24.fejezet

Annyira-annyira-annyira sajnálom, hogy csak most hoztam nektek részt! Egyszerűen el sem tudjátok hinni, mekkora lelki ismeret furdalásom van emiatt.. Írjátok meg, hogy mivel tehetem jóvá, és ígérem megteszem. Bármit írhattok. És még egyszer nagyon sajnálom. Ti itt kommenteltek, nézegetitek az oldalt, mindent megtesztek, mint a legjobb olvasók, én meg elfelejtelek titeket. Igaz, hogy sok tanulnivalóm van, de ez akkor sem kifogás. Nagyon sajnálom.:( Emiatt, most nem teszek hozzászólás határt, de azért szeretném, ha írnátok nekem egy két szót is akár.:) Annyira szeretlek titeket.!<3 Jó olvasást.! :D<3 Ja, és milyen az új kinézet?

                                                                     ~

*Berta szemszöge*

Mikor meghallottuk Lou lányos sikítását, rögtön felpattantunk, és beszaladtunk a konyhába. Azt hittük valami baj van, esetleg valami történt valakivel, ugyanis telefonált. El rákérdezett.

-Minden rendben, drágám? -csak egy biccentés volt a válasz.

-Mi történt? -kérdeztem rá én is. Nem válaszolt. Letette a telefont, teljesen komoly arccal felénk fordult, majd besétált a szobába. Mintha valami álca lenne rajta.

-Kivel beszéltél? -huppant le mellé Eleanor.

-Nem fontos. Harry tudja, hogy itt vagy, Berta?

-Ö.. nem hiszem. Elfelejtettem neki szólni, hogy mielőtt találkozunk, átjövök ide. De ne tereld a témát. Kivel beszéltél?

-Nem érdekes...

-De biztos az, mert sikítottál. -rázta a fejét Eleanor is. Danielle csak csendben figyelte az eseményeket, közben meg gondolkozott.

-Nem, nem fontos.

-De, Lou. Biztos fontos.

-Nem.

-De.

-Nem. -így ment tovább El és Lou "vitája". Mikor már elegem lett ebből, odaszóltam:

-Hé! Elég. Mondd már el, Louis. Jobb, ha túlesel rajta..

-De nem akarom. -tettette a "durcás kislányt".

-Naaa, légysziiiii! -kérleltem.

-Jól van. Az van, hogy kiderült, Britney Spears mű melleket akar magának csináltatni... -felállt, és bement a fürdőbe. Gondolom ő is érezte, hogy ez nem volt valami értelmes magyarázat a sikításra. Utána akartunk menni, de csöngettek. Odamentem, ajtót nyitottam. Harry volt. Nagyon aranyosan nézett ki, és szinte ott helyben el tudtam volna olvadni tőle. De aztán történt valami... valami, amit nem értek. Nekem támadt.

-Hazudtál!

-Mi? -zártam be magam mögött az ajtót.

-Jól hallottad, hazudtál. Hazudtál nekem.

-Mégis miben?

-Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád, miről van szó. Nináról beszélek. Azt mondtad, hogy visszaköltözöl hozzá, erre ma kell megtudnom, hogy ez nem így lett. Berta megígérted...

-Sajnálom Harry.. De én nem voltam képes oda visszamenni..

-Miért? Nina is megmondta, ő szívesen visszafogadott volna. Nem érted? Haza kell menned, Berta...

-Én nem megyek vissza Ninához. Egy olyan embertől van gyereke, aki még csak nem is szereti őt. És az sem biztos, hogy Rafaellé a gyerek... utána meg mikor összevesztünk, kidobott. Tudom, hogy komolyan gondolta, hogy csak a terhére vagyok. De Harry, én máshova úgy sem tudtam volna menni. Ott maradtam Bernardnál. Nekem jó ott, és így nem kell hazamennem.

-Nem is az a legnagyobb baj, hogy ott maradtál. Legyél ott, ahol szeretnél és ahol jó neked. De miért hazudtál? Miért?

-Nem tudom.. csak olyan kétségbe esett volt a hangod, és olyan szomorú lettél volna, ha azt mondom, hogy semmiképp nem megyek Ninához vissza..

-És így szerinted jobb? Azt hittem, hogy te rendes lány vagy, Berta...

-Az is vagyok! Kérlek Harry. Ha nem lennék az, már rég nem ezen vitáznánk... sőt. Bele se kezdtünk volna ebbe.

-Sajnálom. Most egy ideig ne találkozzunk. Hagyj gondolkodni...

-De.. -mondtam volna, de hátat fordított, a válla felett odabökött egy 'szia'-t, majd beszállt a kocsijába.- Szia.. -mondtam, mikor már csak az elsuhanó kocsit láttam. Bementem az ajtón. Az összes szem pár rám szegeződött. Én bedőltem a kanapéra, majd akaratlanul is sírni kezdtem. Nem láthatóan, csak éppen egy kicsit. Hallottam kintről, hogy Louis mond valamit a lányoknak, majd bejött hozzám.

-Szia.

-Szia.. -mondtam neki, miközben próbáltam eltüntetni azt a néhány kis könnycseppet, ami még az arcomon, vagy a szemem sarkában bujkált.

-Figyelj, elbasztam. El kellett volna mondanom Harrynek, hogy itt vagy, már akkor, mikor ideérkeztem.

-Nem, ez nem a te hibád. Én csesztem el mindent... Te nem tudhattad, hogy mi van.

-Igazság szerint, de. Eleanor elmondott nekem mindent, kivéve azt, hogy Harrynek azt mondtad, amit..

-Mert azt ők sem tudták.

-Akkor is az én hibám.

-Nem, és ne is hibáztasd magad. Meg kellett volna mondanom Harrynek, hogy nem vagyok képes visszamenni oda -biccentettem Nina háza felé- csak tudod, olyan szomorúnak tűnt. Nem tudtam neki ezt mondani. Lehet tényleg haza kéne mennem.

-Ninához?

-Nem. Az nem az otthonom. Sosem volt az. Magyarországra gondoltam..

-Na nem! Arról szó sem lehet! Ezt gyorsan felejtsd el! Megoldjuk mi, együtt. Felhívom a többieket, és elintézzük az egészet. Várj.

-Oké. -kiment, majd mikor visszajött, megfogta a kezem, majd beültetett a kocsijába. Nem tudtam hova megyünk. Nem is kérdeztem rá. Bíztam Louisban. Mindig is tudtam, hogy ő az, aki senkit nem képes átverni. Csak viccből, de ez most más. Egy nagy ház előtt álltunk meg, majd mikor bementünk, a fiúk fogadtak minket. Valószínűleg itt laknak. Bevittek egy szobába az emeleten, majd körbe ültünk le.

-Szóval, mi is a helyzet most? -kérdezte meg Niall.

-Én nem tudom, kérdezzétek Louist. -adtam át neki a szót.

-Berta azt mondta Harrynek, hogy visszaköltözik Ninához, de nem tette. És nem csak mondta, hanem ígérte is. És ezt Hazza ma megtudta. Azután volt egy nagy vitájuk, majd Haz elszáguldott.

-De akkor te most hol laksz?

-Bernardnál. Még mindig.

-És mióta? -értetlenkedett Niall.

-Ajj Niall. Amióta mi is ott voltunk! Vagyis egy két nappal az előtt ment oda. -válaszolt helyettem Liam.

-És ezt te honnan tudod? Na erre mondjál valami okosat, öcsipöcs! -incselkedett még mindig Nialler.

-Elmondta Lou?! Na mindegy, ez most nem fontos. A lényeg: nekünk ezzel most mit kéne kezdenünk?

-Hát arra gondoltam, hogy esetleg megpróbálhatnánk összebékíteni Harryt Bertával. Mert így se nekik, se nekünk nem jó. 1. Közös program így tabu. 2. Ha Harry szomorú, mi is. 3. Ha Berta szomorú, a lányok is. Stb., stb., értitek?

-Hát persze, de ezt hogy oldjuk meg? -húzta fel fél szemöldökét Zayn.

-Azt nem tudom... Én csak az ötlet gazda vagyok. Arra számítottam, hogy majd Liam kitalál valamit..

-Miért én?

-Mert te vagy a Daddy.

-Ja, jó. Akkor várjatok egy percet. -vártunk. Abból az egy percből hosszú várakozás lett. Szinte már majdnem elaludtunk, mikor felkiáltott gondolatai közül.- Megvan! Na figyeljetek...

*Harry szemszöge*

Már régóta nem voltam otthon. Haza kéne mennem. Louis úgy is tudja mi van, lebaszást is fogok kapni. Nem baj. Jólesett csak úgy sétálni. Nem volt rajtam különösebb ruha, így egy kapucnit fel tudtam venni a fejemre, hogy lehetőleg ne ismerjenek meg. Részben sikerült. Csak egy-két ember volt, aki megszólított. Kocsimat ott hagytam egy nyugis környéken, és egy padot kerestem a parkban, ami tetszik. Jó sokat mentem, mire megtaláltam azt, ami "kényelmesnek" tűnt. Leültem rá, majd a kavicsokat kezdtem el tologatni a lábammal, mint egy nagyon szomorú kis srác. Tulajdonképpen az is voltam, csak nagyobba. Egyrészt bántott, hogy ilyen kemény voltam szegénnyel, másrészt nem hittem el, hogy ezt eltitkolta előlem. Tudom, hogy minél hamarabb kéne döntenem, hogy mi legyen, de nem megy. Viszont ha sokáig húzom, akkor lehet, hogy tényleg hazamegy. És azt meg nem szeretném. Egyre hűvösebb kezdett lenni, így visszasétáltam a kocsimhoz, majd hazamentem. Nagy meglepetésemre, Niall éppen zabált. Ki hitte volna?! Lou a kanapén ült. Mikor észrevett, akkor mutogatott, hogy üljek mellé. Valahogy nem volt kedvem a fejmosáshoz, így csak visszafordítottam a fejem, majd felmentem a szobámba. Ledőltem az ágyra, majd szép lassan elnyomott az álom. Túl sokat sétáltam, túl sok volt a stressz ma. Nem csodálkozom, hogy elaludtam.

2 óra múlva keltem fel. Megigazítottam magam, majd kipihenten lementem. Tudtam mi következik. Louis ismét csak mutogatott, hogy üljek le mellé. Bementem a konyhába, csináltam egy kávét, majd azzal a kezemben ültem végül le. Belekortyoltam egyet, majd csak ültem. Ültünk. Egyikünk sem szólt semmit.

-Ugye tudod, hogy nagyot hibáztál? -fordult végül felém Louis.

-Mert ő nem? -vágtam neki vissza.

-De, ős is hibázott. Nagyot. De bocsánatot kért, és  elmagyarázott mindent. Szerintem egy részben meg lehet őt érteni...

-Szerinted.

-Igen, szerintem. Meg a fiúk szerint is -mutatott a lakásban elszórtan elhelyezkedő fiúkra, akik egyszerre csak bólintottak egyet.

-Nem értitek. Ha már most, ekkora ügyekben hazudott nekem, akkor mi lesz később?

-Ezt csak azért tette, hogy megóvjon téged.

-Mégis mitől? Magától?

-Nem. A csalódástól.

-Hát nem sikerült... -próbáltam úgy tenni, mintha már nem érdekelne a dolog, de ez nem így volt. Pontosan tudtam, hogy igazuk van. De nem mutathattam ki, hogy ennyire érdekel a téma. Muszáj voltam erősnek látszani. Nem tudom, mennyire sikerült.

-Jó. Akkor hagyjuk ezt. A másik: Miért nem szóltál, hogy hol a büdös életben vagy? Nagyon sokat el voltál, és azt hittük, valami butaságot csinálsz. Ezért van a telefonod, nem? Hogy tudj nekünk szólni!

-Sajnálom. -teljesen bunkón válaszoltam minden egyes elhangzott kérdésére. Nagyon rosszul éreztem emiatt magam, de nem akartam, hogy beleszóljon az életembe, mintha egy óvodás lennék. 18 éves vagyok, könyörgöm! Csak tudok már magamra vigyázni...!

-Most miért kell velem így beszélni?

-Mert úgy viselkedsz velem, mint egy kisgyerekkel, aki először szerelmes, és nem tud magára vigyázni. De csak, hogy tudd: 18 vagyok, voltam már szerelmes és tudok magamra vigyázni! -üvöltöttem bele az arcába. Na ez után tényleg szarul éreztem magam.

-Tudod, jobb lenne, ha minél előbb tisztáznád magadban ezt a dolgot. Velünk kapcsolatosan is, meg Bertával is. -majd felállt, és holt nyugodtsággal kisétált Niallhöz, hogy ő is egyen valamit.

*Louis szemszöge*

-Srácok rosszabb a helyzet, mint gondoltuk. -mondtam nekik, mikor Haz felsétált a szobájába.

-Ez miből jött le? Én csak annyit vettem észre, hogy mérges, szomorú és rossz napja van. -mondta Niall két falat közben. Már két éve együtt élünk, de még mindig nem tudom felfogni, hogy fér bele ennyi kaja.. Na nem lényeg.

-Abból, ahogy néz, ahogy reagál, ahogy beszél. Minden arra utal, hogy nagyon kész van, szegény. Úgy látszik nem csak egy szívet kell majd összekaparnunk, ha ennek nem lesz folytatása.

-Eddig csak egyet kellett? Melyikét?

-Szerinted? Eddig csak azt hittem, hogy csak Berta van ki ennyire, de hogy Harry?! Itt több van már rég, mint barátság. És ha Hazza nem képes ezen a kis botláson túltenni magát, akkor itt nagy bajok lesznek.

-Akkor marad a terv? Vagy durvább kell?

-Igen Liam, kell egy durvább.

-De mi? Láttad, hogy ezt is milyen sokáig tervelte ki... -húzta fél mosolyra a száját Zayn. Mostanában elég csendes.

-Megvan. De ezt nem mondjuk el még Bertának sem. Jobb lesz, ha ő csak az elsőről tud. Szerintem úgy sem bízik az elsőben, úgyhogy nagy meglepetés lesz neki, ha ez sikerül. -jelentettem ki.

-Szerintem már megvan a jegye is.. -tette hozzá Niall.

-Na jól figyeljetek...

*Berta szemszöge*

Miután eljöttem a fiúktól, elmentem Danékhez. Gondoltam megkérdezem, nem lenne-e baj, ha odaköltözöm.

-Nem, dehogy is! Gyere nyugodtan.

-De lakbért szedünk! -viccelődött Eleanor, hogy kicsit jobb legyen a kedvem. Eljöttek velem Bernardhoz, majd szép lassan áthoztuk a cuccaimat ide. Az utolsó fordulatnál szívélyes búcsút vettem Bernardtól, megköszöntem mindent, adtam neki egy kis pénzt, majd visszajöttünk ide. A vendégszobába kellett mennem, de nem volt baj, mert legalább elég otthonosan be tudtam rendezni, mivel ez a legkisebb szoba a házban. Elég aranyos lett. Lementem, de Danielle nem volt már ott.

-Dani hova ment? -gondoltam érdeklődök.

-Fellépése van, de körülbelül egy másfél óra és hazaér.

-Ó, akkor van időm. -néztem huncut mosollyal, majd bemerészkedtem a konyhába. Elkezdtem keresgélni. Mindent amit jónak láttam előszedtem, rápakoltam a  középen lévő nagy pultra, végül pedig átfutottam rajta. Eldöntöttem, hogy csinálok egy jó kis somlói galuskát. Az úgy is a magyarok "találmánya". Neki kezdtem. Egy idő után El csodálkozva jött be.

-Te meg mit csinálsz?

-Sütit.

-De miért? Minek? Milyet? -kérdezte, miközben már láttam rajta, hogy már most ízlik neki.

-Somlói galuskát. És azért, mert befogadtatok.

-De nem emlékszel? Azon az estén, mikor olyan sokat kellett innod, megmondtam, hogy ezek után mindenkire, mindenben számíthatsz. De azért annyira aranyos vagy. Soha nem ettem még eredi receptből készültet..

-Egyszer mindent ki kell próbálni.

-Akkor nem is zavarlak. -kisétált, majd folytattam. Mire elkészült, Dani is hazaért, és együtt kóstoltuk meg. Szerintem jól sikerült. Mindig is ez volt szinte az egyetlen süti, amit normálisan el tudtam készíteni.

-Ühm, ez isteni! -vett még egyet Eleanor.

-Örülök, hogy ízlik.

-Tényleg nagyon jó. -mondta Danielle is.

-Hát köszönöm. De én most megyek. -megfogtam az előre elkészített tálat, majd a táskámat és mentem. Volna, ha nem állítanak meg.

-Csak átviszek Ninához. Úgy is beszélnem kell vele is.. -bólintottak, majd visszafordultak a süti felé és ettek tovább. Én nagy nehezen végre az ajtó előtt álltam, majd csöngettem. Nem az nyitott ajtót, akit vártam volna. Még csak nem is a másik..

-Hát te ki vagy, kislány? És mit akarsz? Ha a sütidet akarod eladni, akkor sajna nem fog menni, mert nem veszem meg. -ledöbbentem. Fogalmam sem volt, hogy mit reagáljak.