzéseket? -kérdeztem kétségbe esve.
-Hidd el, az a legjobb. Mindegyikünk számára. Nem szabad többet érzelmet kimutatnunk. Azzal csak megbántjuk egymást. Ami nem helyes.
-És akkor mi lesz a szerelemmel Lou? Hol marad Eleanor?
-A szerelem a legrosszabb dolog, amit egy ember érezhet. Tönkretesz, ha úgy adódik. Eleanor sem érdemelte meg, amit tettem.
-De hát nem tettél semmit!
-Ne légy ilyen heves. Ez túl nagy érzelem kimutatás.
-Az egészet úgy mondod, mint egy betanult szöveget egy robot! Nem lehet kiölni az emberekből az érzelmeket! Azok tesznek miket emberré!
-És azok tesznek minket tönkre is. Az emberség ártalmas.
-Ezt te sem gondolhatod így...
-Csak kövesd a többieket. -és eltűnt. Elpárolgott. Elszivárgott. Mint egy robot szellem! Nem hiszem el, hogy elhoztak egy olyan helyre, ahol elveszik az utolsó dolgot, amiben biztos vagyok. Hogy ember vagyok! Hogy létezem és érzek! Egy könnycsepp legördült az arcomon. Gyorsan letöröltem, és mentem Jeremyhez.
-Mi történt, Jer?
-Nem szabadott volna ezt tennünk. Én sokszor csinálok ilyet, de tudom, hogy nem helyes. Most itt az alkalom, hogy helyre hozzak mindent. Mindent amit elrontottam.
-Nem. Te is tudod, hogy mindent csak jó célból csinálsz. Hogy a többiek boldogok legyenek. Hogy megtalálják a rendes párjukat. Azért csinálod, mert szeretsz színészkedni és mert szeretnéd, ha másoknak jó lenne. A cél szentesíti az eszközt, Jer!
-De az eszköz nem helyes. Sosem volt az. Így nem lehet szentesíteni. Csak a helyes dolgok lehetnek szentek. És azért jöttem, hogy visszatérjek a jó útra. Ahol minden helyes. -a hangja gépies volt, és a szöveg is mint egy betanult szöveg. Egy az egyben, mint Louis. Mi történt velük? Nem lehet, hogy ez történjen velük.. mi lesz velem? Nélkülük nem tudok semmit sem tenni. Jeremy is eltűnt. Utolsó reményemben Harryhez fordultam.
-Csak azt ne mondd, hogy te is olyan lettél, mint ők. -néztem rá könyörgő, könnyes szemekkel. Nem érkezett válasz. Csak állt, mint egy szobor. Mint egy kikapcsolt gép!- Kérlek mondd, hogy nem lettél te is olyan! -mondtam ezúttal kicsit hangosabban. Még mindig nem válaszolt.- Könyörgöm szólalj már meg! Nem lehetsz te is egy érzelem mentes gép! -üvöltöttem fájdalmamban, és annyira, de annyira fájt mindez, hogy elkezdtem sírni. Sőt, szinte már bömböltem. Összerogytam Harry előtt, kezembe temettem az arcom és fájdalmasan sírtam. Ekkor lehajolt hozzám, megfogta az állam, és maga felé fordította.
-Nem, ne sírj. Kérlek ne. -hangja lágy volt, szerető és aggódó. Csodálkozó szemekkel meredtem rá, és mikor megláttam egy könnycseppet a szemében, olyan szorosan öleltem meg, mint még soha. Nem lett robot! Nem ölték ki belőle az érzelmeit! Ahogy a vállába fúrtam a fejem és megéreztem az illatát, még jobban rám tört a sírás. Azt hittem, mindegyikőjüket elvesztettem. Azt hittem, hogy itt a vége mindennek. De Ő itt volt. Itt volt, és engem ölelt.
-Ez hogy lehet? Mi történt? -nyogudtam meg egy kicsit.
-Hiba volt, amit cselekedtem, belátom. De nem hagytam, hogy kitöröljék az érzelmeim. Azt nem tudtam volna elviselni, hogy elfeledem az irántad érzett szerelmemet. Egyszerűen nem hagytam. És ezért ideküldtek. Örökre.
-Istenem, Harry. Én annyira.. annyira sajnálom. -tört ki ismét belőlem a sírás.
-Jaj, ne. Kérlek csak ezt ne. Ne sírj. Sosem haragudtam. Sosem. -suttogta a fülembe. Letörölte a könnyeim, aztán lágyan megcsókolt.
-Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek, Harry.
-Én is, Berta. Én is. -belebújtam az ölelésébe, kezdett hideg lenni.
-Miért van ilyen hideg? -kérdeztem meg egy öt perc múlva. Szinte már majdnem megfagytam.
-Minden érzelem hullám után jön valami, ami megpróbálja elfeledtetni, hogy mit is jelent érezni. És amikor már majdnem feladod, eljönnek érted, hogy elvigyenek valahova, ahol kiölik belőled az utolsó érzelmeket is.
-De.. de akkor te hogy lehetsz itt? Nem jöttek még érted?
-De. Már nagyon sokszor. Mindig azt hitték, majd most feladom. De sosem adtam fel. Sosem voltam képes elfelejteni, mennyire szeretlek. És így mindig itt kellett hagyniuk. De most már itt vagy, így soha, de soha nem vihetnek el. -megpusziltam és megpróbáltam aludni. Nem ment. Arra nyitottam ki a szemem, hogy egy ajtó kinyílt és valami iszonyatosan erős, fehér fény jön onnan, egészen hozzánk, a sötét szoba legvégébe. 5 nehéz fegyverzetű őr lépett elénk.
-Berta Lenorz? -kérdezte az egyik, gépies, ismerős hangon.
-Igen.
-Velünk kell jönnie.
-Mi? Nem! Nem! Nem megyek magukkal! Nem adtam fel! Sose fogom!
-Most nem számít, hogy feladtad-e vagy sem. Velünk kell jönnöd. -szólalt meg, ez is ismerős, gépies hangon.
-Nem megyek!
-Berta muszáj lesz. Te indítottad ki ezt az egészet. Velünk kell jönnöd. -egy harmadik, még ismerősebb hang szólított fel, hogy menjek. Megráztam a fejem és karba tettem a kezem. Ekkor levette az első a sisakját.
-Gyere velem, Berta. -nem hiszem el! Végig ő volt! Végig ő akarta, hogy senkinek se ártsunk!
-Liam?! -hangom halk volt, döbbent és erőtlen. Kihasználták az alkalmat, karon ragadtak a többiek és elkezdtek a fehér fényes szoba felé vinni. Mikor feleszméltem, már majdnem ott voltam.
-Harry! Harry! Kérleeeeeeek! Szeretlek, Harry! -de ekkor bezárták a szoba ajtaját, és Harry a másikban maradt. A túloldalon. Kétségbeesetten tapadtam az ajtóra, és próbáltam erős maradni. Nem sikerült, újra sírni kezdtem. Ütöttem az ajtót, át akartam menni. Oda akartam bújni hozzá, hogy soha többet ne engedhessem el. De valaki felkapott és a szoba közepére vitt. Egy olyan szobába kerültem, ami egy kísérleti labor, kórházi szoba, műtő és egyben egy luxus lakosztály is. Az összes fal és bútor fehér, az emberek fehér ruhákban vannak, fehér sisakkal. Senkinek sem látszik az arca. Egyedül csak Liamé, és csak az ő 5-ös csapata van sötétkék kommandós ruhában. Egy asztalra ültettek és megvizsgáltak. Amikor látták, hogy semmi bajom, átvittek a szoba műtő részébe. Nyugtatót adtak, de amint a késért nyúlt valaki, én felpattantam, és a Harry szobájához vezető ajtóhoz siettem. Nem tudtam kinyitni. Zárva volt. Ütöttem, és üvöltöztem, hogy engedjenek ki. Odajött ismét az a csapat, aki behozott és nyugtatni kezdtek.
-Ezek az érzések károsak. Rossz hatással vannak rád és Harryre is. Vele nem tudunk semmit csinálni, amíg nem látja, hogy te is beadtad magad. -szólalt meg valaki és levette a sisakját. Niall volt az.
-Niall?! Hogy tehetted ezt? Te is tudod, hogy én sokkal többet szenvedtem miatta, mint ő miattam! Te vigasztaltál! Most meg kiölnéd belőlem az érzelmeket?
-Én sem érzek már semmit, csak megbánást és bűntudatot. Elég ezek. Hidd el, mindenkinek sokkal könnyebb így. Ugye, srácok? -ekkor levették a maszkokat, és ott állt előttem Liam, Niall, Louis, Zayn és Jeremy. Ők akarnak belőlem gépet csinálni.
-Nem! Akkor sem fogtok belőlem érzéketlen gépet csinálni! Nem hagyom. Sosem! Sose adom fel az érzéseim! -ennyit tudtam csak mondani. Valaki befogta a számat és szép lassan csak egy nagy fehér foltot láttam, semmi mást. Mikor ismét jó volt a látásom, egy cellában voltam. Láncokkal nekikötözve a kerítésnek. Láncok?! Nem vagyok vadállat!
-Harry! Jeremy! Louis! Valaki... -de senki sem válaszolt. Elém lépett egy katona, és kinyitotta a ketrecem.
-Örülök, hogy felébredt, Miss Lenorz. Most kezdjük az átalakítást. -leszedte rólam a láncokat, és egy barna szobába kísért. Minden modern volt. Olyan, amit még soha nem láttam. Terep színű bútorok, barna falak és számomra teljesen értéktelen kütyük, amiknek a jelentőségét sem tudom. Egy női átalakító csapat lépett be rajta, amikor a katona kiment. Csak egy köntös volt rajtam.
-Azt kérlek vedd le. -szólt oda rögtön az egyik. Megráztam a fejem.- Mondom vedd le.
-Nem! -állítottam akaratosan.
-Nekem így is jó. Lányok, vegyétek le róla. -elindultak és hozzám léptek. Nem tudtam ellenszegülni, ugyanis nagyon erősek voltak. Ketten lefogtak, a harmadik pedig leszedte rólam. Ott álltam előttük, anyaszült meztelen. Kellemetlen volt. Levették a méreteim, aztán felfektettek egy asztalra. Kiszépítették a testem minden egyes pontját. Amikor végeztek, egy varró nő jött be az új ruhámmal. Fekete szűk szárú gatya, valami fura anyagból, amilyet még sose láttam, barna testhez simuló póló, és barna csizma. Felvettem, és miden pont jó volt. Hisz ezért vették le a méreteim. Nem értettem mi van. De nem szerettem volna ellenkezni. Átkísértek egy szobába, ahol három kúp alakú üvegcse volt, ember méretű. Mind a plafonon túlra ért. Ott volt az előbbi katona.
-Mi folyik itt? Miért nézek ki így és miért hoztak engem ide? -kérdeztem ingerülten.
-Ez a megtörésed első napja. Mostantól kezdve az én szabályaim szerint játszunk és addig leszel mindezzel kínozva, míg fel nem adod az érzéseid.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)