36.fejezet

Most nem írok ide semmi újat, nincs megjegyzésem a résszel kapcsolatban. Ti ugyan olyan aranyosak vagytok a kommentekben, de azért jöhetne egy-kettővel több. Na jó olvasást.

                                                                    ~


Fél 10-re a kapuban voltam és a kulcsomért kutattam a táskámban. Nagy nehezen megtaláltam, majd be is mentem. Az előszoba üres volt, így halkan tettem le a kulcs csomót a helyére. Cipőmet lerúgtam a lábamról és felsiettem. Azt hittem, Harry már aludni fog, de ébren volt, mikor bementem a szobánkba. Először az órát nézte meg, majd engem égetett tekintetével.
-Szia. -félve köszöntem, még mindig az ajtóban. Azt hittem, leüvölti a fejem, hogy miért voltam vele ilyen, de ehelyett csak némán felállt, odasétált elém, megfogta a kezem, majd szorosan megölelt.
-Szia. -belesúgta fülembe, aztán gyengéden megcsókolt. Én tényleg azt hittem, hogy üvöltözni fog, amire mindenki fel fog kelni, de nem tette. Viszont ekkor még nem tudtam mindent.- Merre voltál?
-Mondtam, hogy csak pár új baráttal voltam nem messze a sulitól.
-És miért ráztál le kétszer is? Aggódtam érted... -hangja teljesen nyugodt volt, még mindig nem emelte fel.
-Csak éppen nem tudtam beszélni. Most voltunk így közösen először, és nem akartam bunkó lenni velük. Sajnálom, Harry.
-Jó, de máskor ne csinálj ilyet. -megöleltem, és míg fejem a mellkasába fúrtam, éreztem, hogy far zsebemben csörögni kezd a telefonom. Kirántottam egy kezemmel, a másikkal pedig még mindig Harryt öleltem. "Ó, na ne már!" gondoltam magamban.
-Ki az ilyen későn?
Egy pillanat. -kicsit arrébb álltam Harrytől, majd felvettem.- Szia Adam. -Haz arca elfehéredett, és komoran nézett rám.
-Szia. Nem zavarlak? Nem aludtál vagy ilyesmi?
-Nem dehogy, mondd csak.
-Szóval, hogy az órák idejét nem mondtam. Ott van valaki a közelben, akinek nem szabad hallania?
-Csak Harry van itt mellettem. -rápillantottam, de olyan közömbösséget mutatott arca, mint még soha.
-De neki sem szabad tudni. Az időt még csak-csak, de a helyet semmiképp.
-De ő nem baj. Nyugodtan mondhatod. -még mindig a szemébe néztem, álltuk egymás tekintetét.
-Berta ez nem játék. Arrébb kell menned!
-Ezt nem kell ilyen szigorúan venni, Adam. Ez csak pár időpont..
-Jó, legyen. Tehát hétfőnként 4-től 6-ig vagyunk, szerdánként 4-től 7-ig és pénteken pedig 2-től ameddig jó.
-Oké rendben. Akkor majd szerdán.
-Pontosan. Na jó éjszakát, te makacs lány. -felröhögtem majd úgy válaszoltam.
-Neked is, makacs fiú. -letettem a telefont, de mielőtt bármit is mondhattam volna Harry fagyos tekintetére, ő megfogta az ágyneműjét és kiment a szobából.- Harry! -nem válaszolt. Nem jött vissza. És ez, hogy csak némán kisétált, egy szó nélkül, talán jobban fájt, mintha a fejemhez vágott volna minden hülyeséget, amit igazából nem is biztos, hogy úgy gondol. De mivel kisétált, szó nélkül, rosszabbul éreztem magam, mint gondoltam. Egyedül maradtam, amiről csak én tehetek. Foghatnám Adamre, de nem, mert az nem lenne fair. Ugyan olyan részes vagyok, vagy még jobban, mint ő. Lezuhanyoztam, átöltöztem a pizsimbe, majd lassan lementem a lépcsőn. Azt hittem Hazza a kanapéra jött, de nem. Akkor viszont a vendég szobában van. Kihasználtam az alkalmat és berongyoltam a konyhába. Kicsit nagy hangzavart keltettem, amíg rá nem raktam a hozzávalókat a pultra. Gyorsan sütni kezdtem, majd amíg azt beraktam a sütőbe, bekapcsoltam a tévét és egy tál müzlivel ültem le elé. Egy negyed óra múlva Liam sétált le.
-Hát te mit csinálsz itt ilyenkor? -törölgette a szemét és körbe körbe fordult az illat miatt.
-Sütök és eszek.
-De miért ilyenkor?
-Mert most van rá időm. Meg mert most Harry alszik.
-De fúj, ne egyél már ilyenkor ilyeneket! És meglepi torta készül neki?
-Igazából békülési ajándék. Mennyi az idő?
-Mi történt?
-Össze vesztünk. Vagyis hát, ha őszinte akarok lenni, akkor egy új barátommal voltam, ő aggódott, de leráztam, mert nem volt időm vele beszélni, és itthon meg amikor megbeszéltük a dolgot, pont felhívott a barátom és megint csak vele foglalkoztam, mire Harry felkapta az ágyneműjét és kirohant a szobából. És azóta lezuhanyoztam és sütök. Ja, és ne mondj semmit, tudom, hogy a süti nem old meg mindent, de egy kicsit így közelebb kerülök a szívéhez. -Liam mosolygott egy darabig, majd nagy ásítások közepette elkezdte nézni ő is a tévét.- mennyi az idő?
-Most van pontosan fél kettő.
-Nem mész aludni? Fáradt leszel.
-Megvárom veled a sütit. -mosolyogva megöleltem, majd figyeltem tovább. Amint lejárt az egy óra, kivettem a sütit a sütőből,  kicsit megdíszítettem a tetejét és beraktam a hűtőbe.
-Szép lett.
-Köszi. Na menjünk aludni. -feltoltam magam előtt Liamet, aki már nem volt fáradt és maradni akart, aztán bementem a szobámba és aludni készültem.Délben kipattantak a szemeim, és villám gyorsasággal öltöztem fel. Nem tudom miért vagy mi történt, csak ilyen aktív lettem. Leszaladtam a lépcsőn és örömmel láttam, hogy Harry még alszik. Vágtam egy szelet a sütiből, öntöttem ki tejet, rátettem egy tálcára és bementem a vendégszobába. Olyan aranyosan aludt, hogy rögtön hozzábújtam volna, de nem lehetett, mert éppen haragudott. Letettem az ágya mellé a kis tálcát, kerestem egy tollat és egy papírt, majd ráírtam neki egy kis szöveget.

"Jó reggelt Harry,

Szeretném, ha tudnád, hogy mindent nagyon sajnálok és ígérem jóvá teszem. Ne haragudj rám, nem akartalak megbántani. Ezt a tortát este sütöttem, miután kirohantál a szobából. Remélem ízleni fog. Kérlek gyere majd el a London Eye-hoz este 7-kor. 

                                                                                                  Szeretlek, Berta.xx"
 

Kimentem a szobából amilyen halkan csak tudtam. Lent Liambe ütköztem, aki, láthatólag rám várt.
-Na, mit szólt?
-Nézd meg. Még alszik. Nem ébresztettem fel. -kikerültem őt, majd felkaptam a táskám és indulni készültem.
-Várj, Berta!
-Igen?
-Megyek én is. Úgy is akarok venni mekis kaját. -rámosolyogtam Niallre, majd együtt indultunk sétálni.- Miért vagy szomorú?
-Ennyire látszik? -röhögtem fel kínosan.
-Elég megviselt fejed van. Mi történt tegnap Harryvel?
-Honnan tudod, hogy vele történt valami?
-A vendégszobában alszik, szomorú vagy, tegnap tiszta ideg volt, kiküldött mikor bementünk a szobájába és még csak nem is volt üvöltözés, viszont este, fél egy körül zaj szűrődött ki a konyhából, ami valószínűleg a te tortád készülését jelenti. Na innen. Mi történt?
-Hű. Te aztán mindent tudsz.
-Hát, öm... igen.
-Amúgy semmi. Kicsit összevesztünk, de nem volt igazi vita, csak én megbántottam őt, ő meg szó nélkül kiviharzott a szobából. Ami meg nekem fájt. És ennyi.
-Aha. Értem. Hát, sok sikert.
-Köszi. Na és neked mi van azzal a csajjal, akit a múltkor hoztál egy buli előtt?
-Á, semmi. Piáltunk, végül úgy döntöttünk, hogy egyikünk sem való a másikhoz. Azóta nem találkoztunk és nem is beszéltünk.
-Sajnálom. Majd találsz te is valakit.
-Igen, biztosan. -az út további részében mindenféle hülyeségről dumáltunk, aztán mikor megszerezte Niall a kajáját, csak úgy sétálgattunk, ide-oda. Hát, a parkba nem kellett volna menni, mert tele volt fotósokkal, úgyhogy vissza is fordultunk és Niall feltette a kapucniját. Olyan 4 körülre otthon is voltunk. Jó sokat beszélgethettünk.
-Megjöttünk, helló. -üvöltöttem, majd ledobtam a cuccom és bementem a nappaliba.
-Sziasztok. -köszöntek egyszerre. A társaságot néztem, egy embert kerestem, de nem volt itt.
-Mit nézünk? -ültem le végül Zayn mellé.
-Nem tudom, valami akció film.
-Klassz. Harry?
-Olyan 2 körül felkelt és elment. Azóta nem láttuk. -biccentettem Zaynnek, majd felrohantam a vendégszobába. Bevetettem az ágyát, majd a  szekrényre néztem. A süti ott volt, széttúrva, a tej pedig érintetlenül. A cetli hiányzott. Levittem a tálcát, majd egy nagy sóhaj kíséretében felültem a pultra és egy almát kezdtem enni.
Fél hétkor elindultam, hogy odamenjek a London Eye-hoz, hátha Harry is eljön. Ha a cetlit elvitte, akkor lehet, hogy jön. Leültem az egyik padra, ahonnan mindent belátni, majd vártam. 1 óra múlva sehol sem volt még. Gondoltam, csak elnézte az időt, várok még. 2 óra múlva sem volt semmi. Aztán mikor már 3 és fél órája ott ültem, elindultam. Ennyire nem nézhette el az időt. Még véletlenül sem. Csak nem akart eljönni. Hazamentem, és ott rányitottam a vendégszobában. Ott ült az ágyon, és laptopozott.
-Miért nem jöttél? -álltam meg előtte.
-Mert nem akartam. -fel sem nézett a monitorból.
-ja, csak tudod akkor szólhattál volna, mert én ott vártalak.
-Miért vagy olyan buta, hogy ott maradsz és vársz, mikor már egyértelmű, hogy nem jön akit vársz?
-Bíztam benne, hogy csak elnézted az időt.
-Igen? -nézett fel, mintha csak szívességet tenne- Fél óra szó nélkül még oké, de egy? Az már sok. És te még annál is többet voltál ott. -olyan rideg tekintete volt, hogy azt hittem helyben elbőgöm magam.
-Tudod, az emberek nem szoktak nem eljönni valahova, ahova a barátnőjük kéri, ha ki akarja engesztelni.
-Aha. -visszanézett a képernyőre, és nem is foglalkozott velem.
-És nem hinném, hogy akkora hibát követtem volna el, hogy ilyen legyél velem. Semmi okod nem volt, hogy ilyen bunkón viselkedj, mikor csak békülni szerettem volna.
-Aha.
-Azért azt át kéne gondolnod, hogy miért is csinálod most pontosan ezt, mert szerintem nem találnál rá nyomós okot. Mert az nem elég, hogy mert egy nap elhanyagoltalak és más fiú barátommal lógtam. Sőt, csak annyit hibáztam, hogy leráztalak és hanyagoltalak. De könyörgöm, ez egyszeri eset volt!
-Aha. -nem figyelt. Egyáltalán nem figyelt. Tekintetén látszott, hogy unja az egész balhémat, úgyhogy egy könny lefolyásával együtt elindultam.
-Kösz. -néztem vissza, majd becsaptam az ajtót és átmentem a szobámba. Ott kitört belőlem a sírás, úgyhogy belefojtottam a fejem a párnába, majd úgy zokogtam tovább. Elrontottam. Teljesen elrontottam, pedig ennyire szerintem nem volt nagy bűn. Szerintem.

*Harry szemszöge*
A papírt, amit reggel ott hagyott nekem, azt összegyűrtem és kidobtam. A tortát megkóstoltam, de inkább csak összetúrtam. Amíg ő ott várt rám, én elmentem kajálni, majd hazajöttem és gépeztem. Amikor berontott a szobámba, tiszta zaklatott volt. Egy pillanatra megrémültem, majd leesett, hogy csak azért, mert nem mentem el. Nem figyeltem rá, csak Aháztam, de amiket mondott, az részben igaz volt. Részben. Amikor aztán félig megláttam, hogy könny csorog végig arcán, majd megfordul és egy 'kösz' társaságában kimegy, megdobbant a szívem. A szívem tudta, hogy ezt nem szabadott volna, hogy nem engedhettem volna ilyen messzire a közömbösségem, de az agyam megálljt parancsolt. Így csak az ajtóig sétáltam és azt hallgattam, hogy vajon most mit csinálhat. Sír vagy összeszedte magát és csak bánkódik? Egyik sem. Zokogott. Nekiütöttem a fejem az ajtónak, megfordultam és lecsúsztam. Hát ezt én is jól megcsináltam.
Egy ideig még ott ültem, azt várva, hátha jön valaki aki megvigasztalja. De nem hallotta lentről senki. Én meg hallhattam persze, ahogy zokog. Megmostam az arcom, közömbösséget erőltettem rá, aztán lesétáltam.
-Hé, valaki.
-Igen? -egy emberként fordultak felém mindannyian a nappaliban.
-Valaki menjen már fel elhallgattatni a csajt, mert zavar.
-Milyen csajt? -értetlenkedett Louis.
-Hát A csajt. Akiért voltam képes elmenni. El se hiszem...
-Hogy beszélhetsz így róla? Megint vissza akarsz kerülni abba a helyzetbe, ami volt a nyáron?
-Mivel ez nem működik, így igen, Liam. -ebben az egészben az volt csak a vicc, hogy ezt én sem gondoltam komolyan.
-Na ugye ezt most te sem gondoltad komolyan? -nézett rám Zayn.
-Harry felfogtad, hogy mit csinált? Azért az nem a világ vége..
-Fogd be, Niall. A lényeg, hogy valaki halkítsa már le, mert nem tudok koncentrálni. -erre Louis felállt, odajött és pofon vert.
-Térj már észhez! -rángatta meg a vállam.
-Észnél vagyok. Nagyon is. -lefejtettem magamról a kezét, majd felkaptam a Konyhából egy almát.
-Nem, Harry, nem vagy észnél. A te barátnőd, neked kell megvigasztalni, ha megbántottad.
-Igen? Hát akkor erről tájékoztassátok őt is. Egy fecnivel nem lehet semmit sem megoldani meg egy tortával. És már nem a barátnőm.
-Szakítottál vele?
-Nem, Liam, de fogok. -nem bírtam, kész vége volt, innentől nem tudtam többet közömbös lenni, úgyhogy óvatosan mosolyra húztam a számat,  majd felsétáltam a szobába. Amint becsuktam az ajtót, egy könny gördült le az arcomon. Nem gondoltam egy szavamat sem komolyan. Nem is tudom, hogy miért is csinálom ezt. Talán mert megbántott. De én is őt, úgyhogy itt vége kellett volna, hogy legyen. De a büszkeségem nem engedte. És azt hiszem, az eddigi kapcsolataimat is ezzel rontottam el. Ahogy ezt is. Az igazság az, hogy szeretem. Sokkal jobban, mint eddig bárki mást, de nem tudtam egyszerűen semmit tenni. Nem volt elég akaraterőm hozzá. Bármennyire is szerettem. És lehet, hogy pont ezért fájt annyira, amikor lerázott és elhanyagolt. Megtöröltem a szemem, majd az almával együtt visszaültem a gép elé.

*Berta szemszöge*
Nem tudom, mennyi ideje zokoghattam a párnámban, egyszerűen nem fogytak el a könnyeim, mikor is kopogtattak. Rögtön letöröltem a könnyeim, reménykedtem, hogy Ő legyen az. De nem. Louis volt. Ő tudta a történetet, bár nem én mondtam neki, de Liam beszámolt róla neki. Nem mondott semmit, csak szorosan magához húzott és megölelt. Újra kitört belőlem a sírás, ő pedig csak csitított. Nem hittem el, hogy amilyen könnyen és gyorsan jött, olyan gyorsan és könnyen is ment el Ő. Akit már olyan rég óta szeretek. Próbáltam nyugodni, de nem tudtam felfogni. Tudtam, hogy itt a vége. Hogy nincs tovább. És mindez megint miattam.
Körülbelül egy órája sírhattam Louis mellkasán, amikor is, már nem volt több könnyem. Megtörölgettem az arcom, majd szipogva ránéztem.
-Mondott valamit?
-Szerintem jobb, ha ezt tőle tudod meg. Én nem akarok ebbe belefolyni.
-Jó. Köszönöm, hogy itt vagy.
-Bármikor. -mosolyogva megöleltem, majd kerestem egy zsepit.- És tudod már, hogyan fogod visszahódítani?
-Ezt már nem lehet helyrehozni. Olyan közömbös volt velem szemben, mint még soha.
-Hidd el, ennek nem itt van a vége. Csak meg kell találni a gyenge pontját. -elgondolkoztam azon, amit mondott. Mi lehet a gyenge pontja? Vagy ki? Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy mivel lehet annyira felhúzni, hogy minden érzelme elő jöjjön. Vagy.. igen! Meg van!
-Azt hiszem, van egy ötletem...

35.fejezet

A kommentjeitek megmosolyogtatnak. Annyira aranyosak vagytok, hogy még így is itt maradtok velem.:) Na de ígéretemhez híven, most jön a kövi, és holnap is tervezek újat. Úgyhogy jó olvasást!

                                                                         ~


Szeptember közepén Harryvel elmentünk a magántanáromhoz, hogy kicsit összeismerkedjünk még mielőtt belekezdenénk a tanulásba. Hát igen. Az utolsó évem a gimiben elmarad, helyette a világ legjobb fiújával és barátaival töltöm álmaim városában egy magán suliban.  A tanárom egy 30 év körüli nő, nagyon kedves és fiatalos. Angol származású, de leginkább csak magyarul beszéltünk, Harry legnagyobb pechére.
-Sziasztok. Mira vagyok.
-Szia. Berta vagyok, ő pedig Harry. Nézd el neki, ha nem válaszol, de ő nem tud magyarul.
-Rendben. Semmi probléma. -leültünk a kanapéhoz és az otthonomról beszélgettünk. Azután pedig a régi sulimról, majd magamról. Körülbelül úgy éreztem magam, mint egy pszichológusnál, de különösebb bajom nem volt. Olyan 3 órán keresztül csak beszéltünk, végül mindkettőnknek mennie kellett már, így elköszöntünk és haza jöttünk Harryvel. Útközben arról kérdezgetett, hogy miről is folyt pontosan a beszélgetés. Szegény semmit nem értett belőle. Elmagyaráztam neki mindent.
-És az utolsó órában pedig rólam kérdezgetett pár dolgot. Nem akarunk inni egy kávét?
-Jó, igyunk. Úgy is kell még nekem is az energia. -a többieknek is vettünk végül, majd ténylegesen hazaindultunk. Amikor beestünk végre, üres volt a ház. Az órára néztem.
-Harry! -üvöltöttem, mert ő már a konyhában volt. Nem tudom mit keresett ott, de ott volt.
-Igen?
-Fél négy van. A többiek már egy órája elmentek. -kicsit láttam, hogy gondolkozik, majd az órára kapja a fejét.
-Basszus! -felkapta a cuccait, adott egy gyors csókot, majd kiment és én csak azt láttam, ahogy a nagy, fekete Range Roverrel elhajt. Hát elkéstünk. Szép komótosan leszedtem magamról a cipőm, felvonszoltam magam a szobámba és bedőltem az ágyba. Reggel 7 óta fent voltam, és még mennem kellett tovább. Kicsit lehunytam a szemem, gondoltam, 10 perc pihi nem a világ vége. Aha. Csak elfelejtettem, hogy ébresztő nélkül tuti, hogy nem fogok felkelni. Hát így is lett. Niall ébresztett fel.
-Igen? -nyomtam a fejembe egy párnát.
-Berta ébredj. 5 óra lesz 10 perc múlva. Menned kell.
-Mi? -olyan lendülettel ültem fel, hogy majdnem legurultam az ágyról- Te ezt honnan tudod? 5 lesz?
-Bizony 5 lesz. És Harry küldött, mert ő még nem végzett, és te meg nem vetted fel a telefonod.
-Ó. Oké. Köszi. -gyorsan megnéztem magam a tükörben. Hát, kicsit elaludtam magam. Niallt kiküldtem, és átvettem valami megfelelő ruhát, megigazítottam a sminkem és rohantam le. A konyha pultról felkaptam a kávém.
-Szia Niall. -becsaptam az ajtót és rohanni kezdtem. Nagy nehezen odaértem a válogatásra.
-Helló, Berta Lenorz vagyok. -a biztonságis biccentett, azaz mehettem. Kaptam a bejárat után egy VIP kártyát, amivel kedvemre rohangálhattam. De nem sok időm volt öltözőt keresni, így bevágtam magam az elsőbe, amit találtam. Már csak egy-két lány igazgatta magán a ruhát és sminket. Olyan gyorsan öltöztem, mint még soha. Ezután csak a tömeget követve mentem a színpad felé. A függönyök mögött álltam és várakoztam, mikor bemondták a nevem. A nagy terem, tele ülésekkel, szinte üres volt. Csak a zsűri volt meg egy-két segéd táncos. Elindult a zene, aztán táncolni kezdtem. Életemben nem táncoltam még ekkora színpadon. És elég rég is táncoltam. De elhatároztam, hogy most megcsinálom. Elég kemény válogatás folyik itt ahhoz, hogy bekerülj a legnevesebb tánc suli csoportjainak egyike közé. Itt nincs más képzés, csak tánc. És azt hiszem, ez volt régen is az álmom. Most megcsinálom. Nem ér semmit ehhez az érzéshez képest az a régi történet. Nem volt ehhez fogható érzésem azóta, amióta először színpadra álltam. De akkor csoportban voltunk. Most viszont egyedül voltam. És csak engem figyeltek. Csak és kizárólag engem. Amikor vége lett a számnak, meghajoltam és lejöttem. Besiettem az öltözőbe, átöltöztem, majd visszamentem a nagy színház terembe, hogy meghallgassam azok nevét, akik bekerültek. Hangos tapsok követték a neveket. Kezdett elveszni a reményem.
-És az utolsó bekerült diák.... Aya Martins. Gratulálunk nektek, hétfőn találkozunk ugyan itt, ugyan ekkor. A többieknek pedig köszönjük, hogy eljöttek. Jöjjetek jövőre is! -csalódottan néztem fel. Amióta itt vagyok, és tudom, hogy lehet ide jelentkezni, csak erre készültem. Ez volt minden, amit teljes szívemből szerettem volna megcsinálni. De ennyi kiváló táncos közül, hogy is gondoltam, hogy bekerülhetek ennyi kihagyással? A többiek biztosan nem hagytak ki 7 évet. Én viszont igen. Kicsit könnyes volt a szemem,  de letöröltem és nem álltam fel a tömeggel. Nem szeretek nyomorogva kisétálni. Ha kimegyek, akkor megyek és nem tötyögök. Amikor már az utolsó emberek is kiszállingóztak, felálltam és kisétáltam. Az ajtóban azonban megállítottak.
-Hé, csajszi! Berta, igaz? -egy számomra teljesen idegen hang volt.
-Igen. Ki vagy? -megfordultam és az egyik segéd táncost láttam magam előtt. Fogalmam sem volt, hogy mit akarhat.
-Adam vagyok. Szeretnék veled beszélni. -megráncoltam a szemöldököm. Furcsa volt ez nekem. Nem olyan volt a stílusa, mint amilyennek egy ilyen suliban kéne lennie. Teljesen más volt. Amolyan különc.
-Miről? A meghallgatás véget ért, én nem kerültem be, azaz nem is jövök, nincs számomra új infód. -felkuncogott, majd egy széles mosollyal nyújtotta a kezét nekem.
-Hidd el, tudok neked újat mondani. És mutatni is. Gyere velem. -kicsi töprengés után végül megfogtam a kezét és követni kezdtem. Aztán mikor kivezetett az épületből, elengedtem a karját és csak mellette sétáltam. Nem ismertem a környéket, ő pedig csak vitt magával. Közben beszélgettünk.
-És miért szerettél volna bekerülni?
-Talán mert szeretek táncolni?
-Na ezt nem gondoltam volna! -mondta cinikusan én meg kicsit felröhögtem.- Na, most komolyan. Miért pont ide jelentkeztél?
-Mert itt vannak a legjobb tanárok. És a legtöbb lehetőség táncolni.
-Tévedsz. Az a suli a sznoboknak van. Tele van felfújt, önelégült barommal, akik a világ közepének érzik magukat. Ami persze a táncukon is látszik. Te nem vagy odavaló.
-Mi? Miért?
-Mert neked nem szabad ilyen korlátokhoz kötnöd magad. Ott minden úgy van, ahogy mondják. Nem viheted bele magad, a stílusod, a lépéseid, az érzéseid. Csak azt, amit ők mutatnak. Az egész hely csak egy rakás szabály, felszínesség és pontosság. Nem beszélve a bunkó, beképzelt diákokról, akik ha valakik csak egy kis érzelmet is mutatnak, rögtön kitagadják, leoltják és nem hagyják békén. Ha rám hallgatsz, be nem teszed oda többet a lábad, és örülsz, amiért nem jutottál be a sok marha mellé. A tánc rég nem arról szól, amit ők csinálnak. Hanem arról, amit, mondjuk te is csinálsz.
-Hű. De ha te ennyire utálod, akkor miért jársz oda?
-Ez egy egészen egyszerű ok. A szüleim azt akarták, profi táncos legyek, tele külsőséges dolgokkal és pontossággal. Ők sem az érzelmekre alapoznak. A házzasságuk is csak egy kész vicc. Ugyanis mindketten ide jártak. És ott kiölik az emberből az érzéseket, ha nem figyel.
-Ó. Sajnálom. És miért is hívtál magaddal?
-Ne sajnáld. Kárpótolnak a barátaim, akikkel táncolok rendesen. És azért hívtalak, mert rögtön felfigyeltem, már csak a zenédre is. Különleges volt, ahogy a táncod is. Nem sok ilyet látok egy ilyen válogatón. Gondoltam, megmutatom neked, hogy milyen is egy igazi tánc suli. -ezután kicsit elkezdtünk magunkról beszélni, majd egy nagy, raktár épület előtt megálltunk. Kívülről nem volt szép. Sőt, talán még csúnyább volt, mint bármelyik másik ilyen. Ez egy lepattant környékén volt Londonnak, és egy régi gyár épület volt, szerintem. Aztán ki tudja?
-Itt is lennénk. Ja, és egy valamit meg kell ígérned. Ha belépsz, és bárhogy is jössz ki, nem szabad erről a helyről senkinek sem beszélned. Oké?
-Ühüm. De miért?
-Mert ez egy titkos suli, csak versenyeken jelenik meg egy-egy csapatunk, de így bejelentve nincs. Konkrétan, mintha nem is létezne, de mégis. És ebben ez a lényeg. Senki nem ismeri a csapataink, senki nem tud rólunk semmit és senki nem talál meg minket. -beléptünk az épületbe, és mintha ez a lepukkant hely hirtelen egy csodás teremmé alakult volna. Eközben csak kicsit felújították. Kicsit. És tele volt táncosokkal.
-De hát akkor honnan ez a sok táncos? És miből volt erre pénz?
-Mint mondtam, senki nem talál meg minket. Akkor ebből az következik, hogy mi találunk rájuk. Minden tanár egy-egy tánc iskola diákjai között van. És a válogatókon keresünk ilyeneket, mint te. Aztán ha nem sikerül, akkor versenyeken is szoktunk. De persze nem más csoportjából, hanem aki nincs sehol, de mégis szeretne. A pénz meg nem fontos. -Hű. Ez a hely káprázatos volt. Körbevezetett és egy csomó embernek bemutatott. Azt hiszem meg van a hely, ahol táncolni fogok. Csak hogyan mondjam el Harrynek? Nem szólhatok a helyről semmit sem. Aaaaa. És ekkor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Harry neve villogott.
-Bocsi, ezt muszáj felvennem. -kicsit arrébb álltam, majd a fülemhez emeltem.- Szia.
-Szia. Hogy ment? Miért nem vagy itthon?
-Hát nem választottak be. De nagyon nem is bánom. És azért nem vagyok otthon, mert egy barátommal eljöttem sétálni. Most találkoztunk és kicsit beszélgettünk.
-Ki az új barátod? -a hangja most nem volt olyan vicces, kedves, mint szokott. Inkább kicsit aggódó.
-Adam. És nyugi, nem lesz semmi baj.
-Érted menjek? Érted megyek.
-Ne, Harry! Nem kell. Mint mondtam, nem lesz baj.
-Biztos?
-Igen. Na mennem kell, szia.
-Szia. -eltettem a Táskámba, majd visszamentem Adam mellé, aki engem figyelt.
-Menned kell? -kicsit sajnálkozó volt a tekintete, de amint megráztam a fejem, felcsillant.- Na, és mit szólsz?
-Milyen áron lehet bekerülni?
-Ha havonta hozol valamit a csapatnak, amiben vagy, akkor ingyenes.
-És mindegy mit? -bólintott- Na akkor melyik csapatban vagyok? -kérdeztem mosolyogva, mire elhalkította a zenét és figyelmet kért.
-Na emberek, itt van egy újabb tag, Berta! -mindenki tapsolni és füttyögni kezdett, ami nekem nagyon jól esett.- Most pedig, táncolj nekünk, hogy a csapatok eldöntsék, akarnak-e téged közéjük. -bólintottam, majd kértem zenét. Megszoktam a ritmust, majd mozogtam. Csináltam, ami jött. 2 percen keresztül.- Na rendben. Minden csapat kap 5 percet, amíg eldönthetik közösen, mit válaszolnak. Köszönjük Berta, ügyes voltál. -átkarolta a vállam, és elvitt a saját csapatához. Ott mindenképp befogadnak, mivel ő hozott ide. Az 5 perc letelt, én meg izgatottan pillantottam körbe. Volt amelyik csapat az emeleten állt, és úgy nézett le, volt aki pedig egészen közel állt hozzánk.
-Akkor most tegye fel annak a csapatnak a kapitánya a kezét, aki szeretné, hogy Berta közéjük tartozzon. -a körülbelül 25 csapatból 23 csapatnak a keze fent volt. Azta. nem gondoltam volna. És így nekem kellett választanom. Megnéztem mindegyiküket, majd végül döntenem kellett. Adam csapata volt a legjobb.
-Adamékhez megyek. -a csapat füttyügve felemelt, majd adtak nekem egyesével puszikat. Összetartó közösség, az biztos. A többiek folytatták a próbát, én pedig az új csoporttal ismerkedtem. Olyan fél 8 körül megcsörrent a telefonom, de alig hallottam meg, ugyanis annyira jóban lettünk, hogy egy folytában csak nevettünk. 6 fiú volt és 6 lány, velem együtt.
-Szia. -vettem fel kicsit befogva a másik fülem.
-Minden oké?
-Persze. Miért ne lenne?
-Fél 8 van! Hol a fenében vagy már azzal az Adammal? -hangja kiakasztott. Aggódott, de mégis mérges volt és ideges.
-Nyugalom, Harry. Jól vagyok. És nem csak vele vagyok.
-Ó, remek! Így most sokkal nyugodtabb vagyok, igazad van.
-Féltékeny vagy? -kicsit huncut mosollyal kérdeztem, mire felnevetett. De kínosan.
-Nem vagyok féltékeny! Csak aggódom... -kicsit meglágyult a hangja, gondolom lenyugodott.
-Nem kell. Jól vagyok, jó helyen és biztonságban hazaérek.
-Rendben. -lecsapta. Mi az, hogy lecsapta? Mit gondolt? Még ő van felháborodva? Kérdő tekintetek meredtek rám.
-Van barátod? -kérdezte Adam.
-Igen. Miért, baj? -kicsit rémültebb voltam a kelleténél.
-Nem, csak... csak tudod.... ugye tudod, hogy nem mesélhetsz neki erről a helyről?
-Persze. Hisz megígértem. -ekkor egy nagy ölelés következett, majd elindultam haza, a nagy veszekedésbe. Remek!

34.fejezet

Na, végre csak összehoztam ezt nektek. Bocsánat, most már tényleg betartom az ígéretem. Sajnos a fizika tanárunk pikkel az osztályra, vagy úgy az egész életre, és semmit nem magyaráz el, és kb minden órára dogát ígér, azt mégsem lesz, úgyhogy most ezért voltam idő hiányban. Viszont (!) most hétfőn tényleg megírjuk, így most van időm nektek írni, és lesz is. Készüljetek, mert most tényleg megígérem. A másik fontos infó pedig, hogy átgondoltam, és ezt a sztorit kb 50-60 fejezetesre fogom írni, esetleg 70 (ahogy ki jön majd.), úgyhogy erre készüljetek fel. Na ennyi lettem volna, nagyon sajnálom, hogy lekötött az olvasás meg tanulás.

                                                                              ~


Az unoka tesómékat két napja hazavitték -Andrissal jól összevesztünk egy párszor- Mi, Harryvel pedig ma megyünk vissza. Anyut ugyan kicsit bántja, hogy itt hagyom, egyedül, de tudja, én így leszek csak boldog. Harryvel minden rendeződött, megbeszéltünk mindent. Hogy mit miért csináltunk az utóbbi pár hónapban, hogy mit éreztünk és mit gondoltunk. Azt hiszem, még soha nem beszéltem senkivel sem ennyire nyíltan az érzéseimről. De megérte. Harry a legjobb barát, akit csak kaphattam.
Éppen pakoltunk, mikor megpillantotta az asztalomon lévő naplóm. Amibe semmit sem írtam.
-Ez mi?
-Semmi! -rögtön odaugrottam és ki akartam venni a kezéből. Ugyanis az első lapra mégis írtam. De csak annyit, hogy "my new life's beginning." Sajnos már késő volt, kinyitotta.
-Az új életem kezdete? Ez mikori? -nézett rám azzal az ámultba ejtő zöld szemeivel.
-Még a repülőn írtam bele, Júniusban.
-Új életet akartál? -az a huncut mosolya ott bujkált a szája szélén, amire muszáj voltam én is mosolyogni.
-Igen. -olyan határozottan mondtam, hogy még engem is megijesztett.
-De miért? Itt csodás életed lehetett volna, bár ott is, csak elszúrtuk... -azt hiszem, hangosan gondolkozott.
-Azért, mert a kapcsolatom anyuval rémes volt, a barátaim nagy része utált amiért az új osztály társammal rosszban voltunk és hát a kapcsolatom sem volt a legvidámabb dolog Andrissal. Szerintem azért jártam csak vele, mert megsajnáltam, és azt hittem én is úgy érzek ahogy ő.. de mégsem. És amúgy mikor végre kibékültem Tícivel, akkor sem kaptam vissza a barátaim. Úgyhogy nem, kizárt, hogy itt csodás életem lehetett volna.
-Hű.
-Ja, és nem szúrtunk el semmit. Akkor nem lennének most ilyen csodás barátaim ott, kint és te sem lennél velem, itt. Minden úgy történt, ahogy kellett történnie. -lesütöttem a szemem, mert, azt hiszem, ez volt az a dolog, amiben nem értettünk egyet. Egyáltalán.
-Nem. Mindent elszúrtunk. Ha nem tettük volna, akkor még jobb barátaid lennének kint, egy csodás barátod és egy felejthetetlen nyarad, amikor is egy csepp könny sem hagyta volna el a szemed. -megráztam a fejem majd szorosan hozzábújtam. Végre rend lett az életemben. És egy jó pár biztos pont.
Folytattuk a pakolást, amivel olyan 3 körülre végeztünk is. Indulhattunk a reptérre.
-Kicsim, ezt ne hagyd itthon, szükséged lehet rá.
-Anya. Lámpa van ott is. Nem kell elvinnem a sajátom.
-Jó, akkor viszont ezt tedd el, mert ez biztos kelhet.
-Tudom, hogy csak húzni akarod az időt, de ne ilyen közönséges dolgokkal, amiket ott is megvehetek. Egy esernyő szerinted nem kapható Londonban? Pont Londonban?
-Jó, na, csak nem akarom, hogy ilyen hamar elmenj. Tudod, hogy hiányozni fogsz.
-Te is nekem. De nem kísérsz ki a reptérre?
-Nem, kicsit sok dolgom van még itthon. Na jó utat nektek. Szeretlek kincsem. -miután jól megölelgetett és puszikat nyomott az arcomra, beültem a kocsiba, merthogy indulni akartam végre. De Harry nem jött. Kicsit hallgatóztam. Uppsz.
-Nagyon rendes srác vagy, örülök, hogy ilyet talált magának Berta. Vigyázz rá nagyon, Harry. Bízom benned.
-Köszönöm. És megígérhetem, hogy úgy fogok rá vigyázni mint a szemem fényére. -anyu bólintott majd őt is átölelte. Gyorsan felhúztam az ablakot, ugyanis Harry elindult a kocsi felé.
-Kész vagy? Mehetünk? -bólintottam, széles mosollyal. Erre vártam. Már mióta!- Biztos nem hagysz itt semmi fontosat?
-Harry. Ha valami fontos, az itt van velem. Azokat pakolom be elsőnek. Ne kezd te is azt, mint anyu. Nem akarok egy lámpát vagy hasonlót cipelni. -összenéztünk és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Hát igen. Az idő húzás esete néha határtalan nagy baromságokat szül. Odahajolt hozzám, megcsókolt, majd indulhattunk is. A reptéren nem kellett sokat várni, elrepült az idő, csak arra figyeltem már, hogy megkezdjük a felszállást. Harry vállára hajtottam a fejem, majd lecsuktam a szemem. Megsimította az arcom és egy tincsem a fülem mögé tűrt. Mosolyogva kinyitottam a szemem és figyeltem, mire készül.
-Tudod milyen régóta vágytam egy ilyen barátnőre?
-Milyenre is?
-Olyanra, mint te.
-Tudod, néha egy rém álom vagyok. És amikor olyan vagyok, te sem fogod azt gondolni, hogy ilyet akartál. -igaz mosolyogva mondtam, de komolyan mondtam. Harry apró, féloldalas mosolyra húzta a száját.
-Hát, az olyan esetekre van egy mód,  amivel majd lenyugtatlak. -sejtettem. Már a mosolynál tudtam, hogy mire gondol.
-Perverz. -kicsit megütöttem a hasát, majd visszatértem az alváshoz. Bár nem volt valami kényelmes. -Mi lenne, ha befejeznéd a röhögést, hogy tudjak aludni?
-Bocsánat. Aludj csak.
-Azért. -felvette a fülhallgatóját és zenét hallgatott. Végre. Így tudtam aludni. A leszállásnál Harry felébresztett és bár kicsit komásan, de teljesen fitten szaladtam a cuccaimért. Felkaptam őket, majd rohantam ki. Louék ott ácsorogtak és minket vártak. Éppen hozzájuk akartam menni, mikor Harry szólt, hogy várjam már meg. Forgattam kicsit a szemem, de végül odaért és a kezét rákulcsolta az enyémre. Így indultunk feléjük.
-Bertaaaaaaa! Hazzaaaaaa! -üvöltötte, na ki is? Hát persze, hogy Louis. Odaértünk és szép sorjában megölelgettem mindenkit jó alaposan.
-Nehogy itt hagyj minket még egyszer. Harry ismét utánad menne, mi meg ismét szét izgulnánk magunkat. -súgta a fülembe Eleanor.
-Nem tervezek haza menni. -mosolyogva biccentett barátnőm, majd faggatni kezdtek minket, hogy miket csináltunk.
-És Harry, öm, hol is "aludtál"? -mutatott idéző jeleket Louis.
-Berta szobájában. -na erre persze jól megkaptuk a "húúú"-t.- De tényleg csak aludtunk.
-Hát persze! -elég sokat beszéltünk  míg oda nem értünk, akkor viszont mindenki segített nekünk felvinni a cuccokat Harry szobájába. Természetesen nem mondhattam nemet egy olyan ajánlatra, hogy lakjak vele egy szobában, így ott cuccoltam ki. Azután lementünk a nappaliba mindketten, majd a következő félévre vonatkozó terveket beszéltük meg. Lesz amikor nem lesznek itthon, de hát ők híresek, ezt el kell nekik nézni. Nekem szereztek valami magán tanárt, aki továbbra is magyarul fog tanítani nekem. Annyira nem leszünk zsúfoltan programokkal, de azért lesz egy pár. Lejöttek a többiek is, és végül elindult a szavazás, hogy milyen filmet nézzünk. Nem mondom, hogy kis vita lett volna. Körülbelül másfél óra után megszavaztuk a végleges filmet. A Fűrészt. Remek. Már az első jelenetnél beletemettem az arcom Harry mellkasába, és csak fél szemmel pásztáztam a képernyőt.
-Mi baj? -tökre váratlanul ért a kérdés. Egy horror film közben mi lehet a baj, ha a mellkasában van a fejem? Nem is értettem először. De rájöttem, hogy csak hallani akarja a számból azt a bizonyos szót.
-Félek. -mosolygott egy darabig az esetlen hangomon, végül megkereste a combján pihenő kezemet és rákulcsolta az ujjait. Nem mondom, hogy kevésbé volt így ijesztő a film, de legalább kicsit biztonságban éreztem magam. Ez azért megnyugtató volt.
Amint vége lett, felmentem, hogy lezuhanyozzak. Kicsit többet voltam a fürdőben a kelleténél, mert arra lettem figyelmes, hogy Harry kopogtat.
-Jól vagy, Berta? Minden rendben?
-Igen. Miért?
-Hát már egy háromnegyed órája bent vagy. Azt hittem, valami történt.
-Háromnegyed órája?!
-Igen. -kihallottam hangjából a mosolyát. Sosem tudja titkolni, ha valami megmosolyogtatja. Gyorsan elzártam a vizet, betekertem magam egy törülközőbe, majd kimentem.
-Bocsi, csak gondolkoztam. -tekintetével végigmért, mikor rájöttem, kb semmi nincs rajtam. Gyorsan bement, én meg ruha után kutattam. Nem tudtam, melyik bőröndömben vannak a pizsi- és háló cuccaim, így mindegyiket feltúrtam, mire megtaláltam. Természetesen az egyik picibe volt, mert abból nincs olyan sok dolgom. Éppen a pizsi felsőmet akartam felvenni, mikor nyílt a szoba ajtaja. És Niall lépett be rajta. Rajtam meg csak pizsi gatya volt és semmi más.
-Harry nálad van a... Upsz, ő bocsi... én csak.. azt hittem, hogy.. ő... ú. -Leblokkoltam és csak pár perc múlva jöttem rá, hogy el kéne takarnom magam. Upsz. Gyorsan magam elé kaptam a pólót. Harry kijött a fürdőből.
-Szóltál? -és ekkor a tekintete rám tévedt. Azt hiszem, mérges volt. De nem rám.- Mondd, te nem tudsz kopogni?
-Bocs, én csak a töltőmet kerestem és azt hittem, Berta még mindig nincs itt. -hebegett, de inkább csak a lábát nézte.
-Hinni a templomban kell! -förmedt rá idegesen. Aztán ráeszmélt, hogy akkora nagy dolgot nem is csinált. Megenyhült az arca.- Bocsánat, csak tudod, elég furán vette ki magát, hogy a barátnőm itt takargatja magát a pólójával, te meg ott állsz, és.. Bocsánat. Nem csináltál akkora nagy hibát.
-Nem, semmi baj. Nekem kellett volna kopognom.
-Akkor okék vagyunk? -Niall bólintott, majd lepacsiztak és kiment. Én még mindig takartam magam. -Nem veszed fel a fölsőd?
-Fordulj el.
-Minek? A barátnőm vagy, egyszer úgy is látni foglak ruha nélkül.
-Akkor is fordulj el. -nem voltam kibékülve az alakommal, a testemmel, és nem voltam még kész megmutatni neki. Igaz, hogy egyszer látni fog, de az nem most lesz.
-Jaj már. Ne butáskodj. Csak tegyél úgy, mintha nem lennék itt. Öltözz csak.
-Fordulj már el! -óvatos mosolyra húzta a száját, végül kitárta a karját és megfordult. Azért én is megfordultam és csak úgy vettem fel a pólót.- Oké, kész vagyok.
-Látom. -megfordultam, és láttam, a kis szemtelen megfordult közben. Tudtam, hogy ezt fogja tenni, ezért is fordultam meg én is. Megráztam a fejem, majd bebújtam az ágyba. Követte példámat és mellém feküdt. Mellkasára hajtottam a fejem és próbálkoztam elaludni. De nem tudtam. A lámpát már leoltotta, nekem pedig egész végig a Fűrész járt az eszembe. Attól féltem, hogy bármelyik pillanatban bebiciklizhet a szobába. Kicsit talán remegett is a kezem. A szemem óvatosan kinyitottam, és félve kapkodtam a tekintetem ide-oda. Egyszerűen csak féltem. Iszonyatosan.
-Minden rendben? -amint meghallottam a rekedt hangját, odakaptam a fejem. A szeme nem volt nyitva, csak megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Azt hiszem ez volt az a pont, amikor nem mondhattam azt, hogy nem, mert nem merek aludni. Ez olyan hülyén hangzott volna.
-Igen. -csakhogy nem is tudtam titkolni, hogy félek. Még a hangom is remegett.
-De hát remeg a kezed és a hangod is. Mi a baj? -na ekkor már rám biggyesztette a tekintetét és figyelt. Aggódott. Ha tudná, hogy miért!
-Csak félek.
-De mitől? A szobámban vagyunk.
-Tudom. De attól félek, hogy bebiciklizik az a fehér arcú csávó. -először csak felvonta a szemöldökét, aztán mikor látta, hogy komolyan gondolom, felnevetett. Egészen jól szórakozott, amíg én még mindig féltem.
-Na, jól van. Gyere csak közelebb. -megfogott és egészen közel húzott magához. Már nem csak  fejem pihent a mellkasán, hanem az egész testem hozzápasszíroztam az oldalához. Ő átkarolt a vállam és a hátamon pihentette az egyik kezét. A másikkal pedig a hajam simította, hogy nyugodjak meg. Végül dúdolni is kezdett, mire már egészen nyugodt voltam. Így aludtunk el, legalábbis én arra a szép dallamra és a puha keze érintésére.