22.fejezet

Itt van az új, rész is.:) Tehát most írok nektek egy kis helyzet jelentést: 1.) Nagyon szépen köszönöm a sok jó visszajelzést, nagyon jól esik. Ti vagytok a legjobb olvasók, és tényleg nagyon szeretlek titeket.<3  2.) Gondolkoztam a blog sorsán. Tudom, hogy még nagyon az elején vagyok, de megosztom veletek. Még egy jó darabig elviszem ezt a történetet, és majd mikor befejeztem, lesz egy kis szünet, majd egy második évad. Először az jutott az eszembe, hogy teljesen befejezem, de nem tudnám elképzelni e nélkül az életem.:)
3.) Valamint, ismét 5 komment és érkezem. Lehet kicsit későn, de az a suli miatt lesz.;) Csók, Puszii.:)x


                                                                                                  ~


Nem tudtam hova tenni ezt a felszólalását Ninának. Nem értettem, hogy hogyan lehetséges. Jó, lehet, hogy részben az is közbe játszott, hogy totál másnapos voltam, de akkor sem értettem. És magyarázatot vártam.
-Hogy mi?! -ismételtem meg önmagam, mikor nem válaszolt senki.
-Hát tudod, az a helyzet, hogy emlékszel, volt az a szakítás, ami miatt iderángattalak. -nyújtotta már a kezét, hogy menjek vele.
-Igen, emlékszem. -raktam tenyerem az övébe. Behúzott a nappaliba és leültetett a kanapéra.
-Nos, akkor épp Rafaellel szakítottunk, majd pont mielőtt kijöttél volna, újra összejöttünk. Akkor már nem akartam lemondani az utadat, mert tudtam, hogy úgy is jobb lesz neked itt. De ez most nem lényeg. A lényeg az, hogy azért dolgoztam ilyen sokat, mert munka után mindig Rafaelhez mentem. Meg előtte, meg szünetekben is, meg..
-Jó, ugorjuk át ezt a rész, oké? De amiatt nem lesz amúgy senki család tag.
-Nem. De amiatt igen, ha teherbe ejti az egyik család tagod...
-Mi? -kerekedtek ki szemeim.
-Jól hallottad. Terhes vagyok. És Rafael az apja.
-Hogy lehetsz ennyire... Áhh! -felrohantam a szobámba. Nem is hittem el! Nina sosem volt ennyire felelőtlen. Lehet, hogy néha volt egy-egy rossz döntése, de nem hiszem, hogy ez betervezett volt náluk... Becsaptam magam mögött az ajtóm, ledőltem az ágyra és a plafont bámultam. Nina kopogott az ajtómon:
-Berta, kérlek! Kérlek nyisd ki!
-Menj el!
-De miért fújtad fel ezt ennyire? Nem olyan nagy dolog!
-Nem olyan nagy dolog?! Nina tudod te, hogy mennyi gonddal jár egy gyerek? Azért igazán lehettél volna kicsit felelősség teljesebb is, mert nem hiszem, hogy ezt előre eltervezted volna!
-De miért baj? Ez jött, ezt kell elfogadni.. -ekkor odamentem, kinyitottam az ajtót, és belekezdtem a magyarázatba
-Nem, Nina! Azért baj, mert összejössz egy idegen csávóval, ami nem is baj, legyen csak kapcsolatod, hogy ne legyél egyedül, de aztán mikor komolyabban beleszeretsz, szakítotok. Idáig sincs semmi baj, DE ezután! Mi az, hogy ha valaki így elbánt veled, akkor nem az, hogy még csak vissza is fogadod, hanem még gyereket is csináltatsz vele? Könyörgöm Nina! Ha egyszer képes volt így otthagyni, akkor majd szerinted ha gyereketek lesz nem fogja megcsinálni, ha rád un? Egy francia, bunkó, önző paraszt, aki mindenki életébe beleszól!
-Most miért mondod ezt róla?
-Mert ez az igazság Nina! Ő soha nem volt a család tagja, most sem az, és soha nem is lesz! -csaptam rá az ajtót, majd feküdtem vissza az ágyamra. Mély levegőket vettem lenyugtatásul, majd hallottam, hogy csörög a telefonom. Gyorsan odaszaladtam az asztalhoz, és felvettem. Elég ingerülten szóltam bele, mert még mindig ideges voltam.
-Igen? -szinte üvöltöztem.
-Szia Berta. Minden rendben? -hallottam meg Harry nyugtató hangját.
-Szia, igen. Csak kicsit összevesztem Ninával, de semmi baj..
-Rendben. Akkor neked mikor lenne jó?
-Bármikor. Nem igazán csinálok semmit.
-Szerda délután?
-Persze. De megtudnád mondani milyen nap van...? -kérdeztem kicsit szégyellve magam. Azt sem tudtam hol áll a fejem..
-Ennyire nem vagy képbe? -hallottam, ahogy mosolygott- Amúgy vasárnap van.
-Remek, köszi. Tudod, elég sok volt az az egy üveg Whisky..
-Igen, elég sok. Na de akkor majd szerdán délután megyek érted. Most le kell tennem. Szia!
-Rendben, szia! -ezután egy fél órával még mindig az ágyon gubbasztottam. Egyszerűen nem volt kedvem semmit csinálni.  Majd egy hangos korgás jelezte, hogy éhes vagyok. Tényleg! Nem ettem még semmit. Ledöcögtem a lépcsőn, majd elkezdtem a hűtőben kotorni. Csupa finomságot találtam. Összedobtam, majd mikor leültem enni, bejött Nina.
-Nagyon sajnálom, hogy így kellett megtudnod...
-Semmi baj, már lenyugodtam.
-De tudod, én tényleg szeretem Rafaelt.
-Elhiszem. Én is így szerettem Andrist. De meg kell tanulni továbblépni. Nekem sikerült. Neked nem, de szerencsédre egy olyan embert találtál, aki szintén úgy szeret, mint te őt. Tényleg, hol van Rafael? Nem mintha hiányozna, de fura ez a csönd.
-Elment boltba. Viszont el kell mondanom valamit. Csak ezt Rafael előtt nem akartam...
-Na mi az? -emeltem számhoz egy újabb falatot.
-Nem biztos, hogy övé a gyerek. -köptem is ki szegény, ártatlan kis falatot, aki nem vágyott másra, csak hogy a gyomromban töltse életét, erre a terítőn landolt.
-Mi az, hogy nem biztos? Ezt mégis, hogy érted?
-Hát nem vagyok erre a tettemre büszke, de mikor szakítottunk, akkor egy csomó egy éjszakás kalandom volt. Így nem tudom, hogy ki az apa..
-Hát te nem vagy normális! -kezdtem el ismét üvöltözni- Nem vagy büszke rá, még szép! De megtetted! Ez nem vigasz egy szakítás után! Ez csak ilyen helyzetekbe hoz! Hogy lehetsz ekkora, nem szeretném kimondani, de muszáj, ribanc?
-Te ne mondj nekem ilyeneket, jó?
-De ha nem vagy más? Egy normális ember nem csinál ilyet szakítás után, sőt soha! Elég szar napom van, fáj a fejem, éhes vagyok, most derült ki, hogy ez a fasz a családom része, de az is, hogy nem biztos! Egyre jobb, baszd meg! -nem igazán szoktam csúnyán beszélni, de itt elszakadt a cérna. Azt sem értettem, hogy hogy lehet terhes, de hát még ez is a tetejére! Komolyan mondom, ez nem normális. Olyan családom van, ahol senki sem normális.
-Te nem beszélhetsz velem ilyen módon, és szavakkal!
-Én csak az igazságot mondom, csak te nem bírod felfogni!
-Vigyázz a szádra kisasszony!
-Mert különben? Ennél szarabb napom már nem lehet! -hát itt egy óriásit tévedtem.
-Ó, dehogynem! Most azonnal pakold össze a legfontosabb cuccokat a szobádból, és takarodj a házamból! Befogadtalak és ez a hála? Hát kösz nem! Olyan vagy, mint az anyád! Nem kellett volna idehívjalak..
-Mi? -talán ez az utolsó két mondat fájt a legjobban az életemben. Soha nem akartam az anyámra hasonlítani, és mindig Ninára néztem fel. Sajnos a vér nem válik vízzé, a család ugyan olyan ízig-vérig.
-Talán süket vagy? Ismételjem el még egyszer? Nem vagyok papagáj, de tessék: Húzz el a házamból! -tudom, hogy ezeket már csak az idegesség miatt mondta, de én akkor is teljesítettem. Felmentem és pakolni kezdtem egy bőröndbe. Csak a legfontosabbakat: ruhák, cipők, ékszerek, parfüm, pénz, laptop. Majd a kezembe akadt az Andristól kapott nyaklánc, meg a régi naplóm. A múltam volt az a két tárgy. Beledobtam mindkettőt a bőröndbe, nagy nehezen összehúztam, majd lecipeltem. A legnagyobb bőröndöm megtelt. Egy utolsó pillantást vetettem a házra, majd lenyomtam a kilincset.
-Várj! -szólt utánam még Nina- Nem gondoltam komolyan, ne menj el!
-Tudom, hogy nem gondoltad komolyan. De ideje, hogy magam lássam el magam. Ahogy mondtad, én olyan vagyok, mint az anyám. És soha de soha nem akartam olyan lenni, mint ő. Talán így sikerül a magam útját járnom. Köszönök mindent, Nina. Szeretlek, szia!
-Szia. -ölelt meg, majd kihúztam a bőröndöm, és mentem a vak világba. Késő volt már, olyan 8 körül. Alig volt kocsi az úton, a lámpák égtek, én meg csak húztam magam után a kis bőröndöm és sétáltam. Nem tudtam, hogy mit fogok magammal kezdeni, de bíztam benne, hogy megleszek. Leültem egy buszmegállóba és tervezgetni kezdtem. Harryékhez nem mehetek, Eleanorékhoz szintén nem, haza nem akarok, mást meg nem ismerek itt. Nem tudtam mit csinálok, de mikor jött egy busz, vidáman felszálltam, fel az emeletére és nem bántam meg, hogy eljöttem. Majd egy helyen leszálltam, ami valószínűleg a belvárosban volt, mert nagyon nagy volt a tömeg, ahhoz képest, hogy vasárnap este van. Kerestem egy gyors éttermet, majd beültem. Rendeltem egy jó nagy kávét és egy burgert. Épp már csak a kávém utolsó cseppjeit szürcsöltem, mikor megjelent egy ismerős arc. Nem hittem, hogy pont vele összefuthatok, de megtörtént. Nem akartam vele beszélgetni, főleg nem ilyen állapotban. Még mindig fájt a fejem, másnapos voltam, kicsit talán még a hányinger is előjött, Rafael lehet a családom tagja, lehet nem, Nina terhes, én meg ki lettem dobva, de végül azt mondták maradhatok, de eljöttem. Nem is értem magam sem, nemhogy még Nina értse, vagy bárki más, nekem meg így kell pont vele beszélnem! Ekkor már bátran kijelenthettem, hogy Ez életem legrosszabb napja!