Itt vaaaan! Nem akarok semmit mondani a résszel kapcsolatban, csak még annyit, hogy nem naponta, hanem két naponta lesz új. De azt hiszem, ezt már észre vettétek, de azért leírom, hogy biztosan tudjátok:) A másik, hogy most sorozat függő lettem, sooo ha van valami, amit láttatok valami sorozatban és itt is előfordul, akkor az valószínű véletlen, vagy csak nagyon megtetszett:D Na, jó olvasást!xoxo
~
-Harry... - hangja lágy volt, de mégis féltő. Visszafordultam és nagyon megijedtem. Berta épp kimászott az ágyából, csukott szemmel, és a kukából kiszedte a még ott maradt lámpa egy nagyobb szilánkját. Elindultam felé, hogy felébresszem, de beszélni kezdett. - Ne közelíts. Engedd el őt, és minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Hagyd békén Harryt - keze remegett, sírni kezdett. - Hallod?! Engedd el Harryt, vagy... vagy leszúrom magam!
-Berta! Berta ne! Ébredj fel! - elkezdtem menni felé, de nem úgy tűnt, hogy hallja, amit mondok neki. A szúrós tárgyat maga felé fordította, és pontosan a szíve elé helyezte.
-Ha nem engeded el, megölöm magam. Legalább vége lenne a játékotoknak - nem, nem, nem és nem! Ezt nem hagyhatom. Közelebb mentem felé és előtte megálltam. Szép lassan, óvatosan kihúztam a lámpa maradékát a kezéből és visszadobtam a kukába. Simogatni kezdtem és ébresztgetni.
-Berta, hé. Ébresztő, csak álmodsz. Itt vagyok veled, melletted. Nincs bajom, érted? Hahó, ébresztő - lassan kinyitotta a szemét, körülnézett. Fejét felém fordította és amint a szemembe nézett, elájult. Visszafektettem az ágyba, betakargattam. Hoztam egy pohár vizet és ébreszteni kezdtem.
-Mi történt, Harry?
-Kérsz egy pohár vizet? - bólintott - Itt van, tessék. Csak álmodtál.
-Tudom, de én... én meghaltam.
-Mi? Mi az, hogy meghaltál? - úgy tudtam, hogy őt nem lehet megölni a játékban...
-Én leszúrtam magam. Egy késsel. És utána itt ébredtem fel.
-Figyelj... én nem szeretném, ha megint elaludnál, oké?
-Miért?
-Mert elvileg most először, de akkor is majdnem ártottál magadnak. Nem akarom, hogy hogyha esetleg én is elaludnék, történjen valami...
-De akkor még is mit csináljak?
-Fent maradok veled, rendben? És holnap elviszlek dokihoz. Nem akarom, hogy ez még egyszer előforduljon.
-Rendben.
*Louis szemszöge*
Ma volt az első nap 2 hete, hogy Bertát nevetni hallottam. Azt hiszem, ez mindegyikünket kicsit megkönnyebbüléssel töltött el. Mindenki mosolygott és senki sem tudott ellene tenni. De hagytuk, hogy most csak Harryvel legyen. Majd újra vissza fog szokni a közösségbe, és szép lassan minden olyan lesz, mint régen. Egyet kivéve. Az újságok és újságírók. Az utóbbiak alig várják, hogy végre hallhassanak valamit Bertáról, hisz Harry Styles "ex-barátnője" lassan három hete ki sem mozdult Harry Styles és a One Direction házából. Az előbbi pedig tele van Harry kalandjaival és találgatásokkal, hogy megcsalta-e Bertát vagy tényleg szakítottak. Ezekről viszont nem hiszem, hogy egyhamar tudnia kellene szegény lánynak, így is eléggé rosszul van.
Este nyugodtabban aludtam el, de rögtön felkeltem Harry kiáltására. Nem akartam beleavatkozni, de odamentem hallgatózni. Hál' Istennek Harry fel tudja ébreszteni őt, így nagyobb gond nem lehet. Nem tudom miért, de visszaszaladtam a szobámba és rögtön a telefonomért nyúltam. Kicsöngött.
-Lou, édesem, tudod, hogy hajnali 2 óra van?!
-Igen, tudom Eleanor. De úgy éreztem, hogy fel kell hívjalak.
-Történt valami?
-Neeem, dehogy. Épp ellenkezőleg. Tudod, mondtam, hogy Harryék kibékültek.
-Igen, de ugye nem azt akarod elmondani, hogy ők már is...?! Szóval érted, mire gondolok..
-Nem, nem azt, nyugi. Csak hallottam, hogy Harry kiabál neki és hogy felébreszti, utána meg elmondja neki, hogy nem akarja, hogy aludjon, és úgy éreztem, hogy most nekem is beszélnem kell azzal, akit szeretek. Szóval, ennyi. Szeretlek.
-Komolyan felébresztettél azért, hogy elmondd, szeretsz. Nagyon édes vagy, én is szeretlek, meg minden.... de ez ráért volna reggel is - éreztem, hogy elmosolyodott. Tudja, hogy sosem csinálok ilyet.
-Jó, bocsi, tudom. De ez most akkor is muszáj volt! - felnevetett, így nekem is muszáj volt.
-Jó éjt, Louis.
-Neked is - letettem a telefont és végre egyszer teljesen nyugodtan és jól, aludni mentem. Alig várom, hogy minden a régi legyen.
*Berta szemszöge*
Az egész estét végigbeszélgettük. Nagyon aranyos volt tőle, hogy fent maradt velem. Nem igazán akartam orvoshoz menni, de tudom, hogy igaza van és muszáj. Ezen segíteni kell, és csak mi ketten nem tudunk. Szóval reggel Harry felhívott egy magán kórházat, megkérdezte, hogy ezzel melyik osztályra kell menni, és kért időpontot is a legjobb dokihoz. Édes volt szervezkedés közben. Reggel 7 körül elkezdtünk mindketten készülődni.
-Enyém a fürdő! - szaladtam be elsőnek. Lezuhanyoztam, hajat mostam kb. 15 perc alatt, de a többi készülődés 45 percet vett igénybe, mire nagyjából elfogadhatóan néztem ki. Kirohantam a szekrényig egy törülközőben, és gyorsan próbáltam valami ruhát találni. Kicsit lengén öltöztem, így fáztam is. Míg kotorásztam, egy kar fonódott a derekam köré.
-Hmm, többször járkálhatnál így - súgta a fülembe, megpuszilta a nyakam és bement ő is a fürdőbe. Elmosolyodtam rajta, sőt még a számat is beharaptam, de sietni kellett, így gyorsan visszatértem a ruha kereséshez. Végül egy sötétkék csőnadrágot és egy türkiz pánt nélküli toppot vettem fel egy fekete blézerrel. Összepakoltam a táskámba kellő dolgokat és készen álltam.
-Csini vagy - lépett ki Harry a fürdőből és felöltözött. Megfogta a kezem és indulhattunk is - Ugye nem baj, ha bemegyünk a Starbucksaba egy kávéért?
-Nem dehogy, nekem is kéne - miután azt megszereztük, indultunk a kocsihoz, de letámadtak a fotósok.
-Igaz a hír, hogy szakítottatok? - Harry amolyan "Are you fuckin' kiddin' me?!" fejjel nézett rá és felemelte a kezünket - Ezek szerint, az elmúlt 3 hétben is együtt voltatok és Harry, te akkor megcsaltad őt? - kicsit lefagytam. Mi az, hogy megcsalt? Az egy dolog, hogy nem voltunk együtt, de ez kicsit váratlanul ért. Lehet, hogy nem kellett volna, de egy kicsit még is megcsalva éreztem magam.
-Nem csalt meg, szünetet tartottunk - tovább kérdezősködtek, de már nem is nagyon figyeltem rájuk, Harry meg automatikusan is csak rámondta, hogy "nem válaszolok" és húzott ki a tömegből. Amikor végre beszálltunk a kocsiba, rögtön elhajtott Harry.
-Berta... nem kellett volna védened.
-De tudniuk kellett, hogy nem csaltál meg. Nem akartam, hogy csalódjanak a rajongóid - néztem le a kezemben szorongatott kávéra. Kortyolgatni kezdtem.
-Vagy inkább te nem akartál csalódni... - bólintottam, de csak épphogy - Nézd, én sajnálom. De muszáj volt valamit csinálnom...
-Nem, nem kell sajnálnod. Mit sajnálnál? Hogy amikor dobtál, jól akartad magad érezni? Ez hülyeség, Harry.
-Nem dobtalak, ilyet ne mondj. Tudod, hogy sosem dobnálak. De mindegy, a lényeg, hogy sajnálom.
-Nem kell - tudtam, hogy így a helyes. Nem lehetek rá azért mérges, amit akkor csinált, amikor nem voltunk együtt. Végül is én is "együtt voltam" Jeremyvel. Szóval kicsit félénken, de rátettem a kezem a kezére és megszorítottam - Szeretlek.
-Én is.
Az út további része csendben telt, néha rátette a kezét a combomra, de inkább csak utaztunk. Ő koncentrált a vezetésre én meg gondolkodtam azon, hogy mit fognak velem csinálni. Őszintén elmondva, félek. De csak kicsit, mert tudom, hogy Harry mellettem lesz. Akármi is történik, ezen együtt megyünk keresztül.
Megérkeztünk. Harry tudta az utat, nyilván a telefonban ezt is elmondták neki. Biccentett a portásnak, majd felmentünk a harmadik emeletre és leültünk várni. Egy pár perc múlva egy idősebb hölgy jött ki.
-Mr. Styles?
-Igen, én vagyok. Üdvözlöm - lépett felé, hogy kezet fogjanak.
-Szervusz. Jöjjenek beljebb, a doktor úr már várja önöket - egy kisebb előtérbe mentünk be, ahol le lehetett rakni a cuccainkat. Három ajtó nyílt ebből a helységből, mi az elsőbe mentünk.
-Mr. Styles, örvendek.
-Üdvözlöm.
-Jó reggelt, doktor úr - köszöntem illően.
-Á, és magácska biztosan Harold barátnője, igaz?
-Igen. Berta Lenorz, örvendek.
-Dr. Marshall Fritz, szintúgy. Üljenek csak le. Nos, úgy hallottam, hogy a kis hölgynek hetek óta tartó rém álmai vannak. Pontosan mennyi ideje is?
-Két hete és 4 napja.
-Remek - jegyzetelte fel a lapjára - És, kisasszony, ez zavarja magát a hétköznapi életében? Mármint, hogy befolyásol bármit is akkor, amikor éppen nem alszik? Ha igen, elmondaná, hogy miben?
-Igen. Hát, igazából mindenben. Most két napja, amióta Harry már velem van, nem nagyon jut eszembe az álom, de előtte minden, amit csináltam vagy láttam, az előhozott részleteket belőle. Nem tudtam eldönteni, hogy mikor alszom, és mikor nem.
-Ühüm, értem. És alvás közben látszott rajta valami? - kérdezte ezúttal Harryt.
-Eleinte csak sírt és beszélt, de tegnap este már járkálni kezdett és majdnem magába szúrt egy szilánkot - további kérdéseket tett fel, el kellett mondanom, hogy miért olyan megrázó az álom meg egyéb kérdések, amiknél szorítottam Harry kezét, mert egyszerűen máshogy nem tudtam elmondani. Végül a doki arra jutott, hogy egy hétre bent tart, vizsgálatokat csinál és kezel.
-Ez lesz az ön szobája, pont az enyém mellett. Ha akarja, hozathatok egy másik ágyat is Styles úrnak - Harryvel egyszerre szólaltunk meg. Én nemet, ő igent mondott. Végül beadtam a derekam és hozathattunk egy ágyat neki.
-Miért mondtál nemet? - ült le velem szembe.
-Nézd, Harry. Nem várom el, hogy hanyagold a többieket, a rajongókat és legfőképp a munkád csak azért, mert én egy hülye kórházban fekszem őrülten. Nem, ezt nem tehetem meg. Nem lehetek veled ilyen önző.
-Most felejtsd el ezt az egészet, amit mondtál! Először is, nem vagy őrült, erről biztosíthatlak. Másodszor, nem fogom őket hanyagolni, de itt maradok végig, oké? És harmadszor pedig, ha hanyagolnám is őket, az az én döntésem lenne, nem pedig a te önzőséged. Tehát, maradok, nem hagylak magadra, és most pedig szólok a többieknek, hogy itt leszel és hozzanak nekünk cuccot. Mindjárt jövök - megcsókolt, majd adott egy puszit a homlokomra és kiment telefonálni. Imádom, hogy milyen gondoskodó, de akkor is bánt ez a dolog. Na mindegy, nem szabad ezen gondolkodnom, hisz ahogy megmondta, ez az ő döntése...
2013. július 7., vasárnap
2013. július 5., péntek
42.fejezet
Elnézést, hogy tegnap nem volt rész, de kicsit rosszul voltam, így inkább pihentem. De ma itt vagyok, és hoztam is nektek a részt. Nincs hozzáfűzni valóm, jó olvasást!:) xoxo
~
*Harry szemszöge*
Lou leültetett a pulthoz és megkerülte azt. Mélyen a szemembe nézett, mintha abból akarná kiolvasni, hogy pontosan mit is kéne mondania. Végül belekezdett.
-Emlékszel, hogy találkoztál Bertával? Sikítást hallottunk Eleanorék szomszédjából. Csak te ragaszkodtál ahhoz, hogy nézzük meg, minden rendben van-e. Minket nem foglalkoztatott annyira, de te akkor is odamentél. Mintha csak tudtad volna, hogy muszáj, mert ott lesz az a lány, akit szeretni fogsz. Közben meg fogalmad sem volt róla. Aztán jött a hazugságos balhé. Tudod nagyon jól, hogy Berta mindenben sokkal többet szenvedett, mint te. Akkor nagyon megbüntetted. És őszintén, senki nem fújta volna ennyire fel, mint te. Akkor azt mondtad, "Hazudott nekem. Az őszinteség a legfontosabb számomra". Akkor te most miért hazudsz mindenkinek? Még saját magadnak sem mered bevallani, hogy elszúrtad az egészet. Igen, elcseszted. Arra emlékszel, mikor Berta végül hazament, mert már nem bírta? Na, akkor nem cseszted el teljesen, mert utána mentél. És vissza is hoztad. Onnantól kezdve olyanok voltatok, mint azok az igazi álom párok. Sosem volt semmi bajotok, mindig boldogok voltatok és lehetett látni, hogy mindketten ezt vártátok, és végre sikerült. Aztán ismét miért szakítottál vele? Mert féltékeny voltál és nem érdekelt, ki mit mondott, te csak a saját "igazad" védted. De én tudom, hogy szereted. Ahogy mindig is szeretted. És most ezzel a saját kis akcióddal tönkre teszed azt a lányt, akit mindennél jobban szeretsz és akiért (ha épp jóban vagytok..) tűzön-vízen átmennél. Mert igen, lehet, hogy bele fog őrülni az álmaiba. Bár nem mondja el, hogy miket álmodik, mert nem képes rá, van némi elképzelésünk. De ha tényleg beleőrül, az a te és a makacsságod hibája lesz. És tudom, hogy ezt sosem bocsátanád meg magadnak. Mert te, Harry, ahhoz túl jó ember vagy a felszín alatt és túlságosan szereted őt - igaza volt. Mindenben. Ha nagyon bele akarnék kötni, csak annyiba tudnék, hogy én saját magamnak már beláttam, hogy elcsesztem. De másba nem tudok, mert nem lehet, belekötni.
-Na és hol marad Jeremy? A hős, új megmentő?
-Harry... ezt nem mondhatnám el, de ők nem járnak.
-Dehogynem.
-Nem, csak barátok. Azon a helyen találkozott vele, ahova táncolni járt - hogy mi? Megjátszotta, hogy van egy barátja? Csak, hogy féltékeny legyek? Nem valami jó módszer..
-Jó. Ennyi? Vagy van még valami más is?
-Csak azt ne mondd, hogy valójában ezt gondolod. Hogy valójában csak ennyit tudnál rá mondani. Mert ezt nem hiszem el.
-Jó - felálltam és kimentem. Nem akartam, hogy bárki is tudja, mekkora hatással van rám Lou. Mindig ő terelt vissza a helyes útra, de most nem szabad tudnia ezt senkinek. Hogy miért? Mert egy hülye fasz vagyok, aki mindent elcsesz.
*Berta szemszöge*
El kell mondanom Harrynek. Csak neki mondhatom el. Ha nem mondom el, beleőrülök ezekbe... De még sem tehetem, hisz ő már nem szeret. Őt nem érdeklem. Nyílt az ajtó. Felpattantam az ágyról és az első dolgot ami a kezembe akadt, felvettem. Az egy lámpa volt. Nem akartam újra A játékba kerülni...
-Hé, héé! Nyugi, csak Jeremy vagyok.
-Ne közelíts! Tudom, hogy el akarsz vinni! Oda akarsz vinni!
-Hova vinnélek? Berta mi baj van? Kezdek aggódni... - könnyek jelentek meg a szememben.
-Ó, te azt nem tudsz - könnyezve nevettem - Ne játszd el nekem azt, aki nem vagy. Tudom, hogy megint Oda akarsz vinni - nem bírtam tovább, leejtettem a lámpát, összeestem és zokogni kezdtem. Nem álltam arra készen, hogy megint lássam meghalni Őt... Jeremy közelebb jött, átölelt és vigasztalni kezdett. Ezek szerint tényleg nem az a Jer volt, aki elvinni szokott.
-Csak mondd el, miben tudok segíteni és én megteszem. Ki kell lépned az álmaidból - olyan igaza volt. Bárcsak tudnám, hogy azt hogy kell! Megöleltem és sírni kezdtem a vállán. Megjelentek a többiek is.
-Mi történt? Jól vagytok? -kérdezte Liam.
-Igen, semmi baj. Csak Berta azt hitte álmodik.
-De hogyan tört el a lámpa?
-Azzal próbált védekezni, majd összeesett és vele együtt a lámpa is a földön landolt - ekkor vettem csak észre, hogy az egyik tenyeremből folyik a vér. Nem fájt. Nem éreztem semmit.
-És a kezed? Úr isten, ömlik belőle a vér! - kiáltott fel Niall.
-Nem, ez... nem fáj - mindannyian úgy néztek rám, mint egy őrültre. És őszintén szólva, igazuk volt. Őrült vagyok - Én nem vagyok őrült! - mondtam sírva, majd beszaladtam a fürdőbe és bezártam az ajtót. Lemostam a kezem és bekötöztem, míg a többiek az ajtót ütötték, hogy engedjem be őket. Nem tettem. Sírva leültem a kád elé és a fejemet vertem abba.
*Harry szemszöge*
Igaz elmentem Louis beszéde után, de csak annyira, hogy vegyek csokit meg egy epres frappucsínót. De mire hazaértem, már a pokol fogadott.
-Louis, gyere! - kiáltottam, amint beléptem a házba.
-Most nem tudok, Harry, inkább gyere fel - már itt sejtettem, hogy baj van, rögtön rohantam fel. Nem mondták, de tudtam, hogy kit és hol kell keresnem. Amint beléptem a volt szobámba, lefagytam. Mindenki a fürdő ajtó előtt volt, ütötték és beszéltek hozzá. Nem akartam elhinni.
-Mi... mi történt? - ledobtam a cuccokat az ágyra, láttam a törött lámpát és a vért. Louis pont mellém ért - Ez.. ez az övé, igaz? - csak bólintott - Mit csinált? Mondd, hogy jól van -suttogtam a szavakat, ahogy Louis is.
-Nem tud kilépni az álmaiból. Azt hitte, hogy Jeremy el akarja vinni valahova. Azt nem tudjuk hova, de az álmaiban valami rossz hely az. Harry... Berta nem sokára meg fog őrülni - tudtam, hogy az én hibám. Odasiettem a többiekhez.
-Engedjetek. Menjetek már innen a picsába! - kicsit erőteljesebben mondtam, mint kellett volna - Bocs, nem így akartam...
-Semmi baj. Mi most akkor itt hagyunk vele.
-Köszönöm - bólintottak, Jeremy még egy mosolyt is küldött felém, majd kimentek - Berta? Berta kérlek nyisd ki. Én vagyok az, Harry.
-Ha csak azt akarod elmondani, hogy egy őrült vagyok, kösz nem kell. Így is elég bajom van, nem kell még az is, hogy pont Tőled kapjam ezt meg... - hangja zaklatott volt és tudtam, hogy sír. Mint mostanában mindig. Az én hibámból.
-Nem, erről szó sincs. Nem vagy őrült. Csak segíteni szeretnék. Kérlek, engedj be!
-A kulcs... tudod - persze, hogy tudtam. Közösen rejtettük el. Elmentem a szekrényhez, kinyitottam és a titkos kis helyünkből kiszedtem a kulcsot. Ilyen esetekre tettük oda. Visszasétáltam és bementem hozzá. A kád szélénél ült és rettentően sírt. Visszazártam az ajtót és leültem mellé. Átkaroltam, behúztam az ölembe és nyugtatni kezdtem. Néha belepusziltam a hajába, de hagytam, hagy sírja ki magát.
-Sajnálom... - mondta ki halkan - Az én hibám - hallgattam pár percig. Fel kellett fognom, hogy magát okolja.
-De hát mit sajnálsz?
-Mindent. Az egész az én hibám. Én juttattam magunkat ide. Én lassan kezdek beleőrülni az álmaimba, te pedig úgy viselkedsz, mintha nem érdekelne senki sem.
-Hidd el, hogy nem a te hibád. Ha visszaforgathatnám az időt, nem fújnám fel ennyire a dolgokat és akkor most nem feküdnél itt véres kézzel, kisírt szemmel és 2 hete gyötrő, őrült álommal, amit nem tudsz feldolgozni.
-Saját magam miatt lettem ilyen, Harry... Nem a te hibád.
-Na jó, mindketten hibásak vagyunk egy kicsit. Így jó? - felnevetett. Istenem, hogy mennyire rég hallottam már ezt a gyönyörű nevetést. (Kezdek megszállott lenni:D).
-Jó - pár percig csöndben ültünk, de engem nagyon foglalkoztatott valami. Tudtam, hogy nem kéne megkérdezni, de muszáj voltam. Kényszert éreztem rá...
-És... elmondod, hogy mit álmodtál? - az eddigi szép mosolyt felváltotta a könnyes szem. Úgy tudtam, hogy nem szabadott volna! Szép lassan felült, befordult félig velem szembe és lehajtotta a fejét.
-Aznap este kezdődött, mikor először láttad Jeremyt. Pontosan 2 hete és 3 napja. Egy sötét szobában voltam, veled, Louisval és Jerrel. Ők ketten azt mondták, hogy nekik már nincsenek érzéseik, és belőlem is ki akarják ölni. Félelmetes volt. Ők eltűntek, én pedig odamentem hozzád. Beszélni kezdtem neked, de te csak álltál és semmit sem csináltál - letörölte könnyeit és folytatta - Aztán mikor sírva estem előtted össze, bebizonyítottad, hogy te még érzel és szeretsz. Elmagyaráztad hogyan működnek a dolgok, de ez csak veled volt így, mert értem jöttek és elvittek valami furcsa szobába. Vissza akartam hozzád menni, de nem engedték. És kiderült, hogy az őrök, akik mindenhova cipeltek.. - megint könnyeit törölte - azok a többiek voltak. Végül mondták, hogy ez egy játék, ami addig tart, amíg fel nem adom az érzéseim. Ezt pedig a legkönnyebben akarták megoldani. Betettek téged egy házba, és mikor megtaláltalak, csupa rossz történt. Végül a szemem láttára kínoztak téged és öltek meg - megállt, sírt egy kicsit, majd nagy levegőt vett és rám nézett - És ezután minden egyes alváskor megálmodtam, egyre szörnyűbben, hogy hogyan ölnek meg téged. Már annyira nem bírtam elviselni, hogy akit a legjobban szeretek, miattam ölik meg, hogy ébren sem tudtam, hogy álmodom-e... - magamhoz húztam, szorosan megöleltem, és megcsókoltam. Én eddig sem bírtam volna, már az első hét végére őrült lettem volna, ha én az Ő halálát álmodtam volna meg.
-Sajnálom. Sajnálom, hogy nem voltam melletted. Kérlek bocsáss meg - könyörögve, könnyes szemmel kértem őt. Nem tudtam elviselni, hogy miattam lett ilyen.
-Nem... én sosem haragudtam rád. Viszont te bocsáss meg nekem, hogy így elcsesztem.
-Már aznap tudtam, hogy én is elcsesztem. Nem haragudtam eddig sem. Csak makacs voltam... - ismét felnevetett.
-Újrakezdés? - kérdezte mosolyogva.
-Újrakezdés - megcsókoltam és közben rákulcsoltam az ujjaim az övéire - Szóval... kamu pasi? - kérdeztem vigyorogva. Borzalmas ötlet volt.
-Borzalmas ötlet. Még jó, hogy Louisé volt...
-Komoly? - bólintott és nevetni kezdett. Felálltam, segítettem neki is, majd a karomba kaptam és kivittem az ágyra - Nézd, mit hoztam. Csoki és epres frappucsínó. A kedvenced - egy pillanatig az epres italt nézte mereven. Láttam rajta, hogy nagyon koncentrál, nehogy elsírja magát, de végül mosolyogva elvette - Figyelj. Tudom, nehéz megszabadulni ezektől az álmoktól, de segíteni akarok, hogy ne köss hozzájuk semmit. Azok csak álmok, amiknek már vége. Újra veled vagyok, nem is hagylak el soha, tehát azokat el lehet felejteni. És nehogy fel merd adni az érzéseid, mert megöllek - mondtam már elviccelve a végét, mire boldogan bólintott és beleivott az italba. Nagyon hosszan és nagyon jót beszélgettünk, sokat nevettünk és örültem, hogy végre visszakaptam azt a Bertát, akit megismertem és akibe beleszerettem. Akárhányszor rátenyerelt a fájós kezére én megpusziltam azt. Szeretném, ha most már vége lenne annak a résznek az életünkben, amikor állandóan baj van. Szeretném, ha végre minden jó lenne. Minden olyan lenne, mint ma délután volt.
-Hozok pop-cornt, és nézünk egy filmet, jó?
-Okéé, választhatok? - bólintottam, mire ő rögtön nekiesett a filmes polcon lévő filmeknek. Lementem és a mikróba raktam a kukoricát és vártam. Jeremy jött be hozzám.
-Szia. Még nem is volt alkalmam rendesen bemutatkozni. Jeremy vagyok.
-Harry.
-Hogy van Berta? Együtt vagytok?
-Most egész jól van. Igen.
-Figyelj.. ö.. sajnálom. Esküszöm semmi nem volt, csak barátok vagyunk - kicsit felnevettem, majd mosolyogva válaszoltam.
-Tudom. De azt meg kell köszönnöm, hogy te akkor is vigyáztál rá, amikor én hülye fasz voltam. Nem lett volna szabad hagynom őt elmenni. Sőt... még csak kidobni sem. Szóval, köszönöm. Itt mindig szívesen látunk.
-Ez természetes volt. És, köszi - bólintottam, ő meg kiment. Louis jött be utána.
-Jól döntöttél, Harry.
-Nem, igazából szörnyen döntöttem. Már akkor, amikor szakítottam vele.
-Na ebben egyet értünk.
-Hallom a kamu pasi akció a te ötleted volt. Csalódtam benned... Ennél te sokkal ütősebbet is tudtál volna - vállba bokszoltam.
-Hé, nem vár rád épp valaki?
-Á, most úgy is azon filózik, hogy a Step Up 4-et vagy a Fogadom-ot nézzük. Végül nem tudja majd eldönteni és így rám marad a választás.
-Igen? És melyiket választja Sir? - felnevettem.
-A Step Up a soros - megfogtam a tál kukoricát és felmentem.
-Harry?
-Igen? - kérdeztem leülve mellé.
-Step Up 4 vagy Fogadom? - mosolyt húztam az arcomra, majd rámutattam a Step Up-ra. Hiányzott a vele töltött idő.
Befészkeltük magunkat az ágy közepére és indítottam is a filmet. Már csak a felírat ment a végén, amikor odasétáltam és kikapcsoltam. Amikor visszamentem észrevettem, hogy elaludt. Olyan édes és nyugodt volt most, nem úgy, mint az elmúlt napokban. Átöltöztem, de hallottam valamit.
-Harry... - hangja lágy volt, de mégis féltő. Visszafordultam és nagyon megijedtem.
~
*Harry szemszöge*
Lou leültetett a pulthoz és megkerülte azt. Mélyen a szemembe nézett, mintha abból akarná kiolvasni, hogy pontosan mit is kéne mondania. Végül belekezdett.
-Emlékszel, hogy találkoztál Bertával? Sikítást hallottunk Eleanorék szomszédjából. Csak te ragaszkodtál ahhoz, hogy nézzük meg, minden rendben van-e. Minket nem foglalkoztatott annyira, de te akkor is odamentél. Mintha csak tudtad volna, hogy muszáj, mert ott lesz az a lány, akit szeretni fogsz. Közben meg fogalmad sem volt róla. Aztán jött a hazugságos balhé. Tudod nagyon jól, hogy Berta mindenben sokkal többet szenvedett, mint te. Akkor nagyon megbüntetted. És őszintén, senki nem fújta volna ennyire fel, mint te. Akkor azt mondtad, "Hazudott nekem. Az őszinteség a legfontosabb számomra". Akkor te most miért hazudsz mindenkinek? Még saját magadnak sem mered bevallani, hogy elszúrtad az egészet. Igen, elcseszted. Arra emlékszel, mikor Berta végül hazament, mert már nem bírta? Na, akkor nem cseszted el teljesen, mert utána mentél. És vissza is hoztad. Onnantól kezdve olyanok voltatok, mint azok az igazi álom párok. Sosem volt semmi bajotok, mindig boldogok voltatok és lehetett látni, hogy mindketten ezt vártátok, és végre sikerült. Aztán ismét miért szakítottál vele? Mert féltékeny voltál és nem érdekelt, ki mit mondott, te csak a saját "igazad" védted. De én tudom, hogy szereted. Ahogy mindig is szeretted. És most ezzel a saját kis akcióddal tönkre teszed azt a lányt, akit mindennél jobban szeretsz és akiért (ha épp jóban vagytok..) tűzön-vízen átmennél. Mert igen, lehet, hogy bele fog őrülni az álmaiba. Bár nem mondja el, hogy miket álmodik, mert nem képes rá, van némi elképzelésünk. De ha tényleg beleőrül, az a te és a makacsságod hibája lesz. És tudom, hogy ezt sosem bocsátanád meg magadnak. Mert te, Harry, ahhoz túl jó ember vagy a felszín alatt és túlságosan szereted őt - igaza volt. Mindenben. Ha nagyon bele akarnék kötni, csak annyiba tudnék, hogy én saját magamnak már beláttam, hogy elcsesztem. De másba nem tudok, mert nem lehet, belekötni.
-Na és hol marad Jeremy? A hős, új megmentő?
-Harry... ezt nem mondhatnám el, de ők nem járnak.
-Dehogynem.
-Nem, csak barátok. Azon a helyen találkozott vele, ahova táncolni járt - hogy mi? Megjátszotta, hogy van egy barátja? Csak, hogy féltékeny legyek? Nem valami jó módszer..
-Jó. Ennyi? Vagy van még valami más is?
-Csak azt ne mondd, hogy valójában ezt gondolod. Hogy valójában csak ennyit tudnál rá mondani. Mert ezt nem hiszem el.
-Jó - felálltam és kimentem. Nem akartam, hogy bárki is tudja, mekkora hatással van rám Lou. Mindig ő terelt vissza a helyes útra, de most nem szabad tudnia ezt senkinek. Hogy miért? Mert egy hülye fasz vagyok, aki mindent elcsesz.
*Berta szemszöge*
El kell mondanom Harrynek. Csak neki mondhatom el. Ha nem mondom el, beleőrülök ezekbe... De még sem tehetem, hisz ő már nem szeret. Őt nem érdeklem. Nyílt az ajtó. Felpattantam az ágyról és az első dolgot ami a kezembe akadt, felvettem. Az egy lámpa volt. Nem akartam újra A játékba kerülni...
-Hé, héé! Nyugi, csak Jeremy vagyok.
-Ne közelíts! Tudom, hogy el akarsz vinni! Oda akarsz vinni!
-Hova vinnélek? Berta mi baj van? Kezdek aggódni... - könnyek jelentek meg a szememben.
-Ó, te azt nem tudsz - könnyezve nevettem - Ne játszd el nekem azt, aki nem vagy. Tudom, hogy megint Oda akarsz vinni - nem bírtam tovább, leejtettem a lámpát, összeestem és zokogni kezdtem. Nem álltam arra készen, hogy megint lássam meghalni Őt... Jeremy közelebb jött, átölelt és vigasztalni kezdett. Ezek szerint tényleg nem az a Jer volt, aki elvinni szokott.
-Csak mondd el, miben tudok segíteni és én megteszem. Ki kell lépned az álmaidból - olyan igaza volt. Bárcsak tudnám, hogy azt hogy kell! Megöleltem és sírni kezdtem a vállán. Megjelentek a többiek is.
-Mi történt? Jól vagytok? -kérdezte Liam.
-Igen, semmi baj. Csak Berta azt hitte álmodik.
-De hogyan tört el a lámpa?
-Azzal próbált védekezni, majd összeesett és vele együtt a lámpa is a földön landolt - ekkor vettem csak észre, hogy az egyik tenyeremből folyik a vér. Nem fájt. Nem éreztem semmit.
-És a kezed? Úr isten, ömlik belőle a vér! - kiáltott fel Niall.
-Nem, ez... nem fáj - mindannyian úgy néztek rám, mint egy őrültre. És őszintén szólva, igazuk volt. Őrült vagyok - Én nem vagyok őrült! - mondtam sírva, majd beszaladtam a fürdőbe és bezártam az ajtót. Lemostam a kezem és bekötöztem, míg a többiek az ajtót ütötték, hogy engedjem be őket. Nem tettem. Sírva leültem a kád elé és a fejemet vertem abba.
*Harry szemszöge*
Igaz elmentem Louis beszéde után, de csak annyira, hogy vegyek csokit meg egy epres frappucsínót. De mire hazaértem, már a pokol fogadott.
-Louis, gyere! - kiáltottam, amint beléptem a házba.
-Most nem tudok, Harry, inkább gyere fel - már itt sejtettem, hogy baj van, rögtön rohantam fel. Nem mondták, de tudtam, hogy kit és hol kell keresnem. Amint beléptem a volt szobámba, lefagytam. Mindenki a fürdő ajtó előtt volt, ütötték és beszéltek hozzá. Nem akartam elhinni.
-Mi... mi történt? - ledobtam a cuccokat az ágyra, láttam a törött lámpát és a vért. Louis pont mellém ért - Ez.. ez az övé, igaz? - csak bólintott - Mit csinált? Mondd, hogy jól van -suttogtam a szavakat, ahogy Louis is.
-Nem tud kilépni az álmaiból. Azt hitte, hogy Jeremy el akarja vinni valahova. Azt nem tudjuk hova, de az álmaiban valami rossz hely az. Harry... Berta nem sokára meg fog őrülni - tudtam, hogy az én hibám. Odasiettem a többiekhez.
-Engedjetek. Menjetek már innen a picsába! - kicsit erőteljesebben mondtam, mint kellett volna - Bocs, nem így akartam...
-Semmi baj. Mi most akkor itt hagyunk vele.
-Köszönöm - bólintottak, Jeremy még egy mosolyt is küldött felém, majd kimentek - Berta? Berta kérlek nyisd ki. Én vagyok az, Harry.
-Ha csak azt akarod elmondani, hogy egy őrült vagyok, kösz nem kell. Így is elég bajom van, nem kell még az is, hogy pont Tőled kapjam ezt meg... - hangja zaklatott volt és tudtam, hogy sír. Mint mostanában mindig. Az én hibámból.
-Nem, erről szó sincs. Nem vagy őrült. Csak segíteni szeretnék. Kérlek, engedj be!
-A kulcs... tudod - persze, hogy tudtam. Közösen rejtettük el. Elmentem a szekrényhez, kinyitottam és a titkos kis helyünkből kiszedtem a kulcsot. Ilyen esetekre tettük oda. Visszasétáltam és bementem hozzá. A kád szélénél ült és rettentően sírt. Visszazártam az ajtót és leültem mellé. Átkaroltam, behúztam az ölembe és nyugtatni kezdtem. Néha belepusziltam a hajába, de hagytam, hagy sírja ki magát.
-Sajnálom... - mondta ki halkan - Az én hibám - hallgattam pár percig. Fel kellett fognom, hogy magát okolja.
-De hát mit sajnálsz?
-Mindent. Az egész az én hibám. Én juttattam magunkat ide. Én lassan kezdek beleőrülni az álmaimba, te pedig úgy viselkedsz, mintha nem érdekelne senki sem.
-Hidd el, hogy nem a te hibád. Ha visszaforgathatnám az időt, nem fújnám fel ennyire a dolgokat és akkor most nem feküdnél itt véres kézzel, kisírt szemmel és 2 hete gyötrő, őrült álommal, amit nem tudsz feldolgozni.
-Saját magam miatt lettem ilyen, Harry... Nem a te hibád.
-Na jó, mindketten hibásak vagyunk egy kicsit. Így jó? - felnevetett. Istenem, hogy mennyire rég hallottam már ezt a gyönyörű nevetést. (Kezdek megszállott lenni:D).
-Jó - pár percig csöndben ültünk, de engem nagyon foglalkoztatott valami. Tudtam, hogy nem kéne megkérdezni, de muszáj voltam. Kényszert éreztem rá...
-És... elmondod, hogy mit álmodtál? - az eddigi szép mosolyt felváltotta a könnyes szem. Úgy tudtam, hogy nem szabadott volna! Szép lassan felült, befordult félig velem szembe és lehajtotta a fejét.
-Aznap este kezdődött, mikor először láttad Jeremyt. Pontosan 2 hete és 3 napja. Egy sötét szobában voltam, veled, Louisval és Jerrel. Ők ketten azt mondták, hogy nekik már nincsenek érzéseik, és belőlem is ki akarják ölni. Félelmetes volt. Ők eltűntek, én pedig odamentem hozzád. Beszélni kezdtem neked, de te csak álltál és semmit sem csináltál - letörölte könnyeit és folytatta - Aztán mikor sírva estem előtted össze, bebizonyítottad, hogy te még érzel és szeretsz. Elmagyaráztad hogyan működnek a dolgok, de ez csak veled volt így, mert értem jöttek és elvittek valami furcsa szobába. Vissza akartam hozzád menni, de nem engedték. És kiderült, hogy az őrök, akik mindenhova cipeltek.. - megint könnyeit törölte - azok a többiek voltak. Végül mondták, hogy ez egy játék, ami addig tart, amíg fel nem adom az érzéseim. Ezt pedig a legkönnyebben akarták megoldani. Betettek téged egy házba, és mikor megtaláltalak, csupa rossz történt. Végül a szemem láttára kínoztak téged és öltek meg - megállt, sírt egy kicsit, majd nagy levegőt vett és rám nézett - És ezután minden egyes alváskor megálmodtam, egyre szörnyűbben, hogy hogyan ölnek meg téged. Már annyira nem bírtam elviselni, hogy akit a legjobban szeretek, miattam ölik meg, hogy ébren sem tudtam, hogy álmodom-e... - magamhoz húztam, szorosan megöleltem, és megcsókoltam. Én eddig sem bírtam volna, már az első hét végére őrült lettem volna, ha én az Ő halálát álmodtam volna meg.
-Sajnálom. Sajnálom, hogy nem voltam melletted. Kérlek bocsáss meg - könyörögve, könnyes szemmel kértem őt. Nem tudtam elviselni, hogy miattam lett ilyen.
-Nem... én sosem haragudtam rád. Viszont te bocsáss meg nekem, hogy így elcsesztem.
-Már aznap tudtam, hogy én is elcsesztem. Nem haragudtam eddig sem. Csak makacs voltam... - ismét felnevetett.
-Újrakezdés? - kérdezte mosolyogva.
-Újrakezdés - megcsókoltam és közben rákulcsoltam az ujjaim az övéire - Szóval... kamu pasi? - kérdeztem vigyorogva. Borzalmas ötlet volt.
-Borzalmas ötlet. Még jó, hogy Louisé volt...
-Komoly? - bólintott és nevetni kezdett. Felálltam, segítettem neki is, majd a karomba kaptam és kivittem az ágyra - Nézd, mit hoztam. Csoki és epres frappucsínó. A kedvenced - egy pillanatig az epres italt nézte mereven. Láttam rajta, hogy nagyon koncentrál, nehogy elsírja magát, de végül mosolyogva elvette - Figyelj. Tudom, nehéz megszabadulni ezektől az álmoktól, de segíteni akarok, hogy ne köss hozzájuk semmit. Azok csak álmok, amiknek már vége. Újra veled vagyok, nem is hagylak el soha, tehát azokat el lehet felejteni. És nehogy fel merd adni az érzéseid, mert megöllek - mondtam már elviccelve a végét, mire boldogan bólintott és beleivott az italba. Nagyon hosszan és nagyon jót beszélgettünk, sokat nevettünk és örültem, hogy végre visszakaptam azt a Bertát, akit megismertem és akibe beleszerettem. Akárhányszor rátenyerelt a fájós kezére én megpusziltam azt. Szeretném, ha most már vége lenne annak a résznek az életünkben, amikor állandóan baj van. Szeretném, ha végre minden jó lenne. Minden olyan lenne, mint ma délután volt.
-Hozok pop-cornt, és nézünk egy filmet, jó?
-Okéé, választhatok? - bólintottam, mire ő rögtön nekiesett a filmes polcon lévő filmeknek. Lementem és a mikróba raktam a kukoricát és vártam. Jeremy jött be hozzám.
-Szia. Még nem is volt alkalmam rendesen bemutatkozni. Jeremy vagyok.
-Harry.
-Hogy van Berta? Együtt vagytok?
-Most egész jól van. Igen.
-Figyelj.. ö.. sajnálom. Esküszöm semmi nem volt, csak barátok vagyunk - kicsit felnevettem, majd mosolyogva válaszoltam.
-Tudom. De azt meg kell köszönnöm, hogy te akkor is vigyáztál rá, amikor én hülye fasz voltam. Nem lett volna szabad hagynom őt elmenni. Sőt... még csak kidobni sem. Szóval, köszönöm. Itt mindig szívesen látunk.
-Ez természetes volt. És, köszi - bólintottam, ő meg kiment. Louis jött be utána.
-Jól döntöttél, Harry.
-Nem, igazából szörnyen döntöttem. Már akkor, amikor szakítottam vele.
-Na ebben egyet értünk.
-Hallom a kamu pasi akció a te ötleted volt. Csalódtam benned... Ennél te sokkal ütősebbet is tudtál volna - vállba bokszoltam.
-Hé, nem vár rád épp valaki?
-Á, most úgy is azon filózik, hogy a Step Up 4-et vagy a Fogadom-ot nézzük. Végül nem tudja majd eldönteni és így rám marad a választás.
-Igen? És melyiket választja Sir? - felnevettem.
-A Step Up a soros - megfogtam a tál kukoricát és felmentem.
-Harry?
-Igen? - kérdeztem leülve mellé.
-Step Up 4 vagy Fogadom? - mosolyt húztam az arcomra, majd rámutattam a Step Up-ra. Hiányzott a vele töltött idő.
Befészkeltük magunkat az ágy közepére és indítottam is a filmet. Már csak a felírat ment a végén, amikor odasétáltam és kikapcsoltam. Amikor visszamentem észrevettem, hogy elaludt. Olyan édes és nyugodt volt most, nem úgy, mint az elmúlt napokban. Átöltöztem, de hallottam valamit.
-Harry... - hangja lágy volt, de mégis féltő. Visszafordultam és nagyon megijedtem.
2013. július 3., szerda
41.fejezet
Nem is tudjátok mennyire örülök, hogy még mindig van, aki megnézi, hogy van-e új rész. Ez nagyon jól esik, édesek vagytok, hogy így is kitartotok mellettem. A részhez most csak annyit fűznék hozzá még, hogy lehet, hogy ez is durva lesz, mert tele lesz álom részletekkel. Jó olvasást, puszillak titeket:) xoxo
~
*Berta szemszöge*
Egy sötét helyen vagyok. Sehol semmi. Nem látni semmit, a szoba vagy esetleg tér végét nem találom, és hideg van. Kezdek félni. Nem akarom megtudni, mi vár rám, ha esetleg találok bármit is. De már késő. Nekimentem valaminek, ami belém szúródott. Iszonyatosan fáj. Lassan kihúztam a hasamból és szorítani kezdtem a vérző részt, hogy ne vérezzek el. A következő, aminek nekimentem, egy nagy doboz szerű tárgy volt. Tapogatni kezdtem, hátha találok valamit, ami hasznos lehet. Volt rajta egy kapcsoló. Felkapcsoltam. Hirtelen egy pontban minden fehér lett, és vakított az erőssége. Odasétáltam, miközben félig takartam a szemem. Ott volt Harry, a világos rész közepén, megkötözve.
-Harry.. - mondtam, de nem nagyon volt már erőm, a hasamba szúródott kés hatalmas sebet hagyott, a vérzést meg nem bírtam elállítani.
-Berta. Segítek, ígérem! Kiszabadulok, és megmentelek - de már túl késő volt. Összeestem, és csak foltokat láttam. A hang foszlányok, amiket hallottam, biztos, hogy Harry szavai voltak. Ha ezzel azt akarták elérni, hogy fájjon, hogy akit szeretek, az inkább nézte ahogy meghalok, minthogy segítsen és feladjam, hát nem sikerült. Tudom, hogy nem tudott segíteni. Lehetetlen volt. De amint lecsuktam a szemem és vártam, hogy meghaljak, csoda történt. Meggyógyult a seb és jól lettem. Megpróbáltam kiszabadítani Harryt. A zsebembe csúsztatott késsel elvágtam a köteleket, amik tartották és húzni kezdtem. Egyetlen baj volt. Minden lépésnél egy újabb és újabb kést szúrattam így belé. Sírtam, mint még soha. Én húztam őt a halálba. Megálltam és segíteni akartam. De nem tudtam, az egész testéből folyt a vér. Könyörögtem a megváltásért.
-Berta jól vagyok, mehetünk tovább.
-Dehogy vagy jól, hisz vérzel.
-De nem fáj - mondta mosolyogva, karjába kapott és futott velem. Egy ajtót láttunk, amit amikor kinyitottunk, egy nagy szakadék követett. Két kő volt, amivel át lehetett menni. De az egyiken ott volt a tigris, aki elvitte Harryt az első álomban, és a banya, aki megölte. A másikon egy késsel teli doboz, ami ide oda keringett, és dobálta ki magából a szúrós eszközöket. Én mentem a banyához. Ő lefogott engem, majd a tigris átugrott Harryhez és elkezdte harapdálni. Úgy rángatta, hogy mindig egy kés belé szúródjon. Segíteni akartam, de nem tudtam.
-Neeem! Nem lehet! Engedjen el! Harry! Harry sajnálom! Az én hibám! Az én hibám... - sírtam, és a földre borultam.
-Hiába próbálkozol kicsi szívem, a drágádnak vége. Miattad! - nevetni kezdett és eltűnt. Letöröltem könnyeim és átugrottam Harryhez. A tigris nem engedett közelebb, még mindig kínozta.
-Hagyd őt békén! Harry szeretlek, sajnálom! - de akkor a tigris belelépett a hasába, és a másik mancsával kitépte a szívét. Elém dobta azt majd a mélybe rántotta Harryt magával.
-Harry! Neee! Haaaarry! - zokogva keltem fel. Jeremy vigasztalt, de nem sokat segített. Én ezt már nem bírom. Beleőrülök az álmokba.
Pár órával később Louis hozott nekem egy Starbucksos, epres frappucsínót, de arról is csak a vér jutott az eszembe. Pedig az a kedvencem...
A nap eltelt. Ugyan úgy, a semmit tevéssel és magamba zárkózással. Este van. Félek elaludni. 2 hete ez megy. Nem akarok aludni. Nem akarom megint elveszteni. Nem akarom látni, ahogy meghal. Nem akarom azt a kínt érezni. Azt a fájdalmat és szenvedést.
Egy temetőben találtam magam. Sosem jártam még ennyire félelmetes temetőben. Minden ködös, pókhálós, sötét és büdös. Na meg hideg. Tudtam, mit és kit kell keresnem. Az összes olyan tárgyat, amit láttam és gyilkolásra használható volt, begyűjtöttem. Túl akartam járni a készítők eszén. Nem sikerült. Amint megláttam Harryt, futni kezdtem felé. De minél közelebb értem, annál erősebben mozogtak a ruhámban a tárgyak. Végül mikor ott álltam Harry előtt, az egyik kés, mintha csak mágnes lenne, Harrybe fúródott. A jobb lábába.
-Én... én.. Sajnálom! - üvöltöttem, és hátrálni kezdtem tőle. De nem segített. Az összes késnek Harry volt a mágnese. Egyszerre repültek felé, különböző helyeken megsebesítve őt. Ismét sírtam. Ismét az én hibámból fog meghalni. Mivel nálam már nem volt semmi, közel mehettem hozzá.
-Sajnálom, Harry... Én nem tudtam...
-A te hibád.
-Tudom. Sajnálom, Harry.
-Állandóan megölsz - na ez nem ő. Ő nem mondana ilyet.
-Hol van az igazi Harry? Te nem Ő vagy!
-De én vagyok az, szerelmem.
-Ő sosem mondana ilyeneket! Hol van? - sírva kérdeztem. Nem tudtam elképzelni, most éppen mit csinálnak vele...
-Nézz csak a hátad mögé, kedvesem - és ismét nevetve tűnt el a banya. Megfordultam. Egy piranyákkal teli vízben volt a lába és a keze. A fejét valami vízben áztatták, ami marta a bőrét és közben a hasát vagdosták. Megint.
-Harry! Harryt ne bántsd! Engedd el! - de a banya csak nevetett és úgy rajzolt a késsel a hasára, mintha csak ceruza lenne. Futottam, de elbotlottam valamiben, és felmarta a föld az egész hasam. Rettentően fájt, ordítottam tőle, de nem érdekelt, muszáj volt felállnom és segítenem. Hangtalanul mentem, és pofán csaptam a banyát. Meglepődött, de egy mosoly után újra "rajzolt" Harryre. "Gyilkosa: Berta Lenorz"
-Neeeem, ne! -üvöltöttem- Nem lehet! Elmebeteg! Senki nem csinál ilyet!
-Ó, drágaságom, csak az érző emberek nem csinálják - nevetve eltűnt, de előtte még beleszúrta Harry hasának a közepébe a kést.
-Nem, nem, ne! Harry! Sajnálom. Szeretlek.. - de már nem élt. Könnyeim áztatták csupasz testét.
*Jeremy szemszöge*
-Nem, nem, ne! Harry! Sajnálom. Szeretlek... - mondta sírva, majd forgolódni kezdett. - Nem, ne hagyj egyedül, kérlek. Szeretlek Harry, nem hagyhatsz el! Félek, segíts nekem, kérlek! - simogatni kezdtem. Sosem tudom, mit kéne ilyenkor tenni. Nagyon félek, már én is. Minden este zokog és ilyeneket kiabál. Soha nem találkoztam még olyan lánnyal, aki így szeretne valakit. Véget kell vetni ennek az egésznek. Láttam, hogy néznek egymásra Harryvel igazából. Beszélnem kell vele. Nem akartam Bertát egyedül hagyni, hátha esetleg felkelne vagy valami, de át kellett mennem Harryhez. Szép óvatosan kinyitottam az ajtót és átkopogtam hozzá. Harry sem aludt, ő is ébren volt.
-Mit akarsz?
-Kérlek, segítened kell rajta...
-Már nem az én gondom. Te vagy a pasija, segíts neki te. Nem szeretheti az exét és kiabálhat álmában utána, ha közben ott vagy neki te.
-De én nem tudok rajta segíteni. Kérlek. Nem csak ő szenved az álmai miatt.
-Nem érdekel. Sem ő, sem a szenvedése.
-Igazán? Akkor miért vagy fent és hallgatod?
-Mert nem tudok tőle aludni. Ilyen zajban nem lehet. Úgyhogy ha végeztél, még azért próbálkoznék.
-Csak még egy. Gyere át és nézd meg én mit élek át minden este. Akkor megértenéd, hogy miért kértem a segítséged.
-Jó, ha annyira szeretnéd... - felállt és átsétált. Mentem utána, és amikor beléptem a szobába, láttam rajta, hogy nem igaz, amit mondott. Még mindig szereti és legszívesebben ő is segítene - Remek, most már mehetek aludni? - fordult meg pár perc hallgatás után. Bólintottam. Nekem ennyi bőven elég volt. Látom rajta, hogy szereti.
*Berta szemszöge*
Egy kutató intézetben vagyok. Félhomály van, alig látok valamit. Egy valami azonban még is felkelti a figyelmem. Harry a plafonra van kötözve és fehér fény veszi körül. Mint egy angyal. Felsiettem a hatodik emeletre, hogy közelebb legyek hozzá. Csak egy kicsi hiányzott, hogy elérjem, mikor alulról valaki egy létrát kezdett el tolni felé.
-Harry! Harry rúgd őt le a lábaddal! Ne hagyd, hogy bántson, kérlek. Nem bírom végig nézni még egyszer...
-Nem tud semmit tenni ellenem, drágám.
-Mi lenne, ha nem röhögne minden mondata után? Vagy, ha végre békén hagyna minket? - még jobban nevetni kezdett.
-Ez csak rajtad áll, kedvesem - felért Harryhez, én meg lökdösni kezdtem a kikötözött testét. - Attól, hogy így leng, meg tudom ölni, életem - nevetett fel újra. És igaza volt. Előszedett pár üvegcsét, amit a laborból hozott és egyesével beadogatta neki. Harry elkezdett izzadni, köhögni, vért öklendezni és fulladozni. Nagyon megijedtem. Már most sírtam. Mik ezek? Mi történik vele?
-Hagyja békén! Adja be neki az ellenszert! Kérem, könyörgök. Szeretem őt! - de ő csak folytatta a "munkáját". Előszedett egy szikét, és élve elkezdte megműteni Harryt. Mintha rossz lenne a veséje vagy a mája. Mert mindkettőt kivette és ledobta! Ha így folytatja, nem sokára elvérzik. És én megint nem tettem semmit! Gyorsan kihajoltam a korláton és meglöktem akkora erővel a banyát, hogy leesett a létráról. De neki nem volt baj, amint földet ért, újra visszamászott Harryhez. A hasát kezdte el vagdosni. Hisz már úgy sem él sokáig...
-Könyörgök hagyja békén! Tegyen valamit, hogy túlélje! Kérem!
-Haha, kedvesem, ez lehetetlen! - nevetett, kioldozta Harryt, majd eltűnt. Harry pedig zuhant a föld felé. Elkezdtem úgy futni lefele, ahogy csak tudtam. Mikor a teste mellé értem, az ölembe húztam és simogatni kezdtem az arcát.
-Szeretlek. Sajnálom, hogy nem segítettem. Az én hibám az egész. Kérlek ne hagyj el! Tarts ki, segítek. - végső elkeseredésemben megkerestem a kiszedett részeit és megpróbáltam visszaoperálni neki. Nem tudtam elfogadni, hogy megint tényleg megöltem. - Kérlek működj, kérlek! Szeretlek Harry, menni fog! - de nem sikerült, lehunyta a szemét, megszorította a kezem, és vége volt. Vége volt mindennek, ismét.- Nem, ne. Ne hagyj el megint! Könyörgök. Én ezt már nem bírom... - kezembe temettem az arcom és sírtam, de ezúttal már ébren. Mind kívül, mind belül össze voltam törve. Semmi reményt nem láttam arra, hogy végre jól legyek.
*Jeremy szemszöge*
Előző este áthívtam Harryt, de hiába. Ma este is megpróbáltam rá hatni. Ismét áthívtam, most pont "jókor". Berta épp azt mondta sírva, hogy "Szeretlek Harry, menni fog! Nem, ne. Ne hagyj el megint! Könyörgök. Én ezt már nem bírom... ". És ha jól láttam, egy könnycsepp végigszaladt az arcán, de letörölte és ismét elment, mivel Berta épp felkelt. Ha rám nem is hallgat, de valaki másra biztosan fog. És tudom is, hogy kire. Beszélnem kell vele. Leszaladtam a konyhába.
-Lou beszélnünk kell.
-Baj van? Csinált magával valamit álmában?
-Nem, egyenlőre még az ágyból nem kelt ki soha, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem fog esetleg valamit csinálni...
-Figyelj rá, kérlek. De ha esetleg már nem bírod alvás nélkül, átmehetek én is hozzá.
-Nem, nem kell. De nem ezért jöttem le most. Harryről akarok beszélni.
-Mi van vele?
-Hát ez az, mi van vele? Tegnap meg ma este is áthívtam, hogy nézze már meg mennyire szenved Berta és segítsen, de nem tett semmit. Szinte már könyörögtem neki, hogy segítsen, de azt mondta, hogy őt nem érdekli és nem az ő dolga már, hanem az enyém. Pedig látom rajta, hogy nagyon is érdekli és legszívesebben segítene. Ma este még könnyezett is! De nem hajlandó segíteni.
-Igen, értem. De ezt minek mondod akkor most el nekem? Csak ő tudna Bertán segíteni, én nem.
-Tudom, de arra szeretnélek kérni, hogy beszélj Harryvel. Rám nem hallgat, ezt meg is értem, hisz elvileg most én vagyok Berta pasija, de rád biztosan fog. Kérlek...
-Jó, rendben. Beszéltem már vele erről, de akkor nekem is ugyan ezt mondta. De most akkor jobban megpróbálok a szívére hatni.
-Köszönöm.
-Ugyan már, ez fontos.
*Louis szemszöge*
Ahogy Jeremy elmondta, hogy Harry mennyire azt tetteti, hogy nem érdekli Berta és a "betegsége", nem hittem a fülemnek. Hova lett az az édes kis cuki srác, aki mindenkivel foglalkozott? Még azokkal sem volt ilyen, akiket utált, nem hogy még a volt barátnőjével, akit mellesleg biztos, hogy még mindig nagyon szeret... Fel kell hívnom. Most azonnal.
-Szia Lou - vette fel a telefont, tök lazán. Mintha semmi baj nem lenne, tényleg...
-Azonnal gyere haza Harry. Nem érdekel hol vagy, haza kell jönnöd - ideges voltam, így kicsit erőteljesebben mondtam neki, de nem baj, legalább tudja, hogy baj van.
-Baj van? Mi történt?
-Beszélnünk kell. Siess!
-Oké - igazából nem is azt akartam, hogy jól a képébe vágom, hogy egy baszott nagy bunkó, vagy hogy olyan lett, akit régen elítélt vagy valami ilyesmi, hanem azt akartam, hogy végre észhez térjen. Nem lehet igaz, hogy emögött a "kemény vagyok és semmi nem érdekel" álca mögött ne legyen ott a régi, aranyos Harry, aki ezelőtt volt. Tudom én, hogy ott van, csak elő kell hívni. Hatni kell a lelkére, bármennyire durván is kell csinálni, meg kell. Ez Berta utolsó reménye.
-Halihó, Louis! Itthon vagyok.
-Gyere a konyhába, Harry - egy nagy epres frappucsínó volt a kezében. Pont Berta kedvence.
-Mi ilyen fontos? Baj van?
-Igen, Harry, baj van. Már majdnem 2 és fél hete. És tudom, hogy észrevetted, ne tettesd, hogy nem tudod miről van szó.
-Oké, rendben. Tudom. De mit akarsz?
-Bertáról kell beszélnünk. Ez nem mehet így tovább.
-Már te is kezded? Hagyjatok már békén vele, semmi közöm hozzá!
-Igen, Harry. Én is kezdem, és te most szépen végig fogsz hallgatni - leültettem a konyha pult elé, én átmentem a másik oldalra, vele szembe és már kezdtem is.
~
*Berta szemszöge*
Egy sötét helyen vagyok. Sehol semmi. Nem látni semmit, a szoba vagy esetleg tér végét nem találom, és hideg van. Kezdek félni. Nem akarom megtudni, mi vár rám, ha esetleg találok bármit is. De már késő. Nekimentem valaminek, ami belém szúródott. Iszonyatosan fáj. Lassan kihúztam a hasamból és szorítani kezdtem a vérző részt, hogy ne vérezzek el. A következő, aminek nekimentem, egy nagy doboz szerű tárgy volt. Tapogatni kezdtem, hátha találok valamit, ami hasznos lehet. Volt rajta egy kapcsoló. Felkapcsoltam. Hirtelen egy pontban minden fehér lett, és vakított az erőssége. Odasétáltam, miközben félig takartam a szemem. Ott volt Harry, a világos rész közepén, megkötözve.
-Harry.. - mondtam, de nem nagyon volt már erőm, a hasamba szúródott kés hatalmas sebet hagyott, a vérzést meg nem bírtam elállítani.
-Berta. Segítek, ígérem! Kiszabadulok, és megmentelek - de már túl késő volt. Összeestem, és csak foltokat láttam. A hang foszlányok, amiket hallottam, biztos, hogy Harry szavai voltak. Ha ezzel azt akarták elérni, hogy fájjon, hogy akit szeretek, az inkább nézte ahogy meghalok, minthogy segítsen és feladjam, hát nem sikerült. Tudom, hogy nem tudott segíteni. Lehetetlen volt. De amint lecsuktam a szemem és vártam, hogy meghaljak, csoda történt. Meggyógyult a seb és jól lettem. Megpróbáltam kiszabadítani Harryt. A zsebembe csúsztatott késsel elvágtam a köteleket, amik tartották és húzni kezdtem. Egyetlen baj volt. Minden lépésnél egy újabb és újabb kést szúrattam így belé. Sírtam, mint még soha. Én húztam őt a halálba. Megálltam és segíteni akartam. De nem tudtam, az egész testéből folyt a vér. Könyörögtem a megváltásért.
-Berta jól vagyok, mehetünk tovább.
-Dehogy vagy jól, hisz vérzel.
-De nem fáj - mondta mosolyogva, karjába kapott és futott velem. Egy ajtót láttunk, amit amikor kinyitottunk, egy nagy szakadék követett. Két kő volt, amivel át lehetett menni. De az egyiken ott volt a tigris, aki elvitte Harryt az első álomban, és a banya, aki megölte. A másikon egy késsel teli doboz, ami ide oda keringett, és dobálta ki magából a szúrós eszközöket. Én mentem a banyához. Ő lefogott engem, majd a tigris átugrott Harryhez és elkezdte harapdálni. Úgy rángatta, hogy mindig egy kés belé szúródjon. Segíteni akartam, de nem tudtam.
-Neeem! Nem lehet! Engedjen el! Harry! Harry sajnálom! Az én hibám! Az én hibám... - sírtam, és a földre borultam.
-Hiába próbálkozol kicsi szívem, a drágádnak vége. Miattad! - nevetni kezdett és eltűnt. Letöröltem könnyeim és átugrottam Harryhez. A tigris nem engedett közelebb, még mindig kínozta.
-Hagyd őt békén! Harry szeretlek, sajnálom! - de akkor a tigris belelépett a hasába, és a másik mancsával kitépte a szívét. Elém dobta azt majd a mélybe rántotta Harryt magával.
-Harry! Neee! Haaaarry! - zokogva keltem fel. Jeremy vigasztalt, de nem sokat segített. Én ezt már nem bírom. Beleőrülök az álmokba.
Pár órával később Louis hozott nekem egy Starbucksos, epres frappucsínót, de arról is csak a vér jutott az eszembe. Pedig az a kedvencem...
A nap eltelt. Ugyan úgy, a semmit tevéssel és magamba zárkózással. Este van. Félek elaludni. 2 hete ez megy. Nem akarok aludni. Nem akarom megint elveszteni. Nem akarom látni, ahogy meghal. Nem akarom azt a kínt érezni. Azt a fájdalmat és szenvedést.
Egy temetőben találtam magam. Sosem jártam még ennyire félelmetes temetőben. Minden ködös, pókhálós, sötét és büdös. Na meg hideg. Tudtam, mit és kit kell keresnem. Az összes olyan tárgyat, amit láttam és gyilkolásra használható volt, begyűjtöttem. Túl akartam járni a készítők eszén. Nem sikerült. Amint megláttam Harryt, futni kezdtem felé. De minél közelebb értem, annál erősebben mozogtak a ruhámban a tárgyak. Végül mikor ott álltam Harry előtt, az egyik kés, mintha csak mágnes lenne, Harrybe fúródott. A jobb lábába.
-Én... én.. Sajnálom! - üvöltöttem, és hátrálni kezdtem tőle. De nem segített. Az összes késnek Harry volt a mágnese. Egyszerre repültek felé, különböző helyeken megsebesítve őt. Ismét sírtam. Ismét az én hibámból fog meghalni. Mivel nálam már nem volt semmi, közel mehettem hozzá.
-Sajnálom, Harry... Én nem tudtam...
-A te hibád.
-Tudom. Sajnálom, Harry.
-Állandóan megölsz - na ez nem ő. Ő nem mondana ilyet.
-Hol van az igazi Harry? Te nem Ő vagy!
-De én vagyok az, szerelmem.
-Ő sosem mondana ilyeneket! Hol van? - sírva kérdeztem. Nem tudtam elképzelni, most éppen mit csinálnak vele...
-Nézz csak a hátad mögé, kedvesem - és ismét nevetve tűnt el a banya. Megfordultam. Egy piranyákkal teli vízben volt a lába és a keze. A fejét valami vízben áztatták, ami marta a bőrét és közben a hasát vagdosták. Megint.
-Harry! Harryt ne bántsd! Engedd el! - de a banya csak nevetett és úgy rajzolt a késsel a hasára, mintha csak ceruza lenne. Futottam, de elbotlottam valamiben, és felmarta a föld az egész hasam. Rettentően fájt, ordítottam tőle, de nem érdekelt, muszáj volt felállnom és segítenem. Hangtalanul mentem, és pofán csaptam a banyát. Meglepődött, de egy mosoly után újra "rajzolt" Harryre. "Gyilkosa: Berta Lenorz"
-Neeeem, ne! -üvöltöttem- Nem lehet! Elmebeteg! Senki nem csinál ilyet!
-Ó, drágaságom, csak az érző emberek nem csinálják - nevetve eltűnt, de előtte még beleszúrta Harry hasának a közepébe a kést.
-Nem, nem, ne! Harry! Sajnálom. Szeretlek.. - de már nem élt. Könnyeim áztatták csupasz testét.
*Jeremy szemszöge*
-Nem, nem, ne! Harry! Sajnálom. Szeretlek... - mondta sírva, majd forgolódni kezdett. - Nem, ne hagyj egyedül, kérlek. Szeretlek Harry, nem hagyhatsz el! Félek, segíts nekem, kérlek! - simogatni kezdtem. Sosem tudom, mit kéne ilyenkor tenni. Nagyon félek, már én is. Minden este zokog és ilyeneket kiabál. Soha nem találkoztam még olyan lánnyal, aki így szeretne valakit. Véget kell vetni ennek az egésznek. Láttam, hogy néznek egymásra Harryvel igazából. Beszélnem kell vele. Nem akartam Bertát egyedül hagyni, hátha esetleg felkelne vagy valami, de át kellett mennem Harryhez. Szép óvatosan kinyitottam az ajtót és átkopogtam hozzá. Harry sem aludt, ő is ébren volt.
-Mit akarsz?
-Kérlek, segítened kell rajta...
-Már nem az én gondom. Te vagy a pasija, segíts neki te. Nem szeretheti az exét és kiabálhat álmában utána, ha közben ott vagy neki te.
-De én nem tudok rajta segíteni. Kérlek. Nem csak ő szenved az álmai miatt.
-Nem érdekel. Sem ő, sem a szenvedése.
-Igazán? Akkor miért vagy fent és hallgatod?
-Mert nem tudok tőle aludni. Ilyen zajban nem lehet. Úgyhogy ha végeztél, még azért próbálkoznék.
-Csak még egy. Gyere át és nézd meg én mit élek át minden este. Akkor megértenéd, hogy miért kértem a segítséged.
-Jó, ha annyira szeretnéd... - felállt és átsétált. Mentem utána, és amikor beléptem a szobába, láttam rajta, hogy nem igaz, amit mondott. Még mindig szereti és legszívesebben ő is segítene - Remek, most már mehetek aludni? - fordult meg pár perc hallgatás után. Bólintottam. Nekem ennyi bőven elég volt. Látom rajta, hogy szereti.
*Berta szemszöge*
Egy kutató intézetben vagyok. Félhomály van, alig látok valamit. Egy valami azonban még is felkelti a figyelmem. Harry a plafonra van kötözve és fehér fény veszi körül. Mint egy angyal. Felsiettem a hatodik emeletre, hogy közelebb legyek hozzá. Csak egy kicsi hiányzott, hogy elérjem, mikor alulról valaki egy létrát kezdett el tolni felé.
-Harry! Harry rúgd őt le a lábaddal! Ne hagyd, hogy bántson, kérlek. Nem bírom végig nézni még egyszer...
-Nem tud semmit tenni ellenem, drágám.
-Mi lenne, ha nem röhögne minden mondata után? Vagy, ha végre békén hagyna minket? - még jobban nevetni kezdett.
-Ez csak rajtad áll, kedvesem - felért Harryhez, én meg lökdösni kezdtem a kikötözött testét. - Attól, hogy így leng, meg tudom ölni, életem - nevetett fel újra. És igaza volt. Előszedett pár üvegcsét, amit a laborból hozott és egyesével beadogatta neki. Harry elkezdett izzadni, köhögni, vért öklendezni és fulladozni. Nagyon megijedtem. Már most sírtam. Mik ezek? Mi történik vele?
-Hagyja békén! Adja be neki az ellenszert! Kérem, könyörgök. Szeretem őt! - de ő csak folytatta a "munkáját". Előszedett egy szikét, és élve elkezdte megműteni Harryt. Mintha rossz lenne a veséje vagy a mája. Mert mindkettőt kivette és ledobta! Ha így folytatja, nem sokára elvérzik. És én megint nem tettem semmit! Gyorsan kihajoltam a korláton és meglöktem akkora erővel a banyát, hogy leesett a létráról. De neki nem volt baj, amint földet ért, újra visszamászott Harryhez. A hasát kezdte el vagdosni. Hisz már úgy sem él sokáig...
-Könyörgök hagyja békén! Tegyen valamit, hogy túlélje! Kérem!
-Haha, kedvesem, ez lehetetlen! - nevetett, kioldozta Harryt, majd eltűnt. Harry pedig zuhant a föld felé. Elkezdtem úgy futni lefele, ahogy csak tudtam. Mikor a teste mellé értem, az ölembe húztam és simogatni kezdtem az arcát.
-Szeretlek. Sajnálom, hogy nem segítettem. Az én hibám az egész. Kérlek ne hagyj el! Tarts ki, segítek. - végső elkeseredésemben megkerestem a kiszedett részeit és megpróbáltam visszaoperálni neki. Nem tudtam elfogadni, hogy megint tényleg megöltem. - Kérlek működj, kérlek! Szeretlek Harry, menni fog! - de nem sikerült, lehunyta a szemét, megszorította a kezem, és vége volt. Vége volt mindennek, ismét.- Nem, ne. Ne hagyj el megint! Könyörgök. Én ezt már nem bírom... - kezembe temettem az arcom és sírtam, de ezúttal már ébren. Mind kívül, mind belül össze voltam törve. Semmi reményt nem láttam arra, hogy végre jól legyek.
*Jeremy szemszöge*
Előző este áthívtam Harryt, de hiába. Ma este is megpróbáltam rá hatni. Ismét áthívtam, most pont "jókor". Berta épp azt mondta sírva, hogy "Szeretlek Harry, menni fog! Nem, ne. Ne hagyj el megint! Könyörgök. Én ezt már nem bírom... ". És ha jól láttam, egy könnycsepp végigszaladt az arcán, de letörölte és ismét elment, mivel Berta épp felkelt. Ha rám nem is hallgat, de valaki másra biztosan fog. És tudom is, hogy kire. Beszélnem kell vele. Leszaladtam a konyhába.
-Lou beszélnünk kell.
-Baj van? Csinált magával valamit álmában?
-Nem, egyenlőre még az ágyból nem kelt ki soha, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem fog esetleg valamit csinálni...
-Figyelj rá, kérlek. De ha esetleg már nem bírod alvás nélkül, átmehetek én is hozzá.
-Nem, nem kell. De nem ezért jöttem le most. Harryről akarok beszélni.
-Mi van vele?
-Hát ez az, mi van vele? Tegnap meg ma este is áthívtam, hogy nézze már meg mennyire szenved Berta és segítsen, de nem tett semmit. Szinte már könyörögtem neki, hogy segítsen, de azt mondta, hogy őt nem érdekli és nem az ő dolga már, hanem az enyém. Pedig látom rajta, hogy nagyon is érdekli és legszívesebben segítene. Ma este még könnyezett is! De nem hajlandó segíteni.
-Igen, értem. De ezt minek mondod akkor most el nekem? Csak ő tudna Bertán segíteni, én nem.
-Tudom, de arra szeretnélek kérni, hogy beszélj Harryvel. Rám nem hallgat, ezt meg is értem, hisz elvileg most én vagyok Berta pasija, de rád biztosan fog. Kérlek...
-Jó, rendben. Beszéltem már vele erről, de akkor nekem is ugyan ezt mondta. De most akkor jobban megpróbálok a szívére hatni.
-Köszönöm.
-Ugyan már, ez fontos.
*Louis szemszöge*
Ahogy Jeremy elmondta, hogy Harry mennyire azt tetteti, hogy nem érdekli Berta és a "betegsége", nem hittem a fülemnek. Hova lett az az édes kis cuki srác, aki mindenkivel foglalkozott? Még azokkal sem volt ilyen, akiket utált, nem hogy még a volt barátnőjével, akit mellesleg biztos, hogy még mindig nagyon szeret... Fel kell hívnom. Most azonnal.
-Szia Lou - vette fel a telefont, tök lazán. Mintha semmi baj nem lenne, tényleg...
-Azonnal gyere haza Harry. Nem érdekel hol vagy, haza kell jönnöd - ideges voltam, így kicsit erőteljesebben mondtam neki, de nem baj, legalább tudja, hogy baj van.
-Baj van? Mi történt?
-Beszélnünk kell. Siess!
-Oké - igazából nem is azt akartam, hogy jól a képébe vágom, hogy egy baszott nagy bunkó, vagy hogy olyan lett, akit régen elítélt vagy valami ilyesmi, hanem azt akartam, hogy végre észhez térjen. Nem lehet igaz, hogy emögött a "kemény vagyok és semmi nem érdekel" álca mögött ne legyen ott a régi, aranyos Harry, aki ezelőtt volt. Tudom én, hogy ott van, csak elő kell hívni. Hatni kell a lelkére, bármennyire durván is kell csinálni, meg kell. Ez Berta utolsó reménye.
-Halihó, Louis! Itthon vagyok.
-Gyere a konyhába, Harry - egy nagy epres frappucsínó volt a kezében. Pont Berta kedvence.
-Mi ilyen fontos? Baj van?
-Igen, Harry, baj van. Már majdnem 2 és fél hete. És tudom, hogy észrevetted, ne tettesd, hogy nem tudod miről van szó.
-Oké, rendben. Tudom. De mit akarsz?
-Bertáról kell beszélnünk. Ez nem mehet így tovább.
-Már te is kezded? Hagyjatok már békén vele, semmi közöm hozzá!
-Igen, Harry. Én is kezdem, és te most szépen végig fogsz hallgatni - leültettem a konyha pult elé, én átmentem a másik oldalra, vele szembe és már kezdtem is.
2013. július 2., kedd
40.fejezet
Na nem is szaporítom a szavakat, csak annyit mondok, hogy tényleg nagyon sajnálom a kihagyást, és hogy nem tervezek már ebből a történetből sok részt, körülbelül 10 és 15 között lesz valahogy még. De ezek ígérem, hogy most napi részek lesznek:) Na jó olvasást, puszillak titeket.xoxo
~
Amint kimondta, hogy mi folyik itt, még a vér is megállt bennem. Kínozni? Engem? Adjam fel? Kínozni?! Nem lehet! Halál sápadt arccal bólintottam egyet, hisz mást úgy sem tehettem. Ha ellenkeznék, csak rosszabb lenne...
Bekísért a kúp alakú üvegcsébe, az elsőbe, aztán kisétált a szobából. Nem sokkal később egy női hang szólalt meg. "Ez a játék egy személyes, egyedül leszel. Különféle feladatok lesznek. Minél hamarabb feladod, annál hamarabb vége lesz. Ha harcolsz, ki tudja, hogy meddig leszel bent. Sok szerencsét. Az érzelmek hagyjanak el." Elindult. A talaj alattam emelkedni kezdett, majd egy ház szerű helyen kötöttem ki. Amint leléptem az emelvényről, bekapcsolódott a tévé. Egy nő volt rajta. A hangjához ezúttal kép is társult.
-Kedves játékos. Kérlek ülj ide a kanapéra - úgy tettem, ahogy kérte. Leültem. - Most arra kérlek, hogy nagyon figyelj. Több feladatot is elmondok, de ha esetleg elfelejtenéd valamelyiket is, a hűtőn találsz majd egy lapocskát, amin fel vannak írva, sorban. Tehát, első feladat: keresd meg a papírt, amin a feladataid listája van, és tartsd mindig magadnál. Második: Fedezd fel a házat. Harmadik: Hagyd el az érzelmeid - és elsötétült a kép. Ennyi? Komolyan?! Na, mivel nem tehettem mást, ezért megkerestem a hűtőt. A listán ugyan ezek voltak. Kössz, sok segítség. Aztán körülnéztem a házban. Tök normális, átlagos, családi ház volt. Egyet kivéve. Az utolsó szobában, ahova beléptem, ott volt Harry. És még sok más húsevő növény és "kínzó" tárgyak.
-Harry! - nem lehet igaz, hogy őt is beletették... Lesiettem a konyhába és az oldalamhoz raktam egy-egy serpenyőt, hogy át tudjak menni a növények és kések között, és a zsebembe csúsztattam egy kis kést, amivel majd kiszabadítom őt. Visszaszaladtam. Ahogy mellé értem, elkezdett valamit mondani, de nem értettem, mert be volt ragasztva a szája. Előszedtem a kést és gyorsan elvágtam a köteleket és leszedtem a szájáról a tapaszt.
-Berta el kell menned!
-Nem hagylak itt, ezt felejtsd el! Sosem hagynálak el, főleg nem bajban.
-Hidd el én sem tenném, de nem hagyhatom, hogy bajod essen. Kérlek, hagyj engem itt!
-Azt már nem! - és ezzel a lendülettel felhúztam a székről és futni kezdtem. Igaza volt, rossz ötletet valósítottam meg. A szék, amin ült, a mélybe zuhant, a növények felébredtek és a kések repkedni kezdtek. Egy pont felém repült, én meg a sokk miatt nem tudtam mozdulni. Ekkor valami olyan történt, amit nem értek. Megmagyarázni sem tudom, hogy hogyan történhetett, de a kés előttem 5 centivel egy láthatatlan burokról visszapattant. Ekkor teljes erőmből húzni kezdtem Harryt magamhoz, miközben újra futottam. Ki akartam érni a szobából. Csakhogy amint kinyitottam az ajtót, már nem a csendes és békés kis házban voltunk, hanem a vad, veszélyekkel teli erdőben. Nem tudtam mit tegyek. Mindenhol őrült állatok rohangáltak, arra várva, hogy a "friss hús", vagyis mi, kilépjünk a veszély zónába. Nem hagyhattam. Leültem ott, ahol nem tudtak bántani és arra vártam, hogy megunják a nézésem. De ez nem jött el, hosszú órák után is még mindig ott álltak és vicsorogtak ránk.
-Ki kell innen mennünk és meg kell őket ölnünk. Nem ülhetsz itt örökké -guggolt le mellém Harry.
-Dehogynem, ha ez azt jelenti, hogy örökké veled maradok -mosolygott egyet, majd felkapott a földről és indulni készült. - Harry tegyél le! Ha már kimegyünk, legalább úgy, hogy ne faljanak fel az első lépésünk után! Köszönöm -elindultunk tehát, a kis kés nálam volt és azzal sebesítettem meg néhányat. De ez nem volt elég. Az egyik megharapta Harry lábát, ő hátraesett és a tigris már el is kezdte elhúzni onnan. Megpróbáltam őt megfogni, de erre 3 tigris rám ugrott, és engem kezdtek el szét szedni. Nagyon fájt. Minden egyes köröm húzáskor ordítottam. Mély sebeket hagytak, és lassan húzták végig. A fájdalom miatt üvöltöttem.
-Berta! Berta ne! Bertaaaaa! - üvöltötte Harry is, majd eltűnt. Ekkor a tigrisek leszálltak rólam, én pedig vérezve, de Harry keresésére indultam. Szörnyen fájt mindenem.
-Harry! Harry! - mindenfelé a nevét kiáltottam, de semmi válasz nem jött. Elérkeztem egy kunyhóig. Tudtam, hogy nem kéne bemennem, de éreztem, hogy ott van Ő. Benyitottam, és ezzel egy kést röpítettem Harry felé. Felsikoltottam. Ő elhajolt. De nem hagytak megkönnyebbülni, egy öreg nő ugrott ki egy ajtó mögül, pár késsel a kezében. Leszedte Harry ruháit, majd vagdosni kezdte.Szép lassan végighúzta a kést a mellkasán, egy tetszetős sebet hagyva maga mögött, ami vérzett. Ezután a hasába vágott bele valamiféle védjegy szerűséget, mert ábrázolt valamit, de fogalmam sincs mit. Az is rettentően vérzett, Harry arcán meg már csak a szenvedés látszott. Nem bírtam. Elindultak a könnyeim. Az én hibám! Ez az egész. Nem lett volna szabad semmit sem tennem. Soha!
-Könyörgök, hölgyem, hagyja őt békén! Felajánlom magam, csak őt ne bántsa... -mondtam zokogva, mire a banya megfordult, egy pimasz mosoly jelent meg az arcán és egyetlen mozdulattal megölte Harryt. A szívébe szúrta a kést. Nevetve eltűnt, otthagyva engem életem szerelmének a holttestével. Mintha kitépte volna a szívem. Még jobban zokogtam. Odamentem Harryhez, megsimítottam az arcát. Még élt!
-Sze.. Sze... Szere.. Szeretlek.. -mondta ki nagy nehezen, de én nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik.
-Én is szeretlek, Harry. Mindennél jobban. Ez az én hibám! - megrázta erőtlenül a fejét, és lehunyta a szemét végleg. Pedig még annyi mindent akartam mondani. Annyi mindent akartam csinálni. Még annyi ideig vele akartam lenni. Nem hittem el - Ne, ne, ne, neee! Harry, ne! Könyörgök! Szeretlek! Sajnálok mindent! Nem adhatod fel! Szeretlek! Harry! Ez az én hibám! Haaaaaaaaaarry! - zokogva borultam a földre és a nevét ismételgettem. Amikor kinyitottam a szemem, Jeremy aggódó pillantásával találtam magam szemben, és az ágyamban feküdtem.
-Berta jól vagy? Mit álmodtál? -kérdezte lágy, szerető hangon. Egyből a nyakába borultam és szorosan öleltem.
-Semmi... jól vagyok.
-De hát sírsz! És Jézusom, te remegsz! Ez nem semmi, mondd el kérlek. Miért mondtad, hogy a te hibád? Miért kiáltottad Harry nevét? - ekkor vettem csak észre, hogy tényleg sírok és remegek. Letöröltem a könnyeim, és ránéztem Jerre.
-Sajnálom, ha megijesztettelek. De tényleg nincs semmi. Csak egy rém álom. Előfordul... - mivel rájött, hogy nem szeretném elmondani, bólintott egyet.
-Hozok neked teát meg egy kis reggelit, jó?
-Mi? De hát este van, nem?
-Már reggel 9 van. Egész este Harry nevét mondogattad és sírtál. Felkelteni sem tudtalak, csak most.
-Hozz légyszíves egy teát... - nem tudtam mást mondani. Lesokkoltam.
A tea sem segített, semmi sem. Bármit csináltam, olyan volt, mintha az álmomban élnék. A ház minden egyes pontja emlékeztetett valamire, ami ott történt, az utcára nem tudtam ilyen lelki állapotban kimenni, így csak Jeremy és a többiek aggódó pillantásai maradtak nekem. Egyét kivéve. Harryét. De talán most így jobb is, mert amint meglátnám, biztos, hogy elsírnám magam. Azon kívül persze, hogy a kezemben lévő teát bámultam egész nap, vagy csak félig, de belementem a beszélgetésekbe, semmit nem csináltam. A pokrócomat markolásztam, ami rám volt terítve és néha Jeremy csókjait viszonoztam, de egyébként tényleg semmi.
Az utóbbi egy hétben végig ez ment. Minden este megálmodtam valahogy máshogy Harry halálát, persze mindig egyre durvábban. Mert minél tovább nem török meg, annál kegyetlenebb a játék. Így egyre jobban sírok és egyre gyakrabban mondogatom Harry nevét Jeremy szerint. A napok meg úgy szint sokkolva telnek. Ez egy olyan álommá vált, amiből felkelve sem tudok kilépni. Bármi történik, beugrik valami kép, valami jelenet, valami mondat... Nem tudok tőle megszabadulni. A srácok már nagyon be vannak parázva, én meg egyre jobban kezdem elveszteni az önuralmam és a valóság tudatom. Egyre kevésbé érzékelem a körülöttem történő dolgokat és hiába akarok ellene tenni, vagy hiába üvöltözök legbelül, semmire sem vagyok képes. Ha úgy vesszük, a mindennapi életben már tényleg nincsenek érzéseim. Vagyis csak kimutatva nincsenek, belül meg mindegyik egy helyen üvöltözik. Az összes álom olyan valósághű... Mindegyiket a valóságnak érzem, és elveszteni minden nap azt az egy embert, akit tényleg, úgy igazán szeretsz, megtette a hatását. Saját magam árnyékává váltam, és semmit nem tudok csinálni vele mindaddig, míg az álmoktól nem szabadulok meg. És a legrosszabb... nem tudom, hogyan kéne.
*Louis szemszöge*
Félek. Berta nekem már szinte olyan, mint egy testvér, most meg teljesen kifordult önmagából. És senki se tudja mit kéne tenni. Az álmai egyre felzaklatóbbak számára és nem tud belőle kilépni. Azokban él. És nem veszi észre, de néha elkezd csak úgy pityeregni, miközben mi éppen nevetünk. Nem érzékel szinte semmit. Harry tud a rém álmairól, de amióta szakított vele, sosincs itthon, amikor Berta is itt van. Az az mostanában nap közben sosem, este viszont néha csajokkal jön, néha egyedül, de itthon van. Ráadásul a szobája Bertáé mellett van, úgyhogy biztosan hallja ő is, ahogy sikoltozik, vagy sír, vagy éppen az ő nevét üvölti. De nem tesz semmit. Már lassan 2 hete ez megy. Nem bírom. Lehet, hogy én is bele fogok ebbe őrülni. Muszáj beszélnem Harryvel. Valamit tenni kell ezzel. Nincs ez így rendjén, Berta bele fog halni az elme zavarodásába....
*Harry szemszöge*
Amióta szakítottam vele, nem bírok a házban lenni, amikor ő is ott van. Tudom, hogy szarul csináltam, tudom, hogy nem szabadott volna Jeremy kezébe adnom, de ez van, most már az övé. Hallom este, amik történnek és tudom, hogy miért. De nem foglalkozok vele. Vagyis próbálok, de néha még nekem is sírni támad kedvem a szenvedő hangja vagy sírása hallatán. De akkor sem tehetek semmit, ez már Jeremy dolga. Próbálom nem észrevenni azért este, de ha lányt is hozok, akivel eljátszogatok, akkor is hallom, és néha jobban figyelek arra, hogy mennyire segítenék, minthogy a csajjal foglalkozni kéne. Viszont ezt meg lehet szokni, már könnyebben tudok aludni, de még mindig rossz ez így. Nappal mindig találok valami elfoglaltságot, ma például a Starbucksban voltam épp, mikor csörgött a telefonom. Jó rég volt ilyen, Louis hívott.
-Szia Lou.
-Azonnal gyere haza Harry. Nem érdekel hol vagy, haza kell jönnöd - hangja aggódó és ideges volt.
-Baj van? Mi történt?
-Beszélnünk kell. Siess!
-Oké - majd leraktuk, én pedig egyből rohantam haza.
U.i.: Bocsánat, hogyha néhol kicsit durva lett, vagy nem olyan, mint amilyenre számítottatok. Még én is meglepődtem magamon:D
~
Amint kimondta, hogy mi folyik itt, még a vér is megállt bennem. Kínozni? Engem? Adjam fel? Kínozni?! Nem lehet! Halál sápadt arccal bólintottam egyet, hisz mást úgy sem tehettem. Ha ellenkeznék, csak rosszabb lenne...
Bekísért a kúp alakú üvegcsébe, az elsőbe, aztán kisétált a szobából. Nem sokkal később egy női hang szólalt meg. "Ez a játék egy személyes, egyedül leszel. Különféle feladatok lesznek. Minél hamarabb feladod, annál hamarabb vége lesz. Ha harcolsz, ki tudja, hogy meddig leszel bent. Sok szerencsét. Az érzelmek hagyjanak el." Elindult. A talaj alattam emelkedni kezdett, majd egy ház szerű helyen kötöttem ki. Amint leléptem az emelvényről, bekapcsolódott a tévé. Egy nő volt rajta. A hangjához ezúttal kép is társult.
-Kedves játékos. Kérlek ülj ide a kanapéra - úgy tettem, ahogy kérte. Leültem. - Most arra kérlek, hogy nagyon figyelj. Több feladatot is elmondok, de ha esetleg elfelejtenéd valamelyiket is, a hűtőn találsz majd egy lapocskát, amin fel vannak írva, sorban. Tehát, első feladat: keresd meg a papírt, amin a feladataid listája van, és tartsd mindig magadnál. Második: Fedezd fel a házat. Harmadik: Hagyd el az érzelmeid - és elsötétült a kép. Ennyi? Komolyan?! Na, mivel nem tehettem mást, ezért megkerestem a hűtőt. A listán ugyan ezek voltak. Kössz, sok segítség. Aztán körülnéztem a házban. Tök normális, átlagos, családi ház volt. Egyet kivéve. Az utolsó szobában, ahova beléptem, ott volt Harry. És még sok más húsevő növény és "kínzó" tárgyak.
-Harry! - nem lehet igaz, hogy őt is beletették... Lesiettem a konyhába és az oldalamhoz raktam egy-egy serpenyőt, hogy át tudjak menni a növények és kések között, és a zsebembe csúsztattam egy kis kést, amivel majd kiszabadítom őt. Visszaszaladtam. Ahogy mellé értem, elkezdett valamit mondani, de nem értettem, mert be volt ragasztva a szája. Előszedtem a kést és gyorsan elvágtam a köteleket és leszedtem a szájáról a tapaszt.
-Berta el kell menned!
-Nem hagylak itt, ezt felejtsd el! Sosem hagynálak el, főleg nem bajban.
-Hidd el én sem tenném, de nem hagyhatom, hogy bajod essen. Kérlek, hagyj engem itt!
-Azt már nem! - és ezzel a lendülettel felhúztam a székről és futni kezdtem. Igaza volt, rossz ötletet valósítottam meg. A szék, amin ült, a mélybe zuhant, a növények felébredtek és a kések repkedni kezdtek. Egy pont felém repült, én meg a sokk miatt nem tudtam mozdulni. Ekkor valami olyan történt, amit nem értek. Megmagyarázni sem tudom, hogy hogyan történhetett, de a kés előttem 5 centivel egy láthatatlan burokról visszapattant. Ekkor teljes erőmből húzni kezdtem Harryt magamhoz, miközben újra futottam. Ki akartam érni a szobából. Csakhogy amint kinyitottam az ajtót, már nem a csendes és békés kis házban voltunk, hanem a vad, veszélyekkel teli erdőben. Nem tudtam mit tegyek. Mindenhol őrült állatok rohangáltak, arra várva, hogy a "friss hús", vagyis mi, kilépjünk a veszély zónába. Nem hagyhattam. Leültem ott, ahol nem tudtak bántani és arra vártam, hogy megunják a nézésem. De ez nem jött el, hosszú órák után is még mindig ott álltak és vicsorogtak ránk.
-Ki kell innen mennünk és meg kell őket ölnünk. Nem ülhetsz itt örökké -guggolt le mellém Harry.
-Dehogynem, ha ez azt jelenti, hogy örökké veled maradok -mosolygott egyet, majd felkapott a földről és indulni készült. - Harry tegyél le! Ha már kimegyünk, legalább úgy, hogy ne faljanak fel az első lépésünk után! Köszönöm -elindultunk tehát, a kis kés nálam volt és azzal sebesítettem meg néhányat. De ez nem volt elég. Az egyik megharapta Harry lábát, ő hátraesett és a tigris már el is kezdte elhúzni onnan. Megpróbáltam őt megfogni, de erre 3 tigris rám ugrott, és engem kezdtek el szét szedni. Nagyon fájt. Minden egyes köröm húzáskor ordítottam. Mély sebeket hagytak, és lassan húzták végig. A fájdalom miatt üvöltöttem.
-Berta! Berta ne! Bertaaaaa! - üvöltötte Harry is, majd eltűnt. Ekkor a tigrisek leszálltak rólam, én pedig vérezve, de Harry keresésére indultam. Szörnyen fájt mindenem.
-Harry! Harry! - mindenfelé a nevét kiáltottam, de semmi válasz nem jött. Elérkeztem egy kunyhóig. Tudtam, hogy nem kéne bemennem, de éreztem, hogy ott van Ő. Benyitottam, és ezzel egy kést röpítettem Harry felé. Felsikoltottam. Ő elhajolt. De nem hagytak megkönnyebbülni, egy öreg nő ugrott ki egy ajtó mögül, pár késsel a kezében. Leszedte Harry ruháit, majd vagdosni kezdte.Szép lassan végighúzta a kést a mellkasán, egy tetszetős sebet hagyva maga mögött, ami vérzett. Ezután a hasába vágott bele valamiféle védjegy szerűséget, mert ábrázolt valamit, de fogalmam sincs mit. Az is rettentően vérzett, Harry arcán meg már csak a szenvedés látszott. Nem bírtam. Elindultak a könnyeim. Az én hibám! Ez az egész. Nem lett volna szabad semmit sem tennem. Soha!
-Könyörgök, hölgyem, hagyja őt békén! Felajánlom magam, csak őt ne bántsa... -mondtam zokogva, mire a banya megfordult, egy pimasz mosoly jelent meg az arcán és egyetlen mozdulattal megölte Harryt. A szívébe szúrta a kést. Nevetve eltűnt, otthagyva engem életem szerelmének a holttestével. Mintha kitépte volna a szívem. Még jobban zokogtam. Odamentem Harryhez, megsimítottam az arcát. Még élt!
-Sze.. Sze... Szere.. Szeretlek.. -mondta ki nagy nehezen, de én nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik.
-Én is szeretlek, Harry. Mindennél jobban. Ez az én hibám! - megrázta erőtlenül a fejét, és lehunyta a szemét végleg. Pedig még annyi mindent akartam mondani. Annyi mindent akartam csinálni. Még annyi ideig vele akartam lenni. Nem hittem el - Ne, ne, ne, neee! Harry, ne! Könyörgök! Szeretlek! Sajnálok mindent! Nem adhatod fel! Szeretlek! Harry! Ez az én hibám! Haaaaaaaaaarry! - zokogva borultam a földre és a nevét ismételgettem. Amikor kinyitottam a szemem, Jeremy aggódó pillantásával találtam magam szemben, és az ágyamban feküdtem.
-Berta jól vagy? Mit álmodtál? -kérdezte lágy, szerető hangon. Egyből a nyakába borultam és szorosan öleltem.
-Semmi... jól vagyok.
-De hát sírsz! És Jézusom, te remegsz! Ez nem semmi, mondd el kérlek. Miért mondtad, hogy a te hibád? Miért kiáltottad Harry nevét? - ekkor vettem csak észre, hogy tényleg sírok és remegek. Letöröltem a könnyeim, és ránéztem Jerre.
-Sajnálom, ha megijesztettelek. De tényleg nincs semmi. Csak egy rém álom. Előfordul... - mivel rájött, hogy nem szeretném elmondani, bólintott egyet.
-Hozok neked teát meg egy kis reggelit, jó?
-Mi? De hát este van, nem?
-Már reggel 9 van. Egész este Harry nevét mondogattad és sírtál. Felkelteni sem tudtalak, csak most.
-Hozz légyszíves egy teát... - nem tudtam mást mondani. Lesokkoltam.
A tea sem segített, semmi sem. Bármit csináltam, olyan volt, mintha az álmomban élnék. A ház minden egyes pontja emlékeztetett valamire, ami ott történt, az utcára nem tudtam ilyen lelki állapotban kimenni, így csak Jeremy és a többiek aggódó pillantásai maradtak nekem. Egyét kivéve. Harryét. De talán most így jobb is, mert amint meglátnám, biztos, hogy elsírnám magam. Azon kívül persze, hogy a kezemben lévő teát bámultam egész nap, vagy csak félig, de belementem a beszélgetésekbe, semmit nem csináltam. A pokrócomat markolásztam, ami rám volt terítve és néha Jeremy csókjait viszonoztam, de egyébként tényleg semmi.
Az utóbbi egy hétben végig ez ment. Minden este megálmodtam valahogy máshogy Harry halálát, persze mindig egyre durvábban. Mert minél tovább nem török meg, annál kegyetlenebb a játék. Így egyre jobban sírok és egyre gyakrabban mondogatom Harry nevét Jeremy szerint. A napok meg úgy szint sokkolva telnek. Ez egy olyan álommá vált, amiből felkelve sem tudok kilépni. Bármi történik, beugrik valami kép, valami jelenet, valami mondat... Nem tudok tőle megszabadulni. A srácok már nagyon be vannak parázva, én meg egyre jobban kezdem elveszteni az önuralmam és a valóság tudatom. Egyre kevésbé érzékelem a körülöttem történő dolgokat és hiába akarok ellene tenni, vagy hiába üvöltözök legbelül, semmire sem vagyok képes. Ha úgy vesszük, a mindennapi életben már tényleg nincsenek érzéseim. Vagyis csak kimutatva nincsenek, belül meg mindegyik egy helyen üvöltözik. Az összes álom olyan valósághű... Mindegyiket a valóságnak érzem, és elveszteni minden nap azt az egy embert, akit tényleg, úgy igazán szeretsz, megtette a hatását. Saját magam árnyékává váltam, és semmit nem tudok csinálni vele mindaddig, míg az álmoktól nem szabadulok meg. És a legrosszabb... nem tudom, hogyan kéne.
*Louis szemszöge*
Félek. Berta nekem már szinte olyan, mint egy testvér, most meg teljesen kifordult önmagából. És senki se tudja mit kéne tenni. Az álmai egyre felzaklatóbbak számára és nem tud belőle kilépni. Azokban él. És nem veszi észre, de néha elkezd csak úgy pityeregni, miközben mi éppen nevetünk. Nem érzékel szinte semmit. Harry tud a rém álmairól, de amióta szakított vele, sosincs itthon, amikor Berta is itt van. Az az mostanában nap közben sosem, este viszont néha csajokkal jön, néha egyedül, de itthon van. Ráadásul a szobája Bertáé mellett van, úgyhogy biztosan hallja ő is, ahogy sikoltozik, vagy sír, vagy éppen az ő nevét üvölti. De nem tesz semmit. Már lassan 2 hete ez megy. Nem bírom. Lehet, hogy én is bele fogok ebbe őrülni. Muszáj beszélnem Harryvel. Valamit tenni kell ezzel. Nincs ez így rendjén, Berta bele fog halni az elme zavarodásába....
*Harry szemszöge*
Amióta szakítottam vele, nem bírok a házban lenni, amikor ő is ott van. Tudom, hogy szarul csináltam, tudom, hogy nem szabadott volna Jeremy kezébe adnom, de ez van, most már az övé. Hallom este, amik történnek és tudom, hogy miért. De nem foglalkozok vele. Vagyis próbálok, de néha még nekem is sírni támad kedvem a szenvedő hangja vagy sírása hallatán. De akkor sem tehetek semmit, ez már Jeremy dolga. Próbálom nem észrevenni azért este, de ha lányt is hozok, akivel eljátszogatok, akkor is hallom, és néha jobban figyelek arra, hogy mennyire segítenék, minthogy a csajjal foglalkozni kéne. Viszont ezt meg lehet szokni, már könnyebben tudok aludni, de még mindig rossz ez így. Nappal mindig találok valami elfoglaltságot, ma például a Starbucksban voltam épp, mikor csörgött a telefonom. Jó rég volt ilyen, Louis hívott.
-Szia Lou.
-Azonnal gyere haza Harry. Nem érdekel hol vagy, haza kell jönnöd - hangja aggódó és ideges volt.
-Baj van? Mi történt?
-Beszélnünk kell. Siess!
-Oké - majd leraktuk, én pedig egyből rohantam haza.
U.i.: Bocsánat, hogyha néhol kicsit durva lett, vagy nem olyan, mint amilyenre számítottatok. Még én is meglepődtem magamon:D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)