16.fejezet

Na jó, mivel az utolsó kommentelő elvileg két ember volt, megkönyörülök rajtatok. Tudom, hogy sokára, de a szabály az szabály, úgyhogy most itt van az újabb rész. Most NEM teszek határt, de arra azért megkérnélek titeket, hogy ha módotokban áll, akkor azért szóljatok hozzá. Nagyon érdekel a véleményetek.:) Köszönöm. Ezer csók: Szilvii ♥


                                                                                                     ~


"Ugyanis a West End-ben találkozunk és ők fognak nekem segíteni, hogy elmenjek- e vagy ne Londonba. ( Nagyrészt ezért nem jöhetett a szívecském.) Habár szerintem már tudom a válaszomat Ninának."


-Sziasztok! Tudom, hogy amúgy ez most egy kis sima kávézás lenne, de segítenetek kéne. -ültem le melléjük az asztalhoz.
-Szia! Segítünk, bármiről is legyen szó, tudhatnád már. És rendeltünk neked kávét, tessék.
-Köszi. Szóval az van, -kortyoltam bele kávémba, a hatásszünet kedvéért- hogy én kiutazhatnék Londonba, egész nyárra.
-És ez lenne a nagy gond? Erre kapásból igent kellett volna mondanod!
-Ebben nem tudunk segíteni, mert erre igent kellett volna mondanod. Tudod, hogy mit gondolunk az ilyen lehetőségekről: Egyszer kapsz valami nagy dolgot, ha elszalasztod akkor viszlát!
-Jó, tudom. Csak, hogy most kicsit másabb a helyzet. Tudjátok, volt az a balesetem.
-Igen, mi van vele? Annak már vége.
-Igen, de azóta van egy barátom, Andris. Éppen, hogy csak egy-két hete vagyunk együtt és én meg kitenném ezt a kapcsolatot több ezer kilométeres távolságnak?
-Figyelj, ha miatta hagynád ki életed legnagyobb lehetőségét, előbb vagy utóbb ő is rájönne, hogy hülye volt, hogy itt tartott. Ha viszont nem képes most elfogadni a döntésedet és itt maradsz, akkor soha nem lesz ebben a kapcsolatban saját döntésed. -szavalta a kis monológját nekem Anna. Ő volt a csapat esze. Részben igaza volt. Még egy fél órán keresztül beszélgettünk erről, majd mentünk tovább. Kicsit járkáltunk a városban, mert mondták, hogy gondoljam át, miről is mondanék le, de nem akarták, hogy egyedül sétálgassak. Mikor már ebéd idő közelgett, elindultam haza. Meghoztam a döntésemet, most már egészen biztosra. Remélhetőleg mindenkinek megfelel.


                                                                                                  ~


-Figyelj Andris! Beszélnünk kell. -kezdtem bele mondandómba, mikor hazaértem.
-Mondjad kicsim. Mi a baj? -ült le mellém kicsit idegesen.
-Hát, ugye tudod, hogy volt az a veszekedésünk Londonról. És átgondoltam még egyszer. Vagy is hát nagyon sokszor, míg meghoztam a végleges döntésemet. Nagyon remélem, hogy el fogod fogadni. Szóval, úgy döntöttem, hogy kimegyek a nyárra Ninához.
-Elfogadom. De ezt nagyon jegyezd meg: Én nem helyeslem. Nem szeretném, hogy kimenj, de elengedlek. -nézte a földet szomorúan.
-Köszönöm. Nézd, Én nagyon szeretlek! Nagyon fogsz hiányozni, de ez egy nagyon nagy lehetőség a számomra.
-Én is szeretlek. Pont ezért megértem a döntésed. -majd megcsókolt. Éreztem, ahogy könnyek csorognak le közben az arcán.
-Tudom, hogy ez nagyon nehéz lesz. Nem szeretem a búcsúzkodást. Viszont beszéltem Ninával, és holnap reggel 8-kor indul a gépem. Ő majd kint vár rám a reptéren. Vigyázni fog rám!
-Elhiszem, de most már akkor csomagoljunk. Én megyek haza akkor még ma este.
-Nem! Gyere ki velem a reptérre! Nem szeretném az utolsó Magyarországi éjszakámat egyedül tölteni!
-Jó, de akkor szólnod kell anyukádnak, hogy majd vigyen el a Délibe! -nevettünk fel kicsit. Egyikünk sem értette miért. Elkezdtünk mindketten csomagolni, mikor anya feljött, hogy ebéd van. Nem értette, hogy én hova csomagolok. Mondtam neki, hogy majd ebéd után elmondom. Lementünk enni, majd belekezdtem, mikor hármasban voltunk (Anya, Balázs -anya új pasija- és Én):
-Figyeljetek. Az van, hogy Nina felhívott, hogy kimehetnék hozzá a nyárra, Londonba. Én elfogadtam.
-Mi? És nekem erről miért nem szóltál?!
-Anya! Unom már az állandó veszekedéseinket. Elegem van belőle! Úgy gondoltam, így mindkettőnknek jobb lesz. Egy kis külön lét jót fog tenni.
-De kicsim! Nem szeretném, hogy elmenj!
-Hidd el anya, ez így sokkal jobb lesz! Ez egy nagyon nagy lehetőség! Nem halaszthatom el! És Nina vigyázni fog rám, ne aggódj.
-Jó, rendben. Mikor megy a gép?
-Holnap reggel 8-kor. És onnan Andrist el kéne vinned a Délibe.
-Rendben! -majd nyomott egy puszit az arcomra. Én felmentem befejezni a pakolást.Mire mindketten végeztünk, már késő volt. Holnap korán kelünk, hát elmentünk aludni. Reggel nagyon nehezen keltem fel. Nem nagyon akartam felfogni, hogy ezek az utolsó óráim itt, Pesten és Magyarországon. De nagyon tetszett. Gyorsan elkészültem majd levonszoltuk a bőröndjeinket. A reptérre vezető úton haláli csend volt. Lehet azért mert még korán volt, de lehet azért, mert elmegyek. Nem tudom. Azt tudom, hogy nagyon sok ember volt a reptérnek a parkolójában. Mikor bementünk, elbúcsúztam anyától, majd megkértem, hogy hagy beszéljek kettesben Andrissal.
-Szeretlek, ezt ne felejtsd el nyár végéig! -majd odaadtam neki az egyik plüss-macimat, amit befújtam a leggyakrabban használt parfümömmel.
-Én is szeretlek! És hoztam neked valamit! -odanyomott egy szép dobozt egy papírral- Szeretném, ha ez lenne az utolsó emléked velem. Ez az ajándék. A következőt pedig felejtsd el: Tudom, hogy nagyon nehéz a búcsú, de mivel ilyen messze leszünk, így neked is és nekem is jöhetnek más emberek, akiket esetleg a távolságunk miatt úgy érezzük, jobban szeretünk. Arra kérlek, hogy a levelet csak akkor olvasd el, amikor már az új városban vagy, az új házban. És azt szeretném mondani, hogy.. -elcsuklott a hangja egy pillanatra- hogy, most ennek a kapcsolatnak v-v-vége. Nagyon sajnálom, de hidd el, hogy szívemből mondom ezt: nagyon, nagyon szeretlek! -majd lecsordult pár könnycsepp az arcán, megcsókolt és meg sem várta válaszom, elsétált. Szerintem én még fel sem fogtam. Csak álltam ott, mikor megszólalt a hang:
"A Londonba tartó járatunkra kérem kezdjék meg a beszállást!" Csak indultam arra, amerre a többiek mentek, majd leváltam a gépem ajtajánál. Leültem a helyemre. Mikor felszállt a gép, a kezemben szorított kis ajándékdobozkát nyitogattam. Soha nem volt merszem teljesen kinyitni. De végül kinyitottam. Egy gyönyörű nyaklánc volt benne és egy medál. A medál egy kulcsot formázott a nyaklánc pedig LOVE feliratú volt. Pár könnycsepp gördült végig fáradt arcomon. Kezdtem felfogni, hogy ennek is vége, mikor ideszólt a mellettem ülő kislány:
-Nagyon szerethet téged! Ez gyönyörű!
-Köszönöm, de az utazásom miatt szakított velem! -mondtam neki sírva.
-Oh, sajnálom. -megölelt. Nem is ismer, de megölelt. Ez az a gyerekszeretet ami nem sokáig van az életünkben. Majd elaludt. Én is úgy döntöttem, hogy az út hátralévő részében alszom, hogy ne akarjam kinyitni azt a levelet. Pár óra múlva megszólalt a hang:
"Kérem becsatolni az öveket. Leszállunk." Bekapcsoltam az övemet. Majd mikor már lehetett, rohantam ki a gépből. Nagyon fura volt, hogy mindenki angolul beszél, de nem ijedtem meg, hiszen angolos osztályba jártam és már megvan a nyelvvizsgám. Míg vártam a csomagom ismét találkoztam a kislánnyal. Elmesélte, hogy ő miért van itt. Beteg és kezelésre jött. Mikor megérkezett a csomagom elköszöntem tőle, majd a kijárat felé vettem az irányt. Nina már várt. Köszöntünk egymásnak, majd elindultunk. A háza elé érve elkábultam. Egy nagyon gazdag környék lehetett, mert mindenütt ilyen hatalmas és szép házak. Köztük Nináé is az volt. Megmutatta a szobámat, ami szintén hatalmas volt, majd beszélgetni kezdtünk. Este fele, mikor Nina a vacsit csinálta, berendezgettem és felhívtam anyut, hogy minden rendben. Vacsi után kimentem megnézni Nina utasítására, hogy jött-e valamilyen levél. Mikor megláttam, ledöbbentem. Azt hittem elájulok. Volt a postaládában vagy 6 levél, de ez! Csak álltam és bámultam rá..

Kérdésem :)

Nos, a kérdésem így szólna: Ha csinálnék egy másik blogot is, akkor azt is olvasnátok? Valószínűleg az egy horror-blog lenne. Olyat nagyon kevesen csinálnak, és úgy gondoltam, hogy esetleg jó ötlet lenne. Azt szeretném megtudni, hogy szerintetek jó ötlet-e vagy nem? Olvasnátok vagy nem? Kommentbe szeretném kérni a válaszokat. Ja, és hozzáteszem, hogy már elkezdtem írni, és az eleje kicsit meseszerű és túl jó (ami alatt valami olyat értek, hogy mint egy tündérmese), aztán majd egyre furcsább dolgok történnek a szereplővel. És a végén meg már nagyon "durva" lesz. Előre is köszönöm a válaszokat, és csak annyit szeretnék kérni, hogy akkor is kommenteljetek ha rossz ötletnek tartjátok és nem olvasnátok, valamint ha jó ötletnek tartjátok és olvasnátok is. Még egyszer köszönöm. :) Puszi: Szilvi. :D

U.i.: A következő rész két további komi után érkezik. Remélem minél hamarabb jelentkezhetek vele. És nagyon köszönöm a látogatottságot, szeretlek titeket. Nagyon jó érzés látni, hogy érdekel titeket a történetem. :) x

15.fejezet

És itt is van a duplázás második fele.:) Mivel az előzőhöz nem kötelező a komi, ezért ide komi határt teszek ki. Úgy gondolom, hogy lesz most elég időtök hozzászólni, úgyhogy 5 komment után érkezem, valószínűleg 5-6 nap múlva.:) Kicsit hosszabbra is sikeredett és remélem tetszeni fog..:Dx


                                                                                                 ~





Szóval beleszóltam:
-Szia Nina! Kérlek szépen magyarul beszélj, úgy hátha értem is mit akarsz.
-Szia Drága! Rendben. Na az van, hogy hallottam, hogy nem vagytok valami jó viszonyban anyáddal és hogy volt egy baleseted. Az első kérdésem: Jól vagy már?
-Igen, köszönöm.
-Remek. A második: Veszekedtek még?
-Hát mióta beteg voltam, nem nagyon veszekedtünk, mert próbált gondozni, de amúgy néha-néha volt egy. Viszont a baleset előtti nagyon nagy volt. Úgy még soha nem vesztünk össze. Tudom, hogy nem kéne ilyet mondanom, de utána nagyon bunkó volt velem.
-Igen, tudom. Nos, ahogy én anyádat ismerem, ha valakivel volt már egy nagyobb vitája, akkor utána bármi történjen is, nem fog leállni. E miatt váltak el apáddal is, még mikor 5 éves voltál.
-Hát ezt nem tudtam. És mi a harmadik?
-Mi? Honnan veszed, hogy van még kérdésem?
-Mindig van. Mindig három kérdésed van, amikor úgy kezded, hogy első kérdésem.
-Te aztán jól ismersz! De igazad van, most is és mindig van egy harmadik kérdésem.
-Igen, és mi is lenne az?
-Hát.. A harmadik kérdésem az az lenne, hogy nem akarsz-e nyárra ideköltözni hozzám? Tudom, hogy ez kicsit nagy kérés, de alig látlak és nem szeretném, ha anyád megkeserítené a nyaradat. Ráadásul itt sokkal több lehetőséged van kihasználni az idődet..
-Kicsit nagy kérés? Éppen most lett egy új barátom és váljak el tőle a nyárra, mert te nem látsz engem? Viszont London az tényleg sokkal jobb hely. Most egyenlőre a válaszom Nem.
-De kérlek kicsikém, hogy gondold ezt át! Nem mindennap szolgálok fel neked ilyen kérdéseket. Remélem jól döntesz. És ha akarod, akkor hozhatod a barátodat is, ha úgy jobb neked, csak kérlek szépen, hogy gyere ki hozzám!
-Még átgondolom. De pont ez az, nem mindig kérdezel tőlem ilyet. Miért is olyan sürgős ez neked?
-Mert magányos vagyok. Most szakítottam a barátommal és a munkába fektetem bánatomat. Teljesen kikészítem magam. Ráadásul emiatt sokkal rosszabb néhány képem is. És azt mondta a szerkesztő, hogy hogyha nem szedem magam össze, akkor kirúg. Most még jól állok, de úgy akkor tönkremennék. Szeretem a munkám és nekem csak te tudsz segíteni talpra állni! Kérlek!
-Még átgondolom és hívlak! Szia Nina!
-Köszönöm, Szia! -majd letette. Nagyon meglepődtem. Soha nem volt még ennyire elkenődve. Nagyon meglepett, hiszen mindig ott voltak neki a barátnői ha segíteni kellett, de akkor amikor ők nem tudnak segíteni és rám van szükség, akkor az már tényleg komoly helyzet. Ha nem segítek neki, még jobban összeomlik. Viszont nekem most itt van Andris. Nem vihetem szegényt magammal. Nem tudom, hogy mi lesz ebből. Remélem jól döntök. Gondolatmenetemet csak anya hangja zavarta meg:
-Berta! Kislányom! Gyere le de azonnal! -és Ninának igaza volt. Kezdődik a fesztivál.
-Igen, anya? Mit csináltam rosszul?
-Miért nem szóltál, hogy elmentek? Itt aggódtam és vártam, hogy haza gyertek és amikor megérkeztetek is csak egy sziát kaptam, majd rohantál fel. Kivel beszéltél te ennyit telefonon? Ha megint sok lesz a számlád, kénytelen leszek elvenni tőled!
-Anya, kérlek! Miért csinálod a fesztivált? Talán csak az új pasid előtt teszed a szigorú anyát akinek egy jól nevelt lánya van, csak most épp nem lett korlátozva? Hát kösz nem, ezt nem tűröm.
-Mi az, hogy ezt nem tűröm? Amúgy meg Balázst hagyd ki ebből, semmi köze hozzá! És te ne beszélj velem ilyen hangon és ilyen módon!
-Igen? Most jöttem ki a kórházból mert balesetem volt és te máris üvöltözöl velem? Mi lett azzal, hogy nem leszel rossz anya? Hát már az első itthoni napomon megtörted az ígéretedet!
-Nem vagyok most sem rossz anya, csak nem szeretném, ha ilyen módon beszélnél velem! És milyen jogon osztasz ki arról, hogy hogyan neveljelek?
-Olyan jogon, hogy ez nekem így rossz!
-Csak megkérdeztem, hogy kivel beszéltél ennyit és hogy miért nem szóltál, hogy elmentek!  Nem volt ennél több! És ha jól tudom, ehhez még van jogom.
-Igen, csak még hozzá tettél néhány enyhe kifejezést és nem kicsit ronda stílusban mondtad! Tudod, szerintem ez így nem megy tovább. Már a táborom előtt is voltak vitáink, de a táborom utáni nagyon betette nálad a kiskaput. Nina jól mondta. Te nem tudsz leállni Egy nagyobb veszekedésnél! -majd ezzel felrohantam a szobámba sírva. Andris próbált megnyugtatni, de nem nagyon tudta, hogy mit mondjon. Mikor már egészen megnyugodtam, felvetette az ötletet, hogy nézzünk meg egy filmet. Belementem, egy feltétellel.  Nem lehet horror. Végül megnéztünk egy vígjátékot. Egész sok vicces rész volt benne, ám valahogy nem volt kedvem nevetni rajtuk. Mikor vége lett, Andrishoz fordultam és így szóltam:
-Figyelj! El kell mondanom valamit.
-Mondjad!
-Tudod volt az a beszélgetésem Ninával a nagynénémmel, mikor nem értettem, hogy mit akart.
-Igen.
-Ő ugye Londonban lakik, és elég drága nekünk a beszélgetés, így mindig ő hív engem. Ma délután visszahívott. Elmesélte, hogy most szakított a barátjával és ez miatt túlságosan rákoncentrál a munkájára, ami egyre inkább csak rosszabb lesz. Majd nem kirúgták. Azt mondta neki a szerkesztő, mert fotós, hogy hogyha nem szedi össze magát, akkor ki kell rúgnia.
-Úristen, szegény. De ennek mi köze hozzád?
-Az, hogy azt akarja, hogy nyárra költözzek oda hozzá.
-Mi? Csak most kaptalak meg igazán és elakar venni tőlem? Nem, nem, ezt nem hagyom! Nem mész sehova!
-Először is: Ne te döntsd el helyettem, hogy mit csinálok! Másodszor: Azt mondta, hogy te is jöhetnél velem, ha miattad mondanék neki nemet.
-Szívesen mennék, de nekem ezt nem engednék meg. Még csak azt is nehezen engedték meg, hogy idejöjjek hozzád. Nem hogy majd London!
-Jó, akkor te nem jössz, de én viszont lehet, hogy elmegyek. Ha én nem megyek, akkor kirúgják. És az az én hibám lenne! Nem hagyhatom! És amúgy is, most anyuval sem a legjobb a helyzetünk. Engem ide már csak Te kötsz. Én szívem szerint örökre odaköltöznék Londonba, de Te itt vagy.
-Nem mehetsz. Nem hagyhatom, hogy még egyszer elveszítselek! Amikor már hatszor voltál olyan helyzetben a kórházban egy hét alatt, hogy összeomlasz, én már kezdtem feladni. Már nem sok esélyt adtam a gyógyulásodnak. De aztán történt egy csoda, ami visszahozott téged és hagyta, hogy rám találj. Nem engedhetem, hogy még egyszer kicsússz a kezeimből. Én csak annyit szeretnék, hogy örökre ölelgesselek és együtt aludjunk el. Együtt haljunk meg és együtt is éljük meg a legszebb pillanatokat! Nem, nem engedlek még egyszer el.
-Kérlek, értsd meg! Még egyáltalán nem biztos, hogy megyek. Miattad! De arra is megkérlek, hogy majd fogadd el a döntésem és ne vesszünk össze rajta. Légyszíves! Most pedig inkább menjünk aludni. -majd felálltam és elmentem a fürdőbe zuhanyozni. Körülbelül 25 percesre sikeredett, mert közben gondolkoztam. Megszárítottam a hajam, felvettem a pizsamám és fogat mostam. Mikor beértem, Andris még mindig ébren volt.
-Menj fürdeni, addig én megágyazok! Tessék itt a törülköző! -majd nekivágtam egy szép, világoskék, 'Szeretlek!' feliratú törcsit.
-De melletted alszok, az ágyban. És nem pedig a földön! -és ezzel elment fürdeni. Ő sokkal hamarabb kész lett, mert mire én megágyaztam, itt is volt. Bebújtam az ágyba és mondtam neki, hogy ne aggódjon, nem lesz semmi baj és hogy éljen inkább a pillanatnak. Bebújt mellém és átkarolta a derekam. Ő könnyen elaludt, de én nem. Legalább egy fél óráig forgolódtam, majd kitaláltam, hogy berakok valami zenét. Előkerestem az éjjeliszekrényemből a fülhallgatómat meg a telefonomat. Beraktam a 1D albumomat, hogy ismételje ezeket a számokat. Csak arra emlékszem, hogy az I Want, a Gotta Be You és a Taken ment, mert a Taken végefelé elaludtam. Reggel ugyanarra keltem. A Taken-re, csak annyi változással, hogy most nem a párnán volt a fejem, hanem Andris mellkasán. Ő már ébren volt és engem nézett.
-Mennyi az idő? -kérdeztem álmos fejjel
-Fél 12. Aranyosan alszol. -majd egy puszit nyomott a homlokomra.
-Mi? Nekem már rég fel kellett volna kelnem! Soha nem aludhatok ilyen sokáig!
-Kikapcsoltam az ébresztődet! -nézett rám huncut mosollyal. Majd belenéztem a tengerkék szemébe és így szóltam:
-Hé! Többet nem alszom ez a két gyönyörű, kék szempár mellett!-vágtam be a műdurcit.
-De hát nem kell mindig azt csinálnod, amit szoktál. Úgy gondoltam, ma kipihenheted magad. Éreztem az este, hogy sokat forgolódtál, így gondoltam sokára aludtál el. Hát nem esett jól addig aludni, ameddig akarsz?
-De, de az most mellékes mi esik nekem jól és mi nem. Siess! fel kell öltöznöm, és mennem kell. És most bocsi, de nem jöhetsz velem, találkozóm van egy haverommal..
-Fiú az a haver?
-Az egyik igen, a másik nem. -eközben már nagyban kapkodtam.
-Akkor veled megyek!
-Bocsi, de most nem jöhetsz! -löktem félre, ugyanis pont a szekrényem előtt állt. Felvettem a lila ujjatlanom egy fekete rövidnacival, majd felraktam egy kis alapsminket. Szempillaspirál és fekete szemceruza. Majd megfogtam a táskám, befújtam magam és megszólaltam:
-Nagyon sajnálom, de ez most egy csoport megbeszélés lesz. Nem ismernek még téged, úgyhogy ma foglak felvezetni. Majd a legközelebbin vagy az az utánin ott lehetsz. Attól függ, hogy ők mit mondanak. Na puszii! -nyomtam egy csókot a szájára és rohantam, hogy elérjem a buszomat, ami elvisz a metróhoz. Ugyanis a West End-ben találkozunk és ők fognak nekem segíteni, hogy elmenjek-e vagy ne Londonba. ( Nagyrészt ezért nem jöhetett a szívecském.) Habár szerintem már tudom a válaszomat Ninának. De azért még is jobb ha ők is segítenek és együtt találjuk ki...

14.fejezet

Szóval tudom, hogy nem gyűlt össze a hozzászólás, de mivel elutazom, így gondoltam nem hagylak titeket olvasnivaló nélkül..:) mivel valószínű 5-6 napig nem tudok új résszel szolgálni, most duplázok.:) ehhez nem muszáj hozzászólnotok..de ha megteszitek, akkor az nagyon jól fog esni.:) Szóval itt van.:D Jó olvasást.!:Dx


                                                                                   ~





~* 2012. Július. 04. *~
Már egy hónapja történt a baleset és Berta még mindig kómában. Nem egyszer volt olyan, hogy azt mondták, nem sokára felébred. Már nem nagyon tudok bízni. Azt hiszem lehet, hogy el kéne engednem. Nem! Ilyenre még csak nem is gondolhatok! Meg fog gyógyulni! Szóval teltek az órák, napok, hetek. Ez idáig sohasem gondoltam, mennyi ideje várom már, hogy újra beszélhessek vele. Most, hogy már egy hónapja semmi, hirtelen megcsörren a telefon:
-Haló! Lenorz lakás.
-Jó napot. Beszélhetnék Berta édesanyjával?
-Persze, már is adom. -majd odaadtam a telefont. Nagyon komoly hangú ember volt. Nagyon féltem, hogy valami történt, de nem a javulás útjába. Majd letette a telefont anyukája és felordított a többieknek:
-Gyerekek! Gyertek, megyünk a kórházba! Berta ébredezik! -azt hiszem ennél több nem is kellett, mindenki lent termett. Indultunk. Mire odaértünk, már majd nem felébredt. Majd hirtelen kinyitotta a szemét.

Berta szemszöge:
Már egy ideje csak a fájdalmat éreztem, mikor kezdett visszatérni az emlékezetem. Nagyon sokáig tartott, de aztán a belső harcot én nyertem. Kinyitottam a szemem:
-Hol vagyok? Mi történt? -néztem csodálkozva körül.
-Beütötte a fejét kisasszony, üvegszilánkokat műtöttünk ki belőle és kómában volt. Egészen pontosan egy hónapig. De ahogy látom most minden rendben.
-És ti, hogy kerültök ide?
-Egész végig itt voltunk. Majd nem egész végig. Amikor csak lehetett, jöttünk. Sajnálom kicsim, hogy olyan voltam. Mostantól nem leszek rossz anya! -majd megölelt. Nagyon jól esett, de nem nagyon emlékeztem, hogy miért is vagyok itt. Majd bevillant. Mindenre emlékszem. Hirtelen eszembe jutott a csók, a csata és az esés. A rémület Laci szemében, mikor ráestem a.. mire estem rá? Fogalmam sincs.
-Laci! Beszélhetnénk?
-Igen, persze!
-Négyszemközt! -majd kimentek- Na szóval meséld el nekem, pontosan miért is vagyok itt? Valami dereng, de nem vagyok benne biztos.
-Jó. Hát az úgy volt, hogy ugye játszottunk és meg kellett csikiznie Andrisnak míg olyan helyzetbe nem kerültök, hogy smárolnotok kelljen. Na ott nem lett vége Andris szerencséjére, hanem elcsattant egy csók. Utána neked vágtam egy papír galacsint, amiben azt írtam, hogy láttam, hogy élvezted. Ez után pedig párna csatába kezdtünk. Nagyot löktem a párnával, te pedig az ágy szélén voltál és.. -itt elcsuklott a hangja, amit meg is értek -és.. ráestél az éjjeli szekrény sarkára. Sajnos a lámpát is húztad magaddal, így a sebedbe fúródtak a lámpa üvegszilánkjai. És nagyon sajnálom! Ez az egész, az Én hibám. És most Andris magát okolja, hogy nem kellett volna megcsókolnia téged, mert akkor nem "bunyózunk". De erről nem tehet, ez az Én egyedüli hibám! Nagyon sajnálom! -majd odajött és megölelt.
-Szerintem itt senki nem hibás. Ez csak egy véletlen baleset volt. Ugyanúgy veled is megeshetett volna. Ne okold magad. Ron és Gergő? Velük mi van? Tícin tényleg látom, hogy aggódik, de rajtuk nem igazán.. -amit nem vallottam be az az, hogy ez nagyon rosszul esik. Szinte csak ültek és néztek ki a fejükből.
-Hát, amikor először volt rosszabb az állapotod, akkor még ők is nagyon kiborultak, de leginkább anyukád és Andris. Ők még sírtak is.
-Várj, mi? Anya és Andris sírtak? Anya oké, de Andris?
-Igen. Tudod, ő nagyon szeret téged. Na de ekkor őt Ron vigasztalta meg. Ron!
-Az igen. Hát köszi a tájékoztatást, azt hiszem, így már minden világos. Hogyan is kerültem ide, mik történtek és hogy ki kit is szeret igazán. Bejöhetnek a többiek. -majd elgondolkodtam. Azt hiszem egy kicsit csalódtam Ronban és Andrisban is. Andrisban kellemeset, viszont Ronban rosszat. Valahogy Andris most közelebb állt hozzám. Gergő már nem is érdekel. Látom, hogy boldog és ez nekem elég. Ron kezd egy kicsit megváltozni. Eddig nem ilyen volt. Viszont Andris egyre jobban izgat. Lehet ő az. Lehet, hogy őt keresem magam mellé. Nem tudom, de egy próbát megér. -Várj Laci! Inkább csak Andrist szeretném ha bejönne. Csak őt! -még pont utolértem, mielőtt kiment volna.
-Szia! Minden rendben? -kérdezte aggodalmasan.
-Szia, igen. Azt hiszem. Gyere, ülj ide mellém! -ráütöttem az ágyam szélére.
-Biztos? Nem zavarlak?
-Figyelj, én most beszéltem Lacival. Át látom a helyzetet. Tudom, hogy Ron és Te mit éreztek, de szerintem csak a tiéd az igazi. Ha érted mire célzok..
-Nem, nem igazán. Sejtem, de nem tudom. -erre megcsókoltam. Ez még jobb volt mint a baleset előtti. Talán mert itt tényleg szívből tettem.
-Most már érted?
-Azt hiszem minden világos. -megölelt és lefeküdt mellém az ágyra.- Szeretlek! -belesúgta a fülembe.
-Én is! -súgtam neki vissza. Nem voltam még benne halál biztos, de ilyesmit éreztem. Úgy gondoltam megéri kockáztatni. Vagy tényleg szeretem, vagy pedig csak ezt gondolom a józan eszemmel. De ha az eszemre hallgattam volna, akkor nem tettem volna ezt meg. Így kezdtem elég biztos lenni a dolgokban. Szeretem őt. Bár nem tudom, hogy miért, de megfogott a srác.


                                                                                               ~


-Na mehetünk haza? -kérdezte Andris.
-Alig várom már. 5 napja ebben a szarban fekszek. Vagy is hát 1 hónapja és 5 napja. Ez az álmom. Végre haza menni. -ekkor már csak a szűk család és Andris volt ott. Na meg persze Petra, Kinga barátnője. Gergőék hazamentek. Így azért még is csak jobb volt hazamenni, hogy nincsenek ott. Nem tudom miért, de jobb volt. Majd mikor kicsomagoltam  a cuccaim, csörgött a telefonom. Nina volt az. A nagynéném, aki Londonban él. Furcsa volt, hogy hív, mivel nem igazán szoktunk beszélni. Lehet hallott a balesetemről és meg akarja kérdezni, hogy minden rendben van-e. Nem így lett. Eléggé zaklatott volt a hangja és nem nagyon értettem, hogy mit beszél, mert ugye angolul beszélt és nagyon érthetetlen volt. Mondtam neki, hogy most egy kicsit nem érek rá és hogy alig értem amit mond, úgyhogy leteszem. Majd felhívom később, mert most nem akartam elrontani a kedvem. Végre itthon. Ám ezt nem élvezhettem sokáig, mert jött Andris:
-Figyelj, ha már úgy sem mentünk el a táborba, elvinnél engem, csak is kizárólag engem egy sétára? Megmutathatnád a kedvenc helyeid, boltjaid plázáid stb.
-Nekem jó. De a többiek miért nem jöhetnek?
-Mert ez egy randi. Nem akarom, hogy belerondítsanak. -nevetett fel.
-Oké, akkor átöltözöm és mehetünk. -megmutattam neki a Hősök Terét, Város Ligetet, West End-et. És ha már itt voltunk, bementünk a Star Bucks-ba egy-egy kávéért. Majd átmentünk a Margit-szigetre. Ott sétálgattunk, beszélgettünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Majd mikor leültünk egy padra pihenni, éreztem, hogy ez tényleg szerelem. Nem múló dolog, legalább is nem olyan gyorsan múló. Ezután átmentünk Budára.  Ott megmutattam neki, a szerintem legszebb és legjobb környéket, a Móricz-ot. A Móricz Zsigmond tér környéke szerintem egy nagyon szép, ápolt környék. Sokkal szebb, mint Pest egyes helyei. Ezután már kezdett kicsit későre járni, úgyhogy hazafele vettük az irányt. Egy fél óra, háromnegyed óra alatt otthon is voltunk. Nagyon jól éreztük magunkat és szerintem már mindketten biztosak vagyunk benne: Ez Szerelem. De nehogy ezt is sokáig élvezzem, megint csöngött a telefonom. Nina volt az, ismét. Nem tudtam az előző beszélgetésből leszűrni, hogy mit is akar, így felvettem. Kíváncsian vártam, miért is hívott, hisz nem szokott...

13.fejezet

Na mostmár újra visszatér az 5 komi határ, mert ismét kezd lankadni a lelkesedésem, az iránt, hogy semmi értelme az írásomnak. Amúgy nagyon jól esnek a dicsérő szavak, és az oldalmegjelenítések száma.:) Na nem rizsázok többet, jó olvasást.! :Dx

                                                                                                  ~

Rögtön szóltak anyának, aki hívta a segélyhívót. Egy 10 perc után meg is érkeztek a mentők. Kikérdezték a főbb adatokat: Vércsoport, volt-e már nagyobb baleset esetleg valami fizikai sérülés. Majd mindannyian beszálltunk a mentőbe. Körülbelül 5 perc lehetett míg beértünk, bár nem nagyon tudom. Nem volt időérzékem. Észre sem vettem, hogy már meg is érkeztünk. Nem voltam magamnál. Csak annyit éreztem, hogy nagyon fáj a fejem, alig kapok levegőt és nem nagyon tudok mozogni. Mert ezeket eszméletlenül is éreztem. Nagyon rossz volt.

Andris szemszöge:

-Hogy van doktor úr? -kérdeztem aggodalmasan.

-Nézd kisfiam. Eddig még nem tudunk semmi konkrétat, csak hogy nagyon sok vért vesztett és nagy a nyílt sérülés. Eszméletlen, vagy is hát két lehetőség van: Vagy felébred, vagy kómába esik, ki tudja mennyi időre. Mi csak bizakodni tudunk egyenlőre.

-De csak lehet tudni mennyire komoly?

-Több betegem is van, ne tarts fel kérlek szépen. Ha bármi lényegeset megtudunk, szólunk. Viszlát. -majd kisétált a szobából. Nagyon rossz volt látni, hogy ott fekszik tehetetlenül azon az ágyon és valószinüleg a gépek tartják életben. De nem segíthettem, bármennyire is akartam. Leültem a fotelba ami majdnem az ágya mellett volt és csak bambultam ki az ablakon. Nem akartam elhinni, hogy lehet, hogy meghal. Egyszer csak Laci jön hozzám:

-Hé, haver! Nagyon sajnálom. Nem akartam ennyire belemenni a játékba, de nagyon élveztük. Tudom, hogy dühös vagy, de hidd el nekem is fáj, hogy így kell látnom.

-Nem tesó, ez nem a te hibád. Az enyém. Nem kellett volna megcsókolnom és akkor nem kezdetek el "verekedni". Nagyon szeretnék segíteni, de nem tudok. Ha kellene, még a szívemet is odaadnám neki. -majd nem elsírtam magam, de erős akartam maradni.

-Nem, ez senkinek sem a hibája, rajtam kívül. Én löktem túl nagyot a párnával, miattam esett le. Tudom, mennyire szereted, de szerintem te is tudod, hogy én is legalább annyira szeretem őt mint te.

-Tudom, de ez akkor is szörnyű érzés.

-Gyerekek, ha akartok haza mehettek. Majd én itt maradok. Szólok a barátainak is. Nem tudnátok megadni Gergőnek vagy Ronnak a számát?

-De, én Ronét tudom. Egyik nap beszélgettünk. Itt van, tessék! -odaadtam neki, majd visszaültem. Nem akartam, hogy Ő idejöjjön, de hát neki is annyi joga van itt lennie mint nekem. Körülbelül egy 15 perc alatt itt is volt Ron, Gergő és Tíci is:

-Mi a franc történt? Hogy? Mikor? Hol? -fakadt ki Ron- Nem, nem, nem. Ez nem lehet igaz! -majd leült mellém. Nem fogta rám a dolgot, amin meglepődtem. De azért kicsit jól esett. Gergőnek tátva maradt a szája Tícivel együtt. Ők leültek az anyukája mellé és kérdezgették, hogy mi volt. Egy fél órán belül jött az orvos:

-Sajnálom, de ki kell vizsgálnunk a kislányt. Meg kérném önöket, hogy most fáradjanak haza, mert ez előre láthatólag nagyon sokáig fog tartani. Holnap reggel jöjjenek vissza, addigra meglesznek az eredmények. -miután befejezte, bejött 4 gyakornok és eltolták Bertát. Még mindig iszonyatosan fájt végignézni, de muszáj volt. Mindenki hozzájuk jött, mert reggel mindenki ugyanúgy be akart jönni, remélve, hogy a holnap csodákat hoz.

                                                                                             ~

-Mi? Hogy érti, hogy nincs más választás? És ha belehal?

-Asszonyom. Nyugodjon le kérem szépen. Meg kell műtenünk a lányt, vagy meghal. Nem csak egy üvegszilánk fúródott majdnem az agyát érintő részbe. Ha most csak összevarrjuk, az egy idő után eljutna az agyáig, és ki tudja milyen visszafordíthatatlan károkat okozna. Vagy megműtjük most és csak 20% esélye van a halálra, vagy pedig nem műtjük meg és biztosan lesz valami végzetes következménye. És ott 68% az esélye annak, hogy vénába kerül. Akkor viszont eljut a szívbe, és ebben az esetben biztos a halál. Válasszon. 20% esély vagy 68% esély a halálra. Én a műtétet választanám.

-De nincs valami más választás? Ami elkerüli a műtétes beavatkozást?

-Sajnálom, de nincs. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk a kislánya életének érdekében.

-Jó, rendben. De ha meghal, beperelem! Úgy vigyázzon rá!

-Úgy legyen, hölgyem! Viszont látásra, sziasztok.

-Ezt a beképzelt alakot. 'Válasszon. 20% esély vagy 68% esély a halálra". A 20 nem sokban különbözik a 68-tól. -mormolta nyávogós hangon Berta anyukája miután kiment az orvos. Mikor elvitték a műtőbe, megint haza küldtek. A műtét egy nagyon hosszú beavatkozás volt. Azt hiszem 5 órát vett igénybe, majd telefonáltak, hogy minden rendben ment és valószínű nem sokára felébred a kómából. Még nem mehetünk be hozzá egy pár napig, mert veszélyt jelentenénk a gyógyulásának gyorsaságára, ha új, kinti baktériumokat vinnénk be a kezünkön és azzal simogatnánk meg, vagy ölelgetnénk meg. Úgyhogy csak várunk a hívásra. Nagyon emésztem magam belülről, hogy ez az én hibám, ezért minden egyes nap csak a telefont bámultam. Csak mosdóba és enni mentem el a közeléből. Ha így folytatom, még én is beteg leszek...

Berta szemszöge:

Miután már nem emlékszem a külvilágra és csak a fájdalom él bennem, legalább egy kis élvezet kijár. Mivel ezt a világot Én irányítom, úgy döntöttem, hogy 'elutazom'. Elutazom egy olyan helyre, ahol egy álom válhat valóra egy másik, jó hosszú, fájdalmas álomban. Londonba megyek. Bár igazából csak a képzeletem szerint tudom bejárni London forgalmas utcáit, még is olyan valódinak tűnt. Az a sok ember, aki éli a mindennapi életét és a mászkáló hírességek, akik már nem is újdonságok az ottani embereknek. Ledöbbentem. Soha eddigi életemben nem képzeltem el ilyen szépnek Londont. Majd még nagyobb meglepetésemre a One  Direction jött velem szembe. Bár lehet nem is volt olyan nagy a meglepetés, mert szinte magam terveztem el ezt így. De mielőtt még nagyon megtudtam volna szólalni, a szép barna szemeivel elém állt és nem engedett tovább:

-Hé, kislány! Nem veszélyes itt egyedül? Úgy hallottam még csak most érkeztél.

-Igen, lehet, hogy kéne valaki/valakik aki(k) körbevezetnek, nehogy eltévedjek.

-Gyere, baby! Majd én segítek! -majd kézen fogott és húzott a fiúkhoz.

-Hé hé, Zayn! Nem kéne ennyire nyomulni! Egy ilyen hölggyel kedvesen és finoman kell bánni! -majd jött hozzám és kiszakított Zayn szorító karjából- Harry vagyok, de szerintem ezt te is tudod. -majd megvillantotta nekem azt az igazi belevaló Styles mosolyt- Személyedben kit tisztelhetek meg?

-Ó, minő úriember itt valaki! Amúgy Berta vagyok. Berta Lenorz.

-Szia Berta, én Louis vagyok. Ha nem ismernél! -kacsintott rám.

-Szia, én Liam vagyok. Örülök a találkozásnak.

-Szia, én meg Niall vagyok. Tudom, hogy ezt nem kéne, de... kérdezhetek valamit?

-Persze, Niall. Amit csak akarsz!

-Van nálad szendvics? Kicsit megéheztem, míg keresgéltünk.. -na erre mindenki nevetni kezdett.

-Persze Niall. Én csak is mindig azt hordok a zsebemben. esetleg megkereshetnéd a fülem mögötti kispolcon!

-Na! Én csak megkérdeztem amit szerettem volna. És te azt mondtad bármit kérdezhetek! -durcizott be szegénykém.

-Na jól van! Tudod, hogy csak ugratlak te éhenkórász.-majd megöleltem. Soha nem tűnt még egyik velük álmodott álmom sem ilyen valódinak. Éppen Harry-vel randiztunk, egy pár órával később, mikor valami tönkrement. Kezdett London elhalványulni, Harry pedig eltűnni. Az eddig érzett fájdalmam fel erősült. Az álom világon hirtelen eltűnt, majd egy fekete szobába kötöttem ki, ahol nagyon egyedül voltam. Leültem a sarokba és magamat melengettem. Mintha depressziós lennék. De ez nem volt igaz, csak mindenem nagyon fájt, még jobban mint eddig bármikor és nagyon fáztam. Egyre rosszabbra fordult az állapotom, és ezt éreztem is. Semmit nem hallottam, láttam vagy éreztem. Csak ültem. És minden összeomlott hirtelen. Már csak ülni sem ültem. Zuhantam le a semmibe és nagyon féltem. Nem tudtam mit tegyek, főleg, hogy nem is tudtam semmit csinálni, csak zuhanni.

Andris szemszöge:

-Gyerekek, hívott az orvos, hogy Berta állapota rosszabb lett! Már majd nem felébredt, mikor az agyi aktivitása összeomlott és megzavarodott a szívritmusa is. De mi nem mehetünk be hozzá! -fakadt sírva szegény anyuka. Hirtelenjében én nem is fogtam fel, hogy mi történt. Majd mikor már eljutott a tudatomig, hogy Berta rosszabb helyzetben van, mint volt, összeestem. Itt már nem bírtam. Sírva fakadtam. Fura volt, de Ron vigasztalt meg. Ő nem is volt annyira kiborulva. Én viszont annál inkább...