Szóval tudom, hogy nem gyűlt össze a hozzászólás, de mivel elutazom, így gondoltam nem hagylak titeket olvasnivaló nélkül..:) mivel valószínű 5-6 napig nem tudok új résszel szolgálni, most duplázok.:) ehhez nem muszáj hozzászólnotok..de ha megteszitek, akkor az nagyon jól fog esni.:) Szóval itt van.:D Jó olvasást.!:Dx
~
~* 2012. Július. 04. *~
Már egy hónapja történt a baleset és Berta még mindig kómában. Nem egyszer volt olyan, hogy azt mondták, nem sokára felébred. Már nem nagyon tudok bízni. Azt hiszem lehet, hogy el kéne engednem. Nem! Ilyenre még csak nem is gondolhatok! Meg fog gyógyulni! Szóval teltek az órák, napok, hetek. Ez idáig sohasem gondoltam, mennyi ideje várom már, hogy újra beszélhessek vele. Most, hogy már egy hónapja semmi, hirtelen megcsörren a telefon:
-Haló! Lenorz lakás.
-Jó napot. Beszélhetnék Berta édesanyjával?
-Persze, már is adom. -majd odaadtam a telefont. Nagyon komoly hangú ember volt. Nagyon féltem, hogy valami történt, de nem a javulás útjába. Majd letette a telefont anyukája és felordított a többieknek:
-Gyerekek! Gyertek, megyünk a kórházba! Berta ébredezik! -azt hiszem ennél több nem is kellett, mindenki lent termett. Indultunk. Mire odaértünk, már majd nem felébredt. Majd hirtelen kinyitotta a szemét.
Berta szemszöge:
Már egy ideje csak a fájdalmat éreztem, mikor kezdett visszatérni az emlékezetem. Nagyon sokáig tartott, de aztán a belső harcot én nyertem. Kinyitottam a szemem:
-Hol vagyok? Mi történt? -néztem csodálkozva körül.
-Beütötte a fejét kisasszony, üvegszilánkokat műtöttünk ki belőle és kómában volt. Egészen pontosan egy hónapig. De ahogy látom most minden rendben.
-És ti, hogy kerültök ide?
-Egész végig itt voltunk. Majd nem egész végig. Amikor csak lehetett, jöttünk. Sajnálom kicsim, hogy olyan voltam. Mostantól nem leszek rossz anya! -majd megölelt. Nagyon jól esett, de nem nagyon emlékeztem, hogy miért is vagyok itt. Majd bevillant. Mindenre emlékszem. Hirtelen eszembe jutott a csók, a csata és az esés. A rémület Laci szemében, mikor ráestem a.. mire estem rá? Fogalmam sincs.
-Laci! Beszélhetnénk?
-Igen, persze!
-Négyszemközt! -majd kimentek- Na szóval meséld el nekem, pontosan miért is vagyok itt? Valami dereng, de nem vagyok benne biztos.
-Jó. Hát az úgy volt, hogy ugye játszottunk és meg kellett csikiznie Andrisnak míg olyan helyzetbe nem kerültök, hogy smárolnotok kelljen. Na ott nem lett vége Andris szerencséjére, hanem elcsattant egy csók. Utána neked vágtam egy papír galacsint, amiben azt írtam, hogy láttam, hogy élvezted. Ez után pedig párna csatába kezdtünk. Nagyot löktem a párnával, te pedig az ágy szélén voltál és.. -itt elcsuklott a hangja, amit meg is értek -és.. ráestél az éjjeli szekrény sarkára. Sajnos a lámpát is húztad magaddal, így a sebedbe fúródtak a lámpa üvegszilánkjai. És nagyon sajnálom! Ez az egész, az Én hibám. És most Andris magát okolja, hogy nem kellett volna megcsókolnia téged, mert akkor nem "bunyózunk". De erről nem tehet, ez az Én egyedüli hibám! Nagyon sajnálom! -majd odajött és megölelt.
-Szerintem itt senki nem hibás. Ez csak egy véletlen baleset volt. Ugyanúgy veled is megeshetett volna. Ne okold magad. Ron és Gergő? Velük mi van? Tícin tényleg látom, hogy aggódik, de rajtuk nem igazán.. -amit nem vallottam be az az, hogy ez nagyon rosszul esik. Szinte csak ültek és néztek ki a fejükből.
-Hát, amikor először volt rosszabb az állapotod, akkor még ők is nagyon kiborultak, de leginkább anyukád és Andris. Ők még sírtak is.
-Várj, mi? Anya és Andris sírtak? Anya oké, de Andris?
-Igen. Tudod, ő nagyon szeret téged. Na de ekkor őt Ron vigasztalta meg. Ron!
-Az igen. Hát köszi a tájékoztatást, azt hiszem, így már minden világos. Hogyan is kerültem ide, mik történtek és hogy ki kit is szeret igazán. Bejöhetnek a többiek. -majd elgondolkodtam. Azt hiszem egy kicsit csalódtam Ronban és Andrisban is. Andrisban kellemeset, viszont Ronban rosszat. Valahogy Andris most közelebb állt hozzám. Gergő már nem is érdekel. Látom, hogy boldog és ez nekem elég. Ron kezd egy kicsit megváltozni. Eddig nem ilyen volt. Viszont Andris egyre jobban izgat. Lehet ő az. Lehet, hogy őt keresem magam mellé. Nem tudom, de egy próbát megér. -Várj Laci! Inkább csak Andrist szeretném ha bejönne. Csak őt! -még pont utolértem, mielőtt kiment volna.
-Szia! Minden rendben? -kérdezte aggodalmasan.
-Szia, igen. Azt hiszem. Gyere, ülj ide mellém! -ráütöttem az ágyam szélére.
-Biztos? Nem zavarlak?
-Figyelj, én most beszéltem Lacival. Át látom a helyzetet. Tudom, hogy Ron és Te mit éreztek, de szerintem csak a tiéd az igazi. Ha érted mire célzok..
-Nem, nem igazán. Sejtem, de nem tudom. -erre megcsókoltam. Ez még jobb volt mint a baleset előtti. Talán mert itt tényleg szívből tettem.
-Most már érted?
-Azt hiszem minden világos. -megölelt és lefeküdt mellém az ágyra.- Szeretlek! -belesúgta a fülembe.
-Én is! -súgtam neki vissza. Nem voltam még benne halál biztos, de ilyesmit éreztem. Úgy gondoltam megéri kockáztatni. Vagy tényleg szeretem, vagy pedig csak ezt gondolom a józan eszemmel. De ha az eszemre hallgattam volna, akkor nem tettem volna ezt meg. Így kezdtem elég biztos lenni a dolgokban. Szeretem őt. Bár nem tudom, hogy miért, de megfogott a srác.
~
-Na mehetünk haza? -kérdezte Andris.
-Alig várom már. 5 napja ebben a szarban fekszek. Vagy is hát 1 hónapja és 5 napja. Ez az álmom. Végre haza menni. -ekkor már csak a szűk család és Andris volt ott. Na meg persze Petra, Kinga barátnője. Gergőék hazamentek. Így azért még is csak jobb volt hazamenni, hogy nincsenek ott. Nem tudom miért, de jobb volt. Majd mikor kicsomagoltam a cuccaim, csörgött a telefonom. Nina volt az. A nagynéném, aki Londonban él. Furcsa volt, hogy hív, mivel nem igazán szoktunk beszélni. Lehet hallott a balesetemről és meg akarja kérdezni, hogy minden rendben van-e. Nem így lett. Eléggé zaklatott volt a hangja és nem nagyon értettem, hogy mit beszél, mert ugye angolul beszélt és nagyon érthetetlen volt. Mondtam neki, hogy most egy kicsit nem érek rá és hogy alig értem amit mond, úgyhogy leteszem. Majd felhívom később, mert most nem akartam elrontani a kedvem. Végre itthon. Ám ezt nem élvezhettem sokáig, mert jött Andris:
-Figyelj, ha már úgy sem mentünk el a táborba, elvinnél engem, csak is kizárólag engem egy sétára? Megmutathatnád a kedvenc helyeid, boltjaid plázáid stb.
-Nekem jó. De a többiek miért nem jöhetnek?
-Mert ez egy randi. Nem akarom, hogy belerondítsanak. -nevetett fel.
-Oké, akkor átöltözöm és mehetünk. -megmutattam neki a Hősök Terét, Város Ligetet, West End-et. És ha már itt voltunk, bementünk a Star Bucks-ba egy-egy kávéért. Majd átmentünk a Margit-szigetre. Ott sétálgattunk, beszélgettünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Majd mikor leültünk egy padra pihenni, éreztem, hogy ez tényleg szerelem. Nem múló dolog, legalább is nem olyan gyorsan múló. Ezután átmentünk Budára. Ott megmutattam neki, a szerintem legszebb és legjobb környéket, a Móricz-ot. A Móricz Zsigmond tér környéke szerintem egy nagyon szép, ápolt környék. Sokkal szebb, mint Pest egyes helyei. Ezután már kezdett kicsit későre járni, úgyhogy hazafele vettük az irányt. Egy fél óra, háromnegyed óra alatt otthon is voltunk. Nagyon jól éreztük magunkat és szerintem már mindketten biztosak vagyunk benne: Ez Szerelem. De nehogy ezt is sokáig élvezzem, megint csöngött a telefonom. Nina volt az, ismét. Nem tudtam az előző beszélgetésből leszűrni, hogy mit is akar, így felvettem. Kíváncsian vártam, miért is hívott, hisz nem szokott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése