16.fejezet

Na jó, mivel az utolsó kommentelő elvileg két ember volt, megkönyörülök rajtatok. Tudom, hogy sokára, de a szabály az szabály, úgyhogy most itt van az újabb rész. Most NEM teszek határt, de arra azért megkérnélek titeket, hogy ha módotokban áll, akkor azért szóljatok hozzá. Nagyon érdekel a véleményetek.:) Köszönöm. Ezer csók: Szilvii ♥


                                                                                                     ~


"Ugyanis a West End-ben találkozunk és ők fognak nekem segíteni, hogy elmenjek- e vagy ne Londonba. ( Nagyrészt ezért nem jöhetett a szívecském.) Habár szerintem már tudom a válaszomat Ninának."


-Sziasztok! Tudom, hogy amúgy ez most egy kis sima kávézás lenne, de segítenetek kéne. -ültem le melléjük az asztalhoz.
-Szia! Segítünk, bármiről is legyen szó, tudhatnád már. És rendeltünk neked kávét, tessék.
-Köszi. Szóval az van, -kortyoltam bele kávémba, a hatásszünet kedvéért- hogy én kiutazhatnék Londonba, egész nyárra.
-És ez lenne a nagy gond? Erre kapásból igent kellett volna mondanod!
-Ebben nem tudunk segíteni, mert erre igent kellett volna mondanod. Tudod, hogy mit gondolunk az ilyen lehetőségekről: Egyszer kapsz valami nagy dolgot, ha elszalasztod akkor viszlát!
-Jó, tudom. Csak, hogy most kicsit másabb a helyzet. Tudjátok, volt az a balesetem.
-Igen, mi van vele? Annak már vége.
-Igen, de azóta van egy barátom, Andris. Éppen, hogy csak egy-két hete vagyunk együtt és én meg kitenném ezt a kapcsolatot több ezer kilométeres távolságnak?
-Figyelj, ha miatta hagynád ki életed legnagyobb lehetőségét, előbb vagy utóbb ő is rájönne, hogy hülye volt, hogy itt tartott. Ha viszont nem képes most elfogadni a döntésedet és itt maradsz, akkor soha nem lesz ebben a kapcsolatban saját döntésed. -szavalta a kis monológját nekem Anna. Ő volt a csapat esze. Részben igaza volt. Még egy fél órán keresztül beszélgettünk erről, majd mentünk tovább. Kicsit járkáltunk a városban, mert mondták, hogy gondoljam át, miről is mondanék le, de nem akarták, hogy egyedül sétálgassak. Mikor már ebéd idő közelgett, elindultam haza. Meghoztam a döntésemet, most már egészen biztosra. Remélhetőleg mindenkinek megfelel.


                                                                                                  ~


-Figyelj Andris! Beszélnünk kell. -kezdtem bele mondandómba, mikor hazaértem.
-Mondjad kicsim. Mi a baj? -ült le mellém kicsit idegesen.
-Hát, ugye tudod, hogy volt az a veszekedésünk Londonról. És átgondoltam még egyszer. Vagy is hát nagyon sokszor, míg meghoztam a végleges döntésemet. Nagyon remélem, hogy el fogod fogadni. Szóval, úgy döntöttem, hogy kimegyek a nyárra Ninához.
-Elfogadom. De ezt nagyon jegyezd meg: Én nem helyeslem. Nem szeretném, hogy kimenj, de elengedlek. -nézte a földet szomorúan.
-Köszönöm. Nézd, Én nagyon szeretlek! Nagyon fogsz hiányozni, de ez egy nagyon nagy lehetőség a számomra.
-Én is szeretlek. Pont ezért megértem a döntésed. -majd megcsókolt. Éreztem, ahogy könnyek csorognak le közben az arcán.
-Tudom, hogy ez nagyon nehéz lesz. Nem szeretem a búcsúzkodást. Viszont beszéltem Ninával, és holnap reggel 8-kor indul a gépem. Ő majd kint vár rám a reptéren. Vigyázni fog rám!
-Elhiszem, de most már akkor csomagoljunk. Én megyek haza akkor még ma este.
-Nem! Gyere ki velem a reptérre! Nem szeretném az utolsó Magyarországi éjszakámat egyedül tölteni!
-Jó, de akkor szólnod kell anyukádnak, hogy majd vigyen el a Délibe! -nevettünk fel kicsit. Egyikünk sem értette miért. Elkezdtünk mindketten csomagolni, mikor anya feljött, hogy ebéd van. Nem értette, hogy én hova csomagolok. Mondtam neki, hogy majd ebéd után elmondom. Lementünk enni, majd belekezdtem, mikor hármasban voltunk (Anya, Balázs -anya új pasija- és Én):
-Figyeljetek. Az van, hogy Nina felhívott, hogy kimehetnék hozzá a nyárra, Londonba. Én elfogadtam.
-Mi? És nekem erről miért nem szóltál?!
-Anya! Unom már az állandó veszekedéseinket. Elegem van belőle! Úgy gondoltam, így mindkettőnknek jobb lesz. Egy kis külön lét jót fog tenni.
-De kicsim! Nem szeretném, hogy elmenj!
-Hidd el anya, ez így sokkal jobb lesz! Ez egy nagyon nagy lehetőség! Nem halaszthatom el! És Nina vigyázni fog rám, ne aggódj.
-Jó, rendben. Mikor megy a gép?
-Holnap reggel 8-kor. És onnan Andrist el kéne vinned a Délibe.
-Rendben! -majd nyomott egy puszit az arcomra. Én felmentem befejezni a pakolást.Mire mindketten végeztünk, már késő volt. Holnap korán kelünk, hát elmentünk aludni. Reggel nagyon nehezen keltem fel. Nem nagyon akartam felfogni, hogy ezek az utolsó óráim itt, Pesten és Magyarországon. De nagyon tetszett. Gyorsan elkészültem majd levonszoltuk a bőröndjeinket. A reptérre vezető úton haláli csend volt. Lehet azért mert még korán volt, de lehet azért, mert elmegyek. Nem tudom. Azt tudom, hogy nagyon sok ember volt a reptérnek a parkolójában. Mikor bementünk, elbúcsúztam anyától, majd megkértem, hogy hagy beszéljek kettesben Andrissal.
-Szeretlek, ezt ne felejtsd el nyár végéig! -majd odaadtam neki az egyik plüss-macimat, amit befújtam a leggyakrabban használt parfümömmel.
-Én is szeretlek! És hoztam neked valamit! -odanyomott egy szép dobozt egy papírral- Szeretném, ha ez lenne az utolsó emléked velem. Ez az ajándék. A következőt pedig felejtsd el: Tudom, hogy nagyon nehéz a búcsú, de mivel ilyen messze leszünk, így neked is és nekem is jöhetnek más emberek, akiket esetleg a távolságunk miatt úgy érezzük, jobban szeretünk. Arra kérlek, hogy a levelet csak akkor olvasd el, amikor már az új városban vagy, az új házban. És azt szeretném mondani, hogy.. -elcsuklott a hangja egy pillanatra- hogy, most ennek a kapcsolatnak v-v-vége. Nagyon sajnálom, de hidd el, hogy szívemből mondom ezt: nagyon, nagyon szeretlek! -majd lecsordult pár könnycsepp az arcán, megcsókolt és meg sem várta válaszom, elsétált. Szerintem én még fel sem fogtam. Csak álltam ott, mikor megszólalt a hang:
"A Londonba tartó járatunkra kérem kezdjék meg a beszállást!" Csak indultam arra, amerre a többiek mentek, majd leváltam a gépem ajtajánál. Leültem a helyemre. Mikor felszállt a gép, a kezemben szorított kis ajándékdobozkát nyitogattam. Soha nem volt merszem teljesen kinyitni. De végül kinyitottam. Egy gyönyörű nyaklánc volt benne és egy medál. A medál egy kulcsot formázott a nyaklánc pedig LOVE feliratú volt. Pár könnycsepp gördült végig fáradt arcomon. Kezdtem felfogni, hogy ennek is vége, mikor ideszólt a mellettem ülő kislány:
-Nagyon szerethet téged! Ez gyönyörű!
-Köszönöm, de az utazásom miatt szakított velem! -mondtam neki sírva.
-Oh, sajnálom. -megölelt. Nem is ismer, de megölelt. Ez az a gyerekszeretet ami nem sokáig van az életünkben. Majd elaludt. Én is úgy döntöttem, hogy az út hátralévő részében alszom, hogy ne akarjam kinyitni azt a levelet. Pár óra múlva megszólalt a hang:
"Kérem becsatolni az öveket. Leszállunk." Bekapcsoltam az övemet. Majd mikor már lehetett, rohantam ki a gépből. Nagyon fura volt, hogy mindenki angolul beszél, de nem ijedtem meg, hiszen angolos osztályba jártam és már megvan a nyelvvizsgám. Míg vártam a csomagom ismét találkoztam a kislánnyal. Elmesélte, hogy ő miért van itt. Beteg és kezelésre jött. Mikor megérkezett a csomagom elköszöntem tőle, majd a kijárat felé vettem az irányt. Nina már várt. Köszöntünk egymásnak, majd elindultunk. A háza elé érve elkábultam. Egy nagyon gazdag környék lehetett, mert mindenütt ilyen hatalmas és szép házak. Köztük Nináé is az volt. Megmutatta a szobámat, ami szintén hatalmas volt, majd beszélgetni kezdtünk. Este fele, mikor Nina a vacsit csinálta, berendezgettem és felhívtam anyut, hogy minden rendben. Vacsi után kimentem megnézni Nina utasítására, hogy jött-e valamilyen levél. Mikor megláttam, ledöbbentem. Azt hittem elájulok. Volt a postaládában vagy 6 levél, de ez! Csak álltam és bámultam rá..