Sziasztoook. Utólag is Boldog Karácsonyt szeretnék nektek kívánni. Most egy egészen különleges résszel jöttem, mert ilyen még nem volt. Az egész Harry szemszögéből van, és leírja a... á, majd meglátjátok.;) És szerintem ez lesz az eddigi leghosszabb rész is, mert... amint már mondtam, majd meglátjátok.;D Na jó olvasást.:)
~
*Harry szemszöge*
Miután megtudtam, hogy Berta elmegy, olyan érzelmek gyűltek fel bennem, amilyet még nem tapasztaltam. Amióta "összevesztünk", csak úgy gondoltam rá, hogy a lány, aki nem érdemli meg, hogy szeressem. De ezt csak bemagyaráztam magamnak, mert valójában igen is szerettem. Amíg a közelemben volt ezt nem kellett beismernem magamnak, mert legalább itt volt, de most már otthon lesz. Tőlem nagyon messze. És azt hiszem ez ébresztette fel bennem azt az érzést, amit már rég a szívem legaljára temettem. A srácok utána mentek a reptérre, én azonban nem voltam rá képes. Nem tudtam megtenni, hogy lássam elmenni. Egyszerűen nem.
-Harry! Még eljöhetsz. Még van esély, hogy itt marad. -kiabált fel nekem Louis, mielőtt elindultak volna. Legszívesebben rögtön pattantam volna, és a reptéren pedig a nyakába ugrottam volna azzal, hogy "szeretlek, ne menj el.", de nem voltam rá képes. Tudtam, hogy bármit teszek, ő már elmegy. Ő nem szeret, mert annyira megbántottam. Annyira, hogy még magamnak sem tudok megbocsátani, nemhogy akkor ő majd megbocsájt nekem. Így inkább nem válaszoltam, csak magamra húztam a takaróm.
Délután egy kopogásra keltem, majd Gina sétált be az ajtómon.
-Szia macikám! -jött közelebb és közben nyálas hangon köszöntött. Még a hideg is kirázott tőle. Nem válaszoltam, csak átfordultam a másik oldalamra, hátha akkor elmegy. De nem tette.- Mi a baj, cuncikám? -észre sem vettem, hogy már rajtam feküdt, és próbált megcsókolni.
-Kérlek ne. Most inkább menj el.
-De miért? Mi a baj édes?
-Csak menj el.
-Jaj, de kérlek... fel tudlak ám vidítani! -elkezdte kigombolni a blúzt a mellkasán, és nem tudta felfogni, hogy húzzon már ki innen.
-Menj már el! Hát nem érted? Csak menj el! -már nem tudtam mit csináljak, így üvöltözni kezdtem vele. Rögtön vissza is gombolta az ingét, majd sértődötten kisétált. Nem is bántam. Sohasem szerettem, csak Berta miatt kellett. És most végre elküldhettem. Annyira üresnek éreztem magam, hogy elővettem az ágyam alá rejtett kis könyvet, és olvasgatni kezdtem.
"2012. Június. 12.
Ezen a napon láttam először a lányt. Bertát. Éppen Eleanorékhoz mentünk, mikor a szomszédjukból valaki sikított. Én rögtön odamentem, hátha segíteni tudok, ugyanis jóban vagyunk Ninával. De nem ő nyitott ajtót, hanem egy ismeretlen, csodaszép lány, kicsit meggyötört arccal. Már akkor tudtam, hogy ő más lesz, mint egy szomszéd. Igaz, még hazafelé beszélgettünk, de amúgy nem. De akkor is tudom, hogy Ő más. Meg akarom ismerni."
"2012. Június. 16.
Már elég sokat beszélgettünk Bertával, és nagyon kedves lány. Úgy éreztem, hogy most már a többieknek is meg kell őt jobban ismernie, mert közénk való. Pont olyan, mint amilyen Mi vagyunk, és szeretném, ha Ő is beletartozna a Mi-be, úgyhogy szerveztem egy találkozót a lányoknál. Ez amolyan beavatós buli volt, amilyet mindenkivel csináltunk. Annyira jó volt, hogy végre ő is közénk tartozik, hogy baromi sokat ittam. Állati nagy buli volt, és csak ekkor döbbentem rá, hogy Berta elég szívós csaj, mert lenyomott egy egész üveg Whiskit. Nem is gondoltam, hogy egy ártatlan, kedves, aranyos, szép, fiatal lány ilyen lendülettel meg tud inni egy ilyen piát. Mintha magamat láttam volna benne, csak női változatban. Eddig nem voltam benne biztos, de most már igen: Szerelmes vagyok belé. Szeretem őt, és többet akarok, mint barátság. Jóval többet."
"2012. Június. 20.
Még régebben elhívtam Őt randira, és az a bizonyos randi két nap múlva lesz. Nagyon izgulok és nagyon várom már, hogy csak ketten, egy igazi randin legyünk. Viszont eléggé aggaszt valami. Tegnap Bernardnál ebédeltünk, és ott találkoztunk Bertával. Épp egy 15 éve kis fasz fejt oktatott ki arról, hogy hogyan kell viselkedni, mert belekötött Bernardba. Ezután elhívtam beszélgetni és kiderült, hogy elment Ninától és ott lakik Bernardnál. Rögtön mondtam neki, hogy menjen vissza Ninához, mert különben biztosan haza kell majd mennie és azt nem akarom. Nagyon nem. Azt mondta, hogy átgondolja, de én megígértettem vele. Ettől függetlenül félek, hogy nem ment vissza, mert én sem mentem volna. És ahogy mondtam, Ő pont ugyan olyan, mint én, csak lányban. Félek, hogy el fogom őt veszíteni, ilyen hamar."
"2012. Június. 22.
Ma volt a randi napja, de a félelmem bebizonyosodott. Nem ment vissza Ninához Berta, ezért nem mentem el vele randizni. Ehelyett összevesztem vele. Pontosan tudom, hogy a helyében én is ugyan ezt csináltam volna, de a bizalom nálam nagyon fontos, és megígérte, hogy visszamegy, de nem tette. Hiába cselekedtem volna én is így, nem tudok benne megbízni, pedig szeretnék. Nagyon is. Mert még mindig szeretem. És szeretni is fogom, csak majd bemagyarázom, hogy nem. Hiába ez a sok szeretet, ha a bizalom elveszett. Nem tudom, hogy hogyan fogok Vele kibékülni, de majd eldől, előbb vagy utóbb."
"2012. Június. 30.
Amióta összevesztem Bertával, teljesen bunkó vagyok vele. Pedig még mindig szeretem, csak nem annyira. De látom rajta, hogy ez rosszul esik neki. Persze, hisz nekem is rosszul esne, ha valaki ilyen szinten bunkó módon nyilvánulna meg velem szemben. De nem tehettem róla, amint a közelemben van, hiába nem akarom, bunkó vagyok és flegma. Ennyit még Ő sem érdemelne, de akkor sem tudok ellene mit tenni. Viszont találkoztunk ma egy lánnyal. Gina a neve, és szerintem egy tökéletes lány arra, hogy ezzel is visszavágjak Bertának. Jesszusom, miért akarok megint kárt okozni neki?! Nem értem magam, viszont így érzem. Ez a lány csak arra kell, hogy ezt is Berta orra alá tudjam dörgölni, szóval meghívom randira."
"2012. Július. 10.
Ma randiztam Ginával, és azt hiszem olyat tettem, aminek nagyon hosszú, és fájdalmas következménye lesz. Megcsókoltam. És nem is akárhogyan. Épp az ajtajukban álltunk, és búcsúzkodtunk, mikor meghallottam, hogy Berta megy hazafelé, a lányok házába, és nevet. Felszabadultan. Majd egy fiú nevetést is meghallottam és valamilyen belső, fájdalmas érzés arra késztetett, hogy csókoljam meg az előttem álló lányt, méghozzá eléggé szenvedélyesen. Ezért elkaptam a derekát, és tökölés nélkül lecsaptam ajkaira. Elég szenvedélyes volt, de mégis úgy éreztem, hogy nem ő az, akit én Így szeretnék csókolni. A nevetés mögülem megszűnt, csak egy ajtó csapódást hallottam, mire mosolyognom kellett. Tehát nem csak én voltam féltékeny. Ezután egy apróbb csókot adtam Ginának, amit ő elköszönésnek nézett én pedig köszönet nyilvánításnak. De akkor még nem fogtam fel, hogy ebből majd egy kapcsolat kell, hogy legyen. De most már látom..."
"2012. Július. 20.
Már 10 napja, hogy Ginával vagyok, de még egyszer sem láttam Bertát. Teljesen fölöslegesnek éreztem a lányt, ha nincs kinek az orra alá dörgölni. De mára egy bulit szerveztem ide, a házba, és olyan történt, hogy azt nem is hiszem el. Elég sokat ittam, mondhatni, hogy csoda, hogy emlékszem. Annyira nem tudtam magam kontrollálni, hogy Ginával a szobámba mentünk. Már alul mindketten meztelenek voltunk, rajtam feküdt Gina, és épp a felsőinket vettük le, mikor ránk nyitott valaki. Nem is akárki. Berta volt. A szívem összeszorult, és a gyomrom görcsbe rándult, mikor láttam a fájdalommal telt szemeit. És azt a fájdalmat valószínűleg nem a banda bármelyik másik tagja okozta, hanem én. Én okoztam Neki fájdalmat. Én. Hiába nem vagyok már belé szerelmes, akkor is rosszul esett, hogy saját magam miatt bántottam meg egy "barátom". Mert már nem vagyok a barátja. Egy ilyen ember, mint én, az mindene a másiknak, csak nem a barátja. Úgyhogy Ginát kiküldtem, és inkább aludtam." - amíg ezeket olvastam, rájöttem, hogy igazából egész végig szerettem őt, és most is szeretem, csak ahogy az elején írtam, bemagyaráztam magamnak, hogy ez nem így van. És azt hiszem, talán ez az a képessége az agyamnak, amit eldobnék jó messzire. A befolyásolás. Saját magamat befolyásoltam, és most emiatt nincs itt Ő, emiatt nem ölelhetem át, emiatt nem csókolhatom meg. Emiatt fekszek egyedül a sötét szobámban.
Két napja egy folytában csak aludtam, de ma reggel úgy döntöttem, hogy elolvasom a többi bejegyzésemet is, a... most már nem félek kimondani, a naplómban. Csak Ő miatta kezdtem ezt el írni, mert senkinek nem voltam képes ezeket elmondani, így tollat kellett ragadjak, és le kellett írnom, hogy mit is érzek, gondolok valójában. Azt hiszem, ez a feladat volt a legjobb amiben elmondhattam, hogy szeretem Őt. Tehát újra olvasni kezdtem a bejegyzéseket, amiknek a lapra vetését nem rég hagytam abba.
"2012. Július. 30.
Az elmúlt 10 napban csak Ginával voltam. Elmondhatom, hogy a tervem sikeres volt, mert Berta egyre féltékenyebb Ginára. Ugyanis hazugságokat talál ki, elmondja nekem azokat és azt kéri, hogy ne bízzak meg benne. Louis azt mondja, hallgassak már a szívemre és végre ébredjek fel, nem szeretem Ginát, csak bemagyarázom. Végül is igaza van, teljes mértékben így van a helyzet, de csak annyit mondok erre válaszként mindig, hogy szeretem Ginát. Holnap egy buli szervezését fogom csinálni, szeretném, ha az egész csapat végre együtt bulizna. Berta kivételével, de Őt úgy is meghívják a többiek, hiába nem akarom. Mert a csapat tagja. És igazuk van, itt a helye."
"2012. Augusztus. 10.
Sok nap telt el azóta, hogy nem írtam, de a buli szervezése lefoglalt. Holnap lesz megtartva, már alig várom, hogy végre bulizhassak egy jót, újra az egész csapattal. Persze Gina is itt lesz, de neki nem tartottam ilyen beavatós bulit, tudtam, hogy véges lesz a kapcsolatunk, bár mint gondoltam, elég hosszú és fájdalmas vele tölteni minden percem. Ezért is akarok már végre egy bulit. Hogy kikapcsolódhassak, és gond nélkül bulizhassak. Ez a legjobb dolog a világon, mert minket, azaz Engem és Ginát már lencse végre is kaptak, szóval mindenki tudja, hogy együtt vagyunk. Sajnos. De azt nem tudják -sajnos- hogy ez szinte csak érdekből alakult ki, magamtól nem hiszem, hogy akkor, ott megcsókoltam volna, ha nem jön Berta."
"2012. Augusztus. 12.
Tegnap volt a buli. Elég durva volt, egy jót buliztunk, állat módjára. Bár Berta most is magyarázott valami olyasmit, hogy kevesebb pénz lesz a tárcámban, mert Gina kiszedegeti, de csak ráhagytam az egészet és mentem élvezni a bulit. Nem igazán tudtam hova tenni ezt az infót Tőle."
"2012. Augusztus. 12.
Igen, ma megint írok, de csak azért, mert olyan fura érzések kavarognak a fejemben. Csalódtam, Benne csalódtam. Amikor azt mondta nekem, hogy kevesebb pénz lesz nálam, nem hazudott, de csak ő tudta, hogy ez lesz. Tehát Ő vitte el a pénzem. El sem hiszem, hogy hogy lehetett ilyenre képes. Igaz csalódtam most benne, de mégis úgy érzem, hogy igazat mond, hogy nem Ő volt. De az összes jel arra utal, hogy igen is Ő volt. De én ezt nem akarom elhinni, pedig igaz. Nagyon is. Gina pedig egy ártatlan lány, aki meg lett gyanúsítva. Nos, ennyi. Azt hiszem itt el lett ásva az összes bizalmam Berta fele." -és ez volt az utolsó bejegyzésem. Három napja írtam, és mégis úgy érzem, hogy csak a dühöm miatt volt. Már egyáltalán nem így gondolom, nem így érzem. El akartam menni egy kicsit sétálni, hogy kiszellőztessem a fejem és hogy vegyek valami csokit, de amikor belenéztem a tárcámba, megint jóval kevesebb pénz volt benne, mint pár napja. Ekkor bizonyosodott be, hogy Berta nekem nem hazudna, hogy amikor én bunkó voltam vele, Ő akkor is csak védeni akart, nem érdekelte, hogy hogyan viselkedtem vele. És ekkor láttam már tisztán, hogy Ő tényleg szeretett. Én meg elkúrtam az egészet. Üvöltöttem egyet, a földhöz vágtam a pénztárcám, és felrohantam a szobámba. Úgy vágtam be magam mögött az ajtót, hogy szinte majdnem kiszakadt a fal, de nem érdekelt. Felhívtam Ginát, és próbáltam kedves lenni.
-Igen böngyölőm? -szólt bele nyálasan, amitől kirázott a hideg. Hogy lehettem én egy ekkora picsával? Mikor itt volt a szemem előtt az a lány, aki tényleg szeretett.
-Gyere át kérlek.
-Indulok. -mondta izgatottan, és lecsapta a telefont. Azt hittem, hogy felrobbanok. Hogy nem hihettem annak a lánynak, aki tényleg csak segített nekem? Aki mindig mellettem volt? Aki szeretett...
-Mi a baj, Harry? Miért volt a pénztárcád a földön?
-Semmi Lou. Csak kérlek... most hagyj egyedül. Mindjárt itt lesz Gina. -mintha valami mosoly szerűség kúszott volna Louis arcára. Ennyire nem bírta Ginát? Rájött, hogy mit akarok? Nem érdekelt, ráfeküdtem az ágyamra, és vártam, hogy megjöjjön a """szerelmem""".
-Kop-kop. Mi újság, bébike? -nyitott be a várt ribanc.
-Te voltál? -fordítottam a fejemet felé, mikor bezárta az ajtómat.
-Mi? Mi voltam én?
-Kérdeztem. Te voltál? -szóltam ezúttal kicsit erélyesebben.
-Harry miről beszélsz, szívem? -kicsit mintha bizonytalan lett volna a hangja. És ebből tudtam, hogy tudja, mire gondolok. Nem akartam tovább kedves lenni ehhez a nyeszlett ribanchoz.
-Tudom, hogy te vetted el a pénzem, te dög! És hagytad, hogy az egészet Berta vigye el! Hogy egy ártatlan lány bűnhődjön a Te bűnöd miatt! Tudod, ha nem lettünk volna olyan kedvesek, most ülhetne a börtönben, helyetted! -üvöltöztem, mert minden érzelmem, ami eddig bennem feszengett, most felszínre tört. Láttam az arcán, hogy pontosan tudja, hogy ennek mekkora súlya van.
-Sajnálom.. én... én csak.
-Te csak?! Te csak kihasználtál!
-Nem... vagyis de, de a nagybátyám kényszerített rá!
-Engem meg a Télapó, na? És akkor? Tudod mit?!
-Ne, kérlek Harry, ne.. nem szeretnék börtönbe menni.
-Egyáltalán nem erről van szó. Nem mész oda, mert kedves vagyok. De én végeztem veled!
-Szakítasz?
-Miért mit vártál? Hogy a nyakadba ugrok, hogy jaj de szeretlek, elüldözted Bertát? Hát angyalom, sajnálom, de ez a való világ. Szállj le a földre és ébredj már fel, te ribanc! Most pedig húzz innen, és soha többet ne is lássalak! -csak bólintott egyet, és elsétált. Egyáltalán nem bántam, hogy ilyen durván küldtem el, mert megérdemelte. Az egészet. Ezután járkáltam egy sort a szobámban, és gondolkoztam. Gondolkoztam, hogy mit tehetnék. Majd eszembe jutott valami és megfogtam az egyik kisebb vállas táskámat, és pakolni kezdtem bele pár cuccot. A vállamra kaptam egy pulcsival együtt, majd nagy lendülettel kaptam fel az összes iratomat és kiszáguldottam a szobámból. A nappaliban ülőknek köszöntem.
-Sziasztok. Elmentem. Majd jövök.. nem tudom mikor. -majd mentem tovább. Bedobtam a táskám az anyós ülésre, majd indítottam is a kocsit, és száguldottam egészen a Heathrow repülőtérig. Ott vettem gyorsan egy jegyet a Magyarországi legközelebbi járatra, majd várni kezdtem. Gondolkodni, hogy hogyan találom majd meg Bertát. Majd mikor ez is eszembe jutott, bemondták, hogy lehet felszállni a gépre, így rohantam. Rohantam, ahogy csak tudtam. Tisztában voltam vele, hogy így nem fog hamarabb felszállni a gép, de biztosra akartam menni, hogy nem késem le a gépet. Azt hiszem abban a pillanatban csakis ez volt a legfontosabb dolog. Nem, nem ez. Hanem Berta. Nem érdekelt, hogy késő délután, kora este van, akkor is minél hamarabb ott akartam lenni, ahol Ő van. Megnyugodva ültem le a helyemre a gépen, majd vártam, hogy végre felszálljon.
Amikor leszálltam a gépről, itt már sötét volt, ugyanis egy órás eltolódás van, és itt később van, mint nálunk. Nem igazán tudtam, hogy mit kéne csinálnom, mert még sosem jártam itt ezelőtt. Nagy nehezen kikecmeregtem a repülőtérről, és ekkor szembesültem, hogy itt máshogy van a közlekedés is. Ekkor végképp nem tudtam, hogy mit tegyek, így végső esetre hagyatkozva, de felhívtam Eleanort.
-Haló?
-Szia Eleanor, Harry vagyok.
-Sziaa.
-Figyelj, a segítségedre lenne szükségem. Át tudnád vinni a telefont Ninának? Beszélni szeretnék vele.
-Persze, de hol vagy most? Olyan zajos minden..
-Utcán. Csak add ide őt, kérlek. Nagyon fontos.
-Oké. -kicsi szünet volt, olyan 5 perces, majd újra ott volt a vonal másik végén valaki- Haló? Harry?
-Igen, szia Nina. Nem zavarlak?
-Nem. De hogyhogy beszélned kell velem? Valami baj van?
-Hát.. mondhatjuk úgy is. Szóval. Mikor jártál utoljára Magyarországon?
-Régen. Miért?
-Mert a segítséged kéne. Hogy tudok a repülőtérről egy jó hotelbe eljutni?
-Jesszusom Harry, te mit keresel ott?
-Az most mindegy, de kérlek a srácoknak meg Eleanoréknak ne mondd ezt el.. Fontos lenne. De, hogy tudok eljutni innen egy hotelbe?
-Jó, nem mondom el. Hát... biztosan állnak taxisok a repülőtéren, nem?
-Ühüm.
-Szállj be az egyikbe, és mondd utánam majd a szavakat. Magyarul lesz, de azt fogod mondani, hogy a Hilton Hotelhez, legyen szíves. Rendben?
-Igen. Na bent vagyok. Hogy mondjam?
-A Hilton Hotelhez...
-A Hilton Hotelhez...
-Legyen szíves.
-Legyen szíves. (Ezt nem tudtam máshogy megoldni, bocsi.:DD)
-Rendben. Maga angol? -kérdezte meg nagy meglepetésemre a sofőr angolul.
-Ö, igen.
-Rendben, akkor nyugodtan beszéljen csak úgy is, értem én azt. -közölte velem, mire csak bólintottam és egy kedves mosolyt vettem fel.
-Köszönöm Nina, nélküled nem ment volna.
-Nagyon szívesen, de elárulnád, hogy mit keresel ott?
-Berta után jöttem. Nem hagyhatom elmenni...
-Jézusom...
-De szeretem! És kár, hogy erre csak ilyen későn jöttem rá. De most akkor is meg fogok tenni érte mindent!
-Hát sok szerencsét, Harry. Ha kell a segítségem, akkor hívj nyugodtan, küldök majd egy sms-t, amint letettem. Jó?
-Rendben. Köszönök Mindent. Szia.
-Szia. -letette a telefont, én pedig az ismeretlen hely környékeit néztem, amit csak úgy szeltünk át és át. Egész szép volt, nem erre számítottam. A taxis kérdezgetett én meg válaszoltam. Még Bertát is szóba hozta, aminek örültem. Majd végül egy nagy bevásárló központ előtt tett ki, és megmutatta, hogy ehhez csatlakozik egy épület, az a hotel, amit keresek. Bejelentkeztem, felmentem a szobámba és ledőltem aludni. Holnap fárasztó napom lesz.
Reggel amint megreggeliztem és felöltöztem, ránéztem az órára. 11:00 volt, ami azt jelenti, hogy Londonba 10:00 van. Megcsörgettem Ninát.
-Szia, felkeltettelek?
-Nem, dehogy. Miben segíthetek?
-Merre keressem Bertát?
-Hát, nem hiszem, hogy a házukhoz kéne menned, nem engedne be az anyja. Úgyhogy, szerintem nézz körül a városban és menj le a Margit-hídhoz. Valahogyan odahívom majd a közelébe.
-Oké, köszönöm. Szia. -nem vártam meg a válaszát, lenyomtam. Egyből mentem, és egy térképet kértem a portán. Nagy örömmel vettem észre rajta, hogy a Margit-híd nincs is olyan messze. Csak át kell menjek a villamosig, aztán pedig azzal 2-3 megálló a híd lába. Lementem az aluljáróba, és elakadtam, mikor két felvezető lépcsőt láttam, mindkettő a villamoshoz ment. Nem tudtam mit tegyek, így a szívemre hallgattam, és felmentem baloldalt. Szerencsére pont jött egy villamos, felszálltam, és örömmel tapasztaltam, hogy a második megállónál a híd aljánál voltam. Leszálltam és boldogan baktattam végig Pest utcáin a Duna mellett. Majd olyan 1 óra fele Nina hívott.
-Igen? -szóltam bele.
-Sajnálom Harry, de Berta ma nincs otthon. Elvileg elrohant valamerre. Anyukája szerint a Duna mentén van valahol, mindig oda megy, ha baj van.
-Oké, megpróbálom megkeresni. Szia.
-Szia. -annyira kedves volt tőle, hogy mindenben segíteni akart, de mégsem találtam meg. Majd észrevettem, hogy egy szerelmes pár, a Duna partján csókolózik. A szívem összeszorult, hogy most én is csinálhatnám ezt, de elszúrtam az egészet. De amikor jobban megnéztem őket, akkor még jobban fájt a szívem. A gyomrom is görcsbe rándult, és levegőt is elfelejtettem venni.
-Berta? -kérdeztem könnyes szemmel, és nem bírtam elfogadni, hogy ennyire megbántottam. Annyira, hogy egy másik fiú vigasztalja, én pedig ezt látom. Könnyeim a szememben kis cseppeket formálva gördültek végig az arcomon. Nem tagadom. Sírtam. Sírtam, mert biztos voltam benne, hogy elvesztettem Őt.
-Harry? -fordult felém remegő hanggal, és arrébb lökte a fiút. Erre a szívem, mintha megkönnyebbült volna, de mikor visszarántotta a srác, azt hittem, hogy felpofozom. Valami számomra értetlen szöveget mondott Bertának, mire Ő is úgy válaszolt, hogy nem értettem. De láttam a szemükben, hogy mindketten ölnének, ha nem nekik van igazuk. Elfordultam, és elindultam. Tudtam, hogy én már úgy sem győzhetek. De ekkor utánam szólt.
-Harry! Harry várj! -azzal a lendülettel meg is fordultam a tengelyem körül, és vártam, hogy elém érjen.- Te mit keresel itt? -lihegte, mikor megállt a futásból.
-Érted jöttem. De mind hiába. Ki a srác?
-Ron. Az egyik legjobb haverom.. volt....
-Szóval szereted...
-Várj. azt mondtad, hogy.. értem jöttél? -kerekedtek el a szemei.
-Igen, Berta. Érted jöttem.
-De... de...
-Nincs de. Érted jöttem, mert szeretlek.
-Mi? Azt hittem, hogy utálsz...
-Hát nem érted? Szeretlek, Berta Lenorz! Szeretlek, mindennél jobban! És azt szeretném, ha visszajönnél velem Londonba.
2012. december 28., péntek
2012. december 23., vasárnap
30.fejezet
Na itt is vagyok. A Karácsonyi készülődésben nem tudom mennyire lesz időm gondolkodni a következő részen, de mindenképpen kerítek majd rá sort.:) De a lényeg, hogy egy jól megérdemelt, hosszú /szerintem hosszú/ részt hoztam. Most azonban jó olvasást.
~
Amint leszállt a gépem, anyát kerestem a reptéren. Egy ideig bolyongtam, majd sikeresen megláttam, ahogy egy "Üdv újra itthon, Berta!" táblát tart a kezében. Nem vettem sietősre a dolgot, szép lassan megfogtam a csomagjaim és odasétáltam. Nem szívesen jöttem haza, nem szívesen hagytam ott mindent, de muszáj voltam. Már nem volt ott helyem. A háromnegyed órás út után végre otthon voltam, újra. Kipakoltam, befeküdtem az ágyamba és szép lassan elaludtam.
Az utóbbi napok eseménytelenül teltek. Semmihez nem volt kedvem, semmit nem ettem, ittam. Csak feküdtem és aludtam, olvastam, tv-t néztem. Még csak a gépemet sem voltam hajlandó bekapcsolni. Elmenni itthonról, vagy beszélgetni másokkal meg végképp nem volt energiám.
Anya próbálta a jó anya szerepet játszani, több-kevesebb sikerrel. Az életem teljesen megváltozott, a napjaim üresek lettek és érzés nélküliek. Pont, mint mikor anyáék elváltak. Elhagyottnak, becsapottnak és remény vesztettnek éreztem magam akkor is és most is. Nem tudom, hogy ezen hogy fogok túljutni, akkor sem volt könnyű. Az álmom immár szertefoszlott, reményeim nincsenek és a szívem kettészakadt. Ennél rosszabb nem is lehetett volna. Kimondhattam, hogy az életem egy remény vesztett romhalmaz. De erről is csak én tehetek, amiért nem hallgattam másra, csak az önző fejemre és a vak világba indultam.
Ma is csak felkeltem, anya elém tolt egy tálcán ételt, de én eltoltam magamtól. Amikor az ember három napon keresztül nem eszik, mert nem tud, nem bír, akkor egy idő után már nincs is szüksége rá. A szervezetének fontos lenne, de hozzászokik a hiányhoz. Igaz, ezzel csak magának árt, de ha nem megy, akkor nem megy. Tehát eltoltam magamtól a tálcát a takaróm a fejemre húztam és még többet aludtam. Aludtam volna, ha anya nem szakítja félbe a pompás ötletem, miszerint nincs értelme enni, inni.
-Berta ha nem eszel, akkor súlyos következményei lesznek! -parancsolt rám kicsit erőteljesebb hangon.
-Mégis mi? Szoba fogságot adsz? Amint látod, nem érdekelne. -válaszoltam vissza flegma stílusba. Anyának a szeme a csalódottságot és a mérhetetlen fájdalmat tükrözte. Nem kellett kérdeznem, hogy miért vannak ezek. Magamtól is kitaláltam. Csalódott, mert nem ilyennek ismer. Nem olyannak, aki feladja a dolgokat és főleg nem olyannak aki önmagát pusztítja. És fáj neki, hogy segíteni akarna, de én bunkó vagyok vele. Valamint az is, hogy azt látja, hogy makacsságom miatt önmagam építem le.- Sajnálom anya. Nem így akartam. Te csak jót akarsz, nem érdemelted meg. -akkora mosolyra húzta a száját, mint még azóta, hogy itthon vagyok, soha. Újra elém húzta a reggelim, majd bátorítóan letört egy kis darabot a pirítósból és a számhoz nyújtotta. Én megettem azt, majd már magamtól is folytattam az első étkezésem. Elégedett mosoly ült ki anya arcára, majd kisétált a szobából.
Amint végeztem a reggelivel, kikászálódtam az ágyamból, beágyaztam azt, majd szép lassan felöltöztem. Hajamat összefogtam hátul egy laza copfba, egy kis alap sminket felkentem, és végül az előbb kikészített ruhadarabokat felkaptam. Elégedetten néztem végig magamon a tükörben. A fejem a három napnyi alvás után egész tűrhetően mutatott, a fél vállas csíkos pólóm jól mutatta most különösen vékony alakom, valamint a fekete cica nadrág kiemelte a hosszú, vékony lábaim. Megfogtam a tálcát és lesétáltam anyuhoz. Éppen a konyhában sürgött-forgott most is. Elmostam a tálcán lévő cuccokat, eltörölgettem, helyére raktam őket, majd anyához fordultam.
-Anya?
-Igen, kincsem? -kavarta meg a levest, majd felém fordult.
-Köszönöm.
-De mit?
-Hogy nem hagytad, hogy tönkre tegyem magam. Köszönöm.
-Ugyan Berta, ez csak természetes! -rámosolyogtam, majd megöleltem.
-Tudod, mielőtt elmentem, nagyon rosszul viselkedtünk egymással. De amióta visszajöttem, csak azt nézed, hogy miben tudsz, és hol tudsz nekem segíteni. Az összes kívánságom teljesítenéd, és mégis azt érzem, hogy ez csak azért van, mert itt hagytalak. Tudom, nem szép ilyet mondanom, hiszen csak sürögsz forogsz körülöttem, de így érzem. Igaz, hogy amikor nem eszek akkor tényleg látom, hogy törődsz velem, de a nagy részét csak azért csinálod szerintem, mert nem akarod, hogy megint elmenjek. És... -mondtam volna tovább a monológom, amiből amúgy nagyon jól jött volna ki anyu, de nem hagyta.
-Hogy mondhatsz ilyet?! Én tényleg szívesen segítek neked! És nem csak azért csinálom, hogy ne hagyj itt többet, hanem mert szeretlek, Berta! Mit kéne még csinálnom, hogy így érezd? Csak mondd és megteszem! -könyörgött, mintha lenne miért. Pont eleget mutatott nekem az elmúlt pár napban, amiből ismét visszanyerte a szeretetem és tiszteletem.
-Befejezhetem? -bólintott- És ez is csak azt mutatja, hogy fontos vagyok neked, és nem szeretnéd, ha távol lennék tőled. Valamint, hogy te mindig mellettem állsz, bármilyen is a kapcsolatunk. És ezt köszönöm neked. -mosolyra húzódott a szája, amit én is egy mosollyal nyugtáztam. Majd szép lassan láttam, ahogy könnyek gyűlnek a szemébe, aztán pedig kövér cseppek formájában legördülnek az arcán. Megöleltem, és ezáltal veszélyt láttam a háta mögött.
-Anya! Vész helyzet! Vigyázz, ki fog futni a leves! -megfordult és szép lassan lejjebb vette rajta a lángot és megkavarta. Leültem a nappaliba, a tv elé, és bekapcsoltam. Annyira hozzá voltam már szokva az angol csatornákhoz, most akaratlanul is arra kapcsoltam. Amint megláttam, hogy a fiúkról beszélnek, rögtön át is kacsoltam, mielőtt még sírni kezdtem volna.
Ebéd után anyával beszélgettünk. Elmondta, hogy szólt az unoka tesóméknak, hogy újra itthon vagyok, úgyhogy majd valamikor jönni fognak, valamint, hogy semmi érdekes nem történt amíg nem voltam. Olyan 4 óra körül csengettek. Anya nyitott ajtót, és amikor meghallottam a hangokat, rögtön felismertem. Az unoka testvéreim voltak, és.... és Andris. Na mindenkire számítottam, csak Rá nem! Nagy mosollyal köszöntöttem rég látott rokonaim, majd kicsit kínosan álltam meg Andris előtt. Fogalmam sincs, hogy mit kéne csináljak vele. Szakítottunk, én tovább léptem, mást szeretek. A kérdés, hogy ő is így van-e ezzel? Mit kéne ilyenkor tennem? Majd gondolkodás nélkül átöleltem. Ennél többre nem voltam képes, hiába szerettem őt még akkor is, volt még valaki, akit ennél sokkal jobban szerettem. Igaz tudtam, hogy ő már soha nem lesz az enyém és én sem az övé, de én Őt szerettem. Harryt. Felmentünk a szobámba és leültünk az ágyamra.
-Na mesélj, pici! Milyen volt? Mi történt? -kérdezősködött Laci.
-Ne hívj picinek. Amúgy jó volt. Kivéve a vége, de amúgy szuper.
-Hát gondoltuk, hogy a vége nem volt jó, mivel azért jöttél haza, mert valami rossz történt. Valami olyat mondott anyukád, hogy pár napja nem is eszel, csak alszol, semmihez nincs kedved, ilyesmik. Szóval, mi történt? -faggatott tovább Kinga.
-Hát, igazából, ez úgy történt... -majd elkezdtem nekik elmesélni mindent. Már a közepe fele szipogtam, alig tudtam visszatartani a könnyeim. Arra a sok szép emlékre visszagondolni fájdalmasabb volt, mint hittem. Mire a végére értem, már nem bírtam. Ahol legördültek a könnycseppek, mindenhol égett utána az arcom. Égetett a fájdalom, mind kívül, mind belül.- Az egész az én hibám volt.
-Dehogyis! -ölelgetett át Kinga.- Ha igazán fontos vagy neki, úgy is keresni fog. Hidd el!
-Hívott vagy üzent már? -találkozott a tekintetem Andriséval. Tele volt fájdalommal és kétséggel a szeme, hangja pedig remegett.
-Nem tudom. Kikapcsoltam a telefonomat is. -előkaptam gyorsan, bekapcsoltam, és szembesülnöm kellett a való igazsággal. Csak Louisnak vagyok fontos, csak ő keresett.
-Csak Louis?! Csak Louis volt képes értem érdeklődni? -üvöltöztem a telefonommal(?). A könnyek egyre csak gyűltek és gyűltek a szememben, mint egy kitörni próbáló vulkánban. Szemem nem bírta tartani őket, így utat engedve ezzel nekik az arcomra. Nekidőltem Kingának, aki csak nyugtatás képpen simogatta a hátam. Egy pillanatra belepillantottam Andris szemébe, amiben megkönnyebülést láttam. Azt hiszem ekkor csalódtam benne a legnagyobbat.
-És mondd Berta, beszélhetnénk négy szemközt? -fogta meg a kezem végül az a srác, akiben életemben a legnagyobbat csalódtam, éppen az elmúlt pillanatban. Bólintottam, majd a többiek felálltak és kimentek.
-Hallgatlak. -töröltem le végül a könnyeim.
-Tudod. Nekem azóta sincs barátnőm, hogy elmentél. Én megmondtam, hogy várni fogok rád. Tudtam, hogy lesz neked ott valaki, akit szeretni fogsz, de azt is tudtam, hogy haza fogsz jönni. Szóval, lenne egy kérdésem.
-Andris várj. Miért voltál te ebben ennyire biztos? Ennyire biztos abban, hogy hazajövök? És ha nem mentem volna a saját fejem után, hanem Harryre hallgattam volna? Akkor most nem lennék itthon...
-Biztos voltam benne, mert bíztam benne, hogy a sors nem engedi, hogy olyat szeressek, aki nem lehet az enyém. Tehát van egy kérdésem.
-Igen? -kérdeztem kíváncsian, bár tudtam, hogy mi fog következni.
-Szeretlek, még mindig, Berta. És lennél újra a barátnőm? -megfogta a kezem, megszorította bíztatás képp, majd csillogó szemeivel mélyen a szemembe nézett.
-Andris.. én.... Sajnálom, de én Harryt szeretem, és hiába tudja az eszem, hogy nem lesz az enyém, a szívem mégis majd meg szakad érte, és nem akarlak téged hamis érzések közé vinni. Sajnálom, de nem lehet. Én is szeretlek, de nem annyira, mint azt kéne. Sajnálom... -könnyek zápora hullott szeméből, ezáltal lassan az enyémből is. Megszorítottam a kezét, megöleltem jó erősen, és csak úgy húztam magamhoz, hogy tudja, szeretem, de mégsem annyira, mint Harryt. Egy aprócska, utolsó csókot leheltem ajkaira, majd kimentem a szobámból.- Sajnálom. -leszaladtam, felkaptam a táskám, kicsaptam a bejárati ajtót, és futottam. Futottam a régen látott környéken, míg nem elértem a kedvenc játszóteremhez, ahova régen mindig ovi után jöttünk. Leültem a hintára, és a táskámban kezdtem el kotorászni. Megtaláltam a mobilom, és ekkor szembesültem vele, hogy nem csak Louis hívott. Összesen 100 nem fogadott hívásom volt. Igaz, ebből 50 volt Louisé, 20 Eleanoré, 10 Nillé, 10 Liamé, 5 Zayné, 5 pedig Danielleé. Harry nem hívott és ez fájt a legjobban. Visszahívtam Louist, szükségesnek éreztem, hogy beszéljek vele.
-Hál' Istennek, Berta! Azt hittem, vagyis hittük, hogy baj történt! -üdvözölt a telefonban.
-Én is örülök, Louis. Hát igazából baj is történt. 3 napja csak alszom és alszom. Nem is eszek, iszok, semmit nem csinálok. A telefonom is ki volt kapcsolva. Csak ma tudtam összeszedni magam, de az is kudarcba fulladt.
-De mi történt? -hallottam meg Niall hangját is.
-Ki vagyok hangosítva? -lepődtem meg.
-Mégis mit gondoltál? Még szép! -üvöltött Zayn.
-Annyira hiányoztok!
-Te is nekünk, de ne tereld a témát! Mi történt? -hát igen. Csakis Liam tudta levonni azt a következtetést, hogy terelek.
-Aaa. Megjelentek ma az unoka tesómék. Eddig nem is lenne baj, de hozták magukkal a volt pasim is. És miután elmeséltem, hogy mi történt, ő megkérdezte, hogy beszélhetünk-e négy szemközt, én hülye meg belementem, és elmesélte, hogy ő nyár eleje óta ugyan úgy vár rám, mint előtte, meg hogy még mindig szeret, stb.
-És?
-És megkérdezte, hogy lennék-e újra a barátnője?
-Mit mondtál? -hallottam meg Eleanor izgatott hangját. Hiányzott már, hogy mindig ő kérdezi elsőnek, hogy mi van.
-Elmondtam, hogy sajnálom, de én Harryt szeretem. De mondtam neki, hogy őt is szeretem, de valami mégis annyira húz Harryhez, hogy nem tudok tőle elválni, pedig tudom, hogy kéne. Ezerszer elmondtam, hogy sajnálom, majd megöleltem jó erősen, egy apró, utolsó csókot adtam neki, majd elrohantam. Nem bírtam tovább mellette lenni, már én is sírtam. És most a régi kedvenc játszóteremen ülök egy hintában.
-Nem kellett volna a búcsú csók, de amúgy ügyes vagy, hogy nem keverted bele a hamis érzelmek hálójába. -dicsért meg Niall.
-Köszönöm. De el sem tudjátok hinni, hogy mennyire megváltozott a kapcsolatom anyával. Tökre kedves, meg figyeli minden óhajom, sóhajom. Nagyon durva. És veletek mi érdekes van?
-Hát igazából semmi. Teljesen üresek a napok a pörgésed nélkül. Annyira furcsa. Nem bírjuk megszokni. Ja, és én megmondtam, hogy neked volt igazad, mert azóta is egy folytában eltűnik valamelyikünktől pénz.
-Gina az. Hidd el. Én ismerem az apját, vagy kije az. Vagyis, volt szerencsétlenségem megismerkedni vele. Ő dobott ki Nina házából. És utána nekem el is mondta, hogy mire készülnek a lánnyal. Először nem hittem el, de amikor megláttam, hogy Gina megteszi, rögtön szólni akartam valamelyikőtöknek, csak mindenki részeg volt, Liamet meg nem találtam.
-Én tudom, de Harry nem akarja belátni, hogy csak miattad szedte össze a csajt, és hogy ő lopkod állandóan. Pedig látszik rajta, hogy rohadtul nem boldog, csak a szexre kell neki a kis csaj. És basszus, egy 16 éves lányt kúrogatni kurvára nem jó dolog! -ordított Louis- Bocsánat, kiakadtam.
-Semmi baj, Louis. Amúgy mi van Harryvel? Most is Ginával van, mi?
-Háát, öm... nem tudjuk. Tegnap este Gina kicsit morcosan távozott, majd őt követte Harry is, és azóta nem láttuk egyikőjüket sem.
-Remélem nem csinál semmi butaságot.Viszont nekem most mennem kell, jönnek a kicsik. Majd beszélünk, jó?
-Mindenképpen.
-Szeretlek titeket, sziasztoook!
-Mi is, szia. -lenyomtam, és mikor megfordultam, láttam, hogy tisztes távolságban egy padon ott van Andris. Odasétáltam, leültem és megpróbáltam megnyugtatni szegény síró fiút. Simogattam a hátát, és bár tudtam, hogy nem kéne, de át is öleltem.
-Ne sírj, kérlek.
-Miért ne? Minden okom meg van rá...
-Nem nincs!
-De, de igen! -üvöltött rám a könnyek közül.
-Hidd el nekem, hogy nincs.
-Ja, hogy szerinted az nem elég ok, hogy kikosarazott életem szerelme, akivel amúgy együtt voltam, csak hülye voltam és szakítottam vele, mikor Angliába ment? Szerinted az nem elég, hogy eljöttem Pestre, csakhogy visszaszerezzem azt a lányt, akit a világon a legjobban szeretek?
-Nem, nem elég, mert én nem érek ennyit.
-De nekem igen! És bármennyire hülyén fog ez hangzani, de elmondom. Hülye vagy, hogy Harryre vársz! Ő sosem szeretett téged annyira, mint én! Ő sosem fog már többet keresni. Ha érdekelnéd, már keresett volna...
-De ne sírj miattam. Sokkal jobbat érdemelsz nálam. Nálam, aki egy világsztárba szerelmes és várja, hogy majd az ő "hercege" legyen, pedig tudja, hogy nem lesz. Ennél te sokkal jobbat érdemelsz. Te egy olyan fiú vagy, akit mostanság a lányok akarnak, mert nagyon kevés ilyen van, mint Te. Egy szeretetre méltó ember vagy. Kérlek ne pazarold a szereteted rám, aki egy szeretetre nem méltó ember.
-De nekem méltó vagy. Mert szeretlek! És ez ellen nem tudok tenni...
-Látod?! Most pontosan ugyan azt érezzük. Csak két más ember iránt. Te így vagy velem, én pedig így vagyok Harryvel. Szeretem, és ez ellen nem tudok mit tenni. De hidd el, téged is szeretlek. De valami megmagyarázhatatlan érzelem köt Harryhez. Úgyhogy ne sírj, mert én sem sírok. Na gyere, menjünk. -felálltam, kezemet felé nyújtottam, de ő nem kapaszkodott bele. Ő nem akart jönni.- Akkor megyek egyedül. -elindultam. Így már semmi kedvem nem volt hazamenni, ezáltal elmentem inkább a Duna partra. Míg ott sétáltam, azon gondolkoztam, hogy hogy lehettem akkora hülye, hogy nem hallgattam másra? Miért nem próbáltam meg tenni azért, hogy Harry az enyém legyen? Annyi kérdésem volt, hogy miért nem úgy tettem, ahogy most jónak látom? De egyikre sem tudtam válaszolni. Viszont abban biztos voltam, hogy ez az érzés, ami belülről éget, mar, megsebez, megöl, mind azért van, mert nem hallgattam az elején Harrryre, és későn fogtam fel, hogy ennek következtében elveszítem őt.
Pár órája már ott ülhettem a parton, mikor is úgy döntöttem, hogy kicsit gyalogolok. Sétáltam, sétáltam, és megálltam, amikor egy csapat boldog madarat láttam elrepülni. Lehajoltam egy kőért, és épp dobni készültem az előttem lévő folyóba, mikor valaki óvatosan megfogta a kezem, kivette belőle a követ, és eldobta ő helyettem.. Nem engedett megfordulni. Végigsimított a karomon, kirázott a hideg a puha érintésétől, majd egy gyors lendülettel megfordított és abban a pillanatban meg is csókolt. Olyan vad, olyan vággyal teli csók volt amilyet még nem tapasztaltam. Mintha életében először csókolt volna meg valakit, akit igazán szeretett. Ajkai csak úgy falták az enyémeket, nyelve pedig ott ficánkolt a számban. Azt hittem az előbb vigasztalt fiú az és, hogy nem jól tettem, hogy engedtem neki, de mikor elváltak ajkaink, és megláttam, hogy ki az, azt hittem, hogy elájulok.
~
Amint leszállt a gépem, anyát kerestem a reptéren. Egy ideig bolyongtam, majd sikeresen megláttam, ahogy egy "Üdv újra itthon, Berta!" táblát tart a kezében. Nem vettem sietősre a dolgot, szép lassan megfogtam a csomagjaim és odasétáltam. Nem szívesen jöttem haza, nem szívesen hagytam ott mindent, de muszáj voltam. Már nem volt ott helyem. A háromnegyed órás út után végre otthon voltam, újra. Kipakoltam, befeküdtem az ágyamba és szép lassan elaludtam.
Az utóbbi napok eseménytelenül teltek. Semmihez nem volt kedvem, semmit nem ettem, ittam. Csak feküdtem és aludtam, olvastam, tv-t néztem. Még csak a gépemet sem voltam hajlandó bekapcsolni. Elmenni itthonról, vagy beszélgetni másokkal meg végképp nem volt energiám.
Anya próbálta a jó anya szerepet játszani, több-kevesebb sikerrel. Az életem teljesen megváltozott, a napjaim üresek lettek és érzés nélküliek. Pont, mint mikor anyáék elváltak. Elhagyottnak, becsapottnak és remény vesztettnek éreztem magam akkor is és most is. Nem tudom, hogy ezen hogy fogok túljutni, akkor sem volt könnyű. Az álmom immár szertefoszlott, reményeim nincsenek és a szívem kettészakadt. Ennél rosszabb nem is lehetett volna. Kimondhattam, hogy az életem egy remény vesztett romhalmaz. De erről is csak én tehetek, amiért nem hallgattam másra, csak az önző fejemre és a vak világba indultam.
Ma is csak felkeltem, anya elém tolt egy tálcán ételt, de én eltoltam magamtól. Amikor az ember három napon keresztül nem eszik, mert nem tud, nem bír, akkor egy idő után már nincs is szüksége rá. A szervezetének fontos lenne, de hozzászokik a hiányhoz. Igaz, ezzel csak magának árt, de ha nem megy, akkor nem megy. Tehát eltoltam magamtól a tálcát a takaróm a fejemre húztam és még többet aludtam. Aludtam volna, ha anya nem szakítja félbe a pompás ötletem, miszerint nincs értelme enni, inni.
-Berta ha nem eszel, akkor súlyos következményei lesznek! -parancsolt rám kicsit erőteljesebb hangon.
-Mégis mi? Szoba fogságot adsz? Amint látod, nem érdekelne. -válaszoltam vissza flegma stílusba. Anyának a szeme a csalódottságot és a mérhetetlen fájdalmat tükrözte. Nem kellett kérdeznem, hogy miért vannak ezek. Magamtól is kitaláltam. Csalódott, mert nem ilyennek ismer. Nem olyannak, aki feladja a dolgokat és főleg nem olyannak aki önmagát pusztítja. És fáj neki, hogy segíteni akarna, de én bunkó vagyok vele. Valamint az is, hogy azt látja, hogy makacsságom miatt önmagam építem le.- Sajnálom anya. Nem így akartam. Te csak jót akarsz, nem érdemelted meg. -akkora mosolyra húzta a száját, mint még azóta, hogy itthon vagyok, soha. Újra elém húzta a reggelim, majd bátorítóan letört egy kis darabot a pirítósból és a számhoz nyújtotta. Én megettem azt, majd már magamtól is folytattam az első étkezésem. Elégedett mosoly ült ki anya arcára, majd kisétált a szobából.
Amint végeztem a reggelivel, kikászálódtam az ágyamból, beágyaztam azt, majd szép lassan felöltöztem. Hajamat összefogtam hátul egy laza copfba, egy kis alap sminket felkentem, és végül az előbb kikészített ruhadarabokat felkaptam. Elégedetten néztem végig magamon a tükörben. A fejem a három napnyi alvás után egész tűrhetően mutatott, a fél vállas csíkos pólóm jól mutatta most különösen vékony alakom, valamint a fekete cica nadrág kiemelte a hosszú, vékony lábaim. Megfogtam a tálcát és lesétáltam anyuhoz. Éppen a konyhában sürgött-forgott most is. Elmostam a tálcán lévő cuccokat, eltörölgettem, helyére raktam őket, majd anyához fordultam.
-Anya?
-Igen, kincsem? -kavarta meg a levest, majd felém fordult.
-Köszönöm.
-De mit?
-Hogy nem hagytad, hogy tönkre tegyem magam. Köszönöm.
-Ugyan Berta, ez csak természetes! -rámosolyogtam, majd megöleltem.
-Tudod, mielőtt elmentem, nagyon rosszul viselkedtünk egymással. De amióta visszajöttem, csak azt nézed, hogy miben tudsz, és hol tudsz nekem segíteni. Az összes kívánságom teljesítenéd, és mégis azt érzem, hogy ez csak azért van, mert itt hagytalak. Tudom, nem szép ilyet mondanom, hiszen csak sürögsz forogsz körülöttem, de így érzem. Igaz, hogy amikor nem eszek akkor tényleg látom, hogy törődsz velem, de a nagy részét csak azért csinálod szerintem, mert nem akarod, hogy megint elmenjek. És... -mondtam volna tovább a monológom, amiből amúgy nagyon jól jött volna ki anyu, de nem hagyta.
-Hogy mondhatsz ilyet?! Én tényleg szívesen segítek neked! És nem csak azért csinálom, hogy ne hagyj itt többet, hanem mert szeretlek, Berta! Mit kéne még csinálnom, hogy így érezd? Csak mondd és megteszem! -könyörgött, mintha lenne miért. Pont eleget mutatott nekem az elmúlt pár napban, amiből ismét visszanyerte a szeretetem és tiszteletem.
-Befejezhetem? -bólintott- És ez is csak azt mutatja, hogy fontos vagyok neked, és nem szeretnéd, ha távol lennék tőled. Valamint, hogy te mindig mellettem állsz, bármilyen is a kapcsolatunk. És ezt köszönöm neked. -mosolyra húzódott a szája, amit én is egy mosollyal nyugtáztam. Majd szép lassan láttam, ahogy könnyek gyűlnek a szemébe, aztán pedig kövér cseppek formájában legördülnek az arcán. Megöleltem, és ezáltal veszélyt láttam a háta mögött.
-Anya! Vész helyzet! Vigyázz, ki fog futni a leves! -megfordult és szép lassan lejjebb vette rajta a lángot és megkavarta. Leültem a nappaliba, a tv elé, és bekapcsoltam. Annyira hozzá voltam már szokva az angol csatornákhoz, most akaratlanul is arra kapcsoltam. Amint megláttam, hogy a fiúkról beszélnek, rögtön át is kacsoltam, mielőtt még sírni kezdtem volna.
Ebéd után anyával beszélgettünk. Elmondta, hogy szólt az unoka tesóméknak, hogy újra itthon vagyok, úgyhogy majd valamikor jönni fognak, valamint, hogy semmi érdekes nem történt amíg nem voltam. Olyan 4 óra körül csengettek. Anya nyitott ajtót, és amikor meghallottam a hangokat, rögtön felismertem. Az unoka testvéreim voltak, és.... és Andris. Na mindenkire számítottam, csak Rá nem! Nagy mosollyal köszöntöttem rég látott rokonaim, majd kicsit kínosan álltam meg Andris előtt. Fogalmam sincs, hogy mit kéne csináljak vele. Szakítottunk, én tovább léptem, mást szeretek. A kérdés, hogy ő is így van-e ezzel? Mit kéne ilyenkor tennem? Majd gondolkodás nélkül átöleltem. Ennél többre nem voltam képes, hiába szerettem őt még akkor is, volt még valaki, akit ennél sokkal jobban szerettem. Igaz tudtam, hogy ő már soha nem lesz az enyém és én sem az övé, de én Őt szerettem. Harryt. Felmentünk a szobámba és leültünk az ágyamra.
-Na mesélj, pici! Milyen volt? Mi történt? -kérdezősködött Laci.
-Ne hívj picinek. Amúgy jó volt. Kivéve a vége, de amúgy szuper.
-Hát gondoltuk, hogy a vége nem volt jó, mivel azért jöttél haza, mert valami rossz történt. Valami olyat mondott anyukád, hogy pár napja nem is eszel, csak alszol, semmihez nincs kedved, ilyesmik. Szóval, mi történt? -faggatott tovább Kinga.
-Hát, igazából, ez úgy történt... -majd elkezdtem nekik elmesélni mindent. Már a közepe fele szipogtam, alig tudtam visszatartani a könnyeim. Arra a sok szép emlékre visszagondolni fájdalmasabb volt, mint hittem. Mire a végére értem, már nem bírtam. Ahol legördültek a könnycseppek, mindenhol égett utána az arcom. Égetett a fájdalom, mind kívül, mind belül.- Az egész az én hibám volt.
-Dehogyis! -ölelgetett át Kinga.- Ha igazán fontos vagy neki, úgy is keresni fog. Hidd el!
-Hívott vagy üzent már? -találkozott a tekintetem Andriséval. Tele volt fájdalommal és kétséggel a szeme, hangja pedig remegett.
-Nem tudom. Kikapcsoltam a telefonomat is. -előkaptam gyorsan, bekapcsoltam, és szembesülnöm kellett a való igazsággal. Csak Louisnak vagyok fontos, csak ő keresett.
-Csak Louis?! Csak Louis volt képes értem érdeklődni? -üvöltöztem a telefonommal(?). A könnyek egyre csak gyűltek és gyűltek a szememben, mint egy kitörni próbáló vulkánban. Szemem nem bírta tartani őket, így utat engedve ezzel nekik az arcomra. Nekidőltem Kingának, aki csak nyugtatás képpen simogatta a hátam. Egy pillanatra belepillantottam Andris szemébe, amiben megkönnyebülést láttam. Azt hiszem ekkor csalódtam benne a legnagyobbat.
-És mondd Berta, beszélhetnénk négy szemközt? -fogta meg a kezem végül az a srác, akiben életemben a legnagyobbat csalódtam, éppen az elmúlt pillanatban. Bólintottam, majd a többiek felálltak és kimentek.
-Hallgatlak. -töröltem le végül a könnyeim.
-Tudod. Nekem azóta sincs barátnőm, hogy elmentél. Én megmondtam, hogy várni fogok rád. Tudtam, hogy lesz neked ott valaki, akit szeretni fogsz, de azt is tudtam, hogy haza fogsz jönni. Szóval, lenne egy kérdésem.
-Andris várj. Miért voltál te ebben ennyire biztos? Ennyire biztos abban, hogy hazajövök? És ha nem mentem volna a saját fejem után, hanem Harryre hallgattam volna? Akkor most nem lennék itthon...
-Biztos voltam benne, mert bíztam benne, hogy a sors nem engedi, hogy olyat szeressek, aki nem lehet az enyém. Tehát van egy kérdésem.
-Igen? -kérdeztem kíváncsian, bár tudtam, hogy mi fog következni.
-Szeretlek, még mindig, Berta. És lennél újra a barátnőm? -megfogta a kezem, megszorította bíztatás képp, majd csillogó szemeivel mélyen a szemembe nézett.
-Andris.. én.... Sajnálom, de én Harryt szeretem, és hiába tudja az eszem, hogy nem lesz az enyém, a szívem mégis majd meg szakad érte, és nem akarlak téged hamis érzések közé vinni. Sajnálom, de nem lehet. Én is szeretlek, de nem annyira, mint azt kéne. Sajnálom... -könnyek zápora hullott szeméből, ezáltal lassan az enyémből is. Megszorítottam a kezét, megöleltem jó erősen, és csak úgy húztam magamhoz, hogy tudja, szeretem, de mégsem annyira, mint Harryt. Egy aprócska, utolsó csókot leheltem ajkaira, majd kimentem a szobámból.- Sajnálom. -leszaladtam, felkaptam a táskám, kicsaptam a bejárati ajtót, és futottam. Futottam a régen látott környéken, míg nem elértem a kedvenc játszóteremhez, ahova régen mindig ovi után jöttünk. Leültem a hintára, és a táskámban kezdtem el kotorászni. Megtaláltam a mobilom, és ekkor szembesültem vele, hogy nem csak Louis hívott. Összesen 100 nem fogadott hívásom volt. Igaz, ebből 50 volt Louisé, 20 Eleanoré, 10 Nillé, 10 Liamé, 5 Zayné, 5 pedig Danielleé. Harry nem hívott és ez fájt a legjobban. Visszahívtam Louist, szükségesnek éreztem, hogy beszéljek vele.
-Hál' Istennek, Berta! Azt hittem, vagyis hittük, hogy baj történt! -üdvözölt a telefonban.
-Én is örülök, Louis. Hát igazából baj is történt. 3 napja csak alszom és alszom. Nem is eszek, iszok, semmit nem csinálok. A telefonom is ki volt kapcsolva. Csak ma tudtam összeszedni magam, de az is kudarcba fulladt.
-De mi történt? -hallottam meg Niall hangját is.
-Ki vagyok hangosítva? -lepődtem meg.
-Mégis mit gondoltál? Még szép! -üvöltött Zayn.
-Annyira hiányoztok!
-Te is nekünk, de ne tereld a témát! Mi történt? -hát igen. Csakis Liam tudta levonni azt a következtetést, hogy terelek.
-Aaa. Megjelentek ma az unoka tesómék. Eddig nem is lenne baj, de hozták magukkal a volt pasim is. És miután elmeséltem, hogy mi történt, ő megkérdezte, hogy beszélhetünk-e négy szemközt, én hülye meg belementem, és elmesélte, hogy ő nyár eleje óta ugyan úgy vár rám, mint előtte, meg hogy még mindig szeret, stb.
-És?
-És megkérdezte, hogy lennék-e újra a barátnője?
-Mit mondtál? -hallottam meg Eleanor izgatott hangját. Hiányzott már, hogy mindig ő kérdezi elsőnek, hogy mi van.
-Elmondtam, hogy sajnálom, de én Harryt szeretem. De mondtam neki, hogy őt is szeretem, de valami mégis annyira húz Harryhez, hogy nem tudok tőle elválni, pedig tudom, hogy kéne. Ezerszer elmondtam, hogy sajnálom, majd megöleltem jó erősen, egy apró, utolsó csókot adtam neki, majd elrohantam. Nem bírtam tovább mellette lenni, már én is sírtam. És most a régi kedvenc játszóteremen ülök egy hintában.
-Nem kellett volna a búcsú csók, de amúgy ügyes vagy, hogy nem keverted bele a hamis érzelmek hálójába. -dicsért meg Niall.
-Köszönöm. De el sem tudjátok hinni, hogy mennyire megváltozott a kapcsolatom anyával. Tökre kedves, meg figyeli minden óhajom, sóhajom. Nagyon durva. És veletek mi érdekes van?
-Hát igazából semmi. Teljesen üresek a napok a pörgésed nélkül. Annyira furcsa. Nem bírjuk megszokni. Ja, és én megmondtam, hogy neked volt igazad, mert azóta is egy folytában eltűnik valamelyikünktől pénz.
-Gina az. Hidd el. Én ismerem az apját, vagy kije az. Vagyis, volt szerencsétlenségem megismerkedni vele. Ő dobott ki Nina házából. És utána nekem el is mondta, hogy mire készülnek a lánnyal. Először nem hittem el, de amikor megláttam, hogy Gina megteszi, rögtön szólni akartam valamelyikőtöknek, csak mindenki részeg volt, Liamet meg nem találtam.
-Én tudom, de Harry nem akarja belátni, hogy csak miattad szedte össze a csajt, és hogy ő lopkod állandóan. Pedig látszik rajta, hogy rohadtul nem boldog, csak a szexre kell neki a kis csaj. És basszus, egy 16 éves lányt kúrogatni kurvára nem jó dolog! -ordított Louis- Bocsánat, kiakadtam.
-Semmi baj, Louis. Amúgy mi van Harryvel? Most is Ginával van, mi?
-Háát, öm... nem tudjuk. Tegnap este Gina kicsit morcosan távozott, majd őt követte Harry is, és azóta nem láttuk egyikőjüket sem.
-Remélem nem csinál semmi butaságot.Viszont nekem most mennem kell, jönnek a kicsik. Majd beszélünk, jó?
-Mindenképpen.
-Szeretlek titeket, sziasztoook!
-Mi is, szia. -lenyomtam, és mikor megfordultam, láttam, hogy tisztes távolságban egy padon ott van Andris. Odasétáltam, leültem és megpróbáltam megnyugtatni szegény síró fiút. Simogattam a hátát, és bár tudtam, hogy nem kéne, de át is öleltem.
-Ne sírj, kérlek.
-Miért ne? Minden okom meg van rá...
-Nem nincs!
-De, de igen! -üvöltött rám a könnyek közül.
-Hidd el nekem, hogy nincs.
-Ja, hogy szerinted az nem elég ok, hogy kikosarazott életem szerelme, akivel amúgy együtt voltam, csak hülye voltam és szakítottam vele, mikor Angliába ment? Szerinted az nem elég, hogy eljöttem Pestre, csakhogy visszaszerezzem azt a lányt, akit a világon a legjobban szeretek?
-Nem, nem elég, mert én nem érek ennyit.
-De nekem igen! És bármennyire hülyén fog ez hangzani, de elmondom. Hülye vagy, hogy Harryre vársz! Ő sosem szeretett téged annyira, mint én! Ő sosem fog már többet keresni. Ha érdekelnéd, már keresett volna...
-De ne sírj miattam. Sokkal jobbat érdemelsz nálam. Nálam, aki egy világsztárba szerelmes és várja, hogy majd az ő "hercege" legyen, pedig tudja, hogy nem lesz. Ennél te sokkal jobbat érdemelsz. Te egy olyan fiú vagy, akit mostanság a lányok akarnak, mert nagyon kevés ilyen van, mint Te. Egy szeretetre méltó ember vagy. Kérlek ne pazarold a szereteted rám, aki egy szeretetre nem méltó ember.
-De nekem méltó vagy. Mert szeretlek! És ez ellen nem tudok tenni...
-Látod?! Most pontosan ugyan azt érezzük. Csak két más ember iránt. Te így vagy velem, én pedig így vagyok Harryvel. Szeretem, és ez ellen nem tudok mit tenni. De hidd el, téged is szeretlek. De valami megmagyarázhatatlan érzelem köt Harryhez. Úgyhogy ne sírj, mert én sem sírok. Na gyere, menjünk. -felálltam, kezemet felé nyújtottam, de ő nem kapaszkodott bele. Ő nem akart jönni.- Akkor megyek egyedül. -elindultam. Így már semmi kedvem nem volt hazamenni, ezáltal elmentem inkább a Duna partra. Míg ott sétáltam, azon gondolkoztam, hogy hogy lehettem akkora hülye, hogy nem hallgattam másra? Miért nem próbáltam meg tenni azért, hogy Harry az enyém legyen? Annyi kérdésem volt, hogy miért nem úgy tettem, ahogy most jónak látom? De egyikre sem tudtam válaszolni. Viszont abban biztos voltam, hogy ez az érzés, ami belülről éget, mar, megsebez, megöl, mind azért van, mert nem hallgattam az elején Harrryre, és későn fogtam fel, hogy ennek következtében elveszítem őt.
Pár órája már ott ülhettem a parton, mikor is úgy döntöttem, hogy kicsit gyalogolok. Sétáltam, sétáltam, és megálltam, amikor egy csapat boldog madarat láttam elrepülni. Lehajoltam egy kőért, és épp dobni készültem az előttem lévő folyóba, mikor valaki óvatosan megfogta a kezem, kivette belőle a követ, és eldobta ő helyettem.. Nem engedett megfordulni. Végigsimított a karomon, kirázott a hideg a puha érintésétől, majd egy gyors lendülettel megfordított és abban a pillanatban meg is csókolt. Olyan vad, olyan vággyal teli csók volt amilyet még nem tapasztaltam. Mintha életében először csókolt volna meg valakit, akit igazán szeretett. Ajkai csak úgy falták az enyémeket, nyelve pedig ott ficánkolt a számban. Azt hittem az előbb vigasztalt fiú az és, hogy nem jól tettem, hogy engedtem neki, de mikor elváltak ajkaink, és megláttam, hogy ki az, azt hittem, hogy elájulok.
2012. december 11., kedd
29.fejezet
Na ismét itt. sajnálom, hogy ilyen későn -megint- csak tudjátok félév. Nagyon sajnálom. De itt is van az új rész, remélem tetszeni fog.:) Jó olvasást. Kommentekért nem harapok.;) Ésa következő rész nem tudom, hogy mikorra várható. Itt az askom, ha kérdezni akartok, kérdezzetek: Ask.fm. És itt van a twitterem és facebookom is.:) Twitter , Facebook .:D
~
-Hova a picsába tűnt a pénzem? -ekkor rám kapta a fejét, én pedig értetlenül meredtem rá. Azt hittem, hogy annál rosszabb már nem is lehet, mint hogy olyanokat mond rólam, ami nem is igaz, de be kellett lássam, hogy tévedtem.- Tudom, hogy te voltál. Add vissza!
-Mi?! Nem! Nem én voltam, Harry!
-Akkor mégis ki? Csak te tudtad, hogy nem lesz annyi pénz nálam, mint azelőtt. Ezt te magad mondtad!
-Igen, én mondtam. De én úgy mondtam, hogy Gina fogja kivenni! -odasétáltam, és nem tudtam elhinni, hogy ilyet feltételez rólam.
-Ahha, persze. Ez is csak azért volt, mert féltékeny vagy Ginára. És el akartad innen távolítani. De tudod mit?! Nem jött be, lebuktál kislány!
-De Harry nem én voltam! Esküszöm.
-Esküdözzél máshol! Ahol még kíváncsiak rá... -a könnyek most úgy hullottak az arcomon lefele, mint a záporeső. Niallre fodrítottam a fejem, de ő is csak állt. A szemében pedig tükröződött a csalódottság. Miért hiszik azt, hogy én voltam? Soha, de soha nem tennék ilyet! Pláne nem Velük. Csak álltam, és néztem felváltva Niallt és Harryt. Megrázták a fejüket, majd Niall hitetlenkedve elsétált. Felszaladtam a cuccomért, magamra kaptam a kabátom és elhagytam a házukat. Sírva buszoztam haza, ha ezek után ők befogadnak még. Otthon ledobtam a cuccom, és felrohantam a szobámba. A könnyeim még mindig folytak. Nem tudtam elhinni. Egyszerűen nem fért a fejembe. Majd szép lassan a könnyek sokasága álomba ringatott.
-Mi?! Biztos, hogy ez nem igaz. -ébredtem fel Eleanor üvöltésére. Szép lassan összeszedtem magam, tudtam, hogy a következő állomása a szobám lesz. Visszaültem az ágyra, és csak bambultam ki a fejemből. És jól sejtettem, már hallottam is, ahogy csörtetnek fel a lépcsőn, majd lenyomja a kilincset.
-Hogy tehetted ezt, Berta? El sem hiszem..
-El, kérlek. Nem én voltam. Higgy nekem!
-Nem tudom, Berta...
-Kérlek. A legjobb barátok vagyunk. Hinned kell nekem! Nem tennék ilyet...
-De csak te tudtál róla.
-Igen, tudtam.
-Látod, még be is ismeri! -vágott közbe Harry- Nehogy elhidd egyetlen szavát sem! Engem is átvert, majd mindenkit. Csak a pénzem kellett ugye, kis cafka?
-Ezt nem tudom elhinni, Berta! Hogy tehettél ilyet?! -Eleanor kiszaladt, követte őt Harry is. Én mégjobban bőgtem, és elkezdtem pakolni a ruháimat és cuccaimat. Ha nem hisznek nekem, és elítélnek, akkor már nincs értelme itt maradnom. Mindenemet a földbe tiporták Harry szavai. Lassan még én is kezdtem elhinni, hogy én voltam. Pedig nem! Az összes aprócska kis reményszikra is elhúnyt. Már soha többet nem leszek képes ennyire szeretni. Mert az önzőségem miatt most odajutottunk, hogy elhagyom Londont. Örökre. A saját önzőségem vezetett a pokolba. Mert túlságosan is szerettem Harryt, és a csapatot. Azt akartam, hogy Hazza csak az enyém legyen. A következményét pedig megkaptam. Két bőröndömet megpakoltam, nem maradt több cuccom, lehúztam őket, átvittem Ninához, majd a kistáskámért és a maradék egy dobozért visszasiettem.
-Te hova mész? -állított meg Dani, kikerekedett szemekkel.
-Haza. -törölgettem a szemem, és felkaptam a dobozt.
-De... de hát miért?
-Mert nekem itt már semmi keresnivalóm. -becsaptam az ajtót, és ezzel az életem azon szakaszát zártam le, amikor az álmaimat éltem. Bementem Ninához, elfoglaltam azt a szobát, amit még a nyár elején kaptam. Ja, mert már mindjárt Augusztus közepe van. Kinyitottam a laptopomat, és keresgéltem, melyik géppel megyek haza. Találtam is egyet, 2 óra múlva indul. Megrendeltem a jegyet és felhívtam anyut.
-Szia anya.
-Szia kicsim. Mi a baj?
-Haza megyek. 2 óra múlva indul a gépem.
-Mi történt?
-Csak annyi, hogy ez többé nem az én világom. -szipogtam, majd kinyomtam a telefont. Lesétáltam a cuccaimmal. Nina pont hazaért.
-Haza megyek, Nina.
-Jaj, drága! Mi történt?
-Ez nem az én világom! Hogy is gondoltam, hogy én majd ide kijövök és semmi gondom nem lesz?! -megöleltem nagynéném, majd megkértem, hogy vigyen ki a reptérre. Inkább ülök egy reptéren, mint hogy azzal törődjek, ami már többé nincs. Az álmom.
Ott ültem, már csak fél óra maradt a gép indulásáig. Elkezdtem vonszolni a csomagjaimat, majd mielőtt még beléptem volna a kapun, utoljára megfordultam és körülnéztem. Megnéztem magamnak jól Londont, hogy soha ne tudjam ezt a helyet elfelejteni. Beadtam a jegyemet és átléptem a kapun, mikor a nevemet ordítozták.
-Berta, Berta! Berta várj!
-Louis! Szia.
-Hallottam, hogy mi történt. Én neked hiszek! Kérlek, ne menj el!
-De ha te vagy az egyetlen, aki nekem hisz? És amúgy sincs már itt keresnivalóm..
-De van! Berta mi szeretünk! -hátramutatott, majd megláttam az egész csapatot. Kivéve Harryt. Tudtam. Tudtam, hogy szeretnek. De ez nekem nem volt elég. Nekem a bizalmuk volt a legfontosabb. De úgy látszik, az csak Louban volt meg.
-Sajnálom. De ez nekem nem elég... A bizalom sokkal fontosabb. És az nincs... -megfordultam, felvettem a csomagokat, majd elsétáltam. A második ellenörző pontnál hátrafordultam, mutattam egy szivet, a kezemet a szívemre helyeztem és mentem tovább. Az életem Londonban végérvényesen is lezárult.
Amint felszállt a gép, már csak az emléke maradthatott meg bennem ennek a csodás helynek. A táskámban kotorásztam, zsebkendő után. Ismét repülőn, ismét sírva, ismét fiú miatt. De a zsebkendő helyett a kezembe inkább egy kiskönyv akadt. Jó alaposan megvizsgáltam a régen látott könyvecskét. Kinyitottam és átlapoztam azt a sok sok oldalt, ami tele volt firkantva az én kézírásommal. A naplóm. A naplóm volt az. Az utolsó oldalon, amibe bejegyzést hagytam, csak ennyi volt írva:
~
-Hova a picsába tűnt a pénzem? -ekkor rám kapta a fejét, én pedig értetlenül meredtem rá. Azt hittem, hogy annál rosszabb már nem is lehet, mint hogy olyanokat mond rólam, ami nem is igaz, de be kellett lássam, hogy tévedtem.- Tudom, hogy te voltál. Add vissza!
-Mi?! Nem! Nem én voltam, Harry!
-Akkor mégis ki? Csak te tudtad, hogy nem lesz annyi pénz nálam, mint azelőtt. Ezt te magad mondtad!
-Igen, én mondtam. De én úgy mondtam, hogy Gina fogja kivenni! -odasétáltam, és nem tudtam elhinni, hogy ilyet feltételez rólam.
-Ahha, persze. Ez is csak azért volt, mert féltékeny vagy Ginára. És el akartad innen távolítani. De tudod mit?! Nem jött be, lebuktál kislány!
-De Harry nem én voltam! Esküszöm.
-Esküdözzél máshol! Ahol még kíváncsiak rá... -a könnyek most úgy hullottak az arcomon lefele, mint a záporeső. Niallre fodrítottam a fejem, de ő is csak állt. A szemében pedig tükröződött a csalódottság. Miért hiszik azt, hogy én voltam? Soha, de soha nem tennék ilyet! Pláne nem Velük. Csak álltam, és néztem felváltva Niallt és Harryt. Megrázták a fejüket, majd Niall hitetlenkedve elsétált. Felszaladtam a cuccomért, magamra kaptam a kabátom és elhagytam a házukat. Sírva buszoztam haza, ha ezek után ők befogadnak még. Otthon ledobtam a cuccom, és felrohantam a szobámba. A könnyeim még mindig folytak. Nem tudtam elhinni. Egyszerűen nem fért a fejembe. Majd szép lassan a könnyek sokasága álomba ringatott.
-Mi?! Biztos, hogy ez nem igaz. -ébredtem fel Eleanor üvöltésére. Szép lassan összeszedtem magam, tudtam, hogy a következő állomása a szobám lesz. Visszaültem az ágyra, és csak bambultam ki a fejemből. És jól sejtettem, már hallottam is, ahogy csörtetnek fel a lépcsőn, majd lenyomja a kilincset.
-Hogy tehetted ezt, Berta? El sem hiszem..
-El, kérlek. Nem én voltam. Higgy nekem!
-Nem tudom, Berta...
-Kérlek. A legjobb barátok vagyunk. Hinned kell nekem! Nem tennék ilyet...
-De csak te tudtál róla.
-Igen, tudtam.
-Látod, még be is ismeri! -vágott közbe Harry- Nehogy elhidd egyetlen szavát sem! Engem is átvert, majd mindenkit. Csak a pénzem kellett ugye, kis cafka?
-Ezt nem tudom elhinni, Berta! Hogy tehettél ilyet?! -Eleanor kiszaladt, követte őt Harry is. Én mégjobban bőgtem, és elkezdtem pakolni a ruháimat és cuccaimat. Ha nem hisznek nekem, és elítélnek, akkor már nincs értelme itt maradnom. Mindenemet a földbe tiporták Harry szavai. Lassan még én is kezdtem elhinni, hogy én voltam. Pedig nem! Az összes aprócska kis reményszikra is elhúnyt. Már soha többet nem leszek képes ennyire szeretni. Mert az önzőségem miatt most odajutottunk, hogy elhagyom Londont. Örökre. A saját önzőségem vezetett a pokolba. Mert túlságosan is szerettem Harryt, és a csapatot. Azt akartam, hogy Hazza csak az enyém legyen. A következményét pedig megkaptam. Két bőröndömet megpakoltam, nem maradt több cuccom, lehúztam őket, átvittem Ninához, majd a kistáskámért és a maradék egy dobozért visszasiettem.
-Te hova mész? -állított meg Dani, kikerekedett szemekkel.
-Haza. -törölgettem a szemem, és felkaptam a dobozt.
-De... de hát miért?
-Mert nekem itt már semmi keresnivalóm. -becsaptam az ajtót, és ezzel az életem azon szakaszát zártam le, amikor az álmaimat éltem. Bementem Ninához, elfoglaltam azt a szobát, amit még a nyár elején kaptam. Ja, mert már mindjárt Augusztus közepe van. Kinyitottam a laptopomat, és keresgéltem, melyik géppel megyek haza. Találtam is egyet, 2 óra múlva indul. Megrendeltem a jegyet és felhívtam anyut.
-Szia anya.
-Szia kicsim. Mi a baj?
-Haza megyek. 2 óra múlva indul a gépem.
-Mi történt?
-Csak annyi, hogy ez többé nem az én világom. -szipogtam, majd kinyomtam a telefont. Lesétáltam a cuccaimmal. Nina pont hazaért.
-Haza megyek, Nina.
-Jaj, drága! Mi történt?
-Ez nem az én világom! Hogy is gondoltam, hogy én majd ide kijövök és semmi gondom nem lesz?! -megöleltem nagynéném, majd megkértem, hogy vigyen ki a reptérre. Inkább ülök egy reptéren, mint hogy azzal törődjek, ami már többé nincs. Az álmom.
Ott ültem, már csak fél óra maradt a gép indulásáig. Elkezdtem vonszolni a csomagjaimat, majd mielőtt még beléptem volna a kapun, utoljára megfordultam és körülnéztem. Megnéztem magamnak jól Londont, hogy soha ne tudjam ezt a helyet elfelejteni. Beadtam a jegyemet és átléptem a kapun, mikor a nevemet ordítozták.
-Berta, Berta! Berta várj!
-Louis! Szia.
-Hallottam, hogy mi történt. Én neked hiszek! Kérlek, ne menj el!
-De ha te vagy az egyetlen, aki nekem hisz? És amúgy sincs már itt keresnivalóm..
-De van! Berta mi szeretünk! -hátramutatott, majd megláttam az egész csapatot. Kivéve Harryt. Tudtam. Tudtam, hogy szeretnek. De ez nekem nem volt elég. Nekem a bizalmuk volt a legfontosabb. De úgy látszik, az csak Louban volt meg.
-Sajnálom. De ez nekem nem elég... A bizalom sokkal fontosabb. És az nincs... -megfordultam, felvettem a csomagokat, majd elsétáltam. A második ellenörző pontnál hátrafordultam, mutattam egy szivet, a kezemet a szívemre helyeztem és mentem tovább. Az életem Londonban végérvényesen is lezárult.
Amint felszállt a gép, már csak az emléke maradthatott meg bennem ennek a csodás helynek. A táskámban kotorásztam, zsebkendő után. Ismét repülőn, ismét sírva, ismét fiú miatt. De a zsebkendő helyett a kezembe inkább egy kiskönyv akadt. Jó alaposan megvizsgáltam a régen látott könyvecskét. Kinyitottam és átlapoztam azt a sok sok oldalt, ami tele volt firkantva az én kézírásommal. A naplóm. A naplóm volt az. Az utolsó oldalon, amibe bejegyzést hagytam, csak ennyi volt írva:
Pontosan emlékszem, hogy ezt aznap este írtam, mielőtt ide jöttem volna. Amikor még az életem Andrisról, anyának a hisztijeiről és a Directionerségről szólt. Amikor még ez az egész csak egy álomnak tűnt, ami sosem fog megvalósulni. És láss csodát, nem is valósult meg! Ezek után a Directioner énem, egy mélyebb dolog lesz. Különlegesebb érzések kötnek majd ehhez az öt sráchoz, főleg Harryhez. Amit mostmár sosem tudok majd megváltoztatni. Hiába is az a sok mese, hogy az álmok valóra válnak, ha akarjuk. Ez életem egyik legnagyobb tévedése. Ha az én álmom ugyan az, mint máik ötszázezer rajongóé, akkor hogyan is válhatna valóra? Bár az én esetemben egy kis része valóra is vált, de a nagyobb része csak álom marad. Mostmár örökre." Egy új élet, új város, új álmok. És új emlékek."
2012. november 25., vasárnap
28.fejezet
Tudom, tudom. Nagyon sok késés. Annyira sajnálom! Ígérem, mostantól majd gyakrabban hozok nektek részt, de tudjátok gólya vagyok, és én is a gólya tánc kitalálója, betanítója vagyok. És nem sokan vagyunk, összesen ketten. Ez elveszi minden szabadidőnket, de nem tart már sokig, már csak tanítani kell, úgyhogy ígérem, hogy hamar jelentkezem a következő résszel. Viszont aki még ennyi kihagyás után is kiáll mellettem, annak odaadom a szívem is, ha kéri! Írjatok légyszíves kommentet, használjátok a gombokat, és ötleteket is szívesen várok, hogy hogyan háláljam meg ezt a sok kihagyást! Szeretlek titeket, jó olvasást!
~
A lányokkal egy folytában azon gondolkozunk, hogy Harry mit eszik ezen a lányon. Beképzelt, hisztis, öntelt picsa, aki csak a pénzére megy. Persze ezt még nem vette észre Hazza, amit nem is értek, hogy hogyan. A múlt kori dupla buli óta nem volt egy sem, de ahogy láttam, Gina ruhatára és pénztárcája egyre nagyobb. De nem igaz, hogy ez csak nekem tűnik fel! Bárkinek mondom, mindig csak azt mondják, hogy azért képzelem ezt, mert szerelmes vagyok Harrybe, és féltékeny a csajra. Az első igaz, a második nem. Semmi pénzért nem lennék féltékeny egy ilyen libára, és amúgy is. Ha Harry boldog, akkor én is az vagyok. Csak hogy nem boldog! De ez egy más kérdés már a számukra.
Ma ismét egy bulit terveztek. Szépen elkészültünk, és át baktattunk hozzájuk. Gina ismét Harryvel enyelgett. Mily' meglepő! Át jöttek most Josh-ék is, és jót buliztunk. De pont láttam, mikor Gina kivett egy köteg pénzt Harry pénztárcájából. Ki akartam verni a kezéből, és üvölteni, hogy 'Há, most megvagy, ribanc!' De sajnos mire odaértem, már visszatette, és befutott a mosdóba. Csak ráztam a fejem, és besétáltam a konyhába. Harry ott ült, és iszogatott. Töltöttem ki egy pohárba bort, arrébb raktam a poharat, majd az üvegből kezdtem el inni. Szépen meghúztam, nem is egyszer. Harry csak figyelt. Minden mozdulatomat követte a szemével, de csak félig, mintha nem is tenné. Amióta Ginával van, rám sem akar nézni. Csoda, hogy most megtörtént.
-Mi történt? -kérdezte, és némi törődést véltem felfedezni a hangjában. Próbálta elfedni, de nem ment neki.
-Á, semmi. Csak egy csőd tömeg vagyok. Na és neked mi baj? -húztam meg ismét az üveget.
-Ginával összevesztünk. Kiakadt valami szarságon, nem adtam neki igazat, és ezért bedurcizott. Azóta nem láttam.
-Szóval itt van az ok...
-Milyen ok?
-Jaa, semmi. Csak az, hogy ő a pénzedre megy, és egy picsa. De semmi. Nem szóltam. -húztam meg ismét az üveget. Hihetetlen, hogy még nem éreztem a hatását sem.
-Szerintem meg csak túl sokat ittál már. Csak beképzelted az egészet. -vette el előlem az üveget- Ne igyál többet. Szeretjük egymást, és ez nem kérdéses.
-Igazán Harry? Biztos? -majd otthagytam. Megkerestem a többieket, és elkezdtem velük bulizni. Jót tett. Végre kikapcsoltam egy kicsit.
*Harry szemszöge*
Amit Bertával beszéltem, eléggé elgondolkodtatott. Miért mondott volna ilyet? Miért akar nekem állandóan rosszat? Vagy csak úgy gondolja, hogy ha vele nem vagyok, akkor mással se legyek? Nem tudtam eldönteni, hogy mi késztette erre. Igaz, hogy még mindig törődöm vele, és lehet, hogy érzek is valamit, de ez akkor is túlzás. Miután elvettem tőle az üveget és kiment, én húztam azt meg. Édes nyála nem zavart, talán az volt az, amit érezni akartam, de nem tettem érte semmit, mert nem érte volna meg. Miután kiürült az üveg, visszamentem a többiekhez. Ők elég jól el voltak a hangok alapján. De mikor kép is társult! Josh és Berta egymást nyalták, falták. Csak úgy kapkodtak egymás szája után. Na ez volt az, amikor rájöttem, hogy szívesen lennék Josh helyében, és szívesen ütném őt ki. De nem tettem, semmi jelét nem mutattam, hogy esetleg zavarna, hisz nekem barátnőm van, nekik meg kijár a boldogság. Csak álltam, és néztem, ahogy ők heves csók csatát vívnak, majd mikor Josh keze letévedt Berta fenekére és ő azt visszahúzta a derekára, azt hittem lesz ennek folytatása is. Nem is tévedtem, a barátom Berta pólója alá nyomta a kezét, és úgy simogatta a derekát, miközben még mindig nem vált el ajkuk. Na ez volt az a pont, hogy felrohantam, és ki akartam engesztelni Ginát. Nem sikerült, lerohant a lépcsőn, és elment előlem. Visszamentem a szobámba, és ledőltem az ágyra.
-Én ezt nem bírooom! -fogtam meg a fejem, és próbáltam álomba merülni.
*Berta szemszöge*
Amilyen csók csatát levívtunk Josh-sal, az valami fantasztikus volt. Mégis egész végig azon járt az agyam, hogy ezt szívesebben csinálnám Harryvel. De nem érdekelt, mert a pillanatnak éltem, és élveztem, hogy van valaki, akit érdeklek. És nem csak, mint barát. Amint elváltak ajkaink, ő megharapta sajátját, és kajánul elmosolyodott.
-Hozok valami piát. Nem vagy semmi! -majd elsétált. Ginát láttam szaladni, egyenesen Harry cucca felé. Késztetést éreztem, hogy utána menjek. Meg is tettem, és rá is szóltam.
-Fejezd be, Gina!
-Ugyan mit, drágaság?
-Ne add itt az ártatlant! Tedd le Harry pénztárcáját, és tedd vissza azt is, amit még fél órája vettél ki.
-Álmodik a nyomor! -nevetett, majd kivett egy újabb adag pénzt, a tárcát a helyére tette, majd felsétált. Visszamentem a többiekhez. Josh elől elvettem a piát, a szaga alapján valami jó erős lehetett, így lehúztam az egészet.
-Huhú, jól vagy? -kérdezte, majd elvette tőlem a poharat és kidobta.
-Persze! Tökéletesen! -legyintettem, és kínosan felnevettem. Vette az adást, inkább elhívott táncolni. Az este nem volt már hosszú, felmentem ismét Niall szobájába -azt az egyet ismertem, ahova szívesen bementem- és ledőltem az ágyra. Kicsit furcsálltam, hogy púpos, de amikor meghallottam, hogy nyöszörög alólam az ír srác, rögtön felpattantam és elnézést kértem.
-Jaj, bocsi, úgy sajnálom! Nem láttalak.
-Semmi baj. Mi történt? -nézett rám álmosan.
-Nem aludhatnék ismét itt? -csak bólintott egyet, arrébb csúszott az ágyon, és beengedett a takarója alá. Nem volt gáz, egyikünk sem érezte kellemetlenül magát, mert mindketten nagyon jóban voltunk, és tudtuk, hogy sosem kezdenénk ki a másikkal.
-Látom neked nem elég egy srác! -keltett fel minket Harry. Miért ilyen bunkó velem?
-Mi van? -néztem rá értetlenül. Niall sem értett belőle semmit.
-Hát, csak tudod, velem majdnem összejött, Josh-sal olyan csók csatát vívtál, hogy az szinte az én nyelvemnek fájt, és Niall-el pedig együtt is alszol? Húh, jól nyomod... Ja, és akkor még Gina a picsa? -majd kisétált. Olyan mélyre tudnak hatni a szavai, hogy az már szinte képtelenség. Hiába most keltem, könnyek gyűltek a szemembe, és inkább magamra húztam a takarót.
-Ne foglalkozz vele. -húzta le rólam az előbb felhúzott takarót- Sírsz? -kérdezte meglepetten.
-Hogy ne foglalkoznék vele, Niall?! Az egyik legfontosabb személy az életemben... de ő ezt mégsem látja.
-Ne sírj. -kérlelt, és letörölt egy könnycseppet.- Na jó, öltözz fel, aztán gyere le. Majd a többiekkel együtt felvidítalak. -kipattant az ágyból, felvett egy maci gatyát és egy pólót, majd lement. Szép lassan felöltöztem én is, könnyeimet csak azért is elrejtettem, ne adjam meg Harrynek azt a győzelmet, hogy sírni lásson. Kinyitottam az ajtót, és nem akartam lemenni. Valami visszatartott. Majd megértettem. Niall beszélt, inkább kiabált Harrynek.
-Fejezd ezt be, Harry!
-Mégis mit?
-Hagyd békén Bertát! Semmi olyat nem tett, amiért ezt érdemelné. Örülj neki, hogy ezért ő téged már nem köpött le hatszor! Mert hidd el, ha én ő lennék, már megtettem volna.
-Na tessék. Jön a hős szerelmes és megvédi a hercegnőt, aki nem képes a sarkára állni...
-Na erről beszéltem Harry. Meg amit reggel mondtál. Tudod milyen szarul esett még Nekem is?
-Hát persze, hogy szarul esett, mert csak kihasznált téged, és rájöttél.
-Nem. Nem használt ki. Csak aludtunk, mert nem tudott hova menni. És igen, még így is, hogy szimplán haverok vagyunk, így is rosszul esett, mert láttam, hogy neki is.
-Mert mintha neki lennének érzései...
-Képzeld vannak!
-Honnan tudod? Miért lenne? Én még nem láttam, hogy lenne neki olyan..
-Mert láttam őt sírni, Harry! Nem is egyszer! És képzeld, csak is miattad! Mily' meglepő! -ezután csönd lett. Visszamentem a szobába és nem akartam lemenni. Ezek a mondatok még jobban a szívembe hatoltak, és még több könny csordult ki szememből. Ekkor már úgy döntöttem, hogy nem akarok erősnek tűnni, mert senki sem bír ennyit el, hiába is látszik úgy. Úgyhogy összeszedtem magam, nem töröltem le egy könnyet sem, és lesétáltam. Az asztalhoz ültem. Niall rögtön elém pakolt egy tál müzlit.
-A fiúk? -kérdeztem, és ezzel kanalaztam is egyet az elém tett ételből.
-Boltba mentek, majd valamikor jönnek. Jól vagy? -kérdezte, ezzel a szememre utalva, ami persze ki volt sírva.
-Csakis a legjobban. -erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd ettem egy falatot.- Mindent hallottam. Köszönöm, Niall.
-Ne köszönd, semmit sem ért.
-Nem az a lényeg, hogy ért-e valamit vagy sem. Hanem, hogy kiálltál értem. És ezt köszönöm. -itt egy igazi mosoly jelent meg az arcomon, majd ő is viszonozta ezt és ettünk tovább. Ezután bementünk a nappaliba, csak azért is, hogy Harry lássa, tényleg Miatta sírtam. Egészen megbámulta piros, kisírt szememet, de végül Ginára vándorolt a tekintete. Filmet néztünk, nem tudom mi volt az, mert bealudtam rajta, annyira le akartak csukódni a szemeim a fájdalomtól. Csak arra keltem fel, hogy Harry üvölt.
-Hova a picsába tűnt a pénzem? -ekkor rám kapta a fejét, én pedig értetlenül meredtem rá.
~
A lányokkal egy folytában azon gondolkozunk, hogy Harry mit eszik ezen a lányon. Beképzelt, hisztis, öntelt picsa, aki csak a pénzére megy. Persze ezt még nem vette észre Hazza, amit nem is értek, hogy hogyan. A múlt kori dupla buli óta nem volt egy sem, de ahogy láttam, Gina ruhatára és pénztárcája egyre nagyobb. De nem igaz, hogy ez csak nekem tűnik fel! Bárkinek mondom, mindig csak azt mondják, hogy azért képzelem ezt, mert szerelmes vagyok Harrybe, és féltékeny a csajra. Az első igaz, a második nem. Semmi pénzért nem lennék féltékeny egy ilyen libára, és amúgy is. Ha Harry boldog, akkor én is az vagyok. Csak hogy nem boldog! De ez egy más kérdés már a számukra.
Ma ismét egy bulit terveztek. Szépen elkészültünk, és át baktattunk hozzájuk. Gina ismét Harryvel enyelgett. Mily' meglepő! Át jöttek most Josh-ék is, és jót buliztunk. De pont láttam, mikor Gina kivett egy köteg pénzt Harry pénztárcájából. Ki akartam verni a kezéből, és üvölteni, hogy 'Há, most megvagy, ribanc!' De sajnos mire odaértem, már visszatette, és befutott a mosdóba. Csak ráztam a fejem, és besétáltam a konyhába. Harry ott ült, és iszogatott. Töltöttem ki egy pohárba bort, arrébb raktam a poharat, majd az üvegből kezdtem el inni. Szépen meghúztam, nem is egyszer. Harry csak figyelt. Minden mozdulatomat követte a szemével, de csak félig, mintha nem is tenné. Amióta Ginával van, rám sem akar nézni. Csoda, hogy most megtörtént.
-Mi történt? -kérdezte, és némi törődést véltem felfedezni a hangjában. Próbálta elfedni, de nem ment neki.
-Á, semmi. Csak egy csőd tömeg vagyok. Na és neked mi baj? -húztam meg ismét az üveget.
-Ginával összevesztünk. Kiakadt valami szarságon, nem adtam neki igazat, és ezért bedurcizott. Azóta nem láttam.
-Szóval itt van az ok...
-Milyen ok?
-Jaa, semmi. Csak az, hogy ő a pénzedre megy, és egy picsa. De semmi. Nem szóltam. -húztam meg ismét az üveget. Hihetetlen, hogy még nem éreztem a hatását sem.
-Szerintem meg csak túl sokat ittál már. Csak beképzelted az egészet. -vette el előlem az üveget- Ne igyál többet. Szeretjük egymást, és ez nem kérdéses.
-Igazán Harry? Biztos? -majd otthagytam. Megkerestem a többieket, és elkezdtem velük bulizni. Jót tett. Végre kikapcsoltam egy kicsit.
*Harry szemszöge*
Amit Bertával beszéltem, eléggé elgondolkodtatott. Miért mondott volna ilyet? Miért akar nekem állandóan rosszat? Vagy csak úgy gondolja, hogy ha vele nem vagyok, akkor mással se legyek? Nem tudtam eldönteni, hogy mi késztette erre. Igaz, hogy még mindig törődöm vele, és lehet, hogy érzek is valamit, de ez akkor is túlzás. Miután elvettem tőle az üveget és kiment, én húztam azt meg. Édes nyála nem zavart, talán az volt az, amit érezni akartam, de nem tettem érte semmit, mert nem érte volna meg. Miután kiürült az üveg, visszamentem a többiekhez. Ők elég jól el voltak a hangok alapján. De mikor kép is társult! Josh és Berta egymást nyalták, falták. Csak úgy kapkodtak egymás szája után. Na ez volt az, amikor rájöttem, hogy szívesen lennék Josh helyében, és szívesen ütném őt ki. De nem tettem, semmi jelét nem mutattam, hogy esetleg zavarna, hisz nekem barátnőm van, nekik meg kijár a boldogság. Csak álltam, és néztem, ahogy ők heves csók csatát vívnak, majd mikor Josh keze letévedt Berta fenekére és ő azt visszahúzta a derekára, azt hittem lesz ennek folytatása is. Nem is tévedtem, a barátom Berta pólója alá nyomta a kezét, és úgy simogatta a derekát, miközben még mindig nem vált el ajkuk. Na ez volt az a pont, hogy felrohantam, és ki akartam engesztelni Ginát. Nem sikerült, lerohant a lépcsőn, és elment előlem. Visszamentem a szobámba, és ledőltem az ágyra.
-Én ezt nem bírooom! -fogtam meg a fejem, és próbáltam álomba merülni.
*Berta szemszöge*
Amilyen csók csatát levívtunk Josh-sal, az valami fantasztikus volt. Mégis egész végig azon járt az agyam, hogy ezt szívesebben csinálnám Harryvel. De nem érdekelt, mert a pillanatnak éltem, és élveztem, hogy van valaki, akit érdeklek. És nem csak, mint barát. Amint elváltak ajkaink, ő megharapta sajátját, és kajánul elmosolyodott.
-Hozok valami piát. Nem vagy semmi! -majd elsétált. Ginát láttam szaladni, egyenesen Harry cucca felé. Késztetést éreztem, hogy utána menjek. Meg is tettem, és rá is szóltam.
-Fejezd be, Gina!
-Ugyan mit, drágaság?
-Ne add itt az ártatlant! Tedd le Harry pénztárcáját, és tedd vissza azt is, amit még fél órája vettél ki.
-Álmodik a nyomor! -nevetett, majd kivett egy újabb adag pénzt, a tárcát a helyére tette, majd felsétált. Visszamentem a többiekhez. Josh elől elvettem a piát, a szaga alapján valami jó erős lehetett, így lehúztam az egészet.
-Huhú, jól vagy? -kérdezte, majd elvette tőlem a poharat és kidobta.
-Persze! Tökéletesen! -legyintettem, és kínosan felnevettem. Vette az adást, inkább elhívott táncolni. Az este nem volt már hosszú, felmentem ismét Niall szobájába -azt az egyet ismertem, ahova szívesen bementem- és ledőltem az ágyra. Kicsit furcsálltam, hogy púpos, de amikor meghallottam, hogy nyöszörög alólam az ír srác, rögtön felpattantam és elnézést kértem.
-Jaj, bocsi, úgy sajnálom! Nem láttalak.
-Semmi baj. Mi történt? -nézett rám álmosan.
-Nem aludhatnék ismét itt? -csak bólintott egyet, arrébb csúszott az ágyon, és beengedett a takarója alá. Nem volt gáz, egyikünk sem érezte kellemetlenül magát, mert mindketten nagyon jóban voltunk, és tudtuk, hogy sosem kezdenénk ki a másikkal.
-Látom neked nem elég egy srác! -keltett fel minket Harry. Miért ilyen bunkó velem?
-Mi van? -néztem rá értetlenül. Niall sem értett belőle semmit.
-Hát, csak tudod, velem majdnem összejött, Josh-sal olyan csók csatát vívtál, hogy az szinte az én nyelvemnek fájt, és Niall-el pedig együtt is alszol? Húh, jól nyomod... Ja, és akkor még Gina a picsa? -majd kisétált. Olyan mélyre tudnak hatni a szavai, hogy az már szinte képtelenség. Hiába most keltem, könnyek gyűltek a szemembe, és inkább magamra húztam a takarót.
-Ne foglalkozz vele. -húzta le rólam az előbb felhúzott takarót- Sírsz? -kérdezte meglepetten.
-Hogy ne foglalkoznék vele, Niall?! Az egyik legfontosabb személy az életemben... de ő ezt mégsem látja.
-Ne sírj. -kérlelt, és letörölt egy könnycseppet.- Na jó, öltözz fel, aztán gyere le. Majd a többiekkel együtt felvidítalak. -kipattant az ágyból, felvett egy maci gatyát és egy pólót, majd lement. Szép lassan felöltöztem én is, könnyeimet csak azért is elrejtettem, ne adjam meg Harrynek azt a győzelmet, hogy sírni lásson. Kinyitottam az ajtót, és nem akartam lemenni. Valami visszatartott. Majd megértettem. Niall beszélt, inkább kiabált Harrynek.
-Fejezd ezt be, Harry!
-Mégis mit?
-Hagyd békén Bertát! Semmi olyat nem tett, amiért ezt érdemelné. Örülj neki, hogy ezért ő téged már nem köpött le hatszor! Mert hidd el, ha én ő lennék, már megtettem volna.
-Na tessék. Jön a hős szerelmes és megvédi a hercegnőt, aki nem képes a sarkára állni...
-Na erről beszéltem Harry. Meg amit reggel mondtál. Tudod milyen szarul esett még Nekem is?
-Hát persze, hogy szarul esett, mert csak kihasznált téged, és rájöttél.
-Nem. Nem használt ki. Csak aludtunk, mert nem tudott hova menni. És igen, még így is, hogy szimplán haverok vagyunk, így is rosszul esett, mert láttam, hogy neki is.
-Mert mintha neki lennének érzései...
-Képzeld vannak!
-Honnan tudod? Miért lenne? Én még nem láttam, hogy lenne neki olyan..
-Mert láttam őt sírni, Harry! Nem is egyszer! És képzeld, csak is miattad! Mily' meglepő! -ezután csönd lett. Visszamentem a szobába és nem akartam lemenni. Ezek a mondatok még jobban a szívembe hatoltak, és még több könny csordult ki szememből. Ekkor már úgy döntöttem, hogy nem akarok erősnek tűnni, mert senki sem bír ennyit el, hiába is látszik úgy. Úgyhogy összeszedtem magam, nem töröltem le egy könnyet sem, és lesétáltam. Az asztalhoz ültem. Niall rögtön elém pakolt egy tál müzlit.
-A fiúk? -kérdeztem, és ezzel kanalaztam is egyet az elém tett ételből.
-Boltba mentek, majd valamikor jönnek. Jól vagy? -kérdezte, ezzel a szememre utalva, ami persze ki volt sírva.
-Csakis a legjobban. -erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd ettem egy falatot.- Mindent hallottam. Köszönöm, Niall.
-Ne köszönd, semmit sem ért.
-Nem az a lényeg, hogy ért-e valamit vagy sem. Hanem, hogy kiálltál értem. És ezt köszönöm. -itt egy igazi mosoly jelent meg az arcomon, majd ő is viszonozta ezt és ettünk tovább. Ezután bementünk a nappaliba, csak azért is, hogy Harry lássa, tényleg Miatta sírtam. Egészen megbámulta piros, kisírt szememet, de végül Ginára vándorolt a tekintete. Filmet néztünk, nem tudom mi volt az, mert bealudtam rajta, annyira le akartak csukódni a szemeim a fájdalomtól. Csak arra keltem fel, hogy Harry üvölt.
-Hova a picsába tűnt a pénzem? -ekkor rám kapta a fejét, én pedig értetlenül meredtem rá.
2012. október 30., kedd
27.fejezet
Szerbusztok kedveskéim.:3 Köszönöm, hogy vagytok nekem, és hogy van mindig valaki, aki újonnan kommentel.:D Nagyon szeretlek titeket.<3 Hálám jeléül, itt is van az újabb rész. Jó olvasást, puszi.:D
~
*Harry szemszöge*
-Ezt mégis hogy képzelted? Hm? -üvöltözött. Nem tudom miért kellett így felfújni ezt. Hagy éljem már az életemet úgy, ahogy én akarom!
-Nem mindegy neked? Azt csinálok, amit akarok. Nagy vagyok már. És te nem vagy az apám. -teljes nyugodtsággal végig mondtam, majd megfogtam a tányérom és bevittem a mosogatóba. Louis követett.
-Tudod mit fog érezni Berta amikor ezt meglátja? És eleve is, mi azon dolgozunk a srácokkal, hogy hogyan békíthetnénk ki titeket. Erre te meg becsajozol...
-Nem érdekel engem Berta! Barátok vagyunk Louis, fogd már fel! És amúgy meg neki is van valakije.
-És ezt mégis honnan veszed? -ráncolta össze a szemöldökét.
-Tegnap láttam egy sráccal, mikor nevetgélve jött haza. Utána meg megcsókoltam Ginát, és ő befutott a házba. Ennyi.
-Srácok ezt majd megbeszélitek később, mennünk kell, mert elkésünk.
-Jól van Liam! -üvöltöttünk rá mindketten, majd kisétáltunk és beültünk a kocsiba mi is. Elég fagyos volt köztünk a hangulat, de nem tehettem arról, hogy beleszólnak az életembe. Tudom, hogy a barátaim, és jót akarnak, de ami sok, az sok.
*Berta szemszöge*
Amikor jöttem haza Adammel, megláttam Harryt. Nagyon jól éreztem magam Addel, de amint megláttam, hogy Harry megcsókolja a csajt, olyan szörnyű érzés fogott el, hogy muszáj voltam beszaladni, ezzel otthagyni barátom. Nekitámaszkodtam az ajtónak, majd szépen lecsúsztam rajta. Könnyek gyűltek a szemembe. Végig akartak folyni arcomon, de nem engedtem.
-Berta! Berta! -hallottam kintről Adam hangját- Mi a baj? Kérlek engedj be! -arrébb csúsztam, majd kinyitottam az ajtót. Ő fölkarolt a földről, majd bevitt a nappaliba a kanapéra. Hozott nekem egy csésze teát, majd beült ő is mellém.
-Mi történt?
-Tudod van az a srác, akiről meséltem neked...
-Harry. Igen?
-Ott állt a szomszéd ajtóban és lesmárolt egy csajt. Pedig pontosan tudta, hogy itt vagyok. És azt is, hogy... -eltört a mécses, itt már nem tudtam visszafogni a könnyeket. Először kigördült az első, majd követte őt a második, harmadik, majd már az egész patakokban ömlött.
-Hogy? Ha az 's' betűs szó, akkor nem muszáj kimondanod. -bólintottam, majd védelmet nyújtó karjaiba dőltem. Mellkasán pihent fejem, ő pedig átkarolt. Hihetetlen mennyit számít egy ölelés is akár. Annyira belefeledkeztünk mindenbe, hogy elaludtunk. A csöngő keltett minket. De persze nem kellett kitápászkodnom, mert mire kinyitottam a szemem, Eleanor már ajtót nyitott. Így visszacsuktam a szemem, és próbáltam aludni. Kevés sikerrel, ugyanis egy párna landolt a fejemen.
-Mi van már? -üvöltöttem még mindig csukott szemmel.
-Kelj fel! -utasított Louis. Mit keres ő itt? Mikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy nem csak ő van itt, hanem még Niall, Liam és Zayn is. Egyszóval mindenki, kivéve Harry.
-Igen? -törölgettem a szemem, majd felültem a kanapén.
-Ki a barátod? -guggolt le elém még mindig Lou- Így mi lesz a tervvel?
-Ő csak egy haver, Lou!
-Akinek a karjaiban alszol? Hát az biztos nem csak barát. -hangsúlyozta ki a csak szót.
-Louis hagyd már őt. Tényleg csak barátok vagyunk!
-Aha, persze...
-Meleg vagyok, ember! De bocs, hogy ezt nem közölte veled az első mondatában... -Adam felállt és kisétált a konyhába.
-Én mondtam, hogy csak barátok. Nem is lehetne több, mivel ő meleg. De kérlek bízzatok bennem! -felálltam, és felmentem felöltözni. Adamtől bocsánatot kértem, Louis nevében is, majd visszaültem a srácokhoz már a reggelim kíséretében.
-Szóval akkor miért is jöttetek? -kérdeztem.
-Odaadod a kajád felét? Majd éhen halok.. -nyögte ki Niall, miután egy folytában a szendvicsem bambulta.
-Menj a konyhába, van még egy fél a pulton. Na, de miért is jöttetek?
-Harrynek barátnője van.
-Tudom. Gina. Ismerem.
-Honnan? -kérdezték a fiúk egyszerre.
-Albert unoka húga. Volt szerencsém megismerni. Ha tényleg összejönnek, akkor sok szerencsét, mert az a lány.. hűű, nem semmi. Egy kétszínű, pénz leső szuka. Senkinek sem kívánnám a nyakára...
-Az jó, mert most pont a te pasid környékezte meg... -szólalt meg végre Zayn is.
-Tudom. Ellene nincs esélyem. Főleg úgy, hogy Harry szinte rám se bír nézni.
-Szóval ennyi? Feladod?
-Igen Liam. Vele szemben nincs esélyem! Hát nézz csak rá, aztán meg rám. A másik meg, hogy rögtön az első randin ilyen smárolás? Ahhoz nagyon kell, hogy legyen köztük valami, mert ez nem jön csak úgy.
-Jó, akkor a tervnek lőttek. -jött be Niall.
-Igen. Majd megbékél idővel.
-Szóval hagyod elmenni. Ahogy ő is hagyott téged. Remek! Okosok vagytok, mit ne mondjak! -állt fel Louis.- Akkor mi most megyünk is. Sziasztok -most komoly besértődött? Hát ez kész. Ő kisétált, a többiek adtak egy egy ölelést, majd mentek ők is. Adam is szép lassan hazavánszorgott, én meg ismét egyedül maradtam ebben a házban. Nem tudtam mást tenni, elkezdtem magamnak ebédet csinálni. Mikor kész lett, még nem volt ebédidő, ezért nem ettem meg, hanem leültem filmezni. Valami csöpögős filmet akartam nézni, úgyhogy bekapcsoltam a laptopom, és letöltöttem a Felhők Felett Három Méterrel-t. Csináltam popcornt, egy jó kis párnás vackot a szobám egyik végében, majd bekapcsoltam és indulhatott is.
*2 héttel később*
Nem történt velem semmi érdekes. Voltam párszor a fiúknál bulizni, elég jók voltak. Ma is fogok menni majd át Lou-ékhoz, bulizni. Dél körül elkezdtem készülődni, mert előbb megyek, hogy segítsek az előkészületekben. 1-re készen voltam, és fél 2-re pedig már ott voltam a buli helyszínén. Eleanorék is velem jöttek át, így többen voltunk, hogy segítsünk. Mikor beléptünk, Eleanor üdvözölte Louist, Danielle Liamet, Gina Harry nyakán lógott, Perrie és Zayn a nappaliban voltak, így én egyedül maradtam. Csak úgy, mint Niall. Így mi egymást üdvözöltük. Párokat alkotva kezdtük el felosztani, hogy ki mit és hol fog csinálni. Én maradtam Niallel. Mi kaptuk a konyhát, természetesen. Előkészítettük a kajákat, piákat, majd egy kis asztalra felraktuk őket. Nem is tudom, hogy minek lett így megszervezve, mikor nincs senkinek szülinapja, meg semmi. Csak pár haver jött, és ennyi. 5 körül már kezdődött a buli.
-Gina, ugye? -ültem le a lány mellé, aki csoda, hogy nem Haryvel volt.
-Igen. Te meg Berta, igaz?
-Igen. Nos, te mit is akarsz Harrytől? -mindkettőnkben volt már elég pia, így nem volt kínos a kérdés.
-Szeretem őt, és tudom, hogy Albert mit mondott neked, de ez nem igaz.
-Akkor jó. Csak ennyit akartam megtudni. -felröhögött.
-Dehogynem igaz, csak szívatlak! Nem szeretem Harryt és valószínűleg sosem fogom, de a pénze az csábító! -röhögött, majd felállt, és odasétált az emlegetett Harryhez. Ezt nem akartam magamban tartani, de ki hinné el? Louis! Megkerestem, majd félrehívtam.
-Louis beszélnünk kell! -berángattam a fürdőbe, majd bezártam az ajtót.
-Igen?
-Fú, te bűzlesz a piától. Na mindegy. A lényeg. Gina nem szereti Harryt. Nem is fogja. Most beszéltem vele. Csak a pénze kell neki.
-Aha, biztos. -nehéz egy részeg embernek magyarázni.
-Nem Louis, nem érted. Ki fogja szedegetni a pénzt a tárcájából. Csak ezért van vele! -ő csak bólogatott- Minek is beszélek egy részegnek erről! -kisétáltam, majd megpróbáltam megkeresni Liamet, de őt nem találtam. Hát gondoltam akkor felmegyek egy szobába. Nem kellett volna. Ahova benyitottam, az pont Harry szobája volt. Legalább is szerintem az az volt.
-Menj már kifelé! Ez zárt körű rendezvény! -üvöltözött rám Gina. Hát... nem voltam kíváncsi a csóknál elfajultabb helyzetben lévő "gerle párra", de ezt is láttam. Ezután egy csendes szobába bementem és leültem az ágyra. Nem sokára el is aludtam.
-Berta! Berta ébresztő! -keltegetett Niall.
-Ajj, mi történt?
-Elaludtál a szobámban. Már reggel 10 óra van. Lehet, hogy fel kéne kelned. A srácok mára is egy bulit akarnak.
-Mára is? Remek. -kipattantam az ágyból, megigazítottam magam, majd lementem- Jó reggelt.
-Helló! -leültem az asztalhoz, és én is enni készültem. Mindenki lent volt, kivéve Harry és Gina. Nem tudom, hogy a többieket nem zavarja-e, de engem nagyon idegesít. Reggeli után hazamentünk a lányokkal rendbe szedni magunkat, aztán visszajöttünk. Ezúttal hoztunk rendesen mindent. Előkészültünk, most nem egy olyan bulit csináltunk, mint tegnap, hanem csak ilyen pizsi buli szerűt. Leültünk a tv elé, hálózsákokban voltunk és pattogatott kukorica, chips, és cola volt előttünk. Valami filmet néztünk, és beszélgettünk. Ez az este jól telt, bár jobb lett volna, ha Gina nincs ott, és nem veri ki mindenért a hisztit. Szerintem a srácok is érezték, hogy ő nem közénk való, de nem szóltunk semmit sem Harrynek. Azt a beavatós bulit sem csináltattuk meg vele, így nem is számíthat ránk. Azaz nem olyan fontos a csapatnak, és Harrynek sem. Remélhetőleg hamar rájön, hogy mit is csinál a háta mögött a kedves kis barátnője. Vagy ha nem, akkor abból nagy félreértések lesznek.
~
*Harry szemszöge*
-Ezt mégis hogy képzelted? Hm? -üvöltözött. Nem tudom miért kellett így felfújni ezt. Hagy éljem már az életemet úgy, ahogy én akarom!
-Nem mindegy neked? Azt csinálok, amit akarok. Nagy vagyok már. És te nem vagy az apám. -teljes nyugodtsággal végig mondtam, majd megfogtam a tányérom és bevittem a mosogatóba. Louis követett.
-Tudod mit fog érezni Berta amikor ezt meglátja? És eleve is, mi azon dolgozunk a srácokkal, hogy hogyan békíthetnénk ki titeket. Erre te meg becsajozol...
-Nem érdekel engem Berta! Barátok vagyunk Louis, fogd már fel! És amúgy meg neki is van valakije.
-És ezt mégis honnan veszed? -ráncolta össze a szemöldökét.
-Tegnap láttam egy sráccal, mikor nevetgélve jött haza. Utána meg megcsókoltam Ginát, és ő befutott a házba. Ennyi.
-Srácok ezt majd megbeszélitek később, mennünk kell, mert elkésünk.
-Jól van Liam! -üvöltöttünk rá mindketten, majd kisétáltunk és beültünk a kocsiba mi is. Elég fagyos volt köztünk a hangulat, de nem tehettem arról, hogy beleszólnak az életembe. Tudom, hogy a barátaim, és jót akarnak, de ami sok, az sok.
*Berta szemszöge*
Amikor jöttem haza Adammel, megláttam Harryt. Nagyon jól éreztem magam Addel, de amint megláttam, hogy Harry megcsókolja a csajt, olyan szörnyű érzés fogott el, hogy muszáj voltam beszaladni, ezzel otthagyni barátom. Nekitámaszkodtam az ajtónak, majd szépen lecsúsztam rajta. Könnyek gyűltek a szemembe. Végig akartak folyni arcomon, de nem engedtem.
-Berta! Berta! -hallottam kintről Adam hangját- Mi a baj? Kérlek engedj be! -arrébb csúsztam, majd kinyitottam az ajtót. Ő fölkarolt a földről, majd bevitt a nappaliba a kanapéra. Hozott nekem egy csésze teát, majd beült ő is mellém.
-Mi történt?
-Tudod van az a srác, akiről meséltem neked...
-Harry. Igen?
-Ott állt a szomszéd ajtóban és lesmárolt egy csajt. Pedig pontosan tudta, hogy itt vagyok. És azt is, hogy... -eltört a mécses, itt már nem tudtam visszafogni a könnyeket. Először kigördült az első, majd követte őt a második, harmadik, majd már az egész patakokban ömlött.
-Hogy? Ha az 's' betűs szó, akkor nem muszáj kimondanod. -bólintottam, majd védelmet nyújtó karjaiba dőltem. Mellkasán pihent fejem, ő pedig átkarolt. Hihetetlen mennyit számít egy ölelés is akár. Annyira belefeledkeztünk mindenbe, hogy elaludtunk. A csöngő keltett minket. De persze nem kellett kitápászkodnom, mert mire kinyitottam a szemem, Eleanor már ajtót nyitott. Így visszacsuktam a szemem, és próbáltam aludni. Kevés sikerrel, ugyanis egy párna landolt a fejemen.
-Mi van már? -üvöltöttem még mindig csukott szemmel.
-Kelj fel! -utasított Louis. Mit keres ő itt? Mikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy nem csak ő van itt, hanem még Niall, Liam és Zayn is. Egyszóval mindenki, kivéve Harry.
-Igen? -törölgettem a szemem, majd felültem a kanapén.
-Ki a barátod? -guggolt le elém még mindig Lou- Így mi lesz a tervvel?
-Ő csak egy haver, Lou!
-Akinek a karjaiban alszol? Hát az biztos nem csak barát. -hangsúlyozta ki a csak szót.
-Louis hagyd már őt. Tényleg csak barátok vagyunk!
-Aha, persze...
-Meleg vagyok, ember! De bocs, hogy ezt nem közölte veled az első mondatában... -Adam felállt és kisétált a konyhába.
-Én mondtam, hogy csak barátok. Nem is lehetne több, mivel ő meleg. De kérlek bízzatok bennem! -felálltam, és felmentem felöltözni. Adamtől bocsánatot kértem, Louis nevében is, majd visszaültem a srácokhoz már a reggelim kíséretében.
-Szóval akkor miért is jöttetek? -kérdeztem.
-Odaadod a kajád felét? Majd éhen halok.. -nyögte ki Niall, miután egy folytában a szendvicsem bambulta.
-Menj a konyhába, van még egy fél a pulton. Na, de miért is jöttetek?
-Harrynek barátnője van.
-Tudom. Gina. Ismerem.
-Honnan? -kérdezték a fiúk egyszerre.
-Albert unoka húga. Volt szerencsém megismerni. Ha tényleg összejönnek, akkor sok szerencsét, mert az a lány.. hűű, nem semmi. Egy kétszínű, pénz leső szuka. Senkinek sem kívánnám a nyakára...
-Az jó, mert most pont a te pasid környékezte meg... -szólalt meg végre Zayn is.
-Tudom. Ellene nincs esélyem. Főleg úgy, hogy Harry szinte rám se bír nézni.
-Szóval ennyi? Feladod?
-Igen Liam. Vele szemben nincs esélyem! Hát nézz csak rá, aztán meg rám. A másik meg, hogy rögtön az első randin ilyen smárolás? Ahhoz nagyon kell, hogy legyen köztük valami, mert ez nem jön csak úgy.
-Jó, akkor a tervnek lőttek. -jött be Niall.
-Igen. Majd megbékél idővel.
-Szóval hagyod elmenni. Ahogy ő is hagyott téged. Remek! Okosok vagytok, mit ne mondjak! -állt fel Louis.- Akkor mi most megyünk is. Sziasztok -most komoly besértődött? Hát ez kész. Ő kisétált, a többiek adtak egy egy ölelést, majd mentek ők is. Adam is szép lassan hazavánszorgott, én meg ismét egyedül maradtam ebben a házban. Nem tudtam mást tenni, elkezdtem magamnak ebédet csinálni. Mikor kész lett, még nem volt ebédidő, ezért nem ettem meg, hanem leültem filmezni. Valami csöpögős filmet akartam nézni, úgyhogy bekapcsoltam a laptopom, és letöltöttem a Felhők Felett Három Méterrel-t. Csináltam popcornt, egy jó kis párnás vackot a szobám egyik végében, majd bekapcsoltam és indulhatott is.
*2 héttel később*
Nem történt velem semmi érdekes. Voltam párszor a fiúknál bulizni, elég jók voltak. Ma is fogok menni majd át Lou-ékhoz, bulizni. Dél körül elkezdtem készülődni, mert előbb megyek, hogy segítsek az előkészületekben. 1-re készen voltam, és fél 2-re pedig már ott voltam a buli helyszínén. Eleanorék is velem jöttek át, így többen voltunk, hogy segítsünk. Mikor beléptünk, Eleanor üdvözölte Louist, Danielle Liamet, Gina Harry nyakán lógott, Perrie és Zayn a nappaliban voltak, így én egyedül maradtam. Csak úgy, mint Niall. Így mi egymást üdvözöltük. Párokat alkotva kezdtük el felosztani, hogy ki mit és hol fog csinálni. Én maradtam Niallel. Mi kaptuk a konyhát, természetesen. Előkészítettük a kajákat, piákat, majd egy kis asztalra felraktuk őket. Nem is tudom, hogy minek lett így megszervezve, mikor nincs senkinek szülinapja, meg semmi. Csak pár haver jött, és ennyi. 5 körül már kezdődött a buli.
-Gina, ugye? -ültem le a lány mellé, aki csoda, hogy nem Haryvel volt.
-Igen. Te meg Berta, igaz?
-Igen. Nos, te mit is akarsz Harrytől? -mindkettőnkben volt már elég pia, így nem volt kínos a kérdés.
-Szeretem őt, és tudom, hogy Albert mit mondott neked, de ez nem igaz.
-Akkor jó. Csak ennyit akartam megtudni. -felröhögött.
-Dehogynem igaz, csak szívatlak! Nem szeretem Harryt és valószínűleg sosem fogom, de a pénze az csábító! -röhögött, majd felállt, és odasétált az emlegetett Harryhez. Ezt nem akartam magamban tartani, de ki hinné el? Louis! Megkerestem, majd félrehívtam.
-Louis beszélnünk kell! -berángattam a fürdőbe, majd bezártam az ajtót.
-Igen?
-Fú, te bűzlesz a piától. Na mindegy. A lényeg. Gina nem szereti Harryt. Nem is fogja. Most beszéltem vele. Csak a pénze kell neki.
-Aha, biztos. -nehéz egy részeg embernek magyarázni.
-Nem Louis, nem érted. Ki fogja szedegetni a pénzt a tárcájából. Csak ezért van vele! -ő csak bólogatott- Minek is beszélek egy részegnek erről! -kisétáltam, majd megpróbáltam megkeresni Liamet, de őt nem találtam. Hát gondoltam akkor felmegyek egy szobába. Nem kellett volna. Ahova benyitottam, az pont Harry szobája volt. Legalább is szerintem az az volt.
-Menj már kifelé! Ez zárt körű rendezvény! -üvöltözött rám Gina. Hát... nem voltam kíváncsi a csóknál elfajultabb helyzetben lévő "gerle párra", de ezt is láttam. Ezután egy csendes szobába bementem és leültem az ágyra. Nem sokára el is aludtam.
-Berta! Berta ébresztő! -keltegetett Niall.
-Ajj, mi történt?
-Elaludtál a szobámban. Már reggel 10 óra van. Lehet, hogy fel kéne kelned. A srácok mára is egy bulit akarnak.
-Mára is? Remek. -kipattantam az ágyból, megigazítottam magam, majd lementem- Jó reggelt.
-Helló! -leültem az asztalhoz, és én is enni készültem. Mindenki lent volt, kivéve Harry és Gina. Nem tudom, hogy a többieket nem zavarja-e, de engem nagyon idegesít. Reggeli után hazamentünk a lányokkal rendbe szedni magunkat, aztán visszajöttünk. Ezúttal hoztunk rendesen mindent. Előkészültünk, most nem egy olyan bulit csináltunk, mint tegnap, hanem csak ilyen pizsi buli szerűt. Leültünk a tv elé, hálózsákokban voltunk és pattogatott kukorica, chips, és cola volt előttünk. Valami filmet néztünk, és beszélgettünk. Ez az este jól telt, bár jobb lett volna, ha Gina nincs ott, és nem veri ki mindenért a hisztit. Szerintem a srácok is érezték, hogy ő nem közénk való, de nem szóltunk semmit sem Harrynek. Azt a beavatós bulit sem csináltattuk meg vele, így nem is számíthat ránk. Azaz nem olyan fontos a csapatnak, és Harrynek sem. Remélhetőleg hamar rájön, hogy mit is csinál a háta mögött a kedves kis barátnője. Vagy ha nem, akkor abból nagy félreértések lesznek.
2012. október 26., péntek
26.fejezet
Sziasztok.! Sajnálom, hogy idáig nem hoztam nektek részt, de elég sokat kellett tanulnom. Ebben a 3 napban 5 dolgozatot írtunk, abból 2 tz volt. Szóval nagyon sajnálom, de az időm nem engedte meg, hogy írjak is nektek.:( Viszont, most újra itt, amit én is nagyon csodálok, mivel elkezdtem megírni ezt a részt, már a vége fele járhattam, mikor véletlen megnyomtam valamit, és az egész kitörlődött. Ez is csak én lehetek! Itt üvöltöztem fél órán keresztül, hogy 'hogy lehetek ennyire béna?', de miután kidühöngtem magam, megmostam az arcomat, és újra neki álltam. Úgyhogy ezt úgy olvassátok, hogy ez egy utánzat, mert az eredeti elveszett. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást, kommenteljetek légyszí. Puszii.:Dx<3
~
*Berta szemszöge*
A fiúk tervében nem nagyon bíztam, hiába akartam, de valljuk be, hogy elég gyenge volt, így megmondtam nekik, hogy 7 napot adok arra, hogy megcsinálják ezt. Ha össze jön, akkor maradok, ha nem... akkor is maradok, mert attól még, hogy egy fiúnak nem kellek, a barátaimra szükségem van. És hogy miért pont 7 nap? Mert akkor lesz egy hónapja, hogy ismerem a fiúkat. Hihetetlen, hogy már ilyen régóta itt vagyok!
Úgy gondoltam, hogy beszélek Ninával, annak ellenére is, hogy az a marha nem enged be. Biztosra akartam menni, így felhívtam őt, és lebeszéltem, hogy átmegyek. Ezután összekészültem és indultam is. Kifújtam a levegőt az ajtó előtt állva, nehogy valami olyat mondjak megint amit nem kellene, majd megnyomtam a csengőt.
-Mit akarsz itt kislány? -nyitott ajtót nem túl kedvesen az az Albert. Lökött egy fickó. Különben is, milyen név az, hogy Albert?!
-Ninához jöttem. Beszélni szeretnék vele. Engedj be.
-Ő nincs itthon.
-Pár perce beszéltem vele, hogy jövök. Tudom, hogy itt van. Engedj be. -mondtam minden szót teljes nyugodtsággal.
-Azóta el kellett mennie. -mit is mondjak... nem túl jól hazudik.
-Nem kellett. Akkor szólt volna. Na engedj be. -még mindig nyugodt voltam. Szinte már borzasztó nyugodtság áradt a szavaimból, afféle 'leszarom, hogy mit mondasz' stílussal keverve. Talán ez zavarta annyira.
-Te ide be nem jössz, az biztos! Megmondtam a múltkor is, kislány! -kezdett el üvöltözni. Ez nekem nem tetszett.
-Akkor hívd ide őt. Beszélni akarok vele. Nem kell nekem ahhoz bemennem. Itt is tudok vele társalogni.
-Azt mondtam, takarodj!
-Most miért beszélsz vele így, Albert? Gyere csak be! -jött meg végre Nina. Ekkor félrelépett az ajtóból és egy gúnyos mosolyt vetett felém Albert, én pedig beljebb mentem és visszamosolyogtam. Természetesen 'én nyertem, haha' stílusú volt. Ez sem nyerte el a tetszését. Ennek a hapsinak semmi sem tetszik. Leültünk a kanapéra, majd Nina kiküldte füvet nyírni, hogy ne zavarjon minket. Jól kibeszéltük magunkból a gondjainkat, aztán pedig megbocsájtottunk egymásnak. Én bocsánatot kértem, amiért le ribancoztam, ő pedig bocsánatot kért, amiért úgy viselkedett velem és kidobott. Végül ebédig maradtam. Albert itt már egy csomót kérdezgetett rólam, és elég kedves volt velem. Gondoltam beletörődött, hogy Ninához tartozom, és ezért meg akart ismerni. Egy nagyot kellett tévednem, hogy rájöjjek, ez az ember egy önző görény.
-Nos Albert. Miért kérdezgetsz ennyit tőlem? Miért vagy velem hirtelen ilyen kedves? -kérdeztem rá nagy mosollyal.
-Mert meg akarom ismerni az életed. És érdekel, honnan ismered azt az 5 nyálas képű ficsúrt. -ekkor Nina felállt, és otthagyott minket, mivel tudta, ebből nagy vita lesz.
-Mit érdekel az téged? -kérdeztem ekkor már flegmán.
-Tudod, van egy unoka húgom, akit egyedül nevelek. Nem sokára ő is ide fog költözni hozzánk. És oda van ezért az 5 nyál gépért. Össze akarok hozni egy találkozót nekik.
-És ehhez mi közöm van nekem? Vidd el egy dedikálásra, vagy valami ilyesmi...
-Nem, én személyes találkát akarok, csak a lány számára. Valamint össze akarom hozni az egyik taggal. Szeretném, ha valamelyik a pasija lenne. Mondjuk az a göndörke. Akibe úgy bele vagy esve, csak fölöslegesen, mert semmi esélyed nála. -ezt most komolyan kellett? Hogy lehet valakinek ekkora pofája?
-Hány éves a kis csaj? És miért akarod ezt? -felemelkedtem székemből, rátámaszkodtam az asztalra, és próbáltam nyugodt maradni.
-Most lesz majd 18. És ne kis csajozd le! És azért akarom ezt, mert így több lesz majd a pénz a háznál.
-Azt te meg honnan veszed? Miért vagy te ilyen biztos a tervedben?
-Azért, mert a csaj pénzt fog kiszedegetni a pénztárcájukból. És csak, hogy felkészülhess: az egészet rád fogja fogni majd. -mi a szar? Ezt meg mégis hogy merészeli? Mit képzel ez magáról, ki ő? Normális ez? Mert szerintem valami nem stimmel neki odafent.
-Akkora egy bunkó vagy! Ezt mégis hogy képzelted... képzeltétek? Honnan tudtad, hogy lesz majd kire fogni?
-Onnan, hogy mikor megtudtam, hogy Nina terhes, te pedig jóban vagy a fiúkkal, akkor elvállaltam az apaságot. Csak azért, hogy a közelébe tudjak jutni a fiúkhoz, és így majd bevethetem az unoka húgomat. Mindennek oka van, bébi. -most már bébizünk is? Remek, mit ne mondjak... Nina ilyenkor meg hol a fenében van?
-Hogy lehet valaki ennyire önző, bunkó állat? Mindenkit csak kihasználsz! -gyors mozdulattal felpofoztam, majd válaszát meg sem várva felkaptam a cuccom, és kifutottam az utcára. Utánam jött, és megfogta a csuklóm.
-Ezzel még nincs semminek vége, angyalbögyölőm. Mindig is szerettem a verekedős, agresszív kis csajokat. -húzogatta a szemöldökét.
-Hagyj békén te pedofil, önző állat! -hasba vágtam, majd elfutottam.
-Ne olyan hevesen csillagom. Megtalállak én! És csak hogy tudd: én mindig megkapom azt, amit akarok! Ezúttal téged és a pénzt! -többet már nem hallottam, mert bezártam az ajtót. Minden létező ajtót a házban, amin ki-be lehetett mászkálni kulcsra bezártam, csak a belsőket nem, mivel eléggé megijesztett ez az előbbi 'fenyegetés'. Felszaladtam a szobámba, és ledőltem az ágyra.
Három óra múlva kopogtatásra lettem, figyelmes. Lou és Eleanor álltak az ajtóban és azt mondogatták, hogy engedjem be őket. Nem értettem, de aztán leesett, hogy bezártam minden ajtót. Kinyitottam, majd köszöntöttem őket.
-Sziasztok. -megöleltem mindkettőt, de választ nem kaptam. Inkább csak egy-egy fura tekintetet.
-Mi történt? Miért zárkóztál be? -kérdezte végül El.
-Semmi. Csak úgy.
-Aha, persze... -veregette meg a vállam, Louis- Na mi történt?
-Semmi, tényleg. Csak egyedül akartam lenni, és nem akartam, hogy zavarjanak. Azt hittem, hogy van kulcsod.
-Van, csak ma itthon hagytam. De úgy látszik belőled semmit sem szedünk ki, úgyhogy mi felmegyünk. Szia. -megölelt bíztatás képen, majd felmentek mindketten. Mikor én is felmentem a szobába, mielőtt beléptem volna, találkozott tekintetem Louis-éval. Tükrözte a 'figyellek!' mondatot. Nem igazán zavart, sőt. Inkább örültem, hogy van aki foglalkozik velem. Bedőltem az ágyamba, gondolkodni kezdtem. Talán el kéne mennem innen, mielőtt még Albert ide uszítja azt a hisztis, pénz leső szukát? Talán el kéne mennem, mielőtt nekem is bajom lenne? Lehet. Lehet, de az gyávaság lenne.
Míg ezen gondolkoztam, elnyomott az álom. Reméltem, egy szebb holnapra kelek fel.
*Harry szemszöge*
A fiúk egy folytában azzal zaklatnak, hogy beszéljek Bertával, és bocsássak meg neki. Megmondtam, hogy megbocsájtottam neki, de nem bízok benne. Ezután végre békén hagytak, de én mégis éreztem, hogy beszélnem kéne, tényleg vele. De mégsem tettem, pedig éreztem, hogy valami így nincsen rendben. Egyszerűen csak nem vagyok képes vele beszélni. Pedig tényleg hiányzik. Ha nem is az, hogy olyan jól lehet vele beszélgetni, akkor az, hogy a közelemben legyen. Hogy érezzem, bármikor vele tudok lenni. Egyszóval, a jelenléte. De valahogy ezen is túl fogok jutni.
*1 héttel később*
Ezen a héten semmi érdekes nem történt. Csak voltunk egy interjún, de amúgy semmi több. Egyre többet gondolkodtam azon, hogy most mi lesz így Bertával, de arra jutottam, hogy csak barátok vagyunk. Ez így helyesebbnek tűnik. Ma egy csajhoz fogunk menni Ninához, amit Lou szervezett le azzal az Albert fickóval, mikor Eleanornál volt. Lehet, hogy csak azért ment bele, mert ijesztő alak, legalábbis a hallottak alapján biztos az. Eléggé izgatott voltam, mivel soha nem csináltunk még ilyet. Az indulás előtti fél órával elkezdtem készülődni. Felvettem egy normális ruhát, megigazítottam a hajam és már mentem is le. Pont időben, már indultunk is.
Amikor bementünk a házba, egy szép, hosszú barna hajú lány üdvözölt minket.
-Sziasztok, Gina vagyok.
-Sziaa. -mondtuk kórusban. Mindenkinek adott egy ölelést, majd bevezetett minket a nappaliba. Elég sokat beszélgettünk, csináltunk vele képet, és aláírtunk egy lapot. Nagyon kedves lány. Nem minden rajongó olyan őrült, mint a svédek, sőt. Ő olyan kedves, aranyos kis lány. Hittem, hogy nekem tovább kell lépnem a Bertás ügyön, így belegondoltam, és lehet, hogy pont őrá van most nekem szükségem. Szeretni való, és jó társaság. Valahol legmélyen tudtam, hogy nem kéne, de nem foglalkoztam vele, úgy gondoltam, hogy ő az, aki mellettem lesz ezek után.
Mikor kikísért minket, odaadta a mobil számát, majd mikor búcsúztunk, adtam az arcára egy puszit, majd fülébe súgtam:
-Holnap hívlak. -egy baráti mosoly jelent meg számon, majd követem a többieket. Amikor beszálltam a kocsiba, Liam egyből letámadott.
-Ez meg mi a fene volt? -mintha bármiféle magyarázattal is tartoznék a dolgaimért.
-Semmi. Csak beszéltem vele. -kacér mosoly jelent meg a szám szélén.
-És mi lesz Bertával? -fordult hátra Louis is.
-Berta már rég a mú... -és ekkor megláttam őt az ablakban Eleanorék házában. Hosszú szőke haja ráomlott a vállára. Tökéletes arca egy mosolyt ábrázolt. Egy, nem kettő bögre volt nála. Ez egyiket magának, a másik pedig Danielle-nek hozta. Mikor láttam, eldőlt bennem, hogy nem, hiába akartam azt mondani, hogy ő a múlt, nem így gondoltam. Ő nem a múlt, de nincs köztünk több, mint barátság. Lehet, hogy jobb is így...
-Hahó?! Ember, élsz még? -zökkentett ki Zayn a gondolat menetemből.
-Igen, bocsi. Elbambultam.
-Hát azt vettem észre. Nem csodálom, ott van Berta. És már bocs, de ha azt akartad mondani, hogy ő már a múlté, akkor ebben nagyon tévedsz. Ő neked nem a múlté. De szerencsére nekünk sem.
-Nem, nem a múlté. Viszont nincs köztünk több, mint barátság. Szimplán haverok vagyunk. Jobb is ez így...
-Harry drágám, ez már rég nem barátság nálatok. Ha nem vagytok együtt, akkor ez nem barátság, hanem egy nagy semmi. A barátok beszélnek egymással, törődnek a másikkal. Mint ahogy mi tesszük. De te, barátom, már hetek óta hozzá sem szóltál, és még csak a társaságát is kerülted. Ez nem barátság, Harry. Ez vagy több, vagy semmi. -fordult hátra Louis. Részben igaza volt, de ezt nem vallottam be nekik. Se magamnak.
-Inkább az utat nézd, Lou drágám. -mondtam kicsit flegmán, utána lehajtottam a fejem, és nem szóltam.
-Na jól van, hagyjuk ezt a témát. Menjünk el egy Nando's-ba, éhes vagyok. -jelentette ki Niall. Biztos érezte, hogy rossz ez a téma, és rosszul esik nekem. Mindig figyel az ilyen apróságokra is.
-Rendben, de akkor inkább Meki. Az útba is esik. -jelentette ki Liam, majd Lou arra vette az irányt. Megkajáltunk, majd hazamentünk. Behuppantam az ágyamba és gondolkozni kezdtem.
Egész este alig aludtam valamit, amiért azon kattogott az agyam, hogy mit kéne tennem. Egy csomó lehetőség megfordult a fejemben, de az elsőnél maradtam. Úgy voltam vele, az első a legjobb, mert az jutott először eszembe. Biztos van valami értéke is, ha az az első. Úgyhogy a még tegnap kitalált tervnél maradtam. Miután megreggeliztem, megfogtam a telefonom, és már pötyögtem is be a számot.
-Haló?
-Szia, Harry vagyok. Arra gondoltam, hogy összefuthatnánk valahol.
-Rendben. Mikor?
-Mikor jó?
-Háát, egy fél óra múlva készen lennénk, és mehetnénk.
-Akkor fél óra múlva előtted leszek. Szia.
-Szia. -köszönt el kedvesen, majd leraktam a mobilom. Felvettem valami elfogadható ruhát, a tükör előtt megigazítottam magam, majd indultam is le, a kocsimhoz.
-Hova mész? -kérdezte Liam.
-Randim van. -mondtam mosolyogva, és kimentem a házból. Elindultam a házhoz, aztán pedig már az ajtó előtt álltam. Megráztam kezem, majd becsöngettem.
-Wow. Nagyon szép vagy!
-Köszönöm. -pirult el. Ez de aranyos volt!
-Na mehetünk, Gina?
-Természetesen, Harry. -nyújtottam kezem, majd belekarolt.
-Hölgyem! -nyitottam ki neki kocsim ajtaját.
-Köszönöm, Mr. Styles!
-Örömmel, Miss Ograd! -beszálltam mellé, majd mentünk is. Egy étterembe mentünk ebédelni, ahol egy eldugott kis asztalhoz kísértem, ahol senki nem talál meg. Sokat beszélgettünk, nevettünk, majd arra eszméltem, hogy nagyon jól érzem magam a társaságában. Egyszerűen hihetetlen lány volt, hogy így el tudta felejtetni velem azt is, hogy létezem. Ebéd után elmentünk moziba. Valami romantikus filmet néztünk, nem tudom mi volt az, mivel majdnem bealudtam rajta. Gina feje a vállamon pihent, nagyon élveztem. Viszont mégis úgy gondoltam, hogy szívesebben lennék itt mással. De ez amint eszembe jutott, rögtön el is hessegettem a gondolatát, és próbáltam a partnerem társaságát élvezni. Ami nem volt nehéz, hiszen sokat beszélgettünk, nevettünk, mint már említettem. Fantasztikus lány.
Mozi után hazavittem, és megálltunk az ajtóban.
-Nagyon jól éreztem magam, Gina.
-Én is, Harry. -halvány mosolyt véltem felfedezni a fején.
-Megismételhetnénk majd egyszer. -ekkor már én mosolyogtam.
-Örömmel. -csak álltunk ott, és egymás szemébe néztünk, mikor nevetést hallottam a hátam mögül. Nevetve jött haza Berta. Egy fiúval. És még nekem kéne neki megbocsájtanom és bízni benne! Ő már be is pasizott, ember! Nem hiszem el! Meg akartam neki mutatni, hogy nem csak ő lehet boldog. Mert én is az vagyok! Nem tudom, hogy miért, de elfogott a vágy, és olyat tettem, amit később lehet, hogy megbánok. Megfogtam az előttem ártatlanul álló lány derekát, majd magamhoz húztam. Szenvedélyesen megcsókoltam. Erre megszűnt mögöttem a nevetés. Belemosolyogtam a csókunkba, hiszen amit akartam, azt elértem. Megmutattam Bertának, hogy én is boldog vagyok. Végre van egy lány, akit szeretek, és ő is viszont szeret. És ezt most sikerült bebizonyítani annak a lánynak is, aki csak kihasznált volna. Vagyis nem biztos, de valószínűleg. Mikor elszakadtunk Ginával, hallottam egy ajtó csapódást, ami jót jelentett. Önkénytelenül is mosolyogtam az előttem álló, vigyorgó lányra. És nem, nem bántam meg. Most már önszántamból is magamhoz húztam még egyszer a lányt, és most lágyan csókoltam meg.
-Nos, Miss Ograd. Remélem jól érezte magát!
-Mr. Styles. Ennél jobban nem is érezhettem volna magam. Fantasztikus volt! -megölelt, majd bement a házba. Én visszaültem a kocsimba és mosolyogva hajtottam haza. Mikor hazaértem, mindenki a kanapén ült, és engem vártak.
-Harry, Harry! Srácok megjött -súgta Niall- Na milyen volt?
-Mesélj már, haver! -jöttek oda egyszerre.
-Fantasztikus! -és mosolyogva felsétáltam. Láttam a többieken, hogy ők is örülnek. Olyan 6 óra körül járhatott az idő, de én nem mentem fel már twitterre. Holnap úgy is egy megbeszélésünk lesz, így elkészültem a lefekvéshez, kajáltam, miközben néztem egy filmet, majd elmentem aludni.
Reggel az órám ébresztett, pontban 8-kor. Tudtam, hogy el fogok késni, de még visszaaludtam. Csak az volt a baj, hogy nem a szundit nyomtam meg, hanem a lenyom gombot. Így nem keltett még egyszer. Ezáltal 9-kor ébredtem fel újra. Mikor ránéztem az órára, kipattantak a szemeim, majd gyorsan felöltöztem és lerohantam. Összedobtam egy müzlit olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam, majd leültem az asztalhoz és enni kezdtem. Már a felénél jártam, mikor Louis jött be mérgesen.
-Mi ez Styles? -dobott le egy újságot az asztalra, pontosan elém. Én és Gina voltunk rajta. Pont, amikor csókolóztunk.
-A randim vége? -tettem fel a költői kérdésem. Louis olyan ideges lett, hogy olyat én még nem láttam...
2012. október 21., vasárnap
25.fejezet
Halihóó.! Nem is tudjátok elképzelni, hogy mennyire boldog vagyok. Annyi hozzászólás érkezett olyan kevés idő alatt, hogy az hihetetlen.:] Nagyon szeretlek titeket.<3 Most annyira jó kedvemben vagyok, hogy most sem teszek nektek határt, de azért ismét örülnék, ha azért írnátok.:)
Viszont, hogy legyen valamiféle kis tájékoztatás jellegű is az előszóban: Köszöntöm a két új olvasóm.:) Örülök, hogy szóltatok, hogy ti is olvassátok a blogom. Direkt nem szoktam hozzászólni az adott részekhez, de ha valamelyik kommenthez hozzáfűzni valóm van, azt vagy ide írom majd, a következő rész elejére, vagy pedig nagyon ritkán, de az ő hozzászólásának a válaszaként. Na de nem rizsázok itt feleslegesen, jó olvasást! :]<3
~
-Nem, nem a sütit jöttem eladni. Nina itthon van? -kicsit lenéző hangsúlyban válaszoltam neki végül.
-Nincs itthon. Mondjak neki valamit?
-Ne. Viszont...
-Jó, mert úgy sem adtam volna át. Úgyhogy mivel nincs itt, tipli van. -legyezgetett engem arrébb, de nem hagytam. Nem elég, hogy félbeszakítja a mondatom, még el is hesseget. Na azt már nem!
-Megvárom míg hazaér. -toltam arrébb az ajtóból egy erőteljes mozdulattal, majd befurakodtam a nappaliba. Elég érdekes fazon volt ez a fickó, nem akartam volna vele összetalálkozni egy... sehol. Beszólni, vagy vitázni sem nagyon szerettem volna, de ha muszáj, akkor muszáj.
-Szóval ki is vagy te, kislány?
-Nina a nagynéném. De jobb kérdés lenne inkább az, hogy te ki vagy? -néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-Nina összes rokona Magyarországon van. És nem is angolok. Te pedig egyáltalán nem úgy nézel ki, mint aki ott lenne, és nem angol.
-Nem vagyok angol. Viszont a nyárra kijöttem, úgyhogy mint láthatod, nem vagyok otthon. De ne tereld a témát. Ki vagy te?
-Ha Ninának lenne itt rokona, arról tudnék. De rólad még egy szót sem hallottam.
-Berta vagyok, 17 éves és nyárra jöttem ki, Ninához. De mivel te már mindent tudsz rólam, mondd el, te ki vagy?
-Nem hallottam rólad, úgyhogy kérlek szépen, emeld fel a segged és menj el. -1. utálom, ha így beszélnek velem. 2. utálom, ha lekezelnek. 3. eléggé idegesített, hogy egy nyomorult kérdésre nem tud válaszolni. Bepipultam. És annak sosincs jó vége. Főleg nem, ha egy harmincas, kopasz, kigyúrt, tetkós állattal beszélek úgy, ahogy.
-Nem emelem fel a seggem, és nem megyek el, míg meg nem mondod, hogy ki a fasz vagy te?! -üvöltöttem már rá. Rögtön megbántam minden egyes szavam, de már nem fordíthattam vissza, játszottam továbbra is a kemény kis csajt.
-Rendben. Albert a nevem és Nina pasija vagyok. De ha még egyszer lefaszozol, akkor bajaid lesznek kislány. És jobb, ha most elmész. Nem bírom az akaratos kis bolhákat, akik ott pattognak a nyakamon.
-Nem vagyok bolha! És ha azt mondom, hogy egy kibaszott nagy fasz vagy, akkor mi lesz? Megütsz? Nem teheted...
-Ugyan miért nem?
-Mert lecsuknak kiskorú bántalmazásáért?! Eszetlen kigyúrt állat vagy. Csak azért van rajtad ennyi izom, hogy elfedjék a kis agyad... -ennyire nem kellett volna messzire mennem, mert a csávó megfogta a derekam, a vállára emelt, majd elkezdett nekifutni a falnak. Én nem tudtam mást tenni, ütögetni kezdtem a vállát, rúgkapáltam a hasát, és azt ordibáltam, hogy 'Tegyél már le!'. Nem segített. Mikor majdnem neki ért a falnak, úgy döntöttem, hogy hogyha az oldalamra fordulok, akkor őt fogja érni az ütés, nem pedig engem. Így is történt. Én elfordultam, ő meg belement a falba.
-Na jól van, kislány! Nem bírom a fajtádat... Hisztis picsák.
-Mégis több agyam van, mint neked... -már nagyon belejöttem a visszaszólogatásba, csak az volt vele a baj, hogy már nem kellett volna ennyire messze menni. De valahogy kicsúszott mindig a számon. A pasi ezúttal erőteljesebben megfogott, és kinyitotta az ajtót és kifutott velem.- Ha magadtól nem mész, akkor majd én móresre tanítalak! -kivitt egészen a járda széléig, majd elkezdtem ismét püfölni, hogy engedjen már le. Láttam, hogy jön egy ismerős kocsi. Ekkor megnyugodtam. Még mindig üvöltöztem és ütöttem, mikor a kocsi megállt és 4 ismerős fiú szállt ki belőle:
-Maga meg mit csinál vele? -közeledett Louis és Liam.
-Nem bírom a szemetet a házban, így gondoltam kihozom. -majd levágott a földre. Azt hittem, hogy csak simán le fog rakni a fiúk láttán, de nem, ő belevágott a betonba. Hihetetlenül fájt. Niall és Zayn rögtön odaszaladtak hozzám, míg fetrengtem.
-Jól vagy? Bántott még? -hajolt fölém Nialler. Zayn felemelte a fejem, és megpróbálta megtámasztani a hátam, de nem hagytam, mivel nagyon fájt.
-Ha még egyszer bántani meri, velünk kell számolnia. -fenyegetőzött Louis.
-Ugyan már! Ezzel a négy nyikhaj testtel simán elbánok félkézzel is... Viszont kislány. Nem bírom ha valaki így beszél velem.
-Talán fájt, hogy jobban tudtam visszaszólni?
-Nem. Csak utálom, ha ilyen taknyosok kötnek belém. Szerencséd, hogy erre jártak a kis haverjaid, vagy nagyobb bajod lett volna. És ha még egyszer beteszed a lábad a házamba, akkor megemlegeted még a születésed napját is. Azt garantálom.
-Nem is a te házad! De igazad van, ez így jobban hangzott, mint az, hogy "a barátnőm házába". Keményebb. De én még mindig úgy gondolom, hogy csak az a bajod, hogy "egy taknyos" osztott ki, mert több esze van..
-Hagyd, Berta. Nem éri meg. -segített fölállni a földről Liam. A csávó besétált, engem meg besegítettek a fiúk a házba.
-Ez mégis mi volt? -kérdezte Zayn, mikor már bent voltunk.
-Nina legújabb szerzeménye. Csak tudnám, hogy miért egy ilyen kell neki... Ennél még Rafael is jobb. Ezerszer!
-De miért kötött beléd?
-Ez hosszú történet, Niall.
-Nem rég mentél el, úgyhogy csak nem olyan hosszú... -adott oda egy teával teli bögrét Eleanor.
-Jól van. Röviden az volt, hogy átmentem, hogy beszéljek Ninával, de ez az Albert nyitott ajtót. Utána egy hosszas vita vette kezdetét, amiben csúfosan leoltottam szegényt. Ennek hatására felkapott a vállára és neki akart szaladni a falnak úgy, hogy én vagyok a faltörőkos. Csak én ügyesen elfordultam a vállán, és így őt érte az ütés. Ezután meg kivitt az utcára, és jöttetek ti. Amit nagyon szépen köszönök. -felálltam és végig mentem a fiúkon egy-egy öleléssel. Visszaérve a kanapéra, úgy ültem le, hogy valami olyan pontot ütöttem meg, ami nagyon fájt. Ezért felkiáltottam:
-Ááuu... -mindenki odakapta fejét- Semmi, semmi. Jól vagyok. Csak fáj a hátam. Meg a derekam.
-Azt nem csodálom. Jól ledobott a földre az a marha. De ha akarod, akkor elintéztetjük Paullal.
-Nem kell, köszi. Nem ér az egész annyit.
-De mi az már, hogy nem mehetsz át a nénikédhez? -kortyolt egyet a teámból Niall.
-Ki mondta, hogy én azt már nem kérem, Niall?! Amúgy meg, most gondoljatok bele. Ha tényleg visszamegyek Ninához, mint ahogy én azt Harrynek mondtam, akkor hányszor kaptam volna már ettől az agyatlan fasztól? Biztos, hogy már tele lennék lila foltokkal...
-Meglehet. De, ha már úgy is szóba jött Harry. Szerintünk össze fog jönni a terv.
-Szerintem meg nem. Esélytelen, hogy ezek után bízzon bennem... Így is tudjátok mekkora csoda az nekem, hogy veletek lehetek? Hogy egyáltalán találkoztam veletek? Nem beszélve arról, hogy Eleanorékkal lakhatok. Nekem ez egy valóra vált álom. Nem akarom még jobban elcseszni a dolgot Harryvel. Majd kialakul úgy is, hogy mit érez. És én el fogom fogadni ha jó, ha nem...
-Biztos? -nézett rám aranyosan Louis.
-Igen. Teljesen. Ki kér sütit? -pattantam Volna fel az ágyból, ha nem estem volna vissza.
-Jól vagy? Biztosan ne menjünk el orvoshoz? -vettek körül mindannyian.
-Biztos. Csak szimplán fáj a hátam. Ez nem olyan nagy cucc. -ezúttal már óvatosabban, de felálltam. Kivánszorogtam a konyhába és előkészítettem mindenkinek egy tál sütit. Mikor bevittem, Liam elkapta tőlem, majd így szólt:
-Viszont az nagy cucc, hogy egy olyan nagy darab állat úgy ledobott a járdára. Szerintem meg kéne ezt mutatni egy orvosnak. -egyszerűen rettegtem az orvosoktól. Soha életemben nem mentem el orvoshoz önszántamból. Csak ha nagyon muszáj volt, és anyám elrángatott. Inkább fájt két héttel tovább a karom, vagy inkább fújtam egy héttel tovább az orrom, csak ne kelljen mennem orvoshoz. Az az egyik legrosszabb rém álmom. De nem tudom, hogy miért.
-Nem Liam, az ki van zárva, hogy én orvoshoz menjek. -ezután mindenki hanyagolta ezt a témát, és inkább a fiúk munkájáról, vagy Danék munkájáról beszéltünk. Arra jutottam, hogy nekem is keresnem kéne egyet. Miután a fiúk hazamentek, én fölmentem aludni. Durva mennyire fájt a hátam. Szinte alig tudtam mozogni. Gondoltam jót tesz majd neki egy kis pihenés.
*Harry szemszöge*
Úgy gondoltam, hogy most nem megyek át Eleanorékhoz, ott úgy is csak jópofiznom kéne. Inkább itthon maradtam. Csak nem történhet/történhetett annyira érdekes dolog. Jobbnak láttam, ha sétálok egyet. Felvettem a kapucnim, így sötétben valószínűleg nem ismernek meg. Séta közben bementem Bernardhoz. Hogy minek? Természetesen, hogy egyek valamit. Akik ismernek, lehet, hogy azt mondták volna, hogy csak azért megyek, hogy lássam Bertát. De ez nem így volt. Csak egy csendes, barátságos kis helyen akartam enni egy jó hamburgert. Na jó, lehet, hogy tényleg Bertához mentem! Legbelül biztos reménykedtem, hogy legyen ott Berta, de ezt olyan mélyen, hogy még magamnak sem vallottam be.
-Bernard?
-Igen, Harry?
-Berta itt van még?
-Nem. Pont ma költözött el. De azt hittem, ezt ti tudjátok.
-Csak nem voltam benne biztos. De azért köszönöm.
-Szívesen Harry. -megettem a burgert és elindultam haza. A jó forró kávé melegítette kezem, így valamennyire nem fáztam. Ahhoz képest, hogy nyár van, elég hűvös volt az idő. Mikor hazaértem, még mindig nem voltak ott a fiúk. Biztos Danielléknek nem áll be a csőrük. Nem tudom. Betettem valami filmet, nem tudom mi volt az, nem igazán figyeltem azt se, hogy mi megy benne, nemhogy még tudjam is, hogy mi az! Csak bambultam ki a fejemből, majd meghallottam, hogy megjött a kocsi. Reménykedtem, hogy Berta is jön. De nem jött. Csalódott voltam. De ezt nem mondtam a fiúknak. Még csak nem is mutattam ki, hogy szeretnék vele beszélni. Semmilyen érzelmet sem tudtak rólam leolvasni. Mindet elrejtettem.
-Hallod Haz, mikről maradtál le! -huppant le mellém Louis.
-Mit nézel? -jött oda Niall is. Nem tudom hogyan, de már egy popcornos tálat teleportált a kezébe.
-Nem tudom. Valami szart. De miért? Mi történt?
-Bertát úgy nekibaszták a járdának, hallod! Azt hittük ott fog elájulni. De erős volt és még be is szólt a csávónak. Tökös csaj! -veregette meg a vállam Lou. Mi az, hogy "nekibaszta a járdának"? Jól van? Mi van vele? Miért nem tájékoztatnak semmiről? Milliónyi kérdés szállingózott a fejemben ezzel kapcsolatban. De mégis csak egyet tettem fel:
-Ki volt az a csávó?
-Nina új barátja. Elvileg nem engedi be Bertát a házba, mert nem tudja, hogy ki ő. Pedig elmagyarázta neki, de tudod, ő "egy ilyen kigyúrt állat, akinek azért vannak izmai, hogy elfedjék a kicsi agyát" Bertát idézve.
-Ó. Értem. -ez komoly Harry? Ennyi? Nem futja többre? Már kezdek magamon csodálkozni. Úgy döntöttem, ott hagyom a társaságot. Felmentem a szobámba, majd elkezdtem a telómról Twitterezni. Nem tudtam mit írjak ki, így csak ennyi lett:
'Magamra sem ismerek. I'm a big fat idiot.'
Mikor kiléptem, nézegettem a hívás listám, kivel tudnék ma egy jót bulizni. Aztán megláttam Berta számát. Azon gondolkoztam, hogy megnyomja-e a hívást vagy sem. Végül inába szált a bátorságom, így tovább lapozgattam.
*Louis szemszöge*
Miután Harry felment, az első kérdésem ez volt:
-Szerintetek szereti?
-Biztosan. Elég ha ránézel. Túlságosan is próbál minden érzelmet eltakarni az arcáról. -válaszolta Niall miközben a popcornt tömte a szájába.
-Amúgy te honnan is szereztél ilyen gyorsan popcornt? -nyögte ki Liam. Én is pont ugyan ezt szerettem volna kérdezni tőle.
-Harry hagyta ott a pulton. Ebből is látszik, hogy jelent neki valamit Berta. -Niallnek teljesen igaza van. Ez az ír fiú a környezetében olyan jó megfigyelő. Pedig nem is tudatosan csinálja. Csak valahogy mindig olyan helyeken van jó időben, és olyanokat talál, amik tökéletes jelek. Amiket csak ő tud észrevenni. És ezekből, amiket most mondott, rádöbbentem: Harry kibaszottul szereti Bertát.
Viszont, hogy legyen valamiféle kis tájékoztatás jellegű is az előszóban: Köszöntöm a két új olvasóm.:) Örülök, hogy szóltatok, hogy ti is olvassátok a blogom. Direkt nem szoktam hozzászólni az adott részekhez, de ha valamelyik kommenthez hozzáfűzni valóm van, azt vagy ide írom majd, a következő rész elejére, vagy pedig nagyon ritkán, de az ő hozzászólásának a válaszaként. Na de nem rizsázok itt feleslegesen, jó olvasást! :]<3
~
-Nem, nem a sütit jöttem eladni. Nina itthon van? -kicsit lenéző hangsúlyban válaszoltam neki végül.
-Nincs itthon. Mondjak neki valamit?
-Ne. Viszont...
-Jó, mert úgy sem adtam volna át. Úgyhogy mivel nincs itt, tipli van. -legyezgetett engem arrébb, de nem hagytam. Nem elég, hogy félbeszakítja a mondatom, még el is hesseget. Na azt már nem!
-Megvárom míg hazaér. -toltam arrébb az ajtóból egy erőteljes mozdulattal, majd befurakodtam a nappaliba. Elég érdekes fazon volt ez a fickó, nem akartam volna vele összetalálkozni egy... sehol. Beszólni, vagy vitázni sem nagyon szerettem volna, de ha muszáj, akkor muszáj.
-Szóval ki is vagy te, kislány?
-Nina a nagynéném. De jobb kérdés lenne inkább az, hogy te ki vagy? -néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-Nina összes rokona Magyarországon van. És nem is angolok. Te pedig egyáltalán nem úgy nézel ki, mint aki ott lenne, és nem angol.
-Nem vagyok angol. Viszont a nyárra kijöttem, úgyhogy mint láthatod, nem vagyok otthon. De ne tereld a témát. Ki vagy te?
-Ha Ninának lenne itt rokona, arról tudnék. De rólad még egy szót sem hallottam.
-Berta vagyok, 17 éves és nyárra jöttem ki, Ninához. De mivel te már mindent tudsz rólam, mondd el, te ki vagy?
-Nem hallottam rólad, úgyhogy kérlek szépen, emeld fel a segged és menj el. -1. utálom, ha így beszélnek velem. 2. utálom, ha lekezelnek. 3. eléggé idegesített, hogy egy nyomorult kérdésre nem tud válaszolni. Bepipultam. És annak sosincs jó vége. Főleg nem, ha egy harmincas, kopasz, kigyúrt, tetkós állattal beszélek úgy, ahogy.
-Nem emelem fel a seggem, és nem megyek el, míg meg nem mondod, hogy ki a fasz vagy te?! -üvöltöttem már rá. Rögtön megbántam minden egyes szavam, de már nem fordíthattam vissza, játszottam továbbra is a kemény kis csajt.
-Rendben. Albert a nevem és Nina pasija vagyok. De ha még egyszer lefaszozol, akkor bajaid lesznek kislány. És jobb, ha most elmész. Nem bírom az akaratos kis bolhákat, akik ott pattognak a nyakamon.
-Nem vagyok bolha! És ha azt mondom, hogy egy kibaszott nagy fasz vagy, akkor mi lesz? Megütsz? Nem teheted...
-Ugyan miért nem?
-Mert lecsuknak kiskorú bántalmazásáért?! Eszetlen kigyúrt állat vagy. Csak azért van rajtad ennyi izom, hogy elfedjék a kis agyad... -ennyire nem kellett volna messzire mennem, mert a csávó megfogta a derekam, a vállára emelt, majd elkezdett nekifutni a falnak. Én nem tudtam mást tenni, ütögetni kezdtem a vállát, rúgkapáltam a hasát, és azt ordibáltam, hogy 'Tegyél már le!'. Nem segített. Mikor majdnem neki ért a falnak, úgy döntöttem, hogy hogyha az oldalamra fordulok, akkor őt fogja érni az ütés, nem pedig engem. Így is történt. Én elfordultam, ő meg belement a falba.
-Na jól van, kislány! Nem bírom a fajtádat... Hisztis picsák.
-Mégis több agyam van, mint neked... -már nagyon belejöttem a visszaszólogatásba, csak az volt vele a baj, hogy már nem kellett volna ennyire messze menni. De valahogy kicsúszott mindig a számon. A pasi ezúttal erőteljesebben megfogott, és kinyitotta az ajtót és kifutott velem.- Ha magadtól nem mész, akkor majd én móresre tanítalak! -kivitt egészen a járda széléig, majd elkezdtem ismét püfölni, hogy engedjen már le. Láttam, hogy jön egy ismerős kocsi. Ekkor megnyugodtam. Még mindig üvöltöztem és ütöttem, mikor a kocsi megállt és 4 ismerős fiú szállt ki belőle:
-Maga meg mit csinál vele? -közeledett Louis és Liam.
-Nem bírom a szemetet a házban, így gondoltam kihozom. -majd levágott a földre. Azt hittem, hogy csak simán le fog rakni a fiúk láttán, de nem, ő belevágott a betonba. Hihetetlenül fájt. Niall és Zayn rögtön odaszaladtak hozzám, míg fetrengtem.
-Jól vagy? Bántott még? -hajolt fölém Nialler. Zayn felemelte a fejem, és megpróbálta megtámasztani a hátam, de nem hagytam, mivel nagyon fájt.
-Ha még egyszer bántani meri, velünk kell számolnia. -fenyegetőzött Louis.
-Ugyan már! Ezzel a négy nyikhaj testtel simán elbánok félkézzel is... Viszont kislány. Nem bírom ha valaki így beszél velem.
-Talán fájt, hogy jobban tudtam visszaszólni?
-Nem. Csak utálom, ha ilyen taknyosok kötnek belém. Szerencséd, hogy erre jártak a kis haverjaid, vagy nagyobb bajod lett volna. És ha még egyszer beteszed a lábad a házamba, akkor megemlegeted még a születésed napját is. Azt garantálom.
-Nem is a te házad! De igazad van, ez így jobban hangzott, mint az, hogy "a barátnőm házába". Keményebb. De én még mindig úgy gondolom, hogy csak az a bajod, hogy "egy taknyos" osztott ki, mert több esze van..
-Hagyd, Berta. Nem éri meg. -segített fölállni a földről Liam. A csávó besétált, engem meg besegítettek a fiúk a házba.
-Ez mégis mi volt? -kérdezte Zayn, mikor már bent voltunk.
-Nina legújabb szerzeménye. Csak tudnám, hogy miért egy ilyen kell neki... Ennél még Rafael is jobb. Ezerszer!
-De miért kötött beléd?
-Ez hosszú történet, Niall.
-Nem rég mentél el, úgyhogy csak nem olyan hosszú... -adott oda egy teával teli bögrét Eleanor.
-Jól van. Röviden az volt, hogy átmentem, hogy beszéljek Ninával, de ez az Albert nyitott ajtót. Utána egy hosszas vita vette kezdetét, amiben csúfosan leoltottam szegényt. Ennek hatására felkapott a vállára és neki akart szaladni a falnak úgy, hogy én vagyok a faltörőkos. Csak én ügyesen elfordultam a vállán, és így őt érte az ütés. Ezután meg kivitt az utcára, és jöttetek ti. Amit nagyon szépen köszönök. -felálltam és végig mentem a fiúkon egy-egy öleléssel. Visszaérve a kanapéra, úgy ültem le, hogy valami olyan pontot ütöttem meg, ami nagyon fájt. Ezért felkiáltottam:
-Ááuu... -mindenki odakapta fejét- Semmi, semmi. Jól vagyok. Csak fáj a hátam. Meg a derekam.
-Azt nem csodálom. Jól ledobott a földre az a marha. De ha akarod, akkor elintéztetjük Paullal.
-Nem kell, köszi. Nem ér az egész annyit.
-De mi az már, hogy nem mehetsz át a nénikédhez? -kortyolt egyet a teámból Niall.
-Ki mondta, hogy én azt már nem kérem, Niall?! Amúgy meg, most gondoljatok bele. Ha tényleg visszamegyek Ninához, mint ahogy én azt Harrynek mondtam, akkor hányszor kaptam volna már ettől az agyatlan fasztól? Biztos, hogy már tele lennék lila foltokkal...
-Meglehet. De, ha már úgy is szóba jött Harry. Szerintünk össze fog jönni a terv.
-Szerintem meg nem. Esélytelen, hogy ezek után bízzon bennem... Így is tudjátok mekkora csoda az nekem, hogy veletek lehetek? Hogy egyáltalán találkoztam veletek? Nem beszélve arról, hogy Eleanorékkal lakhatok. Nekem ez egy valóra vált álom. Nem akarom még jobban elcseszni a dolgot Harryvel. Majd kialakul úgy is, hogy mit érez. És én el fogom fogadni ha jó, ha nem...
-Biztos? -nézett rám aranyosan Louis.
-Igen. Teljesen. Ki kér sütit? -pattantam Volna fel az ágyból, ha nem estem volna vissza.
-Jól vagy? Biztosan ne menjünk el orvoshoz? -vettek körül mindannyian.
-Biztos. Csak szimplán fáj a hátam. Ez nem olyan nagy cucc. -ezúttal már óvatosabban, de felálltam. Kivánszorogtam a konyhába és előkészítettem mindenkinek egy tál sütit. Mikor bevittem, Liam elkapta tőlem, majd így szólt:
-Viszont az nagy cucc, hogy egy olyan nagy darab állat úgy ledobott a járdára. Szerintem meg kéne ezt mutatni egy orvosnak. -egyszerűen rettegtem az orvosoktól. Soha életemben nem mentem el orvoshoz önszántamból. Csak ha nagyon muszáj volt, és anyám elrángatott. Inkább fájt két héttel tovább a karom, vagy inkább fújtam egy héttel tovább az orrom, csak ne kelljen mennem orvoshoz. Az az egyik legrosszabb rém álmom. De nem tudom, hogy miért.
-Nem Liam, az ki van zárva, hogy én orvoshoz menjek. -ezután mindenki hanyagolta ezt a témát, és inkább a fiúk munkájáról, vagy Danék munkájáról beszéltünk. Arra jutottam, hogy nekem is keresnem kéne egyet. Miután a fiúk hazamentek, én fölmentem aludni. Durva mennyire fájt a hátam. Szinte alig tudtam mozogni. Gondoltam jót tesz majd neki egy kis pihenés.
*Harry szemszöge*
Úgy gondoltam, hogy most nem megyek át Eleanorékhoz, ott úgy is csak jópofiznom kéne. Inkább itthon maradtam. Csak nem történhet/történhetett annyira érdekes dolog. Jobbnak láttam, ha sétálok egyet. Felvettem a kapucnim, így sötétben valószínűleg nem ismernek meg. Séta közben bementem Bernardhoz. Hogy minek? Természetesen, hogy egyek valamit. Akik ismernek, lehet, hogy azt mondták volna, hogy csak azért megyek, hogy lássam Bertát. De ez nem így volt. Csak egy csendes, barátságos kis helyen akartam enni egy jó hamburgert. Na jó, lehet, hogy tényleg Bertához mentem! Legbelül biztos reménykedtem, hogy legyen ott Berta, de ezt olyan mélyen, hogy még magamnak sem vallottam be.
-Bernard?
-Igen, Harry?
-Berta itt van még?
-Nem. Pont ma költözött el. De azt hittem, ezt ti tudjátok.
-Csak nem voltam benne biztos. De azért köszönöm.
-Szívesen Harry. -megettem a burgert és elindultam haza. A jó forró kávé melegítette kezem, így valamennyire nem fáztam. Ahhoz képest, hogy nyár van, elég hűvös volt az idő. Mikor hazaértem, még mindig nem voltak ott a fiúk. Biztos Danielléknek nem áll be a csőrük. Nem tudom. Betettem valami filmet, nem tudom mi volt az, nem igazán figyeltem azt se, hogy mi megy benne, nemhogy még tudjam is, hogy mi az! Csak bambultam ki a fejemből, majd meghallottam, hogy megjött a kocsi. Reménykedtem, hogy Berta is jön. De nem jött. Csalódott voltam. De ezt nem mondtam a fiúknak. Még csak nem is mutattam ki, hogy szeretnék vele beszélni. Semmilyen érzelmet sem tudtak rólam leolvasni. Mindet elrejtettem.
-Hallod Haz, mikről maradtál le! -huppant le mellém Louis.
-Mit nézel? -jött oda Niall is. Nem tudom hogyan, de már egy popcornos tálat teleportált a kezébe.
-Nem tudom. Valami szart. De miért? Mi történt?
-Bertát úgy nekibaszták a járdának, hallod! Azt hittük ott fog elájulni. De erős volt és még be is szólt a csávónak. Tökös csaj! -veregette meg a vállam Lou. Mi az, hogy "nekibaszta a járdának"? Jól van? Mi van vele? Miért nem tájékoztatnak semmiről? Milliónyi kérdés szállingózott a fejemben ezzel kapcsolatban. De mégis csak egyet tettem fel:
-Ki volt az a csávó?
-Nina új barátja. Elvileg nem engedi be Bertát a házba, mert nem tudja, hogy ki ő. Pedig elmagyarázta neki, de tudod, ő "egy ilyen kigyúrt állat, akinek azért vannak izmai, hogy elfedjék a kicsi agyát" Bertát idézve.
-Ó. Értem. -ez komoly Harry? Ennyi? Nem futja többre? Már kezdek magamon csodálkozni. Úgy döntöttem, ott hagyom a társaságot. Felmentem a szobámba, majd elkezdtem a telómról Twitterezni. Nem tudtam mit írjak ki, így csak ennyi lett:
'Magamra sem ismerek. I'm a big fat idiot.'
Mikor kiléptem, nézegettem a hívás listám, kivel tudnék ma egy jót bulizni. Aztán megláttam Berta számát. Azon gondolkoztam, hogy megnyomja-e a hívást vagy sem. Végül inába szált a bátorságom, így tovább lapozgattam.
*Louis szemszöge*
Miután Harry felment, az első kérdésem ez volt:
-Szerintetek szereti?
-Biztosan. Elég ha ránézel. Túlságosan is próbál minden érzelmet eltakarni az arcáról. -válaszolta Niall miközben a popcornt tömte a szájába.
-Amúgy te honnan is szereztél ilyen gyorsan popcornt? -nyögte ki Liam. Én is pont ugyan ezt szerettem volna kérdezni tőle.
-Harry hagyta ott a pulton. Ebből is látszik, hogy jelent neki valamit Berta. -Niallnek teljesen igaza van. Ez az ír fiú a környezetében olyan jó megfigyelő. Pedig nem is tudatosan csinálja. Csak valahogy mindig olyan helyeken van jó időben, és olyanokat talál, amik tökéletes jelek. Amiket csak ő tud észrevenni. És ezekből, amiket most mondott, rádöbbentem: Harry kibaszottul szereti Bertát.
2012. október 16., kedd
24.fejezet
Annyira-annyira-annyira sajnálom, hogy csak most hoztam nektek részt! Egyszerűen el sem tudjátok hinni, mekkora lelki ismeret furdalásom van emiatt.. Írjátok meg, hogy mivel tehetem jóvá, és ígérem megteszem. Bármit írhattok. És még egyszer nagyon sajnálom. Ti itt kommenteltek, nézegetitek az oldalt, mindent megtesztek, mint a legjobb olvasók, én meg elfelejtelek titeket. Igaz, hogy sok tanulnivalóm van, de ez akkor sem kifogás. Nagyon sajnálom.:( Emiatt, most nem teszek hozzászólás határt, de azért szeretném, ha írnátok nekem egy két szót is akár.:) Annyira szeretlek titeket.!<3 Jó olvasást.! :D<3 Ja, és milyen az új kinézet?
~
*Berta szemszöge*
Mikor meghallottuk Lou lányos sikítását, rögtön felpattantunk, és beszaladtunk a konyhába. Azt hittük valami baj van, esetleg valami történt valakivel, ugyanis telefonált. El rákérdezett.
-Minden rendben, drágám? -csak egy biccentés volt a válasz.
-Mi történt? -kérdeztem rá én is. Nem válaszolt. Letette a telefont, teljesen komoly arccal felénk fordult, majd besétált a szobába. Mintha valami álca lenne rajta.
-Kivel beszéltél? -huppant le mellé Eleanor.
-Nem fontos. Harry tudja, hogy itt vagy, Berta?
-Ö.. nem hiszem. Elfelejtettem neki szólni, hogy mielőtt találkozunk, átjövök ide. De ne tereld a témát. Kivel beszéltél?
-Nem érdekes...
-De biztos az, mert sikítottál. -rázta a fejét Eleanor is. Danielle csak csendben figyelte az eseményeket, közben meg gondolkozott.
-Nem, nem fontos.
-De, Lou. Biztos fontos.
-Nem.
-De.
-Nem. -így ment tovább El és Lou "vitája". Mikor már elegem lett ebből, odaszóltam:
-Hé! Elég. Mondd már el, Louis. Jobb, ha túlesel rajta..
-De nem akarom. -tettette a "durcás kislányt".
-Naaa, légysziiiii! -kérleltem.
-Jól van. Az van, hogy kiderült, Britney Spears mű melleket akar magának csináltatni... -felállt, és bement a fürdőbe. Gondolom ő is érezte, hogy ez nem volt valami értelmes magyarázat a sikításra. Utána akartunk menni, de csöngettek. Odamentem, ajtót nyitottam. Harry volt. Nagyon aranyosan nézett ki, és szinte ott helyben el tudtam volna olvadni tőle. De aztán történt valami... valami, amit nem értek. Nekem támadt.
-Hazudtál!
-Mi? -zártam be magam mögött az ajtót.
-Jól hallottad, hazudtál. Hazudtál nekem.
-Mégis miben?
-Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád, miről van szó. Nináról beszélek. Azt mondtad, hogy visszaköltözöl hozzá, erre ma kell megtudnom, hogy ez nem így lett. Berta megígérted...
-Sajnálom Harry.. De én nem voltam képes oda visszamenni..
-Miért? Nina is megmondta, ő szívesen visszafogadott volna. Nem érted? Haza kell menned, Berta...
-Én nem megyek vissza Ninához. Egy olyan embertől van gyereke, aki még csak nem is szereti őt. És az sem biztos, hogy Rafaellé a gyerek... utána meg mikor összevesztünk, kidobott. Tudom, hogy komolyan gondolta, hogy csak a terhére vagyok. De Harry, én máshova úgy sem tudtam volna menni. Ott maradtam Bernardnál. Nekem jó ott, és így nem kell hazamennem.
-Nem is az a legnagyobb baj, hogy ott maradtál. Legyél ott, ahol szeretnél és ahol jó neked. De miért hazudtál? Miért?
-Nem tudom.. csak olyan kétségbe esett volt a hangod, és olyan szomorú lettél volna, ha azt mondom, hogy semmiképp nem megyek Ninához vissza..
-És így szerinted jobb? Azt hittem, hogy te rendes lány vagy, Berta...
-Az is vagyok! Kérlek Harry. Ha nem lennék az, már rég nem ezen vitáznánk... sőt. Bele se kezdtünk volna ebbe.
-Sajnálom. Most egy ideig ne találkozzunk. Hagyj gondolkodni...
-De.. -mondtam volna, de hátat fordított, a válla felett odabökött egy 'szia'-t, majd beszállt a kocsijába.- Szia.. -mondtam, mikor már csak az elsuhanó kocsit láttam. Bementem az ajtón. Az összes szem pár rám szegeződött. Én bedőltem a kanapéra, majd akaratlanul is sírni kezdtem. Nem láthatóan, csak éppen egy kicsit. Hallottam kintről, hogy Louis mond valamit a lányoknak, majd bejött hozzám.
-Szia.
-Szia.. -mondtam neki, miközben próbáltam eltüntetni azt a néhány kis könnycseppet, ami még az arcomon, vagy a szemem sarkában bujkált.
-Figyelj, elbasztam. El kellett volna mondanom Harrynek, hogy itt vagy, már akkor, mikor ideérkeztem.
-Nem, ez nem a te hibád. Én csesztem el mindent... Te nem tudhattad, hogy mi van.
-Igazság szerint, de. Eleanor elmondott nekem mindent, kivéve azt, hogy Harrynek azt mondtad, amit..
-Mert azt ők sem tudták.
-Akkor is az én hibám.
-Nem, és ne is hibáztasd magad. Meg kellett volna mondanom Harrynek, hogy nem vagyok képes visszamenni oda -biccentettem Nina háza felé- csak tudod, olyan szomorúnak tűnt. Nem tudtam neki ezt mondani. Lehet tényleg haza kéne mennem.
-Ninához?
-Nem. Az nem az otthonom. Sosem volt az. Magyarországra gondoltam..
-Na nem! Arról szó sem lehet! Ezt gyorsan felejtsd el! Megoldjuk mi, együtt. Felhívom a többieket, és elintézzük az egészet. Várj.
-Oké. -kiment, majd mikor visszajött, megfogta a kezem, majd beültetett a kocsijába. Nem tudtam hova megyünk. Nem is kérdeztem rá. Bíztam Louisban. Mindig is tudtam, hogy ő az, aki senkit nem képes átverni. Csak viccből, de ez most más. Egy nagy ház előtt álltunk meg, majd mikor bementünk, a fiúk fogadtak minket. Valószínűleg itt laknak. Bevittek egy szobába az emeleten, majd körbe ültünk le.
-Szóval, mi is a helyzet most? -kérdezte meg Niall.
-Én nem tudom, kérdezzétek Louist. -adtam át neki a szót.
-Berta azt mondta Harrynek, hogy visszaköltözik Ninához, de nem tette. És nem csak mondta, hanem ígérte is. És ezt Hazza ma megtudta. Azután volt egy nagy vitájuk, majd Haz elszáguldott.
-De akkor te most hol laksz?
-Bernardnál. Még mindig.
-És mióta? -értetlenkedett Niall.
-Ajj Niall. Amióta mi is ott voltunk! Vagyis egy két nappal az előtt ment oda. -válaszolt helyettem Liam.
-És ezt te honnan tudod? Na erre mondjál valami okosat, öcsipöcs! -incselkedett még mindig Nialler.
-Elmondta Lou?! Na mindegy, ez most nem fontos. A lényeg: nekünk ezzel most mit kéne kezdenünk?
-Hát arra gondoltam, hogy esetleg megpróbálhatnánk összebékíteni Harryt Bertával. Mert így se nekik, se nekünk nem jó. 1. Közös program így tabu. 2. Ha Harry szomorú, mi is. 3. Ha Berta szomorú, a lányok is. Stb., stb., értitek?
-Hát persze, de ezt hogy oldjuk meg? -húzta fel fél szemöldökét Zayn.
-Azt nem tudom... Én csak az ötlet gazda vagyok. Arra számítottam, hogy majd Liam kitalál valamit..
-Miért én?
-Mert te vagy a Daddy.
-Ja, jó. Akkor várjatok egy percet. -vártunk. Abból az egy percből hosszú várakozás lett. Szinte már majdnem elaludtunk, mikor felkiáltott gondolatai közül.- Megvan! Na figyeljetek...
*Harry szemszöge*
Már régóta nem voltam otthon. Haza kéne mennem. Louis úgy is tudja mi van, lebaszást is fogok kapni. Nem baj. Jólesett csak úgy sétálni. Nem volt rajtam különösebb ruha, így egy kapucnit fel tudtam venni a fejemre, hogy lehetőleg ne ismerjenek meg. Részben sikerült. Csak egy-két ember volt, aki megszólított. Kocsimat ott hagytam egy nyugis környéken, és egy padot kerestem a parkban, ami tetszik. Jó sokat mentem, mire megtaláltam azt, ami "kényelmesnek" tűnt. Leültem rá, majd a kavicsokat kezdtem el tologatni a lábammal, mint egy nagyon szomorú kis srác. Tulajdonképpen az is voltam, csak nagyobba. Egyrészt bántott, hogy ilyen kemény voltam szegénnyel, másrészt nem hittem el, hogy ezt eltitkolta előlem. Tudom, hogy minél hamarabb kéne döntenem, hogy mi legyen, de nem megy. Viszont ha sokáig húzom, akkor lehet, hogy tényleg hazamegy. És azt meg nem szeretném. Egyre hűvösebb kezdett lenni, így visszasétáltam a kocsimhoz, majd hazamentem. Nagy meglepetésemre, Niall éppen zabált. Ki hitte volna?! Lou a kanapén ült. Mikor észrevett, akkor mutogatott, hogy üljek mellé. Valahogy nem volt kedvem a fejmosáshoz, így csak visszafordítottam a fejem, majd felmentem a szobámba. Ledőltem az ágyra, majd szép lassan elnyomott az álom. Túl sokat sétáltam, túl sok volt a stressz ma. Nem csodálkozom, hogy elaludtam.
2 óra múlva keltem fel. Megigazítottam magam, majd kipihenten lementem. Tudtam mi következik. Louis ismét csak mutogatott, hogy üljek le mellé. Bementem a konyhába, csináltam egy kávét, majd azzal a kezemben ültem végül le. Belekortyoltam egyet, majd csak ültem. Ültünk. Egyikünk sem szólt semmit.
-Ugye tudod, hogy nagyot hibáztál? -fordult végül felém Louis.
-Mert ő nem? -vágtam neki vissza.
-De, ős is hibázott. Nagyot. De bocsánatot kért, és elmagyarázott mindent. Szerintem egy részben meg lehet őt érteni...
-Szerinted.
-Igen, szerintem. Meg a fiúk szerint is -mutatott a lakásban elszórtan elhelyezkedő fiúkra, akik egyszerre csak bólintottak egyet.
-Nem értitek. Ha már most, ekkora ügyekben hazudott nekem, akkor mi lesz később?
-Ezt csak azért tette, hogy megóvjon téged.
-Mégis mitől? Magától?
-Nem. A csalódástól.
-Hát nem sikerült... -próbáltam úgy tenni, mintha már nem érdekelne a dolog, de ez nem így volt. Pontosan tudtam, hogy igazuk van. De nem mutathattam ki, hogy ennyire érdekel a téma. Muszáj voltam erősnek látszani. Nem tudom, mennyire sikerült.
-Jó. Akkor hagyjuk ezt. A másik: Miért nem szóltál, hogy hol a büdös életben vagy? Nagyon sokat el voltál, és azt hittük, valami butaságot csinálsz. Ezért van a telefonod, nem? Hogy tudj nekünk szólni!
-Sajnálom. -teljesen bunkón válaszoltam minden egyes elhangzott kérdésére. Nagyon rosszul éreztem emiatt magam, de nem akartam, hogy beleszóljon az életembe, mintha egy óvodás lennék. 18 éves vagyok, könyörgöm! Csak tudok már magamra vigyázni...!
-Most miért kell velem így beszélni?
-Mert úgy viselkedsz velem, mint egy kisgyerekkel, aki először szerelmes, és nem tud magára vigyázni. De csak, hogy tudd: 18 vagyok, voltam már szerelmes és tudok magamra vigyázni! -üvöltöttem bele az arcába. Na ez után tényleg szarul éreztem magam.
-Tudod, jobb lenne, ha minél előbb tisztáznád magadban ezt a dolgot. Velünk kapcsolatosan is, meg Bertával is. -majd felállt, és holt nyugodtsággal kisétált Niallhöz, hogy ő is egyen valamit.
*Louis szemszöge*
-Srácok rosszabb a helyzet, mint gondoltuk. -mondtam nekik, mikor Haz felsétált a szobájába.
-Ez miből jött le? Én csak annyit vettem észre, hogy mérges, szomorú és rossz napja van. -mondta Niall két falat közben. Már két éve együtt élünk, de még mindig nem tudom felfogni, hogy fér bele ennyi kaja.. Na nem lényeg.
-Abból, ahogy néz, ahogy reagál, ahogy beszél. Minden arra utal, hogy nagyon kész van, szegény. Úgy látszik nem csak egy szívet kell majd összekaparnunk, ha ennek nem lesz folytatása.
-Eddig csak egyet kellett? Melyikét?
-Szerinted? Eddig csak azt hittem, hogy csak Berta van ki ennyire, de hogy Harry?! Itt több van már rég, mint barátság. És ha Hazza nem képes ezen a kis botláson túltenni magát, akkor itt nagy bajok lesznek.
-Akkor marad a terv? Vagy durvább kell?
-Igen Liam, kell egy durvább.
-De mi? Láttad, hogy ezt is milyen sokáig tervelte ki... -húzta fél mosolyra a száját Zayn. Mostanában elég csendes.
-Megvan. De ezt nem mondjuk el még Bertának sem. Jobb lesz, ha ő csak az elsőről tud. Szerintem úgy sem bízik az elsőben, úgyhogy nagy meglepetés lesz neki, ha ez sikerül. -jelentettem ki.
-Szerintem már megvan a jegye is.. -tette hozzá Niall.
-Na jól figyeljetek...
*Berta szemszöge*
Miután eljöttem a fiúktól, elmentem Danékhez. Gondoltam megkérdezem, nem lenne-e baj, ha odaköltözöm.
-Nem, dehogy is! Gyere nyugodtan.
-De lakbért szedünk! -viccelődött Eleanor, hogy kicsit jobb legyen a kedvem. Eljöttek velem Bernardhoz, majd szép lassan áthoztuk a cuccaimat ide. Az utolsó fordulatnál szívélyes búcsút vettem Bernardtól, megköszöntem mindent, adtam neki egy kis pénzt, majd visszajöttünk ide. A vendégszobába kellett mennem, de nem volt baj, mert legalább elég otthonosan be tudtam rendezni, mivel ez a legkisebb szoba a házban. Elég aranyos lett. Lementem, de Danielle nem volt már ott.
-Dani hova ment? -gondoltam érdeklődök.
-Fellépése van, de körülbelül egy másfél óra és hazaér.
-Ó, akkor van időm. -néztem huncut mosollyal, majd bemerészkedtem a konyhába. Elkezdtem keresgélni. Mindent amit jónak láttam előszedtem, rápakoltam a középen lévő nagy pultra, végül pedig átfutottam rajta. Eldöntöttem, hogy csinálok egy jó kis somlói galuskát. Az úgy is a magyarok "találmánya". Neki kezdtem. Egy idő után El csodálkozva jött be.
-Te meg mit csinálsz?
-Sütit.
-De miért? Minek? Milyet? -kérdezte, miközben már láttam rajta, hogy már most ízlik neki.
-Somlói galuskát. És azért, mert befogadtatok.
-De nem emlékszel? Azon az estén, mikor olyan sokat kellett innod, megmondtam, hogy ezek után mindenkire, mindenben számíthatsz. De azért annyira aranyos vagy. Soha nem ettem még eredi receptből készültet..
-Egyszer mindent ki kell próbálni.
-Akkor nem is zavarlak. -kisétált, majd folytattam. Mire elkészült, Dani is hazaért, és együtt kóstoltuk meg. Szerintem jól sikerült. Mindig is ez volt szinte az egyetlen süti, amit normálisan el tudtam készíteni.
-Ühm, ez isteni! -vett még egyet Eleanor.
-Örülök, hogy ízlik.
-Tényleg nagyon jó. -mondta Danielle is.
-Hát köszönöm. De én most megyek. -megfogtam az előre elkészített tálat, majd a táskámat és mentem. Volna, ha nem állítanak meg.
-Csak átviszek Ninához. Úgy is beszélnem kell vele is.. -bólintottak, majd visszafordultak a süti felé és ettek tovább. Én nagy nehezen végre az ajtó előtt álltam, majd csöngettem. Nem az nyitott ajtót, akit vártam volna. Még csak nem is a másik..
-Hát te ki vagy, kislány? És mit akarsz? Ha a sütidet akarod eladni, akkor sajna nem fog menni, mert nem veszem meg. -ledöbbentem. Fogalmam sem volt, hogy mit reagáljak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)