41.fejezet

Nem is tudjátok mennyire örülök, hogy még mindig van, aki megnézi, hogy van-e új rész. Ez nagyon jól esik, édesek vagytok, hogy így is kitartotok mellettem. A részhez most csak annyit fűznék hozzá még, hogy lehet, hogy ez is durva lesz, mert tele lesz álom részletekkel. Jó olvasást, puszillak titeket:) xoxo


                                                                                    ~



*Berta szemszöge*
Egy sötét helyen vagyok. Sehol semmi. Nem látni semmit, a szoba vagy esetleg tér végét nem találom, és hideg van. Kezdek félni. Nem akarom megtudni, mi vár rám, ha esetleg találok bármit is. De már késő. Nekimentem valaminek, ami belém szúródott. Iszonyatosan fáj. Lassan kihúztam a hasamból és szorítani kezdtem a vérző részt, hogy ne vérezzek el. A következő, aminek nekimentem, egy nagy doboz szerű tárgy volt. Tapogatni kezdtem, hátha találok valamit, ami hasznos lehet. Volt rajta egy kapcsoló. Felkapcsoltam. Hirtelen egy pontban minden fehér lett, és vakított az erőssége. Odasétáltam, miközben félig takartam a szemem. Ott volt Harry, a világos rész közepén, megkötözve.
-Harry.. - mondtam, de nem nagyon volt már erőm, a hasamba szúródott kés hatalmas sebet hagyott, a vérzést meg nem bírtam elállítani.
-Berta. Segítek, ígérem! Kiszabadulok, és megmentelek - de már túl késő volt. Összeestem, és csak foltokat láttam. A hang foszlányok, amiket hallottam, biztos, hogy Harry szavai voltak. Ha ezzel azt akarták elérni, hogy fájjon, hogy akit szeretek, az inkább nézte ahogy meghalok, minthogy segítsen és feladjam, hát nem sikerült. Tudom, hogy nem tudott segíteni. Lehetetlen volt. De amint lecsuktam a szemem és vártam, hogy meghaljak, csoda történt. Meggyógyult a seb és jól lettem. Megpróbáltam kiszabadítani Harryt. A zsebembe csúsztatott késsel elvágtam a köteleket, amik tartották és húzni kezdtem. Egyetlen baj volt. Minden lépésnél egy újabb és újabb kést szúrattam így belé. Sírtam, mint még soha. Én húztam őt a halálba. Megálltam és segíteni akartam. De nem tudtam, az egész testéből folyt a vér. Könyörögtem a megváltásért.
-Berta jól vagyok, mehetünk tovább.
-Dehogy vagy jól, hisz vérzel.
-De nem fáj - mondta mosolyogva, karjába kapott és futott velem. Egy ajtót láttunk, amit amikor kinyitottunk, egy nagy szakadék követett. Két kő volt, amivel át lehetett menni. De az egyiken ott volt a tigris, aki elvitte Harryt az első álomban, és a banya, aki megölte. A másikon egy késsel teli doboz, ami ide oda keringett, és dobálta ki magából a szúrós eszközöket. Én mentem a banyához. Ő lefogott engem, majd a tigris átugrott Harryhez és elkezdte harapdálni. Úgy rángatta, hogy mindig egy kés belé szúródjon. Segíteni akartam, de nem tudtam.
-Neeem! Nem lehet! Engedjen el! Harry! Harry sajnálom! Az én hibám! Az én hibám... - sírtam, és a földre borultam.
-Hiába próbálkozol kicsi szívem, a drágádnak vége. Miattad! - nevetni kezdett és eltűnt. Letöröltem könnyeim és átugrottam Harryhez. A tigris nem engedett közelebb, még mindig kínozta.
-Hagyd őt békén! Harry szeretlek, sajnálom! - de akkor a tigris belelépett a hasába, és a másik mancsával kitépte a szívét. Elém dobta azt majd a mélybe rántotta Harryt magával.
-Harry! Neee! Haaaarry! - zokogva keltem fel. Jeremy vigasztalt, de nem sokat segített. Én ezt már nem bírom. Beleőrülök az álmokba.
Pár órával később Louis hozott nekem egy Starbucksos, epres frappucsínót, de arról is csak a vér jutott az eszembe. Pedig az a kedvencem...
A nap eltelt. Ugyan úgy, a semmit tevéssel és magamba zárkózással. Este van. Félek elaludni. 2 hete ez megy. Nem akarok aludni. Nem akarom megint elveszteni. Nem akarom látni, ahogy meghal. Nem akarom azt a kínt érezni. Azt a fájdalmat és szenvedést.
Egy temetőben találtam magam. Sosem jártam még ennyire félelmetes temetőben. Minden ködös, pókhálós, sötét és büdös. Na meg hideg. Tudtam, mit és kit kell keresnem. Az összes olyan tárgyat, amit láttam és gyilkolásra használható volt, begyűjtöttem. Túl akartam járni a készítők eszén. Nem sikerült. Amint megláttam Harryt, futni kezdtem felé. De minél közelebb értem, annál erősebben mozogtak a ruhámban a tárgyak. Végül mikor ott álltam Harry előtt, az egyik kés, mintha csak mágnes lenne, Harrybe fúródott. A jobb lábába.
-Én... én.. Sajnálom! - üvöltöttem, és hátrálni kezdtem tőle. De nem segített. Az összes késnek Harry volt a mágnese. Egyszerre repültek felé, különböző helyeken megsebesítve őt. Ismét sírtam. Ismét az én hibámból fog meghalni. Mivel nálam már nem volt semmi, közel mehettem hozzá.
-Sajnálom, Harry... Én nem tudtam...
-A te hibád.
-Tudom. Sajnálom, Harry.
-Állandóan megölsz - na ez nem ő. Ő nem mondana ilyet.
-Hol van az igazi Harry? Te nem Ő vagy!
-De én vagyok az, szerelmem.
-Ő sosem mondana ilyeneket! Hol van? - sírva kérdeztem. Nem tudtam elképzelni, most éppen mit csinálnak vele...
-Nézz csak a hátad mögé, kedvesem - és ismét nevetve tűnt el a banya. Megfordultam. Egy piranyákkal teli vízben volt a lába és a keze. A fejét valami vízben áztatták, ami marta a bőrét és közben a hasát vagdosták. Megint.
-Harry! Harryt ne bántsd! Engedd el! - de a banya csak nevetett és úgy rajzolt a késsel a hasára, mintha csak ceruza lenne. Futottam, de elbotlottam valamiben, és felmarta a föld az egész hasam. Rettentően fájt, ordítottam tőle, de nem érdekelt, muszáj volt felállnom és segítenem. Hangtalanul mentem, és pofán csaptam a banyát. Meglepődött, de egy mosoly után újra "rajzolt" Harryre. "Gyilkosa: Berta Lenorz"
-Neeeem, ne! -üvöltöttem- Nem lehet! Elmebeteg! Senki nem csinál ilyet!
-Ó, drágaságom, csak az érző emberek nem csinálják - nevetve eltűnt, de előtte még beleszúrta Harry hasának a közepébe a kést.
-Nem, nem, ne! Harry! Sajnálom. Szeretlek.. - de már nem élt. Könnyeim áztatták csupasz testét.

*Jeremy szemszöge*
-Nem, nem, ne! Harry! Sajnálom. Szeretlek... - mondta sírva, majd forgolódni kezdett. - Nem, ne hagyj egyedül, kérlek. Szeretlek Harry, nem hagyhatsz el! Félek, segíts nekem, kérlek! - simogatni kezdtem. Sosem tudom, mit kéne ilyenkor tenni. Nagyon félek, már én is. Minden este zokog és ilyeneket kiabál. Soha nem találkoztam még olyan lánnyal, aki így szeretne valakit. Véget kell vetni ennek az egésznek. Láttam, hogy néznek egymásra Harryvel igazából. Beszélnem kell vele. Nem akartam Bertát egyedül hagyni, hátha esetleg felkelne vagy valami, de át kellett mennem Harryhez. Szép óvatosan kinyitottam az ajtót és átkopogtam hozzá. Harry sem aludt, ő is ébren volt.
-Mit akarsz?
-Kérlek, segítened kell rajta...
-Már nem az én gondom. Te vagy a pasija, segíts neki te. Nem szeretheti az exét és kiabálhat álmában utána, ha közben ott vagy neki te.
-De én nem tudok rajta segíteni. Kérlek. Nem csak ő szenved az álmai miatt.
-Nem érdekel. Sem ő, sem a szenvedése.
-Igazán? Akkor miért vagy fent és hallgatod?
-Mert nem tudok tőle aludni. Ilyen zajban nem lehet. Úgyhogy ha végeztél, még azért próbálkoznék.
-Csak még egy. Gyere át és nézd meg én mit élek át minden este. Akkor megértenéd, hogy miért kértem a segítséged.
-Jó, ha annyira szeretnéd... - felállt és átsétált. Mentem utána, és amikor beléptem a szobába, láttam rajta, hogy nem igaz, amit mondott. Még mindig szereti és legszívesebben ő is segítene - Remek, most már mehetek aludni? - fordult meg pár perc hallgatás után. Bólintottam. Nekem ennyi bőven elég volt. Látom rajta, hogy szereti.

*Berta szemszöge*
Egy kutató intézetben vagyok. Félhomály van, alig látok valamit. Egy valami azonban még is felkelti a figyelmem. Harry a plafonra van kötözve és fehér fény veszi körül. Mint egy angyal. Felsiettem a hatodik emeletre, hogy közelebb legyek hozzá. Csak egy kicsi hiányzott, hogy elérjem, mikor alulról valaki egy létrát kezdett el tolni felé.
-Harry! Harry rúgd őt le a lábaddal! Ne hagyd, hogy bántson, kérlek. Nem bírom végig nézni még egyszer...
-Nem tud semmit tenni ellenem, drágám.
-Mi lenne, ha nem röhögne minden mondata után? Vagy, ha végre békén hagyna minket? - még jobban nevetni kezdett.
-Ez csak rajtad áll, kedvesem - felért Harryhez, én meg lökdösni kezdtem a kikötözött testét. - Attól, hogy így leng, meg tudom ölni, életem - nevetett fel újra. És igaza volt. Előszedett pár üvegcsét, amit a laborból hozott és egyesével beadogatta neki. Harry elkezdett izzadni, köhögni, vért öklendezni  és fulladozni. Nagyon megijedtem. Már most sírtam. Mik ezek? Mi történik vele?
-Hagyja békén! Adja be neki az ellenszert! Kérem, könyörgök. Szeretem őt! - de ő csak folytatta a "munkáját". Előszedett egy szikét, és élve elkezdte megműteni Harryt. Mintha rossz lenne a veséje vagy a mája. Mert mindkettőt kivette és ledobta! Ha így folytatja, nem sokára elvérzik. És én megint nem tettem semmit! Gyorsan kihajoltam a korláton és meglöktem akkora erővel a banyát, hogy leesett a létráról. De neki nem volt baj, amint földet ért, újra visszamászott Harryhez. A hasát kezdte el vagdosni. Hisz már úgy sem él sokáig...
-Könyörgök hagyja békén! Tegyen valamit, hogy túlélje! Kérem!
-Haha, kedvesem, ez lehetetlen! - nevetett, kioldozta Harryt, majd eltűnt. Harry pedig zuhant a föld felé. Elkezdtem úgy futni lefele, ahogy csak tudtam. Mikor a teste mellé értem, az ölembe húztam és simogatni kezdtem az arcát.
-Szeretlek. Sajnálom, hogy nem segítettem. Az én hibám az egész. Kérlek ne hagyj el! Tarts ki, segítek. - végső elkeseredésemben megkerestem a kiszedett részeit és megpróbáltam visszaoperálni neki. Nem tudtam elfogadni, hogy megint tényleg megöltem. - Kérlek működj, kérlek! Szeretlek Harry, menni fog! - de nem sikerült, lehunyta a szemét, megszorította a kezem, és vége volt. Vége volt mindennek, ismét.- Nem, ne. Ne hagyj el megint! Könyörgök. Én ezt már nem bírom... - kezembe temettem az arcom és sírtam, de ezúttal már ébren. Mind kívül, mind belül össze voltam törve. Semmi reményt nem láttam arra, hogy végre jól legyek.

*Jeremy szemszöge*
Előző este áthívtam Harryt, de hiába. Ma este is megpróbáltam rá hatni. Ismét áthívtam, most pont "jókor". Berta épp azt mondta sírva, hogy "Szeretlek Harry, menni fog! Nem, ne. Ne hagyj el megint! Könyörgök. Én ezt már nem bírom... ". És ha jól láttam, egy könnycsepp végigszaladt az arcán, de letörölte és ismét elment, mivel Berta épp felkelt. Ha rám nem is hallgat, de valaki másra biztosan fog. És tudom is, hogy kire. Beszélnem kell vele. Leszaladtam a konyhába.
-Lou beszélnünk kell.
-Baj van? Csinált magával valamit álmában?
-Nem, egyenlőre még az ágyból nem kelt ki soha, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem fog esetleg valamit csinálni...
-Figyelj rá, kérlek. De ha esetleg már nem bírod alvás nélkül, átmehetek én is hozzá.
-Nem, nem kell. De nem ezért jöttem le most. Harryről akarok beszélni.
-Mi van vele?
-Hát ez az, mi van vele? Tegnap meg ma este is áthívtam, hogy nézze már meg mennyire szenved Berta és segítsen, de nem tett semmit. Szinte már könyörögtem neki, hogy segítsen, de azt mondta, hogy őt nem érdekli és nem az ő dolga már, hanem az enyém. Pedig látom rajta, hogy nagyon is érdekli és legszívesebben segítene. Ma este még könnyezett is! De nem hajlandó segíteni.
-Igen, értem. De ezt minek mondod akkor most el nekem? Csak ő tudna Bertán segíteni, én nem.
-Tudom, de arra szeretnélek kérni, hogy beszélj Harryvel. Rám nem hallgat, ezt meg is értem, hisz elvileg most én vagyok Berta pasija, de rád biztosan fog. Kérlek...
-Jó, rendben. Beszéltem már vele erről, de akkor nekem is ugyan ezt mondta. De most akkor jobban megpróbálok a szívére hatni.
-Köszönöm.
-Ugyan már, ez fontos.

*Louis szemszöge*
Ahogy Jeremy elmondta, hogy Harry mennyire azt tetteti, hogy nem érdekli Berta és a "betegsége", nem hittem a fülemnek. Hova lett az az édes kis cuki srác, aki mindenkivel foglalkozott? Még azokkal sem volt ilyen, akiket utált, nem hogy még a volt barátnőjével, akit mellesleg biztos, hogy még mindig nagyon szeret... Fel kell hívnom. Most azonnal.
-Szia Lou - vette fel a telefont, tök lazán. Mintha semmi baj nem lenne, tényleg...
-Azonnal gyere haza Harry. Nem érdekel hol vagy, haza kell jönnöd - ideges voltam, így kicsit erőteljesebben mondtam neki, de nem baj, legalább tudja, hogy baj van.
-Baj van? Mi történt?
-Beszélnünk kell. Siess!
-Oké - igazából nem is azt akartam, hogy jól a képébe vágom, hogy egy baszott nagy bunkó, vagy hogy olyan lett, akit régen elítélt vagy valami ilyesmi, hanem azt akartam, hogy végre észhez térjen. Nem lehet igaz, hogy emögött a "kemény vagyok és semmi nem érdekel" álca mögött ne legyen ott a régi, aranyos Harry, aki ezelőtt volt. Tudom én, hogy ott van, csak elő kell hívni. Hatni kell a lelkére, bármennyire durván is kell csinálni, meg kell. Ez Berta utolsó reménye.
-Halihó, Louis! Itthon vagyok.
-Gyere a konyhába, Harry - egy nagy epres frappucsínó volt a kezében. Pont Berta kedvence.
-Mi ilyen fontos? Baj van?
-Igen, Harry, baj van. Már majdnem 2 és fél hete. És tudom, hogy észrevetted, ne tettesd, hogy nem tudod miről van szó.
-Oké, rendben. Tudom. De mit akarsz?
-Bertáról kell beszélnünk. Ez nem mehet így tovább.
-Már te is kezded? Hagyjatok már békén vele, semmi közöm hozzá!
-Igen, Harry. Én is kezdem, és te most szépen végig fogsz hallgatni - leültettem a konyha pult elé, én átmentem a másik oldalra, vele szembe és már kezdtem is.