31.fejezet

Sziasztoook. Utólag is Boldog Karácsonyt szeretnék nektek kívánni. Most egy egészen különleges résszel jöttem, mert ilyen még nem volt. Az egész Harry szemszögéből van, és leírja a... á, majd meglátjátok.;) És szerintem ez lesz az eddigi leghosszabb rész is, mert... amint már mondtam, majd meglátjátok.;D Na jó olvasást.:)

                                                                                     ~

*Harry szemszöge*
Miután megtudtam, hogy Berta elmegy, olyan érzelmek gyűltek fel bennem, amilyet még nem tapasztaltam. Amióta "összevesztünk", csak úgy gondoltam rá, hogy a lány, aki nem érdemli meg, hogy szeressem. De ezt csak bemagyaráztam magamnak, mert valójában igen is szerettem. Amíg a közelemben volt ezt nem kellett beismernem magamnak, mert legalább itt volt, de most már otthon lesz. Tőlem nagyon messze. És azt hiszem ez ébresztette fel bennem azt az érzést, amit már rég a szívem legaljára temettem. A srácok utána mentek a reptérre, én azonban nem voltam rá képes. Nem tudtam megtenni, hogy lássam elmenni. Egyszerűen nem.
-Harry! Még eljöhetsz. Még van esély, hogy itt marad. -kiabált fel nekem Louis, mielőtt elindultak volna. Legszívesebben rögtön pattantam volna, és a reptéren pedig a nyakába ugrottam volna azzal, hogy "szeretlek, ne menj el.", de nem voltam rá képes. Tudtam, hogy bármit teszek, ő már elmegy. Ő nem szeret, mert annyira megbántottam. Annyira, hogy még magamnak sem tudok megbocsátani, nemhogy akkor ő majd megbocsájt nekem. Így inkább nem válaszoltam, csak magamra húztam a takaróm.
Délután egy kopogásra keltem, majd Gina sétált be az ajtómon.
-Szia macikám! -jött közelebb és közben nyálas hangon köszöntött. Még a hideg is kirázott tőle. Nem válaszoltam, csak átfordultam a másik oldalamra, hátha akkor elmegy. De nem tette.- Mi a baj, cuncikám? -észre sem vettem, hogy már rajtam feküdt, és próbált megcsókolni.
-Kérlek ne. Most inkább menj el.
-De miért? Mi a baj édes?
-Csak menj el.
-Jaj, de kérlek... fel tudlak ám vidítani! -elkezdte kigombolni a blúzt a mellkasán, és nem tudta felfogni, hogy húzzon már ki innen.
-Menj már el! Hát nem érted? Csak menj el! -már nem tudtam mit csináljak, így üvöltözni kezdtem vele. Rögtön vissza is gombolta az ingét, majd sértődötten kisétált. Nem is bántam. Sohasem szerettem, csak Berta miatt kellett. És most végre elküldhettem. Annyira üresnek éreztem magam, hogy elővettem az ágyam alá rejtett kis könyvet, és olvasgatni kezdtem.

"2012. Június. 12.
Ezen a napon láttam először a lányt. Bertát. Éppen Eleanorékhoz mentünk, mikor a szomszédjukból valaki sikított. Én rögtön odamentem, hátha segíteni tudok, ugyanis jóban vagyunk Ninával. De nem ő nyitott ajtót, hanem egy ismeretlen, csodaszép lány, kicsit meggyötört arccal. Már akkor tudtam, hogy ő más lesz, mint egy szomszéd. Igaz, még hazafelé beszélgettünk, de amúgy nem. De akkor is tudom, hogy Ő más. Meg akarom ismerni."

"2012. Június. 16.
Már elég sokat beszélgettünk Bertával, és nagyon kedves lány. Úgy éreztem, hogy most már a többieknek is meg kell őt jobban ismernie, mert közénk való. Pont olyan, mint amilyen Mi vagyunk, és szeretném, ha Ő is beletartozna a Mi-be, úgyhogy szerveztem egy találkozót a lányoknál. Ez amolyan beavatós buli volt, amilyet mindenkivel csináltunk. Annyira jó volt, hogy végre ő is közénk tartozik, hogy baromi sokat ittam. Állati nagy buli volt, és csak ekkor döbbentem rá, hogy Berta elég szívós csaj, mert lenyomott egy egész üveg Whiskit. Nem is gondoltam, hogy egy ártatlan, kedves, aranyos, szép, fiatal lány ilyen lendülettel meg tud inni egy ilyen piát. Mintha magamat láttam volna benne, csak női változatban. Eddig nem voltam benne biztos, de most már igen: Szerelmes vagyok belé. Szeretem őt, és többet akarok, mint barátság. Jóval többet."

"2012. Június. 20.
Még régebben elhívtam Őt randira, és az a bizonyos randi két nap múlva lesz. Nagyon izgulok és nagyon várom már, hogy csak ketten, egy igazi randin legyünk. Viszont eléggé aggaszt valami. Tegnap Bernardnál ebédeltünk, és ott találkoztunk Bertával. Épp egy 15 éve kis fasz fejt oktatott ki arról, hogy hogyan kell viselkedni, mert belekötött Bernardba. Ezután elhívtam beszélgetni és kiderült, hogy elment Ninától és ott lakik Bernardnál. Rögtön mondtam neki, hogy menjen vissza Ninához, mert különben biztosan haza kell majd mennie és azt nem akarom. Nagyon nem. Azt mondta, hogy átgondolja, de én megígértettem vele. Ettől függetlenül félek, hogy nem ment vissza, mert én sem mentem volna. És ahogy mondtam, Ő pont ugyan olyan, mint én, csak lányban. Félek, hogy el fogom őt veszíteni, ilyen hamar."

"2012. Június. 22.
Ma volt a randi napja, de a félelmem bebizonyosodott. Nem ment vissza Ninához Berta, ezért nem mentem el vele randizni. Ehelyett összevesztem vele. Pontosan tudom, hogy a helyében én is ugyan ezt csináltam volna, de a bizalom nálam nagyon fontos, és megígérte, hogy visszamegy, de nem tette. Hiába cselekedtem volna én is így, nem tudok benne megbízni, pedig szeretnék. Nagyon is. Mert még mindig szeretem. És szeretni is fogom, csak majd bemagyarázom, hogy nem. Hiába ez a sok szeretet, ha a bizalom elveszett. Nem tudom, hogy hogyan fogok Vele kibékülni, de majd eldől, előbb vagy utóbb."

"2012. Június. 30.
Amióta összevesztem Bertával, teljesen bunkó vagyok vele. Pedig még mindig szeretem, csak nem annyira. De látom rajta, hogy ez rosszul esik neki. Persze, hisz nekem is rosszul esne, ha valaki ilyen szinten bunkó módon nyilvánulna meg velem szemben. De nem tehettem róla, amint a közelemben van, hiába nem akarom, bunkó vagyok és flegma. Ennyit még Ő sem érdemelne, de akkor sem tudok ellene mit tenni. Viszont találkoztunk ma egy lánnyal. Gina a neve, és szerintem egy tökéletes lány arra, hogy ezzel is visszavágjak Bertának. Jesszusom, miért akarok megint kárt okozni neki?! Nem értem magam, viszont így érzem. Ez a lány csak arra kell, hogy ezt is Berta orra alá tudjam dörgölni, szóval meghívom randira."

"2012. Július. 10.
Ma randiztam Ginával, és azt hiszem olyat tettem, aminek nagyon hosszú, és fájdalmas következménye lesz. Megcsókoltam. És nem is akárhogyan. Épp az ajtajukban álltunk, és búcsúzkodtunk, mikor meghallottam, hogy Berta megy hazafelé, a lányok házába, és nevet. Felszabadultan. Majd egy fiú nevetést is meghallottam és valamilyen belső, fájdalmas érzés arra késztetett, hogy csókoljam meg az előttem álló lányt, méghozzá eléggé szenvedélyesen. Ezért elkaptam a derekát, és tökölés nélkül lecsaptam ajkaira. Elég szenvedélyes volt, de mégis úgy éreztem, hogy nem ő az, akit én Így szeretnék csókolni. A nevetés mögülem megszűnt, csak egy ajtó csapódást hallottam, mire mosolyognom kellett. Tehát nem csak én voltam féltékeny. Ezután egy apróbb csókot adtam Ginának, amit ő elköszönésnek nézett én pedig köszönet nyilvánításnak. De akkor még nem fogtam fel, hogy ebből majd egy kapcsolat kell, hogy legyen. De most már látom..."

"2012. Július. 20.
Már 10 napja, hogy Ginával vagyok, de még egyszer sem láttam Bertát. Teljesen fölöslegesnek éreztem a lányt, ha nincs kinek az orra alá dörgölni. De mára egy bulit szerveztem ide, a házba, és olyan történt, hogy azt nem is hiszem el. Elég sokat ittam, mondhatni, hogy csoda, hogy emlékszem. Annyira nem tudtam magam kontrollálni, hogy Ginával a szobámba mentünk. Már alul mindketten meztelenek voltunk, rajtam feküdt Gina, és épp a felsőinket vettük le, mikor ránk nyitott valaki. Nem is akárki. Berta volt. A szívem összeszorult, és a gyomrom görcsbe rándult, mikor láttam a fájdalommal telt szemeit. És azt a fájdalmat valószínűleg nem a banda bármelyik másik tagja okozta, hanem én. Én okoztam Neki fájdalmat. Én. Hiába nem vagyok már belé szerelmes, akkor is rosszul esett, hogy saját magam miatt bántottam meg egy "barátom". Mert már nem vagyok a barátja. Egy ilyen ember, mint én, az mindene a másiknak, csak nem a barátja. Úgyhogy Ginát kiküldtem, és inkább aludtam." - amíg ezeket olvastam, rájöttem, hogy igazából egész végig szerettem őt, és most is szeretem, csak ahogy az elején írtam, bemagyaráztam magamnak, hogy ez nem így van. És azt hiszem, talán ez az a képessége az agyamnak, amit eldobnék jó messzire. A befolyásolás. Saját magamat befolyásoltam, és most emiatt nincs itt Ő, emiatt nem ölelhetem át, emiatt nem csókolhatom meg. Emiatt fekszek egyedül a sötét szobámban.
Két napja egy folytában csak aludtam, de ma reggel úgy döntöttem, hogy elolvasom a többi bejegyzésemet is, a... most már nem félek kimondani, a naplómban. Csak Ő miatta kezdtem ezt el írni, mert senkinek nem voltam képes ezeket elmondani, így tollat kellett ragadjak, és le kellett írnom, hogy mit is érzek, gondolok valójában. Azt hiszem, ez a feladat volt a legjobb amiben elmondhattam, hogy szeretem Őt. Tehát újra olvasni kezdtem a bejegyzéseket, amiknek a lapra vetését nem rég hagytam abba.

"2012. Július. 30.
Az elmúlt 10 napban csak Ginával voltam. Elmondhatom, hogy a tervem sikeres volt, mert Berta egyre féltékenyebb Ginára. Ugyanis hazugságokat talál ki, elmondja nekem azokat és azt  kéri, hogy ne bízzak meg benne.  Louis azt mondja, hallgassak már a szívemre és végre ébredjek fel, nem szeretem Ginát, csak bemagyarázom. Végül is  igaza van, teljes mértékben így van a helyzet, de csak annyit mondok erre válaszként mindig, hogy szeretem Ginát. Holnap egy buli szervezését fogom csinálni, szeretném, ha az egész csapat végre együtt bulizna. Berta kivételével, de Őt úgy is meghívják a többiek, hiába nem akarom. Mert a csapat tagja. És igazuk van, itt a helye."

"2012. Augusztus. 10.
Sok nap telt el azóta, hogy nem írtam, de a buli szervezése lefoglalt. Holnap lesz megtartva, már alig várom, hogy végre bulizhassak egy jót, újra az egész csapattal. Persze Gina is itt lesz, de neki nem tartottam ilyen beavatós bulit, tudtam, hogy véges lesz a kapcsolatunk, bár mint gondoltam, elég hosszú és fájdalmas vele tölteni minden percem. Ezért is akarok már végre egy bulit. Hogy kikapcsolódhassak, és gond nélkül bulizhassak. Ez a legjobb dolog a világon, mert minket, azaz Engem és Ginát már lencse végre is kaptak, szóval mindenki tudja, hogy együtt vagyunk. Sajnos. De azt nem tudják -sajnos- hogy ez szinte csak érdekből alakult ki, magamtól nem hiszem, hogy akkor, ott megcsókoltam volna, ha nem jön Berta."

"2012. Augusztus. 12.
Tegnap volt a buli. Elég durva volt, egy jót buliztunk, állat módjára. Bár Berta most is magyarázott valami olyasmit, hogy kevesebb pénz lesz a tárcámban, mert Gina kiszedegeti, de csak ráhagytam az egészet és mentem élvezni a bulit. Nem igazán tudtam hova tenni ezt az infót Tőle."
"2012. Augusztus. 12.
Igen, ma megint írok, de csak azért, mert olyan fura érzések kavarognak a fejemben. Csalódtam, Benne csalódtam. Amikor azt mondta nekem, hogy kevesebb pénz lesz nálam, nem hazudott, de csak ő tudta, hogy ez lesz. Tehát Ő vitte el a pénzem. El sem hiszem, hogy hogy lehetett ilyenre képes. Igaz csalódtam most benne, de mégis úgy érzem, hogy igazat mond, hogy nem Ő volt. De az összes jel arra utal, hogy igen is Ő volt. De én ezt nem akarom elhinni, pedig igaz. Nagyon is. Gina pedig egy ártatlan lány, aki meg lett gyanúsítva. Nos, ennyi. Azt hiszem itt el lett ásva az összes bizalmam Berta fele." -és ez volt az utolsó bejegyzésem. Három napja írtam, és mégis úgy érzem, hogy csak a dühöm miatt volt. Már egyáltalán nem így gondolom, nem így érzem. El akartam menni egy kicsit sétálni, hogy kiszellőztessem a fejem és hogy vegyek valami csokit, de amikor belenéztem a tárcámba, megint jóval kevesebb pénz volt benne, mint pár napja. Ekkor bizonyosodott be, hogy Berta nekem nem hazudna, hogy amikor én bunkó voltam vele, Ő akkor is csak védeni akart, nem érdekelte, hogy hogyan viselkedtem vele. És ekkor láttam már tisztán, hogy Ő tényleg szeretett. Én meg elkúrtam az egészet. Üvöltöttem egyet, a földhöz vágtam a pénztárcám, és felrohantam a szobámba. Úgy vágtam be magam mögött az ajtót, hogy szinte majdnem kiszakadt a fal, de nem érdekelt. Felhívtam Ginát, és próbáltam kedves lenni.
-Igen böngyölőm? -szólt bele nyálasan, amitől kirázott a hideg. Hogy lehettem én egy ekkora picsával? Mikor itt volt a szemem előtt az a lány, aki tényleg szeretett.
-Gyere át kérlek.
-Indulok. -mondta izgatottan, és lecsapta a telefont. Azt hittem, hogy felrobbanok. Hogy nem hihettem annak a lánynak, aki tényleg csak segített nekem? Aki mindig mellettem volt? Aki szeretett...
-Mi a baj, Harry? Miért volt a pénztárcád a földön?
-Semmi Lou. Csak kérlek... most hagyj egyedül. Mindjárt itt lesz Gina. -mintha valami mosoly szerűség kúszott volna Louis arcára. Ennyire nem bírta Ginát? Rájött, hogy mit akarok? Nem érdekelt, ráfeküdtem az ágyamra, és vártam, hogy megjöjjön a """szerelmem""".
-Kop-kop. Mi újság, bébike? -nyitott be a várt ribanc.
-Te voltál? -fordítottam a fejemet felé, mikor bezárta az ajtómat.
-Mi? Mi voltam én?
-Kérdeztem. Te voltál? -szóltam ezúttal kicsit erélyesebben.
-Harry miről beszélsz, szívem? -kicsit mintha bizonytalan lett volna a hangja. És ebből tudtam, hogy tudja, mire gondolok. Nem akartam tovább kedves lenni ehhez a nyeszlett ribanchoz.
-Tudom, hogy te vetted el a pénzem, te dög! És hagytad, hogy az egészet Berta vigye el! Hogy egy ártatlan lány bűnhődjön a Te bűnöd miatt! Tudod, ha nem lettünk volna olyan kedvesek, most ülhetne a börtönben, helyetted! -üvöltöztem, mert minden érzelmem, ami eddig bennem feszengett, most felszínre tört. Láttam az arcán, hogy pontosan tudja, hogy ennek mekkora súlya van.
-Sajnálom.. én... én csak.
-Te csak?! Te csak kihasználtál!
-Nem... vagyis de, de a nagybátyám kényszerített rá!
-Engem meg a Télapó, na? És akkor? Tudod mit?!
-Ne, kérlek Harry, ne.. nem szeretnék börtönbe menni.
-Egyáltalán nem erről van szó. Nem mész oda, mert kedves vagyok. De én végeztem veled!
-Szakítasz?
-Miért mit vártál? Hogy a nyakadba ugrok, hogy jaj de szeretlek, elüldözted Bertát? Hát angyalom, sajnálom, de ez a való világ. Szállj le a földre és ébredj már fel, te ribanc! Most pedig húzz innen, és soha többet ne is lássalak! -csak bólintott egyet, és elsétált. Egyáltalán nem bántam, hogy ilyen durván küldtem el, mert megérdemelte. Az egészet. Ezután járkáltam egy sort a szobámban, és gondolkoztam. Gondolkoztam, hogy mit tehetnék. Majd eszembe jutott valami és megfogtam az egyik kisebb vállas táskámat, és pakolni kezdtem bele pár cuccot. A vállamra kaptam egy pulcsival együtt, majd nagy lendülettel kaptam fel az összes iratomat és kiszáguldottam a szobámból. A nappaliban ülőknek köszöntem.
-Sziasztok. Elmentem. Majd jövök.. nem tudom mikor. -majd mentem tovább. Bedobtam a táskám az anyós ülésre, majd indítottam is a kocsit, és száguldottam egészen a Heathrow repülőtérig. Ott vettem gyorsan egy jegyet a Magyarországi legközelebbi járatra, majd várni kezdtem. Gondolkodni, hogy hogyan találom majd meg Bertát. Majd mikor ez is eszembe jutott, bemondták, hogy lehet felszállni a gépre, így rohantam. Rohantam, ahogy csak tudtam. Tisztában voltam vele, hogy így nem fog hamarabb felszállni a gép, de biztosra akartam menni, hogy nem késem le a gépet. Azt hiszem abban a pillanatban csakis ez volt a legfontosabb dolog. Nem, nem ez. Hanem Berta. Nem érdekelt, hogy késő délután, kora este van, akkor is minél hamarabb ott akartam lenni, ahol Ő van. Megnyugodva ültem le a helyemre a gépen, majd vártam, hogy végre felszálljon.
Amikor leszálltam a gépről, itt már sötét volt, ugyanis egy órás eltolódás van, és itt később van, mint nálunk. Nem igazán tudtam, hogy mit kéne csinálnom, mert még sosem jártam itt ezelőtt. Nagy nehezen kikecmeregtem a repülőtérről, és ekkor szembesültem, hogy itt máshogy van a közlekedés is. Ekkor végképp nem tudtam, hogy mit tegyek, így végső esetre hagyatkozva, de felhívtam Eleanort.
-Haló?
-Szia Eleanor, Harry vagyok.
-Sziaa.
-Figyelj, a segítségedre lenne szükségem. Át tudnád vinni a telefont Ninának? Beszélni szeretnék vele.
-Persze, de hol vagy most? Olyan zajos minden..
-Utcán. Csak add ide őt, kérlek. Nagyon fontos.
-Oké. -kicsi szünet volt, olyan 5 perces, majd újra ott volt a vonal másik végén valaki- Haló? Harry?
-Igen, szia Nina. Nem zavarlak?
-Nem. De hogyhogy beszélned kell velem? Valami baj van?
-Hát.. mondhatjuk úgy is. Szóval. Mikor jártál utoljára Magyarországon?
-Régen. Miért?
-Mert a segítséged kéne. Hogy tudok a repülőtérről egy jó hotelbe eljutni?
-Jesszusom Harry, te mit keresel ott?
-Az most mindegy, de kérlek a srácoknak meg Eleanoréknak ne mondd ezt el.. Fontos lenne. De, hogy tudok eljutni innen egy hotelbe?
-Jó, nem mondom el. Hát... biztosan állnak taxisok a repülőtéren, nem?
-Ühüm.
-Szállj be az egyikbe, és mondd utánam majd a szavakat. Magyarul lesz, de azt fogod mondani, hogy a Hilton Hotelhez, legyen szíves. Rendben?
-Igen. Na bent vagyok. Hogy mondjam?
-A Hilton Hotelhez...
-A Hilton Hotelhez...
-Legyen szíves.
-Legyen szíves. (Ezt nem tudtam máshogy megoldni, bocsi.:DD)
-Rendben. Maga angol? -kérdezte meg nagy meglepetésemre a sofőr angolul.
-Ö, igen.
-Rendben, akkor nyugodtan beszéljen csak úgy is, értem én azt. -közölte velem, mire csak bólintottam és egy kedves mosolyt vettem fel.
-Köszönöm Nina, nélküled nem ment volna.
-Nagyon szívesen, de elárulnád, hogy mit keresel ott?
-Berta után jöttem. Nem hagyhatom elmenni...
-Jézusom...
-De szeretem! És kár, hogy erre csak ilyen későn jöttem rá. De most akkor is meg fogok tenni érte mindent!
-Hát sok szerencsét, Harry. Ha kell a segítségem, akkor hívj nyugodtan, küldök majd egy sms-t, amint letettem. Jó?
-Rendben. Köszönök Mindent. Szia.
-Szia. -letette a telefont, én pedig az ismeretlen hely környékeit néztem, amit csak úgy szeltünk át és át. Egész szép volt, nem erre számítottam. A taxis kérdezgetett én meg válaszoltam. Még Bertát is szóba hozta, aminek örültem. Majd végül egy nagy bevásárló központ előtt tett ki, és megmutatta, hogy ehhez csatlakozik egy épület, az a hotel, amit keresek. Bejelentkeztem, felmentem a szobámba és ledőltem aludni. Holnap fárasztó napom lesz.
Reggel amint megreggeliztem és felöltöztem, ránéztem az órára. 11:00 volt, ami azt jelenti, hogy Londonba 10:00 van. Megcsörgettem Ninát.
-Szia, felkeltettelek?
-Nem, dehogy. Miben segíthetek?
-Merre keressem Bertát?
-Hát, nem hiszem, hogy a házukhoz kéne menned, nem engedne be az anyja. Úgyhogy, szerintem nézz körül a városban és menj le a Margit-hídhoz. Valahogyan odahívom majd a közelébe.
-Oké, köszönöm. Szia. -nem vártam meg a válaszát, lenyomtam. Egyből mentem, és egy térképet kértem a portán. Nagy örömmel vettem észre rajta, hogy a Margit-híd nincs is olyan messze. Csak át kell menjek a villamosig, aztán pedig azzal 2-3 megálló a híd lába. Lementem az aluljáróba, és elakadtam, mikor két felvezető lépcsőt láttam, mindkettő a villamoshoz ment. Nem tudtam mit tegyek, így a szívemre hallgattam, és felmentem baloldalt. Szerencsére pont jött egy villamos, felszálltam, és örömmel tapasztaltam, hogy a második megállónál a híd aljánál voltam. Leszálltam és boldogan baktattam végig Pest utcáin a Duna mellett. Majd olyan 1 óra fele Nina hívott.
-Igen? -szóltam bele.
-Sajnálom Harry, de Berta ma nincs otthon. Elvileg elrohant valamerre. Anyukája szerint a Duna mentén van valahol, mindig oda megy, ha baj van.
-Oké, megpróbálom megkeresni. Szia.
-Szia. -annyira kedves volt tőle, hogy mindenben segíteni akart, de mégsem találtam meg. Majd észrevettem, hogy egy szerelmes pár, a Duna partján csókolózik. A szívem összeszorult, hogy most én is csinálhatnám ezt, de elszúrtam az egészet. De amikor jobban megnéztem őket, akkor még jobban fájt a szívem. A gyomrom is görcsbe rándult, és levegőt is elfelejtettem venni.
-Berta? -kérdeztem könnyes szemmel, és nem bírtam elfogadni, hogy ennyire megbántottam. Annyira, hogy egy másik fiú vigasztalja, én pedig ezt látom. Könnyeim a szememben kis cseppeket formálva gördültek végig az arcomon. Nem tagadom. Sírtam. Sírtam, mert biztos voltam benne, hogy elvesztettem Őt.
-Harry? -fordult felém remegő hanggal, és arrébb lökte a fiút. Erre a szívem, mintha megkönnyebbült volna, de mikor visszarántotta a srác, azt hittem, hogy felpofozom. Valami számomra értetlen szöveget mondott Bertának, mire Ő is úgy válaszolt, hogy nem értettem. De láttam a szemükben, hogy mindketten ölnének, ha nem nekik van igazuk. Elfordultam, és elindultam. Tudtam, hogy én már úgy sem győzhetek. De ekkor utánam szólt.
-Harry! Harry várj! -azzal a lendülettel meg is fordultam a tengelyem körül, és vártam, hogy elém érjen.- Te mit keresel itt? -lihegte, mikor megállt a futásból.
-Érted jöttem. De mind hiába. Ki a srác?
-Ron. Az egyik legjobb haverom.. volt....
-Szóval szereted...
-Várj. azt mondtad, hogy.. értem jöttél? -kerekedtek el a szemei.
-Igen, Berta. Érted jöttem.
-De... de...
-Nincs de. Érted jöttem, mert szeretlek.
-Mi? Azt hittem, hogy utálsz...
-Hát nem érted? Szeretlek, Berta Lenorz! Szeretlek, mindennél jobban! És azt szeretném, ha visszajönnél velem Londonba.

30.fejezet

Na itt is vagyok. A Karácsonyi készülődésben nem tudom mennyire lesz időm gondolkodni a következő részen, de mindenképpen kerítek majd rá sort.:) De a lényeg, hogy egy jól megérdemelt, hosszú /szerintem hosszú/ részt hoztam. Most azonban jó olvasást.

                                                                         ~


Amint leszállt a gépem, anyát kerestem a reptéren. Egy ideig bolyongtam, majd sikeresen megláttam, ahogy egy "Üdv újra itthon, Berta!" táblát tart a kezében. Nem vettem sietősre a dolgot, szép lassan megfogtam a csomagjaim és odasétáltam. Nem szívesen jöttem haza, nem szívesen hagytam ott mindent, de muszáj voltam. Már nem volt ott helyem. A háromnegyed órás út után végre otthon voltam, újra. Kipakoltam, befeküdtem az ágyamba és szép lassan elaludtam.

Az utóbbi napok eseménytelenül teltek. Semmihez nem volt kedvem, semmit nem ettem, ittam. Csak feküdtem és aludtam, olvastam, tv-t néztem. Még csak a gépemet sem voltam hajlandó bekapcsolni. Elmenni itthonról, vagy beszélgetni másokkal meg végképp nem volt energiám.
Anya próbálta a jó anya szerepet játszani, több-kevesebb sikerrel. Az életem teljesen megváltozott, a napjaim üresek lettek és érzés nélküliek. Pont, mint mikor anyáék elváltak. Elhagyottnak, becsapottnak és remény vesztettnek éreztem magam akkor is és most is. Nem tudom, hogy ezen hogy fogok túljutni, akkor sem volt könnyű. Az álmom immár szertefoszlott, reményeim nincsenek és a szívem kettészakadt. Ennél rosszabb nem is lehetett volna. Kimondhattam, hogy az életem egy remény vesztett romhalmaz. De erről is csak én tehetek, amiért nem hallgattam másra, csak az önző fejemre és a vak világba indultam.
Ma is csak felkeltem, anya elém tolt egy tálcán ételt, de én eltoltam magamtól. Amikor az ember három napon keresztül nem eszik, mert nem tud, nem bír, akkor egy idő után már nincs is szüksége rá. A szervezetének fontos lenne, de hozzászokik a hiányhoz. Igaz, ezzel csak magának árt, de ha nem megy, akkor nem megy. Tehát eltoltam magamtól a tálcát a takaróm a fejemre húztam és még többet aludtam. Aludtam volna, ha anya nem szakítja félbe a pompás ötletem, miszerint nincs értelme enni, inni.
-Berta ha nem eszel, akkor súlyos következményei lesznek! -parancsolt rám kicsit erőteljesebb hangon.
-Mégis mi? Szoba fogságot adsz? Amint látod, nem érdekelne. -válaszoltam vissza flegma stílusba. Anyának a szeme a csalódottságot és a mérhetetlen fájdalmat tükrözte. Nem kellett kérdeznem, hogy miért vannak ezek. Magamtól is kitaláltam. Csalódott, mert nem ilyennek ismer. Nem olyannak, aki feladja a dolgokat és főleg nem olyannak aki önmagát pusztítja. És fáj neki, hogy segíteni akarna, de én bunkó vagyok vele. Valamint az is, hogy azt látja, hogy makacsságom miatt önmagam építem le.- Sajnálom anya. Nem így akartam. Te csak jót akarsz, nem érdemelted meg. -akkora mosolyra húzta a száját, mint még azóta, hogy itthon vagyok, soha. Újra elém húzta a reggelim, majd bátorítóan letört egy kis darabot a pirítósból és a számhoz nyújtotta. Én megettem azt, majd már magamtól is folytattam az első étkezésem. Elégedett mosoly ült ki anya arcára, majd kisétált a szobából.
Amint végeztem a reggelivel, kikászálódtam az ágyamból, beágyaztam azt, majd szép lassan felöltöztem. Hajamat összefogtam hátul egy laza copfba, egy kis alap sminket felkentem, és végül az előbb kikészített ruhadarabokat felkaptam. Elégedetten néztem végig magamon a tükörben. A fejem a három napnyi alvás után egész tűrhetően mutatott, a fél vállas csíkos pólóm jól mutatta most különösen vékony alakom, valamint a fekete cica nadrág kiemelte a hosszú, vékony lábaim. Megfogtam a tálcát és lesétáltam anyuhoz. Éppen a konyhában sürgött-forgott most is. Elmostam a tálcán lévő cuccokat, eltörölgettem, helyére raktam őket, majd anyához fordultam.
-Anya?
-Igen, kincsem? -kavarta meg a levest, majd felém fordult.
-Köszönöm.
-De mit?
-Hogy nem hagytad, hogy tönkre tegyem magam. Köszönöm.
-Ugyan Berta, ez csak természetes! -rámosolyogtam, majd megöleltem.
-Tudod, mielőtt elmentem, nagyon rosszul viselkedtünk egymással. De amióta visszajöttem, csak azt nézed, hogy miben tudsz, és hol tudsz nekem segíteni. Az összes kívánságom teljesítenéd, és mégis azt érzem, hogy ez csak azért van, mert itt hagytalak. Tudom, nem szép ilyet mondanom, hiszen csak sürögsz forogsz körülöttem, de így érzem. Igaz, hogy amikor nem eszek akkor tényleg látom, hogy törődsz velem, de a nagy részét csak azért csinálod szerintem, mert nem akarod, hogy megint elmenjek. És... -mondtam volna tovább a monológom, amiből amúgy nagyon jól jött volna ki anyu, de nem hagyta.
-Hogy mondhatsz ilyet?! Én tényleg szívesen segítek neked! És nem csak azért csinálom, hogy ne hagyj itt többet, hanem mert szeretlek, Berta! Mit kéne még csinálnom, hogy így érezd? Csak mondd és megteszem! -könyörgött, mintha lenne miért. Pont eleget mutatott nekem az elmúlt pár napban, amiből ismét visszanyerte a szeretetem és tiszteletem.
-Befejezhetem? -bólintott- És ez is csak azt mutatja, hogy fontos vagyok neked, és nem szeretnéd, ha távol lennék tőled. Valamint, hogy te mindig mellettem állsz, bármilyen is a kapcsolatunk. És ezt köszönöm neked. -mosolyra húzódott a szája, amit én is egy mosollyal nyugtáztam. Majd szép lassan láttam, ahogy könnyek gyűlnek a szemébe, aztán pedig kövér cseppek formájában legördülnek az arcán. Megöleltem, és ezáltal veszélyt láttam a háta mögött.
-Anya! Vész helyzet! Vigyázz, ki fog futni a leves! -megfordult és szép lassan lejjebb vette rajta a lángot és megkavarta. Leültem a nappaliba, a tv elé, és bekapcsoltam. Annyira hozzá voltam már szokva az angol csatornákhoz, most akaratlanul is arra kapcsoltam. Amint megláttam, hogy a fiúkról beszélnek, rögtön át is kacsoltam, mielőtt még sírni kezdtem volna.
Ebéd után anyával beszélgettünk. Elmondta, hogy szólt az unoka tesóméknak, hogy újra itthon vagyok, úgyhogy majd valamikor jönni fognak, valamint, hogy semmi érdekes nem történt amíg nem voltam. Olyan 4 óra körül csengettek. Anya nyitott ajtót, és amikor meghallottam a hangokat, rögtön felismertem. Az unoka testvéreim voltak, és.... és Andris. Na mindenkire számítottam, csak Rá nem! Nagy mosollyal köszöntöttem rég látott rokonaim, majd kicsit kínosan álltam meg Andris előtt. Fogalmam sincs, hogy mit kéne csináljak vele. Szakítottunk, én tovább léptem, mást szeretek. A kérdés, hogy ő is így van-e ezzel? Mit kéne ilyenkor tennem? Majd gondolkodás nélkül átöleltem. Ennél többre nem voltam képes, hiába szerettem őt még akkor is, volt még valaki, akit ennél sokkal jobban szerettem. Igaz tudtam, hogy ő már soha nem lesz az enyém és én sem az övé, de én Őt szerettem. Harryt. Felmentünk a szobámba és leültünk az ágyamra.
-Na mesélj, pici! Milyen volt? Mi történt? -kérdezősködött Laci.
-Ne hívj picinek. Amúgy jó volt. Kivéve a vége, de amúgy szuper.
-Hát gondoltuk, hogy a vége nem volt jó, mivel azért jöttél haza, mert valami rossz történt. Valami olyat mondott anyukád, hogy pár napja nem is eszel, csak alszol, semmihez nincs kedved, ilyesmik. Szóval, mi történt? -faggatott tovább Kinga.
-Hát, igazából, ez úgy történt... -majd elkezdtem nekik elmesélni mindent. Már a közepe fele szipogtam, alig tudtam visszatartani a könnyeim. Arra a sok szép emlékre visszagondolni fájdalmasabb volt, mint hittem. Mire a végére értem, már nem bírtam. Ahol legördültek a könnycseppek, mindenhol égett utána az arcom. Égetett a fájdalom, mind kívül, mind belül.- Az egész az én hibám volt.
-Dehogyis! -ölelgetett át Kinga.- Ha igazán fontos vagy neki, úgy is keresni fog. Hidd el!
-Hívott vagy üzent már? -találkozott a tekintetem Andriséval. Tele volt fájdalommal és kétséggel a szeme, hangja pedig remegett.
-Nem tudom. Kikapcsoltam a telefonomat is. -előkaptam gyorsan, bekapcsoltam, és szembesülnöm kellett a való igazsággal. Csak Louisnak vagyok fontos, csak ő keresett.
-Csak Louis?! Csak Louis volt képes értem érdeklődni? -üvöltöztem a telefonommal(?). A könnyek egyre csak gyűltek és gyűltek a szememben, mint egy kitörni próbáló vulkánban. Szemem nem bírta tartani őket, így utat engedve ezzel nekik az arcomra. Nekidőltem Kingának, aki csak nyugtatás képpen simogatta a hátam. Egy pillanatra belepillantottam Andris szemébe, amiben megkönnyebülést láttam. Azt hiszem ekkor csalódtam benne a legnagyobbat.
-És mondd Berta, beszélhetnénk négy szemközt? -fogta meg a kezem végül az a srác, akiben életemben a legnagyobbat csalódtam, éppen az elmúlt pillanatban. Bólintottam, majd a többiek felálltak és kimentek.
-Hallgatlak. -töröltem le végül a könnyeim.
-Tudod. Nekem azóta sincs barátnőm, hogy elmentél. Én megmondtam, hogy várni fogok rád. Tudtam, hogy lesz neked ott valaki, akit szeretni fogsz, de azt is tudtam, hogy haza fogsz jönni. Szóval, lenne egy kérdésem.
-Andris várj. Miért voltál te ebben ennyire biztos? Ennyire biztos abban, hogy hazajövök? És ha nem mentem volna a saját fejem után, hanem Harryre hallgattam volna? Akkor most nem lennék itthon...
-Biztos voltam benne, mert bíztam benne, hogy a sors nem engedi, hogy olyat szeressek, aki nem lehet az enyém. Tehát van egy kérdésem.
-Igen? -kérdeztem kíváncsian, bár tudtam, hogy mi fog következni.
-Szeretlek, még mindig, Berta. És lennél újra a barátnőm? -megfogta a kezem, megszorította bíztatás képp, majd csillogó szemeivel mélyen a szemembe nézett.
-Andris.. én.... Sajnálom, de én Harryt szeretem, és hiába tudja az eszem, hogy nem lesz az enyém, a szívem mégis majd meg szakad érte, és nem akarlak téged hamis érzések közé vinni. Sajnálom, de nem lehet. Én is szeretlek, de nem annyira, mint azt kéne. Sajnálom... -könnyek zápora hullott szeméből, ezáltal lassan az enyémből is. Megszorítottam a kezét, megöleltem jó erősen, és csak úgy húztam magamhoz, hogy tudja, szeretem, de mégsem annyira, mint Harryt. Egy aprócska, utolsó csókot leheltem ajkaira, majd kimentem a szobámból.- Sajnálom. -leszaladtam, felkaptam a táskám, kicsaptam a bejárati ajtót, és futottam. Futottam a régen látott környéken, míg nem elértem a kedvenc játszóteremhez, ahova régen mindig ovi után jöttünk. Leültem a hintára, és a táskámban kezdtem el kotorászni. Megtaláltam a mobilom, és ekkor szembesültem vele, hogy nem  csak Louis hívott. Összesen 100 nem fogadott hívásom volt. Igaz, ebből 50 volt Louisé, 20 Eleanoré, 10 Nillé, 10 Liamé, 5 Zayné, 5 pedig Danielleé. Harry nem hívott és ez fájt a legjobban. Visszahívtam Louist, szükségesnek éreztem, hogy beszéljek vele.
-Hál' Istennek, Berta! Azt hittem, vagyis hittük, hogy baj történt! -üdvözölt a telefonban.
-Én is örülök, Louis. Hát igazából baj is történt. 3 napja csak alszom és alszom. Nem is eszek, iszok, semmit nem csinálok. A telefonom is ki volt kapcsolva. Csak ma tudtam összeszedni magam, de az is kudarcba fulladt.
-De mi történt? -hallottam meg Niall hangját is.
-Ki vagyok hangosítva? -lepődtem meg.
-Mégis mit gondoltál? Még szép! -üvöltött Zayn.
-Annyira hiányoztok!
-Te is nekünk, de ne tereld a témát! Mi történt? -hát igen. Csakis Liam tudta levonni azt a következtetést, hogy terelek.
-Aaa. Megjelentek ma az unoka tesómék. Eddig nem is lenne baj, de hozták magukkal a volt pasim is. És miután elmeséltem, hogy mi történt, ő megkérdezte, hogy beszélhetünk-e négy szemközt, én hülye meg belementem, és elmesélte, hogy ő nyár eleje óta ugyan úgy vár rám, mint előtte, meg hogy még mindig szeret, stb.
-És?
-És megkérdezte, hogy lennék-e újra a barátnője?
-Mit mondtál? -hallottam meg Eleanor izgatott hangját. Hiányzott már, hogy mindig ő kérdezi elsőnek, hogy mi van.
-Elmondtam, hogy sajnálom, de én Harryt szeretem. De mondtam neki, hogy őt is szeretem, de valami mégis annyira húz Harryhez, hogy nem tudok tőle elválni, pedig  tudom, hogy kéne. Ezerszer elmondtam, hogy sajnálom, majd megöleltem jó erősen, egy apró, utolsó csókot adtam neki, majd elrohantam. Nem bírtam tovább mellette lenni, már én is sírtam. És most a régi kedvenc játszóteremen ülök egy hintában.
-Nem kellett volna a búcsú csók, de amúgy ügyes vagy, hogy nem keverted bele a hamis érzelmek hálójába. -dicsért meg Niall.
-Köszönöm. De el sem tudjátok hinni, hogy mennyire megváltozott a kapcsolatom anyával. Tökre kedves, meg figyeli minden óhajom, sóhajom. Nagyon durva. És veletek mi érdekes van?
-Hát igazából semmi. Teljesen üresek a napok a pörgésed nélkül. Annyira furcsa. Nem bírjuk megszokni. Ja, és én megmondtam, hogy neked volt igazad, mert azóta is egy folytában eltűnik valamelyikünktől pénz.
-Gina az. Hidd el. Én ismerem az apját, vagy kije az. Vagyis, volt szerencsétlenségem megismerkedni vele. Ő dobott ki Nina házából. És utána nekem el is mondta, hogy mire készülnek a lánnyal. Először nem hittem el, de amikor megláttam, hogy Gina megteszi, rögtön szólni akartam valamelyikőtöknek, csak mindenki részeg volt, Liamet meg nem találtam.
-Én tudom, de Harry nem akarja belátni, hogy csak miattad szedte össze a csajt, és hogy ő lopkod állandóan. Pedig látszik rajta, hogy rohadtul nem boldog, csak a szexre kell neki a kis csaj. És basszus, egy 16 éves lányt kúrogatni kurvára nem jó dolog! -ordított Louis- Bocsánat, kiakadtam.
-Semmi baj, Louis. Amúgy mi van Harryvel? Most is Ginával van, mi?
-Háát, öm... nem tudjuk. Tegnap este Gina kicsit morcosan távozott, majd őt követte Harry is, és azóta nem láttuk egyikőjüket sem.
-Remélem nem csinál semmi butaságot.Viszont nekem most mennem kell, jönnek a kicsik. Majd beszélünk, jó?
-Mindenképpen.
-Szeretlek titeket, sziasztoook!
-Mi is, szia. -lenyomtam, és mikor megfordultam, láttam, hogy tisztes távolságban egy padon ott van Andris. Odasétáltam, leültem és megpróbáltam megnyugtatni szegény síró fiút. Simogattam a hátát, és bár tudtam, hogy nem kéne, de át is öleltem.
-Ne sírj, kérlek.
-Miért ne? Minden okom meg van rá...
-Nem nincs!
-De, de igen! -üvöltött rám a könnyek közül.
-Hidd el nekem, hogy nincs.
-Ja, hogy szerinted az nem elég ok, hogy kikosarazott életem szerelme, akivel amúgy együtt voltam, csak hülye voltam és szakítottam vele, mikor Angliába ment? Szerinted az nem elég, hogy eljöttem Pestre, csakhogy visszaszerezzem azt a lányt, akit a világon a legjobban szeretek?
-Nem, nem elég, mert én nem érek ennyit.
-De nekem igen! És bármennyire hülyén fog ez hangzani, de elmondom. Hülye vagy, hogy Harryre vársz! Ő sosem szeretett téged annyira, mint én! Ő sosem fog már többet keresni. Ha érdekelnéd, már keresett volna...
-De ne sírj miattam. Sokkal jobbat érdemelsz nálam. Nálam, aki egy világsztárba szerelmes és várja, hogy majd az ő "hercege" legyen, pedig tudja, hogy nem lesz. Ennél te sokkal jobbat érdemelsz. Te egy olyan fiú vagy, akit mostanság a lányok akarnak, mert nagyon kevés ilyen van, mint Te. Egy szeretetre méltó ember vagy. Kérlek ne pazarold a szereteted rám, aki egy szeretetre nem méltó ember.
-De nekem méltó vagy. Mert szeretlek! És ez ellen nem tudok tenni...
-Látod?! Most pontosan ugyan azt érezzük. Csak két más ember iránt. Te így vagy velem, én pedig így vagyok Harryvel. Szeretem, és ez ellen nem tudok mit tenni. De hidd el, téged is szeretlek. De valami megmagyarázhatatlan érzelem köt Harryhez. Úgyhogy ne sírj, mert én sem sírok. Na gyere, menjünk. -felálltam, kezemet felé nyújtottam, de ő nem kapaszkodott bele. Ő nem akart jönni.- Akkor megyek egyedül. -elindultam. Így már semmi kedvem nem volt hazamenni, ezáltal elmentem inkább a Duna partra. Míg ott sétáltam, azon gondolkoztam, hogy hogy lehettem akkora hülye, hogy nem hallgattam másra? Miért nem próbáltam meg tenni azért, hogy Harry az enyém legyen? Annyi kérdésem volt, hogy miért nem úgy tettem, ahogy most jónak látom? De egyikre sem tudtam válaszolni. Viszont abban biztos voltam, hogy ez az érzés, ami belülről éget, mar, megsebez, megöl, mind azért van, mert nem hallgattam az elején Harrryre, és későn fogtam fel, hogy ennek következtében elveszítem őt.
Pár órája már ott ülhettem a parton, mikor is úgy döntöttem, hogy kicsit gyalogolok. Sétáltam, sétáltam, és megálltam, amikor egy csapat boldog madarat láttam elrepülni. Lehajoltam egy kőért, és épp dobni készültem az előttem lévő folyóba, mikor valaki óvatosan megfogta a kezem, kivette belőle a követ, és eldobta ő helyettem.. Nem engedett megfordulni. Végigsimított a karomon, kirázott a hideg a puha érintésétől, majd egy gyors lendülettel megfordított és abban a pillanatban meg is csókolt. Olyan vad, olyan vággyal teli csók volt amilyet még nem tapasztaltam. Mintha életében először csókolt volna meg valakit, akit igazán szeretett. Ajkai csak úgy falták az enyémeket, nyelve pedig ott ficánkolt a számban. Azt hittem az előbb vigasztalt fiú az és, hogy nem jól tettem, hogy engedtem neki, de mikor elváltak ajkaink, és megláttam, hogy ki az, azt hittem, hogy elájulok.

29.fejezet

Na ismét itt. sajnálom, hogy ilyen későn -megint- csak tudjátok félév. Nagyon sajnálom. De itt is van az új rész, remélem tetszeni fog.:) Jó olvasást. Kommentekért nem harapok.;) Ésa következő rész nem tudom, hogy mikorra várható. Itt az askom, ha kérdezni akartok, kérdezzetek: Ask.fm. És itt van a twitterem és facebookom is.:) Twitter , Facebook .:D


                                                                             ~


-Hova a picsába tűnt a pénzem? -ekkor rám kapta a fejét, én pedig értetlenül meredtem rá. Azt hittem, hogy annál rosszabb már nem is lehet, mint hogy olyanokat mond rólam, ami nem is igaz, de be kellett lássam, hogy tévedtem.- Tudom, hogy te voltál. Add vissza!
-Mi?! Nem! Nem én voltam, Harry!
-Akkor mégis ki? Csak te tudtad, hogy nem lesz annyi pénz nálam, mint azelőtt. Ezt te magad mondtad!
-Igen, én mondtam. De én úgy mondtam, hogy Gina fogja kivenni! -odasétáltam, és nem tudtam elhinni, hogy ilyet feltételez rólam.
-Ahha, persze. Ez is csak azért volt, mert féltékeny vagy Ginára. És el akartad innen távolítani. De tudod mit?! Nem jött be, lebuktál kislány!
-De Harry nem én voltam! Esküszöm.
-Esküdözzél máshol! Ahol még kíváncsiak rá... -a könnyek most úgy hullottak az arcomon lefele, mint a záporeső. Niallre fodrítottam a fejem, de ő is csak állt. A szemében pedig tükröződött a csalódottság. Miért hiszik azt, hogy én voltam? Soha, de soha nem tennék ilyet! Pláne nem Velük. Csak álltam, és néztem felváltva Niallt és Harryt. Megrázták a fejüket, majd Niall hitetlenkedve elsétált. Felszaladtam a cuccomért, magamra kaptam a kabátom és elhagytam a házukat. Sírva buszoztam haza, ha ezek után ők befogadnak még. Otthon ledobtam a cuccom, és felrohantam a szobámba. A könnyeim még mindig folytak. Nem tudtam elhinni. Egyszerűen nem fért a fejembe. Majd szép lassan a könnyek sokasága álomba ringatott.
-Mi?! Biztos, hogy ez nem igaz. -ébredtem fel Eleanor üvöltésére. Szép lassan összeszedtem magam, tudtam, hogy a következő állomása a szobám lesz. Visszaültem az ágyra, és csak bambultam ki a fejemből. És jól sejtettem, már hallottam is, ahogy csörtetnek fel a lépcsőn, majd lenyomja a kilincset.
-Hogy tehetted ezt, Berta? El sem hiszem..
-El, kérlek. Nem én voltam. Higgy nekem!
-Nem tudom, Berta...
-Kérlek. A legjobb barátok vagyunk. Hinned kell nekem! Nem tennék ilyet...
-De csak te tudtál róla.
-Igen, tudtam.
-Látod, még be is ismeri! -vágott közbe Harry- Nehogy elhidd egyetlen szavát sem! Engem is átvert, majd mindenkit. Csak a pénzem kellett ugye, kis cafka?
-Ezt nem tudom elhinni, Berta! Hogy tehettél ilyet?! -Eleanor kiszaladt, követte őt Harry is. Én mégjobban bőgtem, és elkezdtem pakolni a ruháimat és cuccaimat. Ha nem hisznek nekem, és elítélnek, akkor már nincs értelme itt maradnom. Mindenemet a földbe tiporták Harry szavai. Lassan még én is kezdtem elhinni, hogy én voltam. Pedig nem! Az összes aprócska kis reményszikra is elhúnyt. Már soha többet nem leszek képes ennyire szeretni. Mert az önzőségem miatt most odajutottunk, hogy elhagyom Londont. Örökre. A saját önzőségem vezetett a pokolba. Mert túlságosan is szerettem Harryt, és a csapatot. Azt akartam, hogy Hazza csak az enyém legyen. A következményét pedig megkaptam. Két bőröndömet megpakoltam, nem maradt több cuccom, lehúztam őket, átvittem Ninához, majd a kistáskámért és a maradék egy dobozért visszasiettem.
-Te hova mész? -állított meg Dani, kikerekedett szemekkel.
-Haza. -törölgettem a szemem, és felkaptam a dobozt.
-De... de hát miért?
-Mert nekem itt már semmi keresnivalóm. -becsaptam az ajtót, és ezzel az életem azon szakaszát zártam le, amikor az álmaimat éltem. Bementem Ninához, elfoglaltam azt a szobát, amit még a nyár elején kaptam. Ja, mert már mindjárt Augusztus közepe van. Kinyitottam a laptopomat, és keresgéltem, melyik géppel megyek haza. Találtam is egyet, 2 óra múlva indul. Megrendeltem a jegyet és felhívtam anyut.
-Szia anya.
-Szia kicsim. Mi a baj?
-Haza megyek. 2 óra múlva indul a gépem.
-Mi történt?
-Csak annyi, hogy ez többé nem az én világom. -szipogtam, majd kinyomtam a telefont. Lesétáltam a cuccaimmal. Nina pont hazaért.
-Haza megyek, Nina.
-Jaj, drága! Mi történt?
-Ez nem az én világom! Hogy is gondoltam, hogy én majd ide kijövök és semmi gondom nem lesz?! -megöleltem nagynéném, majd megkértem, hogy vigyen ki a reptérre. Inkább ülök egy reptéren, mint hogy azzal törődjek, ami már többé nincs. Az álmom.
Ott ültem, már csak fél óra maradt a gép indulásáig. Elkezdtem vonszolni a csomagjaimat, majd mielőtt még beléptem volna a kapun, utoljára megfordultam és körülnéztem. Megnéztem magamnak jól Londont, hogy soha ne tudjam ezt a helyet elfelejteni. Beadtam a jegyemet és átléptem a kapun, mikor a nevemet ordítozták.
-Berta, Berta! Berta várj!
-Louis! Szia.
-Hallottam, hogy mi történt. Én neked hiszek! Kérlek, ne menj el!
-De ha te vagy az egyetlen, aki nekem hisz? És amúgy sincs már itt keresnivalóm..
-De van! Berta mi szeretünk! -hátramutatott, majd megláttam az egész csapatot. Kivéve Harryt. Tudtam. Tudtam, hogy szeretnek. De ez nekem nem volt elég. Nekem a bizalmuk volt a legfontosabb. De úgy látszik, az csak Louban volt meg.
-Sajnálom. De ez nekem nem elég... A bizalom sokkal fontosabb. És az nincs... -megfordultam, felvettem a csomagokat, majd elsétáltam. A második ellenörző pontnál hátrafordultam, mutattam egy szivet, a kezemet a szívemre helyeztem és mentem tovább. Az életem Londonban végérvényesen is lezárult.
Amint felszállt a gép, már csak az emléke maradthatott meg bennem ennek a csodás helynek. A táskámban kotorásztam, zsebkendő után. Ismét repülőn, ismét sírva, ismét fiú miatt. De a zsebkendő helyett a kezembe inkább egy kiskönyv akadt. Jó alaposan megvizsgáltam a régen látott könyvecskét. Kinyitottam és átlapoztam azt a sok sok oldalt, ami tele volt firkantva az én kézírásommal. A naplóm. A naplóm volt az. Az utolsó oldalon, amibe bejegyzést hagytam, csak ennyi volt írva:

                      " Egy új élet, új város, új álmok. És új emlékek."
 

Pontosan emlékszem, hogy ezt aznap este írtam, mielőtt ide jöttem volna. Amikor még az életem Andrisról, anyának a hisztijeiről és a Directionerségről szólt. Amikor még ez az egész csak egy álomnak tűnt, ami sosem fog megvalósulni. És láss csodát, nem is valósult meg! Ezek után a Directioner énem, egy mélyebb dolog lesz. Különlegesebb érzések kötnek majd ehhez az öt sráchoz, főleg Harryhez. Amit mostmár sosem tudok majd megváltoztatni. Hiába is az a sok mese, hogy az álmok valóra válnak, ha akarjuk. Ez életem egyik legnagyobb tévedése. Ha az én álmom ugyan az, mint máik ötszázezer rajongóé, akkor hogyan is válhatna valóra? Bár az én esetemben egy kis része valóra is vált, de a nagyobb része csak álom marad. Mostmár örökre.